Szerintetek a KNVB most majd miről fog tanácskozni? Arra jutnak ez Hiddinken ment el és Blind az eredeti terv szerint folytatja, vagy ő is belebukik? Viszont ha nem Blind, akkor ki? Frank de Boer?
Én elsősorban azokat gyűlölöm, akik pl ebben a topicban jelentették ki, hogy a "hollandokért ölni tudnék, akár magyarokat is". Na, ők pl elérték, hogy a törököknek is tudjak szurkolni, pedig Allah a megmondhatója, hogy nem nagyon szoktam szurkolni nekik.
Sőt, most kicsit megnyílok: sihederként dolgoztam vendéglátásban - két kemény balatoni szezont. Onnan datálódik a hollandok iránti masszív ellenérzésem. Erre rátett egy lapáttal, hogy dolgoztam a KLM-nél. Igazából az IBM-nél sem szerettem meg őket jobban, bár ott volt egy Volkan nevű srác, akit kedveltem, pedig holland útlevele volt. Mondjuk nem vennék rá mérget, hogy tegnap a hollandoknak szurkolt, ehe.
Még úgy sem szerettem megő ket, hogy időnként több volt a néger narancs mezben, mint a Kispestben.
És igen, ebben a topicban van a legtöbb meghasonlott Hungarohupp.
Külön vicces, hogy a magyarok előrébb állnak a csoportjukban, mint Németalföld.
A támadásnak egyetlen oka van: ez az egyetlen topik, ahol konstansan többes szám első személyben beszélnek választott kedvencükről, ami akkor vágta ki a biztosítékot, amikor ez a magyarok ellen sem változott.
Sajnos ezt a mai meccset nagyon elcsesztük. Elcseszte az edző (Blind) és a játékosok is. Nem tudom mit lehet erre mondani de annyit biztos, hogy rosszabbak voltunk mint Izland ellen. Blind úgy tűnik nem akar változni, még mindig Hiddink alatt képzeli magát. Van Gaal-nak volt egy nagyon jó mondása: "Nem a 11 legjobbnak, hanem a legjobb 11-nek kell kezdenie." Na úgy néz ki, hogy Blind ezt nagyon nem érti vagy nem akarja érteni.
Keressünk magunknak más csapatot ??? Csak azért mert most éppen nem megy jól a kedvenc válogatottunknak nem fogok váltani. Akiket nagyon gyűlölök azok a "divatdrukkerek", azok akik mindig annak drukkolnak aki épp az élen van. Ha éppen visszaesik a teljesítménye, jöhet egy másik. Én sosem leszek ilyen. Már elejétől kezdve (20 éve) Hollandia az elsőszámú kedvencem a válogatottak között és amíg élek az is marad !!!!! Mindegy, hogy milyen teljesítményt nyújt a csapat. Klubcsapatnál ugyanígy vagyok, ott az Ajax a befutó nálam.
Éreztem az iróniát a hsz-ban, de ha már fel voltak dobva biznyos dolgok akkor elmondtam mit gondolok róluk.
Tudom pontosan mik folytak itt, főleg mikor a magyar-holland volt és a nagy zakók, akkor le lett támadva itt minden szerencsétlen Oranje-fan. Érdekes amikor más nagyobb válogatott, pl. olaszok volt az ellenfél, nem nagyon mentek át anyázni, ezt az Orbán mezes csapatot azonnal megtalálták, de már meccsek előtt is szóval nem lehetett a 8-1-re fogni semmit. :)
Mint a legfrissebb VB bronzérmes válogatottja, úgy érzem nincs mit szégyenkezni. Ez egy kis ország, nem nagy területről tud meríteni, de valahogy megoldották mindig, kivéve a 2002-es VB-t, amit utólag szintén túl lehetett élni, de ne mondja senki nekem, hogy jó VB volt, nemcsak mert nem voltak ott a hollandok, de nagyrészt azért, visszaemlékezve, hogy ilyen Japánok meg Koreák meddig jutott ilyen-olyan okokból. Még ha nem is simán, de benne van, hogy kijut az Oranje a jövő évi EB-re, aztán ott már új lappal lehetne kezdni, ott csak 4 meccset kell nyerni kb. ahhoz, hogy már a döntőért játszhass de még lehet sokat mondok, mert egyenes kiesésben jók a gyenge 0-0 utáni hosszabbítások vagy büntik is csak talán pont ezért szerethető nemzet, mert általában nem erre játszik, ellentétben néhány nagymúltú válogatottal.
Angolok vicc csoportba kerültek, akkor sem drukkolnék nekik ha fizetnének érte, mindent elmond, hogy egy Rooney all-time gólrekorder tud lenni ... Németek meg túl egyszerű választás, amellett, hogy Özilt kifejezetten még utálom is az alibijei miatt, de mondhatnám az egész válogatott egy utálni vló de mindenképpen lehet őket tisztelni az eredményeik miatt.
Makacsul maradnak a hollandok és kész, de kárpótolna a magyar válogatott ha kijutna ebben az esetben nem is kicsit.
Ha nem lennétek született klumpások, akkor azt javasolnám, hogy keressetek más csapatot magatoknak. Mondjuk per pill a németeket, vagy az angolokat tudnám javasolni.
Viszont mivel a többségetek hollandabb a hollandnál, ezért őszintén sajnálom, hogy játékosaitok ilyen szenvedést okoznak nektek.
Robben annyi idősen, mint most Depay, már komoly szinten kilógott felfele a mezőnyből. Depay csak egy túlsztárolt kis műmájer egyelőre, aki csak gyengébb csapatok ellen képes villogni. Én nem hoznám vissza LVG-t, igaz eddig össz-vissz ha 5-6 meccs van Depaynak a MU-ban, nem nagyot tudta kihozni belőle az edző eddig amit tud, vagy egyszerűen ennyit tud, egy magasabb szinten... ez majd min. fél éven belül kiderül, de legyen inkább 1 teljes szezon. De hogy ne csak szídjam Depayt, nálam adott ma két gólpasszt is, de se Klaasen, se Wijnaldum (főleg az övé volt zinyó) nem volt képes ziccerben gólt fejelni, de ezen nem is lepődök meg, mivel nem is szabadna nekik játszania, vagy ha még Klaasennek mégis, akkor sem ebben a szerepkörben.
Az első gól De Vrijé volt, rossz ütemben letámadott (legalábbis akart, mert féltávon elkezdett visszahátrálni), aztán mögépasszolták, onnan pedig már nem volt esélye beérni a helyén szabadon kapu felé tartó támadót. Nagy hiba volt, jól meg is büntette Vak úrfi a lecserélésével, hátha Wijnaldum majd megtanul fontos meccsen jól játszani.
Ha látható ennyire, hogy nem jó a fél keret, akkor a válogatottnál eddig még szóba sem kerülők listáján kéne elkezdni szemezgetni. Annyira nem figyelem már a holland bajnokságot, de biztos volna ilyen Vitessekben, Zwollekben, Alkmaarokban meg a 3 nagynál 1-2 olyan aki ügyesebb mint a többi, de nem merik behívni, mert jobbnak tartják a közepes vagy nagyobb külföldi kluboknál alig-alig játszókat vagy padozókat.
Remélem El Gazsi egészséges lesz a következő selejtezőre és természetesen meghívót is kap végre, szerintem rögtön többet mutatna mint Depay ezen a két meccsen.
Megérdemelten nyertek a törökök, bár az utolsó gólban benne volt a játékvezető is, de az már se nem osztott, se nem szorzott. Látszott, hogy ma mét két órát játszanak, akkor sem lesz holland gól. Őszintén szólva, ilyen teljesítménnyel nem is érdemel kijutást Hollandia.
Kíváncsi vagyok, lesz-e kapitánycsere, bár ezt alapvetően nem Blind szúrta el, hanem Hiddink és, persze, elsősorban a játékosok. 8 meccsből 4 vereség, amiből egyre (csehek elleni) még csak-csak rá lehet fogni, hogy balszerencsés, mert az akár nyerhető is lett volna a játék képe alapján, bár ott is a dekoncentráltság döntött. Az Izland elleni hazait szintén elég fegyelmezetlenül és bután vesztettük el. De az izlandi és a törökországi nagyon sima volt. És a hazai meccsek közül a kazahok elleni győzelem és a törökök elleni x is csak nagyon nehezen jött össze. Ez pedig roppant kevés.
Ha esetleg Blind megy is, kérdés, ki jön helyette? Koeman? Frank de Boer? Rutten? Cocu? Esetleg valamelyik régebbi kapitány (Rijkaard, Van Gaal, Advocaat)?
2018-ra Robben, Van Persie, Huntelaar és Sneijder már 34-35 évesek lesznek, Robben ráadásul megint egyre többet sérült, tehát a generációváltás elkerülhetetlen. Az új generáció (Riedewald, El Ghazi, Khishna, Depay) viszont véleményem szerint még éretlen a komolyabb feladatokra, ezért nem lepődnék meg azon, ha a következő VB-t is Hollandia nélkül rendeznék meg.
Az a durva, hogy tényleg Sneijder volt a legjobb mezőnyjátékos...Nem csak a hozzállása, de ő a legügyesebb játékos, a fiatalok meg sem közelítik őt minőségben.
Nem érzem az erőt a társaságban, hogy akár csak az egyenlítés összejöhetne. A 0-1 még nem lett volna annyira vészes, de Blind és Cillessen sikeresen összehozta a 2. török gólt is, ez így már sok idegenben. Szinte mindenki csak lézeng a pályán, leginkább csak Sneijderen látom, hogy érdekli, hogy mi az eredmény. A többiek jobbára csak unottan ténferegnek. Depay nem tetszik nekem, elég indolens, pedig elvileg ő most a nagy reménység.
Matúz Krisztián azt mondta, könnyebb Hollandia sorsolása, mint Törökországé, de szerintem a csehek ellen otthon sem lesz könnyű nyerni, attól tartok nem is lesz meg. A törökök pedig az utolsó fordulóban otthon játszanak Izland ellen, akiknek érzésem szerint az a meccs már tét nélküli lesz.
Kezdhetünk új csapatot építeni a VB-selejtezőkre. Kérdés, hogy ki fogja építeni... Bár, Van Gaal addigra lehet, hogy állástalan lesz, de nem hinném, hogy elvállalná újra.
Most vagy 3-0 lesz vagy 2-2. Blind olyan gyámoltalan volt Ardával szemben mintha közben még a fülébe súgta volna a neki hogy menj és lődd be. Narsingh már lőhetett volna egyet vagy középre adhatta volna, de miért is oldalná meg okosan?
Robben nélkül a jelenlegi keret csak nagy szerencsével tudja majd hozni ezt a meccset, a paírforma szerintem egy 1-1 vagy 0-0, de benne van az 1-0 oda vagy akár 2-0 is a hátrányban való rohamozások után könnyen kapható 2. gól miatt. Nem tudom Nigel DJ a keretben van-e, de egy ilyen hangulatú, kellemetlen meccsen mindenképp be kéne tenni és szerintem Wijndaldum és Klaasen helyére is mást kéne keresni, de legalább az egyik menjen a padra. A védelembe Indi pirosa miatt most felállhat egy jobb formában lévő védelem, de ehhez VDW-nek is padoznia kéne, Blindet meg kipróbálnám Nigel mellett 4-3-3-ban és a Wijna-Klaas kettősből még valaki. Ha még össze is áll majd a csapat hátul és középen, elől elég gyenge a felhozatal, de Huntit nem venném ki, RVP-nél már jobb, együtt viszont nem férnek meg, utálják egymást ez köztudott meg én is észrevettem már többször mennyire nem keresik egymást labdákkal ha úgy van.
Egyébként, utólag, persze, valamennyien nagyon okosak vagyunk, hogy mit kellett volna másképp csinálnia Blindnek, de ha nem hozza be Brumát és, mondjuk, emiatt kapunk két kontragólt az első félidő hajrájában, akkor most mindenki azért hülyézné szerencsétlent, hogy ha kiesett egy bekk, akkor miért nem hozott be helyette egy másikat... :-)
Na, mindegy, most már a 3. hely lehet csak reális cél, de azt végképp nem tudom, hogy mennyi esély lesz a VB-selejtezőkben. Egyáltalán, ki fog akkor még rendelkezésre állni a mostaniak közül. Nem nagyon látom az új Robbent (igaz, mostanában a régit sem... :-)),
De hat épp ezt mondom. A Jupiler ligában is vannak jó sajtót kapó játékosok. Kik ellen volt Van Dijk jó? Skót kutyaütők ellen. Az EL-ben, BL-ben soha nem tűnt ki. Szerintem Veltman is jobb nála, nem beszélve Van Beekröl, mert ök azért komolyabb ellenfelek ellen is voltak már jók. Kb. Van der Hoorn szintű, bár jobb a kisugárzása. Amíg Hollandiában játszott, egyik élcsapatnak sem kellett, és, mint mondtam, eddig egyik szövetségi kapitánynak sem. De idén, ha játszik, Southamptonban bizonyíthatja, hogy rosszul látom. Holnap, remélem, nem jut szóhoz.
Nem tudom, hogy te hány Celtic-meccset láttál az utóbbi időben, de Van Dijknak nagyon jó volt a sajtója Skóciában és csak elvitte valamiért a Southampton. Nyilván legszívesebben én sem egy másik jobblábas mellé tenném be, de azért - ha Veltmant elfelejtjük - akkor Vlaar és De Vrij után ő jön, szerintem.
"De mi meg éppen hogy pontot mentettünk a törökök ellen odahaza! Vagy az ellenük lejátszott meccs nem érdekes? :-)"
Nem. Az nem érveimet erősíti. :)
"Sok meccs az ő lábában sincs!"
Narsinghnál csak jobb lehet, bár lehet, hogy Lens lenne jelenleg a legjobb.
"1 meccs után????? Hát, te aztán tényleg nagyon türelmes vagy!"
Összeállításából, cseréiből semmit nem értettem. De legyen igazad, és bizonyuljak türelmetlennek!
"amikor 2005-2006-ban az Ajax-edzője volt és gyengén szerepelt a csapat (nem 1 meccsen, hanem jó páron!), akkor meg védted. Ki érti ezt?"
Elég gyatra csapatot örökölt, amivel azért szuperkupát nyert. Végül fantasztikus hajrája volt (kupa, BL rájátszás). Nem is azért rúgta Van Geel ki, mert rossz volt, hanem mert Cruijffnak akart nyalni. Szerintem Blindnek kellett volna még egy évet adni.
"A skót bajnokság kb. az a szint, mint a holland, vagy a török."
Ezt honnan veszed? Hollandia most visszaesett a 10-ik helyre, Törökország feljött a 11-ikre, míg Skócia visszaesett a 24-ik helyre. A Celtic, mely toronymagasan a legjobb csapat, az UEFA klublistáján 46-ik. Az Ajax 29-ik, a PSV 37-ik, Az AZ 41-ik míg a második legjobb skót klub 220-ik.A Celtic általában 20-30 pont fölénnyel bajnok, a többiek talán megfelelnének a Jupiler Ligában. Ott nem nehéz jó hátvédnek lenni. Azért nem lehet véletlen, hogy az utolsó 3 szövetségi kapitány rendre megnézte, és könnyűnek találta Van Dijket. Nagy hiba lenne, ha ő lenne De Vrij párja. Az optimális hátvédsor: Tete, De Vrij, Riedewald, Blind (vagy Blind, Riedewald). Előttük Klaassen, Anita, Sneijder elöl pedig Lens, De Jong/Van Persie, Depay. Ez a csapat nyerne. De félek, Blind nem mer ennyit változtatni.
"Már nem is emlékszem, Janmaat sérült, vagy miért nem kerettag?"
Mert a válogatottban már egy ideje nagyon rossz. Van Gaal is inkább Kuijtot tette jobbhátvédnek, mint őt. Hiddink sem kedvelte borzalmas hibái miatt.
"El Ghazit sokan írtátok, hogy be kellett volna válogatni és pályára küldeni, az U21-be be is hívták, de a térdsérülése miatt azóta már elhagyta az edzőtábort."
Dijksért is hasonló okból kár sírni. Így hiányolhatnánk még Strootmant, Clasiet és Willems-szet is. De El Ghazi, ha így folytatja, ha a holland válogatottságot választja, ha kijutunk az EB-re, akkor az EB keretben bent lehet.
"Ha nekünk lett volna több helyzetünk, akkor nem ezt írnám, csakhogy nem ez történt."
A kapufa nem volt helyzet, még, ha be is mehetett volna. Az első percekben, ami elment a kapu előtt, az az volt, de olyanunk nekünk is volt, amiről Huntelaar csak centiméterekkel maradt le. Mindenesetre míg Cillessennek két, igaz nagy védése volt, a NEC kapusának vagy 10.
" csak Sneijderé volt igazán veszélyes"
Én Klaassen lövését éreztem legveszélyesebbnek, mely sok láb között ment a sarok felé, de mindegy.
"Kongolo mióta jó hátvéd? "
Idén, szerintem minden meccsen jó volt. Középen is és a szélen is.
"arra számított, hogy Izland nem nagyon fog rohamozni. Ez be is jött."
De akkor miért nem volt elég Indi kiállítása után 3 hátvéd? Jobb lett volna akkor Wijnaldum helyett Anitat beküldeni, és Klaassent előre küldeni.
Akárhogy is, ezen a meccsen minden a hollandok ellen volt. Robben jó szabadrúgása, mely saját játékos miatt nem ment be, Robben sérülése, Indi majd Van der Wiel hülyesége, a megfogott 11-es, ami mégis bement stb.
"Azért idegenben ebben nem lennék olyan biztos. Lehet, hogy egy döntetlennek is örülünk majd!"
Azért mi nem 1:1-re végeztünk otthon a lettek ellen. Illene nyernünk. Persze, ha úgy alakul a meccs, én is örülök majd a döntetlennek. Ők még játszanak a csehek és Izland ellen. Egy döntetlen is elég kell, hogy legyen a harmadik helyhez.
Ami Lenst illeti idén a Sunderland mind a 4 meccsén játszott, 1 gólt szerzett és 2 gólpassza volt. De talán Van Persie is tud vasárnap már játszani. A jobb-szélen ő sem lenne rossz. Középen pedig itt lenne az ideje kipróbálni De Jongot. De Blind senkit sem mer majd kipróbálni. