Nem mindig ugyanazok a LED-ek villognak. Többnyire mind, de van, hogy csak a középső kettő, teljesen változó.
És nem is mindig ugyanazzal a színnel, értem ezalatt azt, hogy mondjuk az első lényegében fehér, a többi meg kékes, meg ilyesmi, tényleg össze-vissza.
De a villanás soha nem piros, ami érdekes.
Az első lépés az volt, hogy csak a LED-eket forrasztottam be és teszteltem napokig, nem villogtak. Akkor még.
De jó ötlet, leszedek mindent és megnézem újra.
A független külső táp nekem is eszembe jutott, írtam is korábban, csak nem volt még időm kipróbálni.
Amúgy most a 12V-ot egy dugasztáp adja, ami nyilván kapcsolóüzemű, az 5V-ot pedig 7805.
Az is érdekes, hogy a barátnőm órája egy teljesen más tápról megy, az egy kamera táp, bár az is kapcsolóüzemű, de abból sajnos csak egyet vettem és azóta nem jártam arra. Pedig még olcsó is...
Most például órák óta nem villant egyet se, a TV fölött van, szemben velem és sötét van, látnám.
Délután meg villogott...
Ha kikapcsolom a másodperces villogtatást, akkor jóval ritkábban villog, de ugyanakkor ha fix színt teszek rá és egyáltalán nem nyúlok hozzá, akkor is villog.
Alighanem tényleg a NYÁK van elcseszve, már arra is gondoltam, hogy LED-szalagot teszek rá, ami gyári közvetlenül az Atmegáról és akkor mi lesz?
Hestore-os LED, de már csak nem hamis, csak inkább én rontottam el valamit.
Szóval ötleteim vannak, de köszönöm a tiéidet is, időm van kevesebb és igazából csak este látszik az eredmény.
Mielőtt én eldobnám az eddig belefeccolt munkát,csak a végére járnék a villogás okának (hipotetikus találgatások helyett!).
- kiporbálnám,pl.hogy: ha csak a LED-es áramkör működik,akkor is jelentkezik-e a villogás (nixik,141-ek és minden egyébb sallang tápvezetéket és tápot!) egy egyszerű mozdulattal leválasztani)
- ha így is villog,akkor a LED áramkörét venném szemügyre: hány LED villog,mikor és hogyan (egyszere v. alkalmankét más-más)
- ha villog, egyre kevesebb LED-et probálnék működésre bírni.
Nem látom, hogyan tudna érdemlegesen rövidebb lenni a LED-ek adatvonala?
Az világos, hogy kezdhetném bárhonnan, de mindenképpen fel kell őket fűznöm és a csövek lábai között nem akarom vezetni.
Igen, a bal szélső csatlakozó valóban buta helyen van.
Az MPSA92 emitterénél igazad van, lehetett volna kevésbé sután, bár sokkal rövidebb aligha lenne, ezeket is össze kell kötnöm, mindet.
És hát ja, másfél centin tényleg párhuzamosan megy a két oldalon, de itt legalább lespóroltam egy viát:)
A via és a 90° esetében inkább filozófia különbséget érzékelek. Ha megnézed, csak a viákról és az alkatrész lábakról fordulok le 90°-ban és én a viát alkatrész lábként kezelem. Hogy nagyon nem szép, ezt nem tudtam, a továbbiakban észben tartom, végül is nem kerül semmibe.
A teli föld észrevétel teljesen jogos, ezt a panelt úgyis újra kell rajzolnom és az majd teli földes lesz.
Az anódmeghajtásokat nem tudom a csövek közé tenni, mert nem fér el. A csövek helye fix, egy kisebb vagyonért le vannak gyártatva az előlapok.
Volt amúgy SMD-s változat, de az sem volt szignifikánsan kisebb, cserébe egy ponton elkezdett füstölni az egyik ellenállás, nem hiszem, hogy rosszul forrasztottam volna, inkább gyártási hibára gyanakszom, mert egy másik ugyanilyen panellel nem volt probléma, mindenesetre ezek után dobtam az SMD-t.
A prioritások tekintetében egyet értek, de hát nem gondoltam, hogy itt bármi is kritikus lenne.
A csatlakozókkal kapcsolatban el fogok gondolkodni, tényleg lehetne úgy is, ahogy írod, eszembe se jutott...
