"Szörnyű úgy élni, hogy valaki nem élvezi a munkáját. S éppen olyan szörnyű úgy élni, hogy nem ismeri a szépet: a jó könyv ízét, a szép zenét, a verset, egyszóval a művészi szépet nem ismeri. Pedig a szellemet éppúgy nem csaphatjuk be, mint a testet: ha csak egyoldalúan és csak pótlékokkal táplálják, előbb-utóbb elsorvad.
A szellem olyan, mint a drágakő: minél több oldaláról csiszoljuk ki, annál szebben ragyog."
(Fekete Gyula)
Szép napot, boldog nyuszivárást kívánok Mindenkinek!:-)
Jószay Magdolna
Nagycsütörtök reggele
Tinédzserek a buszon - biztostű a fülben, taréj a hajban, kora reggel, színesben, kihívón, áprilisi tíz fokban térdnadrágban. Poénkodnak, hangosak, mobilt nyomorgatnak, ám egy hallgatag. - Mi van, öcsém? - verik hátba. - Nagycsütörtök - válaszol amaz. - És akkor mi van? - kérdik, vállát megbunyózva. - Nem tudjátok? Ma kajált utoljára... Némaság áll be, elgondolkodnak. Ritka pillanata ez hétköznap hajnalnak. Megállónyi csend ül a sokaságban. - Hát igen, szegény... - sután egy válasz vet véget a zavart hallgatásnak. Még egy megálló tétova némaság. - Miértünk szenvedett, öcsém - szól egy másik, s csendben leszállnak.
*****
Kedves Sárkányka! Az alkalomhoz illő verset kerestem, s megláttam a Tiéd. Sajnálom, hogy nem olvastam hamarabb, hisz már 2 éve írtad... Meghatott, nagyon szép, s reménykeltő...ahogy a feltámadás is!
Szép napot kívánok, Kedves Sárkányka , Kedves Gyöngykeresők!
"A harmónia, melyet a hárfád évek óta játszik, nem más, mint a te saját szívedben lakozó szeretet, együttérzés, tisztaság és szépség visszhangja; és ha vándorlásaid hosszú évei alatt szíved kapuját csak egyszer is kitártad volna a gonoszság, az irigység vagy az önzés előtt, a hárfád azonnal abbahagyta volna a játékot."
Egy friss sóhajlás szakadt ki az égből a frissen sajtolt töpörtyű ízéből, a zsír még forrón hullámzott alatta, de kiszívott szülejét merni hagyta, és mintha minden forró falat barna- nagy nyeldeklésnyi örömöt akarna, úgy tömörült a szűrőn harapásra, egy tálba fordult, ujjainkat várva, mi megszenteltük csipet szórta sóval, hogy elegyedjék túlélnivalóval, az íze-szíve maga volt a fölség, és nyeltük, mint kik egy falatba ölték a kérges kéz, az inas láb szerelmét, a zsírt közben a nagy vindőbe merték, és hogy a látványt vidítsa a hála, egy karaj kenyér rövidült a szánkba, s mert minden évben ilyen lett a vége, nem gondoltunk a munka elejére, hogy ez, meg az, meg épp a bontóasztal, átzsírozódva megszelt-sok darabbal, csak bevégeztük – kezünk-lábunk járt még, de visszafogta étvágyunk a szándék, mert élt bennünk a múlt tapasztalása, hogy jusson pár szem majd a koplalásra.
Nem volt ilyen szomorú arcom, ilyen fakó, ilyen lakatlan szemem se volt nekem, se fáradt, keserű ajkam. Nem volt nekem ilyen erőtlen, ilyen hideg, halott kezem se; szívem se mindig a nyugalmas árnyat kereste. Megváltoztam, nem vettem észre, de gyorsan jött pedig, de könnyen: hogyan kallódhatott el arcom, melyik tükörben?
Az emlék ma már nem könnytelen, siratja régi mámor, mint aszályos nyarak lábnyomát frissítő furcsa zápor. Voltak nyarak és sárga őszök, színtelen napok, hallgatások és szürke égről írott kék dalok. Most keresgélem a tegnapot, oly hosszú csendbe nőtt, hogy nem hallom már neszezni a szétgurult időt.
