Keresés

Részletes keresés

nscatto 2 Creative Commons License 2018.07.09 0 0 108437

Szerintem azért vették meg Bernalt, mert orrszarvú bácsiban nincs már túl sok év. Jövőre már 34 lesz, azért ritka az olyan korú Tour győztes.

 

Landa meg idén megindulhat már a hegy aljában, sőt, szerdán akár korábban is, ha elég őrült hozzá. 

Előzmény: oscarsevilla (108436)
oscarsevilla Creative Commons License 2018.07.09 0 0 108436

Csendben megjegyzem, hogy a kedvenc versenyzőm a két évvel ezelőtti Touron éppen a 35. helyen végzett az összetettben, segítőként, és éppen másfél óra hátránnyal.

 

Erre irányult volna a felvetésem, persze azoknak szántam, akik egyrészt ismernek engem, másrészt emellett olvasnak is a sorok között. Guglizd ki, ki lehet a kedvenc versenyzőm. 

 

Lényegében az ő - a kedvenc versenyzőm - két évvel ezelőtti szintjére akartam volna "felemelni" most Bernalt, részemről semmiféle szarkazmus vagy ledegradálás  nem volt ebben, sőt, egy baromi tehetséges hegyimenőnek tartom őt! És rettentően tisztelem azokat a versenyzőket, akik a saját eredményüket hajlandóak feláldozni azért, hogy a kapitányuk "Jani" legyen. Sajnálom, ha ez nem jött át.

 

A megjegyzésem másik olvasata pedig a Skyban rejlő potenciálra utalt volna. Ahol Froome mellett alap hangon is van legalább 3 olyan kaliberű segítő - Thomas, Bernal, Poels - , akik egy másik csapatban bármikor Tour kapitányok lehetnének. És szomorú vagyok, hogy Bernal nem a Kelme, Poels pedig nem a Vacansoleil kapitánya jelenleg.

 

És különösen szomorú vagyok akkor, amikor egy 21 éves Bernalt "csak" befognak a seregbe. És nem azért, mert nem lenne képes megoldani a feladatot, hanem mert sokkal több lehetne benne annál, minthogy Froome rabszolgája legyen.

 

 

Előzmény: Törölt nick (108409)
Törölt nick Creative Commons License 2018.07.09 0 0 108435
Attika30 Creative Commons License 2018.07.09 0 0 108434

Mit gondolsz a mai napról illetve a további esélyekről a movistar-t és a többieket illetően? :)

Előzmény: oscarsevilla (108406)
Attika30 Creative Commons License 2018.07.09 0 0 108433

A szerdai nap kísértetiesen hasonlítani fog a tavalyi 14. szakaszhoz, viszont a szerdaiban picit több lesz a le-fel, na most tavaly azon a szakaszon az összetett esélyesek között volt 25 másodperc szórás, az azért nem kevés, tekintve, hogy jelenleg 21-en vannak percen belül. Aki ott "bekapja" azt a 20-25 másodpercet annak a helyzete elég komolyan meg fog változni. 

 

Nem tartom kizártnak, hogy azon a szakaszon Nibali (Bahrein), Valverde (Movistar), de még a Sky-ból is kinézem (na meg a QuickStep alap) hogy próbálkozni fognak csapatszinten hátha a sok emelkedő-lejtőben szét lehet kapni a mezőnyt 2-3 részre és akkor értékes másodperceket lehet nyerni/bukni. Valverde, Nibali meg nagyon érzi az ilyen szakaszokat, persze az már egy másik kérdés, hogy Landa és/vagy Quintana tud-e annyira összpontosítani, hogy végig Valverde kerekén maradjanak. Ha igen akkor deficites aligha lesz nekik a nap, ha nem akkor viszont könnyen időt kaphatnak.

 

A pavé más tészta, mondjuk jó időben szerintem nem lesz nagy szórás az esélyesek között, lesz 1-2 aki defekt, bukás miatt gondba kerül de a többség szerintem megjön együtt (persze nem mindegy ki és mekkora gondba kerül), ha viszont eső lesz akkor jönni fog a kaszás azon a szakaszon.

Előzmény: nscatto 2 (108432)
nscatto 2 Creative Commons License 2018.07.09 0 0 108432

A pavé-s napig fölösleges töprengeni, ha nem lesz addig olyan bukás, géphiba, ami miatt komoly hátrányba vagy feladásra kényszerül valaki, nagyjából együtt jönnek meg. Viszont ott a szar úton minimum két ember végleg elfelejtheti az összetettet, és többen kerülnek majd komoly hátrányba. Akkora tülekedés lesz a pavé miatt, hogy amiatt lesz bukás.