Nehézség, hogy a NYÁK nem lehet nagyobb, mert már a dobozok is készen vannak és az előlap is fixálja a méreteket.
Az elsőnél nem a tápvonal alatti pad-ek, hanem az RGB ledek táp lábai alatti pad-ek nem világosak.
Feltételezem, hogy az áramkörtervező szoftver valamelyik élelmes felhasználója olyan forrpad-tervet csatolt ehhez, aminél valamelyik belső (vagy a hátoldali) vezetőrétegen vannak a tápvonalak -- ami egyébként teljesen indokolt. Csak itt ugye nem ez a helyzet, így a beszivárgott forraszanyaggal és folyatószerrel együtt csinál egy teljesen konrollálhatatlan kapacitást.
Megemésztem a meglátásaidat, amelyek nagy része első blikkre is jogos, valóban rossz filozófiával rajzolom a paneljeimet, csak eddig még mind rendesen működött.
borzalmasan, indokolatlanul hosszúak az adatvonalak, és mivel bármilyen sorrendben „címezhetők” az egyes ledek, semmi sem indokolja ezt a sorrendet (vagyis simán keverhetnéd őket úgy, hogy szumma a legrövidebb adatvonal jöjjön ki),
nem értem a tápvonalakon a pad-ek alatti viákat,
a tápvonalakra random lerakott 10 nF kondik az alaktrésztemető tankönyvi esetei,
a csövek nagyfesz tápjait berendezném a csövek mellé, nyilván emiatt a borul a nagy csatlakozó elhelyezése,
a bal szélen lévő egy soros tüskesorok elhelyezése totálisan indokolatlan, kilométer hosszú értelmetlen táp/adatvonalakat produkálnak brutálisan sok viával,
rengeteg tápvonal fut párhuzamosan a két oldalon, a "csúcsot" az egymás alatt-felett futó két oldali vezetőszál adja a bal fels MPSA92 tranzisztor emitter lábánál, de több más helyen is előfordul,
alapvetően rengeteg sok a via,
alapvetően nem teljesül a "fontossági" sorrend: 1. kritikus adatvonalak, 2. kritikus tápok, 3. nem kritikus adatvonalak, 4. nem kritikus tápok -- mint a vezetékelés kialakításának lényeges sorrendje,
van-e bármi, ami az ellen hajtott, hogy ne legyen teliföld?
elvileg ha a csövek "fiahordó" alsó elektronikájának a tüskesorát 90 fokkal elforgatod, akkor a felső ledek adatvonala (a lábak között) egyenesen átvihető. Elvileg működik, hogy mennyi EMC-t szór a cső az adatvonalra, azt meg elvileg ki lehet mérni. Ha stabil DC táp, akkor elméletileg semmit.
ha már adatvonal, akkor a kimenő és a bejövő szálat így egymás mellé tenni nem szerencsés. 1 raszternyi helyet legalább hagynék köztük, de inkább elhúznám az egészet (amennyire lehet) egyenesen.
Egyben szeretném őszinte hálámat kifejezni, hogy foglalkoztok a problémámmal.
Köszi!
Erre a NYÁK-ra amúgy alulról jön egy másik panel, ami a csövek katódjait köti össze, azon van a 74141 és a nagyfesz táp is.
Azért csináltam így, mert egy korábbi verzióban összeszedett annyi kapacitív bizbaszt, hogy a 74141 nélkül is ghostingoltak a csövek, semmilyen vezérlést nem tudott kapni az IC hiányában és ott volt rajta egy 5-ös csak úgy.
Hozzá teszem, hogy vettem egy kisebb vödör IC-t, amik persze ugyanúgy 40 évesek, mint a csövek és a kétharmaduk élből szar.
A nagyja ghostingol, de van olyan is, ami egyszerűen hülye, rosszul dekódolja a BCD-t, teljesen bizarr.
Ha táp lenne, akkor az elvileg eldobja a regisztert is. Házi körülmények között macerás és/vagy brutálisan drága, de egy EMC-t mérnék. Esélyes, hogy a nixie-k zavarnak be valamit. Ami táp, de máshogy.
Nincsenek még külön tápon, nem volt még időm szétbarmolni a NYÁK-omat.
Az is nehézség, hogy jószerével csak este látom a villódzást, a nappali környezeti fény elnyomja.