"A külső forma csak átmeneti visszatükröződése annak, aki te belül vagy, ami a lényeged. Ezért nem hagyhat el soha a szeretet és a szépség, míg a külső formák idővel mind elhagynak."
Ha nem vagy nálam, akkor is velem vagy. Elküldelek s követlek; újra elhagy kalóz kedvem s hiányod visszaszív. Úgy élsz bennem, mint kezemen a néma vonások, gyors madárban röpte célja, kút mélyén tiszta víz.
Ahogy szólsz, jársz, tüzét vidám eszednek, vágyad tündérjátékát őrizem meg, szemedből a tekintet, bőröd meleg színéből, szád ízéből, ölelésedből, csípőd halk ívéből újrateremtelek.
Mély álmomban csókodra ébredek fel, minden nap újra és új értelemmel fogalmazlak meg: így élsz igazán! A szélbe rajzollak s kilépsz a szélből, ha arcom lengeti a víz, színéről szemed néz vissza rám.
Mint tükörben a tükör tükörképe: végtelen arc fonódik egy füzérbe; melyik vagy te? és én melyik vagyok? Én adok fényt neked, te fénylesz bennem, s bennünk a világ. Vagy a végtelenben valami még nagyobb.
Fakózöld süppedős föld. Erdőszag. Békalencse. A hideget a síkos domb mezítlen fogadja. Ökrösszekér. Szavak, sarlók, karok a szélben. A madarat a mennybolt esőcseppel itatja.
A kopár délutánban kis házak düledeznek. Fáradt anyák. Mezítláb. Ki lát a lenti rétre, ki láthatja világon túli szomorúságát? És mindent beborít már az éjszaka köténye.
Kövér fellegek. Ázott lomb. Egy méh: az utolsó. Kerítésen piros ruha táncol a széllel. Tücsök bronztriolettet próbálgat láthatatlan. A híd alatt fogoly víz vízhangon jajveszékel.
Ó, mindig így maradni, ebben a nyugalomban, járkálni erre-arra, motyorogni magamban, nézni szavak homályos szemébe eltűnődve, amíg a hangya jár a fákon fáradhatatlan.
Séta a kimondatlan csendbe. Egyre csak befelé magunkba, hiszen egyformák vagyunk. És változóak, mint a holdba-bolondult napfelkelték. Talán napok sincsenek már, csak szavakká szelídített érzéseink, sötétből a fénybe.
Gyújtottam gyertyát komor ég alatt, szívekben tompa nyilallás fakadt. Tiszta, zengő hangok felhők mögül szólnak, tűz fényei lettek messze távoloknak. A kismadár elszállt, a zászló ám tovább leng, ember áldoz a lét törékenységének. Süvíthetnek szelek a 67-esen, emléked tovább él tömegek szívében.
Amerre járok, nő virág elég: - Csak szaggatom, - te jutsz eszembe még. A legszebb rózsát küldeném neked, Hiába, - messze vagy te, nem lehet, -
Míg odaérne, elhervadna rég!
Van egy galambom, - a szárnya fehér, - Azt küldeném el a válaszodér', Sebes a röpte, - csakhogy - tudom én,
Ott van a fészke erdők peremén,
Ott elmarad, - nyomodba sohse ér.
És a szívemben - édes emberem, A nóta is már hasztalan terem. Ha záporok szele vinné, - - - de lásd, Elszéled az messze völgyeken át, Szívem dalát rábízni nem merem.
Kerestelek az éjszakában. Kerestelek az erdő hangjában. Kerestelek fehér jázmin-erdő lombjarázásában. Kerestelek iszalaggal befutott ösvényeken. Kerestelek elsurranó álom-ösvényeken. Kerestelek egy lehajló virágban. Kerestelek integető ágban. Kerestelek és mindenütt megtaláltalak. Kerestelek és sehol se találtalak.