Szerintem az "elengedés" nem olyan könnyű. Mármint kimondani könnyű, de megcsinálni már nem. de gyakorlással lehet fejleszteni az elengedési képességet.
Pl: amikor jön a halál, akkor nem árt, ha valaki könnyen el tudja engedni az életet.
Olyan ez is mint a biciklizés : eleinte úgy szorítod a kormányt, hogy belefehéredik a kezed. Utána elkezded lazítani a szorítást, majd megpróbálod rövid időre elengedni az egyik kezed, majd egy kézzel mész...aztán tökre el tudod engedni. (de ez csak gyakorlással megy)
Ezt gyakorolni kell(ene) szerintem. aki nem gyakorolja az elengedést, annak nem fog menni. (Úgy értem elengedni valami olyat, ami FONTOS! nem fontos dolgokat nem kell elengedni, azok nincsenek is "megfogva".) És még egy fontos dolog : ahhoz, hogy el tudjak engedni egy FONTOS dolgot, ahhoz előbb FONTOS-sá kell tennem. Ami nem fontos, azt játszi könnyedséggel elengedi bárki.
(Jézus is azt mondja (vagy azt mondták róla, hogy azt mondta :-), hogy az egyéniség-ről kell lemondani az ő javára. Akinek ilyen nincs, annak nincs is miről lemondania...- de lehet, ez csak tévedés és ilyet sose mondott, mindenesetre én még hihetek benne :-)
Az élet is erről szól. előbb-utóbb mindenki kénytelen lesz minden fontos(nak gondolt) dologról lemondani. És belenyugodni, hogy ez már a múlt.
(Ez - az elengedés - sok embernek okoz nehézséget. Főleg hit nélkül)
Hát igen. régebben sokat foglalkoztam meditálással (próbáltam meditálni)
Valahol azt olvastam, hogy a meditáció és a koncentráció egymást segítő dolgok. Tehát : minél jobban tudok "nem koncentrálni" semmire, annál jobban sikerülhet koncentrálni "valamire".
Nos, hát ebben még nem vagyok mester, úgyhogy bőven van mit javítani a technikámon :-)
Azt nem tudom, hogy az életben ez jelent-e valamit, de az álom mindenképpen egy fontos üzenet. amíg nem fejtem meg, addig nem hagy nyugodni (nyugodtan aludni).
Én nem tudom, hogy az enyém hova sorolható, már amit leírok. De emlékezetes volt nagyon.
Ti is voltatok már, hogy álomban futottatok, szaladtatok valami elől és nagyon féltetek.
Azt javasolják ilyenkor, fordulj szembe az üldőzővel és nézd meg.
Sokáig nem sikerült.
Aztán egyszer, ahogy álmomban lélekszakadva rohantam valami elől, bekattant, hogy meg kell állni és szembe kell fordulni vele.
Már a gondolatra is jobban kezdtem el félni, mint amikor futottam, de megfordultam és megálltam.
A hideg víz patakokban csurgott a hátamon.
Aztán a homályból előbukkant egy fekete bőrü férfi (?) aki nagyon barátságosnak tünt, olyan harmincas volt, és kellemes beszélgetésbe kezdtünk. Azt hiszem, talán megkérdezte, miért futok előle.. a többire nem emlékszem
Arra viszont igen, hogy bár a történet jó pár éve volt, azóta sem üldöz senki álmomban.