De:
Mivel az elejétől volt gondom ezzel, azzal kezdtem, hogy csak a LED-eket beforrasztva legalább egy hétig teszteltem csak a háttérvilágítást és csak utána forrasztottam be a minden mást és akkor még jó volt/nem vettem észre hogy rossz lenne.
Le tudom venni a nagyfesz tápot, illetve csövenként is ki tudom kapcsolni, csak ez mind idő.
Nem mintha sürgetne bármi, de idő kell, hogy szignifikáns változást tudjak detektálni.
Ami egyértelmű javulást hozott, az az adatvonali ellenállás növelése volt.
Az adatlap 220-330 ohmot ír, erre tettem be egy 1k-s helitrimmet, azt tekergetem most.
De mégsem onnan gondolom a zavart, hanem a tápról, hogy miért, korábban kifejtettem.
Az a baj, hogy ez a dolog már készen van,
Be van dobozolva és ki kell minden alkalommal szednem mindent.
Persze mi a fenéért rakom vissza, ha egyszer nem jó?
Na hát nem fogom, ha legközelebb szétszedem, nem rakom össze újra...
Minden órám GPS-es, mert nem szeretem a netes időt.
Ehhez nem kell semmi, ha akár csak pár naponta egyszer megtalál egy műholdat is, már pontos ideje lesz.
A DCF is jó lenne, csak eléggé az adó hatókörének a határán vagyunk.
Viszont a GPS lekérdezése lassú, nem fér bele a multiplex időmbe, ezért van benne egy óramodul is, azt kérdezi le minden ciklusban, az simán belefér a 4 ms-ba.
Most rátettem egy 12V-os akkura, és ebben a panelben 7805 van, ezzel gondoltam, hogy kizárom a kapcsolóüzemű bizbaszok esetleges egymásra zavarását, de így is villog. Szóval nem az a baj.
Maga a villogás egyébként soha nem piros. Vagy türkiz zöld, vagy türkiz kék, nem mindig ugyanaz a szín és nem is mindig érinti az összes LED-et. És nem is mindig az elejétől jön, van, hogy a középső LED-ek villognak.
Amúgy az van, hogy multiplexelt a kijelzés és kb. 4 ms a multiplex idő.
Az egyik ilyen slotban olvasom be a potmétereket és állítom be a háttérszínt, tehát kb. 16 ms-onként macerálom a LED-sort.
Gondoltam, hogy ez talán túl gyors neki, bár mitől lenne túl gyors, így levettem a LED-frissítést 200 ms-ra. Semmi változás.
Ha a setupban beállítok egy színt és soha többet nem változtatom, akkor is villog és mindig visszaáll az eredeti szín.
Ha az adatvonalon kapna valami hülyeséget, akkor átállna valami másra, de nem jönne vissza az eredeti, ezért gondolom, hogy mégis a tápon van valami gebasz.
Azt megpróbálom, hogy rátöltöm a fix-színes programot és ráteszem az adatvonalra a szkópot, ha ott jön valami, azt el tudom kapni. De nem hiszem, hogy ez lenne.
És azt fogom még kipróbálni, hogy szétfaragom ezt a NYÁK-ot, ennek már úgyis mindegy, leszedem a LED-ek tápját és megtáplálom független külső tápról.
Az is lehet, hogy szimpla forrasztási hiba, bár két különböző panel is ugyanezt csinálja és forrasztottam már SMD-t, tudok olyat. Vagy mégis NYÁK-tervezési hiba. Vagy két hiba...
Fájók ezek eléggé. Egyrészt, ha a szkóp tudja, akkor érdemes lenne vagy szegmentált memóriával, vagy valahogy, de tényleg nagy felbontásban végignézni a jelet. Előfordulhat, hogy ott van valami galiba, bár ennek nem nagy esélyét látom.
Aztán: van, illetve lehet-e a villogásnak köze az adatküldéshez, vagy attól független? Amikor villan, akkor van-e érdemi változás a tápvonalon és/vagy az adatvonalon? Ha az adatvonal stabil akkor, amikor elkezd villogni (ráadásul minden ponton), akkor szinte kizárt a szoftveres gond. Ettől függetlenül én tennék egy kísérleti próbát pl. a Lady Ada-féle könyvtárral.
