Úgy látszik, egyre szélesebb márkaválasztékkal jelentkezik az itthoni piacon is a Kymco motorgyár. Motorok, robogók és quadok is szerepelnek a palettán. Milyen tapasztalatotok van a márkával kapcsolatban, milyen kiegészítőkkel érdemes hozzáfogni egy ilyen gyártmány megvásárlásakor?!
Az biztos, hogy sok múlik a vezetési stíluson! Kíváncsi leszek mennyi lesz így az enyém, majd megírom. Ha tényleg alapból 2-2.5l (volt), akkor ha követem a fúvókaemelkedés mértékét (gyári #72-ről, #98-ra), az +36%. Ha tényleg megállna 2.7-3.4l-körül, akkor még elégedett vagyok. :)
igazából amúgy az a titkuk a Kymcoknak ahogy hallottam, hogy amellett hogy jól is néznek ki, azt a licencelt Honda motort állítólag ők tudták legjobban bekalibrálni teljesítmény és fogyasztás szintjén az összes robogókhoz képest, tehát nem csoda a 2,5 l.
Fojtott 4T-re jellemzően 1,5-2 litert hallottam akár a kiskerekű Agilityknél is (szaksajtóban vagy népitélet priv. eredményekben* utána lehet keresni), de ez amúgy azt jelenti, hogy azok a korlátozások max. 40-45 km/h végsebességet húznak meg határként. Nekem is, ha finoman járkáltam fojtás nélküli Citymmel, kevesebb volt némileg a fogy. de nyilván nem bír az ember állandó 40 km/h-n maradni ha haladni is kéne. Inkább azt mondom, a tuning csodák 7-8 literes felszökött fogyasztásától óvakodni kell mint egynehány Aprilianál olvastam például... :)
2.5? Nem a 4T? A 2T kicsit többet, legalábbis más típusból kiindulva. Az enyém már tuti többet fog, már elkezdtem feljegyezni az óra állást és a tankolásokat. Kipróbáltam a #98-as fúvókát, és tetszik neki...
- Ha jól volt kihézagolva a variátor, akkor a szíj a rövidebb hüvelynél már nem fog leülni teljesen, így az indulási áttétel már kisebb lesz (nehezebben gyorsul és az egész szakasz felfelé eltolódik).
A gyorsulás mértékében érezhető javulás (ha a motor fordulatszámát is sikerül emelni, akkor a végsebességben is).
A motor szívóoldali fojtása jól tetten érhető abban, hogy ha levesed a légszűrőt, a keverékképzés erősen szegénnyé válik, mivel végre tud rendesen szívni!
Nálam a gyári #72-es főfúvóka helyett, most #95-ös van és még lehet kellesz majd a #98-as is! Persze a kipufogóhoz is lett nyúlva (a "vakbelet" megszüntettem).
Egy pici tartalék egyébként van még a variátorba.
Filctollas tesztel megnéztem, hogy mennyire megy ki a szíj az első variátor tárcsán. A felső peremétől kb. 3mm-re megállt. A hátsó variátor tárcsán bőven van még tartalék, tehát nem ez korlátozta be.
Megnéztem, hogy a görgők által teljesen kinyitott variátornál meddig mehet ki a szíj és a mért értéket kaptam, de a variátor töve még nem ér össze az ellen oldali (nagy fogaskerekes) variátor tárcsával. A görgők pályája korlátozza be a nyitás mértékét.
Rendeltem poligon görgőket és ki akarom próbálni! A netten fellelhető tesztek kb. 5km/h-ás javulás ígérnek a max sebességen és nagyobb indítási áttételt lent.
Viszont vigyázni kell vele, mert ha túl kiemeli a szíjat, beledarálhat a blendix kerékbe! Ezt majd le kell ellenőrizni.
Az elmélet akkor hozza a gyakorlati tényeket, mert nekem is 60-65 között mozgott a végsebessége. Ettől nem is igazán lehet többet elvárni vagy kihozni egy 50 köbcentis gépből ami normális. Persze lehet rá hetvenes hengert meg satöbbi erőltetni,d ez egyben az élettartamot is csökkenti...
