"...Sorsunk felett hídként ível a remény, Hogy lehet még szebb ez a szürke világ. Nem tör pálcát felettünk a kárhozat, Hisz a szakadék mélyén is nőhet virág.)
Bizonyos koron felül már nem az a fontos, mit mondanak az emberről, hanem hogy ő mit tart saját magáról. Legbelül, négyszemközt, saját magáról. Ott, ahol semmiféle ripacskodással, semmilyen ledér mutatvánnyal nem lehet elkendőzni az igazságot.
"Minden, mit valaha elmondani vágytam, nem akartak magamra hagyni a gondolatok. Itt vagyok velük egy fedél alatt, üldögélünk tüzem körül s csendben megvagyok. '
Egy cselekedet, bármilyen ártatlan legyen is, nem enyészik el magában. Egy másik cselekedetet von maga után, események egész láncolatát indítja meg. Hol végződik az ember felelőssége cselekedetéért, amely ily módon vég nélkül folytatódik, kiszámíthatatlanul és szörnyűségesen átalakulva?
"Jó érezni azt, hogy szeretlek, nagyon és egyre jobban. Ott bujkálni a két szemedben, rejtőzködni a mosolyodban. Érezni, hogy szemeid már szememben élnek és néznek. S érezni azt, ha szép, veled szép, s csak veled teljes az élet, Mert hisz csak egymást szeretve lehetünk boldogok."
Senki sem próféta a saját/maga hazájában.
Nobody is a prophet in his own country.
A prophet is not without honour save in his own country.
Keegi pole omal maal prohvet.
Ükski prohvet ei ole kuulus omal maal. Ei kukaan ole profeetta omalla maallaan. Keiner ist Prophet in seinem Land.
Der Prophet gilt nichts in seinem Vaterlande.
Nemo propheta acceptus est in patria sua.
Non est propheta sine honore nisi in patria sua.
Nikto nie je prorokom vo vlastnom dome (vo vlastnej domovine)
Úgy került bele, mint Pilátus a krédóba.
Dostal sa do toho ako Pilát do Créda
He got into this affair like Pilate into the Credo (i. e. by mere chance).
Er ist hineingeraten, wie Pilatus ins Kredo (d. h. zufällig). Ta sattus asja sisse nagu Pilatus Kreedosse. Hän joutui siihen mukaan kuin Pilatus uskontunnustukseen. (Hän joutui sattumalta mukaan.)
A boldogság nem a dolgokban, hanem hajlamunkban rejlik, s attól vagyunk boldogok, hogy azt mondhatjuk magunkénak, amit mi szeretünk, nem pedig azt, amit mások vélnek szeretetre méltónak.