Mindig ugyanaz a szín'villan' fel, vagy mindig más? Van-e összefüggés a terhelés (RGB #222 és RGB &FFF) és a pilkákolás között? Ez utóbbi a táp gyengeségére utalhat.
Ha jól emlékszem, pwm jelet generál ez a cucc, azt kellene megnézni, hogy ezt milyen frekvencián teszi, mert lehet, hogy ott harmonizál (hivatalosan gerjed) össze valami másik rezgőkörrel. A kondik ezen segíthetnek ugyan, de önmagukban nem biztos, hogy elhozzák a feloldozást. U.i.: a via ugyebár magában is már bír némi kapacitív tulajdonsággal.
Én valahogy csinálnék egy külső triggert, pl. fotótranzisztor + schimtt-trigger, amit úgy lőnék be, hogy a felfutó vagy lefutó él a "színváltás" legyen. Erre indítanék egy okos szkóp-beállítással egy mérést. Körülményes, de sok dolog kiderülhet belőle: táp, adatvonal, egyéb külső körülmény.
Műszakilag emlékeim szerint shift register van benne, vagyis amíg a regiszter meg nem telik, olvas, ha megtelt, már csak továbbít, aztán amikor az adatvonalat földre húzza, akkor latch-eli át az üzemi regiszterbe, amiből a színt keveri. Szóval igazából nem "címezhető", mert nincs címe a lednek, hanem az mcu kiköp egy jó hosszú adatsort, aztán vagy végigér, vagy nem. Kb. 7 éve szórakáztam vele utoljára, ennyi maradt meg.
Az első LED Din-jébe megy a vezérlés, annak a Dout-ját kell a következő Din-jére kötni és így tovább, ezzel bizonyos korlátok között tetszőleges hosszúságú sor előállítható.
Azért jó ez, mert bármelyik LED lehet bármilyen színű, az első piros, a második zöld, a harmadik lila, bármi RGB-ben.
Magukban a LED-ekben van 1-1 chip, ami veszi az adatot, eldönti, hogy annak melyik része vonatkozik rá, annak megfelelően felveszi az adott színt, az adatot pedig tovább küldi a következőnek.
Ez létezik ugyanolyan LED-szalag formájában, mint a sima RGB LED-ek, és vannak a mezítlábas LED-ek külön, amikből nekünk kell felépíteni a LED-sort.
Nálam a csövek alatt nem fér el a szalagos verzió.
És azért tettem ilyeneket, mert úgy néz ki, hogy van az első két cső alávilágítása, aztán jön két LED a másodperc villogtatásnak, amiknek ugyanolyan a színe, mint a nixie csőé és újabb két LED a további két cső alá. A csövek alatti LED-ek színe változtatható RGB-szinten 3 potméterrel.
A vezérlést a FastLED könyvtár csinálja és ez egy bitsor, méghozzá elég hosszú, az én 6 db LED-em esetében sem fér rá a szkópra belenagyítás nélkül úgy, hogy értelmesen látható legyen.
És hát igen, időnként felvillan.
Ha a setupban beállítok egy fix színt és soha többé nem állítok semmit, akkor is csinálja.
És az a furcsa, hogy bár a LED-sor soha nem kap újabb adatot, mégis a villanás után visszaáll a megfelelő színre.
A villanás olyan tizedmásodperces lehet szemre.
12V-os a betáp, mert abból egyszerűbb a csövek 170V-ját előállítani, abból csinálok 5V-ot. Az egyik panelemen ezt egy kapcsolóüzemű bizbasz állítja elő, a 7805 helyére betehető. Már arra is gondoltam, hogy valahogy a két kapcsolóüzemű táp összebolondul, ezért az egyik panelen ezt kicseréltem lineáris 7805-re, de akkor is villog.
Valahogy a táp gyanús, pedig mindenhogy szűröm már, de mégis...
Lehet hogy kipróbálom egy 12V-os akkuval, 1,5W-ot fogyaszt az egész, pár napot elmegy arról is, remekül el lehet tölteni az időt az ilyesmivel...
Én nem nagyon értem a mondandód mert csak kezdő vagyok, de valami olyasmit vettem ki az írásodból, hogy az arduino pwm jelekkel kikever egy színt a ledjeidnek, és ez a kikevert szín néha villan egyet?
Amikor kiküldöd a vezérlőjelet a led-sorra, az ugye egy feszültségjel, a ledek bemeneti impedanciája meg gondolom nagyon nagy.