Amúgy inkább arra gondoltam, mert némi áramlástechnikai tanulmányaim nekem is voltak hajdanán ezért látszik a dologod komolysága, hogy talán ezek az áttervezett alkatrészek javíthatnak pár %-ot, de nyilván mondjuk nem fog tőle kétszer gyorsabban menni egy "libakergető". :))
Azért szép ez is, az elméletet gyakorlatba átültetni!
Végeztem némi számítást az elérhető elméleti végsebesség és az indulási sebességek meghatározására.
Ezeket mindenki el tudja végezni a saját motorjára vetítve, ha ismeri az összes áttételt és a kerékátmérőt (ez ügye simán megmérhető)!
A Kymco-m szervizkönyvében megtalálható a variátor induló és vég áttétele, valamint a hajtáslánc végáttétele is. Feltételezve, hogy a motor max. fordulatszáma 6000 1/min (ennyit azért minden blokk tud), a következő módon számítható az elméletben elérhető maximális sebesség:
Minden számít! A kipufogó és a légszívó csatorna (légszűrő és a torok) mind! Egy biztos, ha a hatásfokhoz nem nyúlunk (márpedig nem igazán tudunk), akkor plusz teljesítményt csak plusz levegő+benzin együttessel lehet elérni. Ez meg némi fogyasztás emelkedést fog okozni. Picit lehet játszani a keverék elszegényítésével, de egy sima szívómotornál (pláne kétüteműnél) csodára nem lesz képes.
Nekem egyszer azt mondták hogy egy sportkipufogó is sokat dob a rendszer öblítésén, teljesítményfokozásán és állítólag ha jól elkapott a dolog, még fogyasztásban sem mászik feljebb.
Sajnos mérni nem tudok mivel, de érzésre érezhető a növekedés. Most járok a gyertyaszínkép ellenőrzésnél és lehet, hogy még kissé szegény a keverékképzésem (kell még menni vele, hogy egyértelmű színképet kapjak, csak az időjárás nem épp kedvező).
Egy biztos, hogy a módosítások után nagyon szomjazott a porlasztó (a fogyasztásnak tuti nem használt) :)
Ha végre sikerül belőni a porlasztót, utána jön a variátor-kuplung hangolása...
Miskolcon lakok és nem most kezdtem a motorozást (aktív repülőmodellező vagyok csak robbanós nagy gépekkel, alapos gyakorlati tapasztalattal). Most nyomtatok 3D nyomatómmal új légszűrő-karbi szívócsövet, mert a mérések alapján ez is fojtás volt. Az eredményről majd beszámolok... :)
Előre leszögezem, nem értek profi szinten a motorokhoz, de volt City 2T-m. Egy ideig jártam én is ide a fórumra, de sajnos nem lehet mindent fórumos segítséggel megoldani, amit én is sajnálok. Én rengeteget szívtam kókler szerelőkkel is a Kymcoval, de alapból szerintem egy nagyon jó kis motor lenne, elvégre gyakorlatilag egy Honda másolat. Szóval ha jól karban van tartva, akkor jó is meg szerintem az 50-es robogók közt a legvállalhatóbb és szebb is küllemre a Kymcok formaterve. Na mindegy, mert ha vmi beteg és nem értünk hozzá, ahhoz sajnos ez nem gyógyír itt sem.
Jó lett volna a nehéz napokon nekem is aki inkább ott van a motor mellett és haveri szinten lehetett volna együtt bütykölni, mert egyedül nem túl szerencsés, a kókler szerelők meg egyből hárítanak, hogy hagyd ott és majd szólnak ha kész, de nem nézheted mit csinálnak vagy épp gányolnak inkább vele...
Nekem nagyon sokáig nem volt a Cityvel bajom, aztán augusztus környékén kezdődött vele a szívás, alapjáratot beállítani gyakorlatilag lehetetlen volt, mert ha jó lett, egy hét múlva minden szar volt. Én karbi felújító szetet is rendeltem bele utángy. de kb a felét ki lehetett hajítani, mert elméretezett és nem bele való alkatrészeket tartalmazott. Az Egü Motorstól meg csillagászati áron volt még berúgókar is.