igen. nekem is úgy volt, hogy felébredtem, aztán visszaaludtam. és ráébredtem, hogy "jé, álmodom". És mivel pont az alvásról meg az álmokról olvastam előtte nemrég egy könyvet megpróbáltam, hogy tudom-e irányítani. És tudtam. Meghökkentő volt. Odaképzeltem valakit és ott termett. És elgondoltam, hogy most ez+az lesz. és ez+az lett. Nagyon fura volt....De nem tartott sokáig. Igazából nem volt célom, úgyhogy a tudatos irányítás hamar "kicsúszott" a kezemből, és megint átestem egy másik jelenetbe, ahonnan eltűnt aki előbb még ott volt. Próbáltam "visszaálmodni", de a gondolataim "eltérültek". Összpontosítottam, hogy megint menjen tovább az, amit beálmodtam magamnak, de valahogy mindig "elkalandoztak" a gondolataim, és valami más jelenet jött annak a helyébe, mint amit szerettem volna. Nagyon érdekes tapasztalat volt. Viszont ez után, már úgy álmodtam az álmot tovább, hogy tudtam, hogy ez csak álom. és megpróbáltam memorizálni, hogy mi történik, hogy reggel vissza tudjam idézni.
Velem is volt már ilyen....Álom közben ( de az már inkább valami félálomszerű- állapot, szóval szerintem más "hullámhossz").... spontán elkezdtem irányítani az álmomat.. Először magam is meglepődtem......aztán megpróbáltam tudatosan is irányítani, ...szóval: "teremteni" az álmot. Érdekes kísérletezés volt... Azért még gyakorolni kell.
Velem volt egy olyan, hogy álmomban "tudatára ébredtem" annak, hogy álmodok és elkezdtem irányítani, hogy mit álmodjak. Te (vagy bárki) tapasztaltál már ilyesmit ?
Nagyon hátborzongató volt. Úgy értem félelmetes volt, hogy nem azt álmodom, amit álmodnom "kéne", hanem amit akarok.
Ez eddig csak egyszer fordult elő (előtte nagyon rákoncentráltam, hogy sikerüljön)
De szerintem fogok még kísérletezni vele.
Mikor viszont nem emlékszem, hogy mit álmodtam, az mitől lehet ?
Nagyon rossz valóban, amikor álmodba elmegy a vonat, villamos, vagy bármi...
Egyszer velemis előfordult ilyen, pontosan ere a következtetésre jutottam én is. Előfordult l más esetben( álomban) , hogy vagy úgy löktek fel, vagy ránottak fel, kézzel...de akkor mánt ment a vonat. Necces volt :))
Amúgy ( hallottam), a kijelölt pályájú járművek mintha a saját életutunk lenne.
Olvaslak, nagyon jókat álmodsz. A legszebb benne, hogy meg is fejted.
Pestről utaztam haza vonattal, a Desiroval, már az jár a vonalon. És azon mérgelődtem, hogy millió különszatyorral vagyok, pedig mikor mentem, még nem volt egy se. Soha nem lehet ugyanúgy visszapakloni mindent.
Elbóbiskoltam, és egy kislány ébresztett fel Tbányán, szálljak le, mert ez a vonat nem közlekedik tovább. Összeszedtem a holmikat, leszálltam, aztán vártam, és vagy minden tizedik percben ment hazafelé vonatom, egyikre se szálltam fel. Csak ott ácsorogtam, de közben meg bosszantott, hogy lekéstem mindegyiket.
Tudom értelmezni: Ami rajtam múlik, és mégse teszem meg, az lelkiismeret-furdalást okoz. Hogy lemaradtam róla, elszalasztottam. Ugyanakkor meg nem is akarom megtenni.
A régi játszótéren volt egy aszfaltozott focipálya, nem túl nagy. Álmomban annak helyén egy nagy medence állt, én meg a szélén. Egy bálna úszkált benne, és embereim megfogták szerencsétlen állatot. Valami hálóban vergődött, miközben leengedték róla a vizet. Aztán a medence alján kepesztett, várta kétségbeesetten, mi fog történni vele. A halászok meg szuronyokkal megböködték, amíg a vére el nem kezdett folyni, és végül elpusztult. Föntről néztem, a medence széléről, de nem tettem semmit, hogy megakadályozzam. Volt ott még néhány szerb kamasz srác, akik meg röhögtek a foglyul ejtett állaton. Azt kiabáltam nekik: Ne röhögjetek, ez az állat áldozat.
A következő részben már egy osztályteremben voltam, az osztályommal. Mondtam nekik: ma nem tanulunk, beszélgetős napot tartunk. Úgy éreztem, meg kell beszélni velük, miért olyan nevetséges egy csapdába esett állat legyilkolása.
Egyik gyerek zenét hallgatott fülhallgatóval a fején, de olyan hangos volt, hogy még hallottuk mi is. Odamentem: Kicsim, kapcsold ki a zenét!- kértem.
Csak nevetett. Azért se tette.
Fiam, akkor halkítsd le legalább!- szóltam ismét, mire csak lehalkította.
Kérdem tőlük: Kinek mi baja a világgal?
Gondoltam, a bálna halála egy "jó alkalom" lesz arra, hogy beszélgessünk az élet dolgairól is, meg arról, hogy merre halad ez a világ.
A csajokkal voltam egy misén. Teknő alakú, nagy, mély gödörben tartották. Hosszas ceremónia volt, kevés hívővel. Aki jött, az is jobbára csak bámészkodni akart. Ketten közülünk a teológiára járnak, ők akarták megnézni a modern misét, mondák, érdekes lesz biztos, de ha rossz, felállunk és elmegyünk csendben.Szóval a pap fehér miseruhában volt, meg ott volt talán a püspök, fejei ennek az újfajta egyháznak. Bent ültünk egy óriási gödörben. Talán padokon, arra nem emlékszem. A prédikációból meg főleg semmire. Csak azt tudom, hogy egy nagy szekér vonszolta magát körbe a gödörben salakos úton. Akár a futópálya, olyan volt. A szekeret csak elölről húzta két kerék, a hátulja meg csak karcolta a földet. Hangos volt, mint a veszedelem, és a pap mindeközben hangosan mondta az imáit. Szünetet is tartottak. Akkor megbeszéltük a csajokkal, hogy dobbantunk, elég. Kiugrottunk a száz-forintos boltba, és megnéztük a műanyag edényeket, milyen árban vannak. Amik mikrózhatók, ugye. És úgy döntöttünk, hogy nem megyünk vissza a misére, de elhaladtunk a gödör mellett, és mivel jóformán mi volt egyedüli vendégei, ezért a pap felkiabált a lyukból, hogy igenis menjünk le, és különben sem illik elhagyni egy istentiszteletet csak azért, mert nem tetszik. Maradtunk. Visszamásztunk a gödörbe, leültünk a kispadra, és néztük tovább, amint a szekér szántja tovább az salakot, és vele fáradt igyekezetünket.
Hosszú, de követhető álmom volt reggelről. Amikor már az agy dolgozni kezd, fel...
Egy csapat gyerekvárosi gyerekkel mentünk ki a strandra, valamiféle középkorú barátságos, de szigorú nevelővel. Talán gyerekvárosi voltam én is, az álom elején legalábbis. Bringával hajtottunk ki. Amikor odaértünk, eszembe jutott, hogy ezen a strandon már jártam, hisz itt béreltünk egy faházat egy férfival, akinek a szeretője voltam. Fura érzelmek kavarogtak bennem. Tartottam tőle, hogy még mindig ott van a plázson, kolbászol valamerre, időtlenül, képekkel megrakodva, mivelhogy elhagytam. Féltem, hogy talán szomorú, és lelkiismeret-furdalásom volt.
Otthagytam a csapatot, akikkel érkeztem, és megkerestem a faházat, ahol annak idején a férfival megszálltunk. Már nem volt ott. A strand tulajdonosa, meg annak felesége takarítottak ott a ház körül. Megismertek. Kérdezgetni kezdtem őket, mit tudnak a férfiról, mikor ment el, milyen állapotban. Kedvesek és segítőkészek voltak velem.
Elmondták, hogy miután elmentem, a férfinak megjött a felesége, és aztán napokig csak beszélgettek hosszan, aztán meg "nyalták-falták" egymást egy hétig. Ezt a szót használta a tulaj.
-Ezt hogy érti?-kérdem. Azt mondja: -úgy, ahogy mondja.-Ő úgy látja, hogy miután otthagytam, egymás karjaiban vigasztalódtak; -mellesleg az asszonynak is lehetett valami sérelme.
Akkor éreztem, hogy megkönnyebbülök, hogy ismét egymásra találtak.
Azt mondja a tulaj felesége: "A nő teljesen megváltozott. Van gyerekük?"-kérdi.
Mondom, nincsen.
-Akkor lesz. Míg itt voltak, az asszony egyfolytában terhes nőket rajzolt, és szemmel láthatóan a kedve is jobb lett.
Megmutatta a rajzokat. Már tény, megtermékenyült, gondoltam.
-Minden a helyére kerül- okoskodott a tulaj, azóta elmentek, állítólag Erdélybe tartottak valami haverjához a férfinak, aki egyszer megmentette őt.
Azóta ki sem adták azt a faházat, csak egy dealer vagy valami hasonló fazon járt ott. Őket kereste, a férfit meg a feleségét. Nem tudtam, ki lehet.
-És utánuk ment?- kérdem.
-Nem-válaszolta a tulaj felesége-mutatok valamit...
Egy kis kacsaúsztatóhoz vezetett, tele volt hínárral és nyáladzó tavirózsákkal, a tulaj kölykei meg a parton ugráltak. Oda mutatott a nő a kis tavacska közepére. Egy fej állt ki belőle. A dealeré. Megmerevedett nyakkal, kiguvvadt szemekkel. Kacsák úszták körbe.
-Gondoltam, ártani akar nekik.- mondta a tulajnő, aztán elhallgatott.
És tudtam, hogy mennem kell.
Közben besötétedett. De már árva sem voltam. Tudtam, hogy innen haza megyek, hogy meg se állok.
Felültem a bicómra, elindultam, csillagos este volt már. Az sztk-nál rágyújtottam egy cigarettára, egy kézzel kormányoztam. És mire odaértem a régi lakótelepre, ahol tizenegy éves koromig laktunk, addigra elszállt belőlem minden gondolat.
Repülőkatasztrófával viszont többször is álmodtam már. Általában ott állok a földön, nézem, ahogy bekövetkezik és azt mondogatom, hogy nem ez nem lehet.
1. snitt: valami nagyon halvány emlékem van, hogy úgy kezdődött, hogy Ferihegy 1-en állok. Lényeg, hogy kiderült, hogy nyertem/kaptam ? egy utazást valahová nagyon messze a Csendes óceánra. Az álom folyamán végig azt akarom hinni, hogy Új-Zéland, de tudom, hogy nem Új-Zéland. Csak annyit tudok, hogy valahol a Csendes-Óceánon át kell szállni. Egyszer valaki mutogatja a térképen, hogy hol van, de összezavarodik a térkép, nem ismerek fel rajta semmit.
2. snitt: ott vagyunk egy ismeretlen reptéren, ami kicsit olyan mint Ferihegy 1, de nem az, nemsokára indulunk hazafelé. Valakitől kérdezem, hogy mondja már meg, hol voltunk? Egy hang mond valami érthetetlent, úgy veszem ki, hogy "Perth", én értetlenkedve visszakérdezek, hogy jól hallom, Perth? De hisz Ausztráliáról szó se volt! Mire másodszor megkérdem, már nincs ott.
3. snitt: bent áll a hazafelé induló repülőgép a betonon (azt hiszem, B747) én az első sorban ülök a középső oszlopban, jobbra is balra is tele vannak az ülések. Az utasoknak kávét hoznak ki, mindenki egyforma csészét kap, de az enyém szélesebb és laposabb mint a többieké és üres. Ahogy áthajol felettem a stewardess, hogy a mögöttem ülőnek is odaadja a kávét, értetlenül nézek, ő erre rám mosolyog és nagyon kedvesen mond valamit de nem értem a magyarázatot. Valamit visszakérdezek, megint elmondja és még mindig nem értem a magyarázatot. Inkább hagyom az egészet békében, nem akarok kilógni a sorból. Ahogy még szürcsölik az emberek a kávét, meglepődve tapasztalom, hogy a gép már elkezdett gurulni. Először még azon gondolkodom, hogy valóban gurul-e aztán jobbra kinézek az ablakon és látom, hogy tényleg. Utána megáll a kifutópálya végén és a felszállás előtti ellenőrzéseket folytatják le, engem elfog a félelem, hogy baj lesz. Imádkozom, hogy csak épségben földetérjünk. Aztán hallani azt a jellegzetes bődülést, amikor a repülő megindul a kifutópályán, elkezd száguldani, én hátrapasszírozódás helyett előrebukom az ülésemen és úgy érzem, mintha fékezne a gép, egy ideig abban se vagyok biztos hogy elemelkedett-e, de végül érzem a dőlést és a felfelé kúszást, felszállt. A levegőben megnyugszom, megnézem a zsebemben lévő kártyát arról, hogy hova megyek és hol kell átszállni, de nem tudom elolvasni. Alszom egyet, úgyis sokáig tart az út, majd lesz valami.
4. snitt: a repülőgép lent áll egy repülőtér betonján. Úgy sejtem, hogy ez az a Csendes-óceáni sziget ahol át kell szállnom a Magyarország felé menő gépre, ezért leszállok róla. Valójában egy kis repülőtér, kizárólag átszállásra jött létre, utólag rájövök, hogy a reptéri beton a szülővárosom vasútállomásának a parkolójára emlékeztet, az épület meg a szülővárosom vasútállomásának és egy általam élőben sose látott ukrán vasútállomásnak a keveréke.
Este van, sötét, szitál az eső. A repülőtéren minden lassú és kényelmes, egy zöld láthatósági mellényt viselő repülőgépszerelővel beszélgetek, nagyon barátságos. Rádöbbenek, hogy a még mindig bent álló B747-esről lehet, mégse kellett volna leszállnom, lehet, még tovább kellett volna mennem vele és csak ott átszállni. Úgy emlékszem, hogy több időt kellett volna eltöltenem a gépen az átszállásig, viszont végig aludtam, elveszett az időérzékem és lehet, h még csak egy órája utaztam, miközben én már 6-nak gondoltam. Megkérdezem, a repülőgépszerelőt, hogy megy-e innen Magyarországra járat, de nem tudja. Abban viszont tud segíteni, hogy (bár már az utasfelvétel lezárult) visszaszálljak a B747-re. Azt mondja, menjek oda pár perc múlva a reptéri betonon található 11-es busz megállójába, beszélgessek el vele feltűnésmentesen és majd menjek vele a repülőhöz. Vigyem a nagypoggyászomat is, majd ő visszateszi a B747 oldalába.
5. snitt: a reptérépület beton felőli bejárata előtt várok hogy meglássam a 11-es busz megállójában és odamenjek hozzá. A bejárat most teljesen olyan mint a szülővárosom vasútállomsának a bejárata, előtte pedig korombeliek ücsörögnek a földön. Hallom, magyarul beszélnek, megkérdem őket, hogy Budapestre mennek-e és hogy oda innen megy-e a gép? Mondják, hogy igen, arra a gépre várnak.
Kérdik, hogy honnan jövök, de nem tudom megmondani. Ekkor hirtelen odapillantok a buszmegállóba, a megbeszélt helyen már vár a repülőgépszerelő, épp indulna, nincs több ideje. Odarohanok hozzá, hogy visszaszálljak a B747-re, itt pedig véget ér az álom.
6.snitt: kívülről látok a levegőben egy Lufthansa feliratú B747-et repülni, olyan érzésem van, mintha rajta ülnék és mintha ez lenne az a gép amivel eddig is jöttem az átszállóhelyig, viszont nem értem, hogy miért Lufthansa, mikor emlékeim szerint amivel én jöttem az egy másik légitársaság volt.