Én közvetlenül a led bemenetére rátennék a test felé egy 1 kohmos ellenállás, amivel gyakorlatilag kikényszerítenél a vezérlő IC-ből 5 mA áramot - viszont a zavarjeleket elnyomná. Esetleg vele párhuzamosan egy néhány nanós kondit.
Én most WS2812 LED-ekkel szívok, de már hetek óta.
Ez egy Nixie óra, aminél a csövek alatt van alávilágítás. Analóg bemenetek olvasnak potmétereket, abból áll elő az RGB, az megy ki a LED-sorra.
Bonyolítja a kérdést, hogy ez egy IN4 óra, aminél az óra és a perc közötti másodperc villogást szintén ennek a LED-sornak a megfelelő tagjai biztosítják, kikevertem egy nixie-hez nagyon hasonló színt. Ennél a csőnél a glimm lámpa nem néz ki jól, ezért csináltam meg így.
És villog.
De teljesen sztochasztikusan, oszcilloszkóppal sem lehet elkapni, legalábbis én nem tudom, mert akár órákig jó, aztán villan egyet, majd visszaáll a megfelelő színre. (Mondanám, hogy nekem jó ez így, de az egyik óra ajándéknak készül és lesülne a bőr képemről, ha így kellene odaadnom. Ez amúgy 4-csöves óra, a barátnőmnek csináltam egy 6-csöveset pontosan ugyanazon a hardveren és nála állítólag nem villog... Már ezt sem értem...)
Hozzá teszem, hogy ez nem gyári LED-szalagból levagdosott darab, hanem maga az SMD WS2812 LED. (Gyári LED szalagos Word Clock-jaim vannak, évek óta működnek hiba nélkül.)
Az adatlapja alapján minden egyes LED +/- án rajta van egy-egy 100 nF kerámia kondenzátor. Rögtön, direktben a NYÁK túloldalán viával átvezetve.
Maga a LED vezérlés megy ahogy megy, de ha a setupban beállítok egy fix színt, és semmiképpen sem nyúlok hozzá, akkor is villog.
Jut eszembe, a FastLED könyvtár van rajta.
Tehát nem az analóg beolvasás a baj.
Utána nézve a neten, látom, hogy ez egy létező probléma, nem én vagyok az első.
Megoldási próbálkozások, és az általuk okozott változás (bár ezt nehéz detektálni a fentebb említett ritkaság miatt):
1. Az adatvonal ellenállását kicseréltem 1 kR-es helitrimmre. (Az adatlap 220-330R-t ír)
Jól érzékelhetően ritkult a villogás, bár meg nem szűnt.
2. A tápvonalat LED-enként telepakoltam kerámia és tantál kondikkal.
Semmi változás.
3. Javasoltak egy 1000uF kondit a tápvonalra, semmi változás.
Semmi változás.
4. Lehúztam az adatvonalat 47K-val GND-re
Semmi változás.
Már úgy néz ki a tudományos NYÁK-om, mint a próbapaneles mágusoké, pedig én nem ilyet szerettem volna, és még most se jó...
Persze az adatvonal a a Nixie lábai közt megy, mert hát hol máshol, de szerintem megvan a megfelelő távolság.
Márpedig mégis csak hardveresen szedi össze a szart, mert nincs más ötletem.
Már ott tartok, hogy átrajzolom 4-rétegűre, az adatvonalat a belső rétegeken víve, vagy GND-t ott, nem is tudom, de komoly kínlódás már ez egy egyszerű hardverrel.
A léptetőmotorrok 12 voltról működnek, csak a modulnak szüksége van 5 voltra is - amúgy milliampereket vesz fel.
A végén már be se építettem őket - úgy is elfüstöltek, úgy 8-10 voltig bírták, egy digitalis kijelzésű labortápról.
Amikor meghal, egyszerűen átvezeti a bemeneti feszt.
Azóta betettem egy 7805 stabkockát két 100nF kerámiakondival - azt 24 volttal is megküldtem, és semmi. Annak mondjuk 25 V a max inputja, szóval marad a békesség, a 12 V.
Azt leszámítva, hogy egészen elbaszott a tápcsatlakozóinak a távolsága (még véletlenül sem raszteren van), nem rossz cucc, amíg nem komoly A/D átalakítót akarsz róla meghajtani.