Egy helyi boltban ajánlották a karbi cserét nekem, de nem mertem meglépni, hogy ha nem jó azzal sem, megint 10 ezres tételt hajítsak ki az ablakon.
Amit tudni kell, én nem nézegettem milyen fojtásokat szedtek ki, meg honnan az enyémből mielőtt megvettem, de azt tudom, hogy a kipufon nekem is volt egy csonk, nem volt síkba vágva és foldva, csak ellapítva behegesztve. Erre kb 2-3% sebesség eltérést mondtak, aminél gyakorlatilag egy szembe szél többet jelent... Szóval inkább nem barmoltam vele. A CGI-t nem tudom folytott volt-e, de az enyém eleinte a 65-öt vitte sík úton normál időben 75 kg-al. Volt első nagy plexim is rajta, amire azt hittem jól visszafog, de egyáltalán nem és amit segített hideg időben, hogy gyakorlatilag csak a térded fázik lent, mert derékba és fejre teljesen véd, így csak ajánlani tudom. Nyárra persze le kell venni, mert ha eső van, főleg este, szembe reflektorozva a kocsiktől, akkor konkrétan semmit nem látsz az útból a cseppeken szóródó fénytől és ugye itt nincs ablaktörlő! :D
A CGI-t tekintve viszont az alapjárati gebaszoktól vezérelve, gyakorlatból tudom mondani, én bizony rádugtam egy 4T kölcsön CGI-t egyszer, hogy ezzel kiszűrhetők-e a gondok, de meg se mukkant vele! Ellenben! A 2T CGI-je működött a 4T-s Kymcon, kipróbáltam! (Gondolom az ottani minden 4. ütemet egy 2T vezérlő simán kezel, ellenben mikor minden 2.-ra kéne működnie, akkor a 4T-sben olyan nem működhet, de persze nincs kapcsolási rajzom ennek a tririsztoros megoldásáról ott bennük, tehát csak elmélet, a gyakorlatból levezetve. Aztán lehet hogy marhaság, de a működésüket nézve kipróbáltan ezt észleltem.)
Mindenesetre azért írtam ennyit, mert az írásaid olvasva látom, hogy komolyan akarsz foglalkozni a robiddal és gondoltam akkor megosztok amit tudok, még ha sok minden nem is lényeges, csak tapasztalati jótanács és hátha majd Te is tudsz ide olyan tapasztalatokról írni, ami majd másokat is segíthet. Ugyanis mint mondtam, nagyon sok a kókler robogókra itthon, Kymcora meg pláne nem minden utcasarkon vannak specializálódva és autószerelőket is ismerek, akik kenjük be sárral alapon gányolgatva közelítenek a problémákra, holott egy robogó a gazdájának meg épp még megfizethető olcsó jármű amire pénze futja és egyben munkaeszköz is, mint nálam, aztán nagyon meg tudja sínyleni az ember, ha kiesik a segge alól 1-2 hétre, mint ahogy a motor is megsínyli, ha nem megfelelően van vele foglalkozva (esetleg tudás hiányában - szintén tapasztalat). ;)
Mivel nem egyforma a két motor müködési és égési folyamatai igy igen nem egyformák a elögyujtási diagramok. Nem csoda h külön árulnak 4t és 2t elektronikát.
Régi megszakitós 2T motorjaimban(jawa mustang,riga ,250/1 mz) mind fix előgyujtás volt.Ment mindegyik.120 as skodában már vákumos volt.Minél nagyobb fordulat annál nagyobb előgyujtás.(bár erre nem esküszöm meg ,régen volt.)Egy biztos,amig valamihez gyári cucc kapható eszembe nem jutna kendácsolni.Ha meg valaki kisérletezni akar legyen hozzá bátorsága,és anyagi háttere.Bár egyszer raktunk anno babetta tirisztoros gyujtást yamaha 2t csónakmotorra kéthengeresre 2darabot.Ment.Mindenféle tudományos háttér nélkül.Emlékeim szerint a MAMI motorkerékpárszerelő Szki oktatási anyagai fent vannak. Ott keresd meg a 2t,ill 4t motor előgyujtás diagrammokat.