Előzmény: Attika30 (108430)
nscatto 2 Creative Commons License 2018.07.09 0 0 108431

Sagan mekkorát ment ma, máris fölvehette a zöld trikót.

Attika30 Creative Commons License 2018.07.09 0 0 108430

Na, látva az összetettet, Dumoulin van a legjobb helyzetben, Thomas nálam még mindig segítő. Aki még nagyon jó helyzetben van az Uran, Froome, Porte helyzete is jó, legalábbis amennyire jó lehet közel egy perc elvesztése után. Valverde és Landa viszont teljesen jó helyzetben van, letudtál a csapatcronot és nincs hátrányuk Froome, Porte-al szemben. Dumoulin viszont velük szemben is előnyben van, ahogy Thomas és Uran is. Bardet hátránya már nem kevés és Nibali is viszonylag sokat kapott ma. Quintana helyzete jelen állás szerint kb. "kilátástalan", nem is a hátrány mennyisége miatt, az számára csak a kisebbik probléma, hanem azért, mert Landa felé billen a mérleg nyelve és vagy be kell állnia segítőnek vagy egyedül kell mennie (ha Uzue engedi neki) és a csapat Landa-ra koncentrál majd.

 

Persze ez csak jelenlegi állapot, hátravan még a hegyekig 6 szakasz melyből a szerdai biztosan cinkes lesz de a csütörtöki is tartogathat meglepetéseket, na és a pavé, ott meg aztán bármi lehet, meg annak az ellenkezője is. Szóval 1-2 riválissal szemben Quintana akár jobb helyzetbe is kerülhet, hiszen ő már letudta a "kötelező peches napot", talán még egy nem lesz neki, ha igen akkor a sors nem akarja, hogy idén az összetettért menjen, úgyhogy akár bele is törődhet és esetleg Vuelta és Landa segítése.

Attika30 Creative Commons License 2018.07.09 0 0 108429

Egyébként akár még az is lehet, hogy lassítaniuk kellett, mert amikor képre kerültek akkor Quintana többször is vezetett, Landa-nak viszont lógott a nyelve a sor végén, szóval lehet azért volt olyan drasztikus a középső és utolsó szakaszon az összeszedett hátrány, mert ne mtudtak teljes erőből menni Landa miatt. De az is lehet, hogy simán elvaxolták magukat az első 13 km-en ()gyakorlatilag azonos időt jöttek a Sky, Bmc sorral) és aztán kipurcantak.

Attika30 Creative Commons License 2018.07.09 0 0 108428

Ez biztosan így van, de akkor is Landa, Quintana önmagukhoz képest nem mentek rosszat egyáltalán, főleg úgy, hogy a csapat többi tagja sem egy Thomas, Catsroviejo stb.

Előzmény: ronintilla (108427)
ronintilla Creative Commons License 2018.07.09 0 0 108427

Valszeg hozzájuk is igazították a csapattempót.

Előzmény: Mr Reacher (108425)
Attika30 Creative Commons License 2018.07.09 0 0 108426

Persze, tudom, de azért ezek nem olyan emelkedők amiket Landa, Quintana szeret.

Előzmény: Mr Reacher (108425)
Mr Reacher Creative Commons License 2018.07.09 0 0 108425

Elég hepehupás ez a pálya, azt se felejtsd el.

Előzmény: Attika30 (108424)
Attika30 Creative Commons License 2018.07.09 0 0 108424

Viszont az, hogy egy ennyire hegyre beállított csapat, mint a Movistar percen belül tudott maradni arra enged következtetni, hogy jó formában vannak, hiszen Landa, Quintana kibírta azért csak kibírta azt a számukra azért elég komoly tempot.

Attika30 Creative Commons License 2018.07.09 0 0 108423

2 perc körül lesz szerintem, plusz ehez még másfél-2 perc az utolsó crono, szóval 4 perc..... az rengeteg, bár én tartom most is, hogy Dumoulin-nek lesz egy olyan szakasza ahol perceket fog kapni, de jelen állás szerint Landas sokkal inkább mérvadó, ő meg bőven percen belül marad szerintem.

Előzmény: NAR (108422)
NAR Creative Commons License 2018.07.09 0 0 108422

Ha a Sunweb beindul, Dumoulinnak meglehet a 2 perc Quintanával szemben...

Attika30 Creative Commons License 2018.07.09 0 0 108421

Landa, Valverde simán jó helyzetben van, kb. azonos idővel állnak Froome-al a csapatidőfutam után, de egyébként is nagyon jó időt mentek, bőven percen belül maradtak.

nscatto 2 Creative Commons License 2018.07.09 0 0 108420

Riporterbácsik, hárman ültök benn a stúdióban, amikor a Filmcsillag banda átkarikázik a célon, nem a csigazabálók esélytelen emberéről kéne beszélni...

Attika30 Creative Commons License 2018.07.09 0 0 108419

Ettől függetlenül "nem ment túl nagy időt" a Sky, én többet vártam tőlük. Vagyis na, így elsőre ezt gondolom, aztán meglátjuk a BMC meg a többi esélyes csapata mit megy hozzájuk képest.

Előzmény: nscatto 2 (108418)
nscatto 2 Creative Commons License 2018.07.09 0 0 108418

Az, hogy a Sky elhagyott két embert, szerintem csak annyit jelent, hogy az két ember ment 110%-on a verseny első felében, addig a többiek pihentek.

Attika30 Creative Commons License 2018.07.09 0 0 108417

"Nem tudom, számszerűsítve mit jelent a jó eredmény a Movinak, én a magam részéről egy perc hátránnyal kiegyeznék a Sky-jal szemben. Alighanem Landa is."

 

Az első szakaszt brutál módon megnyomta a Movi, csak két másodpercre voltak az időmérésnél a Sky és a Michelton mögött, és ez több, mint a szakasz egyharmada volt.

Előzmény: oscarsevilla (108399)
Törölt nick Creative Commons License 2018.07.09 0 0 108416

A hasoszok, vagyis a díjátadó lányok nagyon szépek! :)

 

Törölt nick Creative Commons License 2018.07.09 0 0 108415

Get on board and relive stage 2 of Le Tour 2018 inside the peloton!

 

https://twitter.com/LeTour/status/1016034183993528321

Törölt nick Creative Commons License 2018.07.09 0 0 108414

3. szakasz:

 

Attika30 Creative Commons License 2018.07.09 0 0 108413

Szerintem Dumoulin nem fog Tourt nyerni idén, egyrészt, mert az egész idényét sem úgy építette fel, tervezte meg, hogy Tour-ozni is fog, hanem neki a Giro volt a fő GT, a Tour indulás csak úgy jött. Másrészt ő még nem is próbált semmi duplát soha, nem gondolom, hogy ez csak úgy snassz sikerülhet. Csapata is sokkal-sokkal gyengébb, mint a Sky, pláne Kelderman kiesésével. Amúgy azt el tudom képzelni, hogy jól megy szinte végig, de lesz neki legalább egy megzuhanós szakasza ahol összeszed annyi hátrányt amivel nem fog Tour-t nyerni.

Előzmény: Törölt nick (108409)
Attika30 Creative Commons License 2018.07.09 0 0 108412

Szerintem nyerni egyik sem fog, de attól még mehetnek egy jó idöt.

Előzmény: NAR (108410)
Toxigen Creative Commons License 2018.07.09 0 0 108411
Előzmény: Csülkös.Pantani (108408)
NAR Creative Commons License 2018.07.09 0 0 108410

A Quick Step is nyerhet,  a Bora is okozhat meglepetést.

Előzmény: Attika30 (108395)
Törölt nick Creative Commons License 2018.07.08 0 0 108409

"De lehet, csak túlgondolom, és simán befogják a seregbe melózni, a végén meg 35. lesz másfél óra hátránnyal."

 

Ez valamiféle szarkazmus akart lenni, vagy simán csak ledegradálod a "melósokat a seregben"?

Ismered a mondást, hogy nem mindig az a fasza gyerek a csapatban, aki a gólt lövi?

 

 

Viszont lemaradtam valamiről, vagy Dumoulin nem oszt nem szoroz az idei Tour-on?

Mert eddig mintha a nevét sem hallottam/olvastam volna.

Bocs a hülye kérdésért, de nem vagyok TV-közelben - a kórházi menüt tolom mostanában -, így innen tájékozódom.

Előzmény: oscarsevilla (108406)
Csülkös.Pantani Creative Commons License 2018.07.08 0 0 108408

Holnap összeszednek újabb 1 percet a csapat cronon...

Mit vártok holnap? Én kn ezt: BMC, Sky, Sunweb

Előzmény: oscarsevilla (108383)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!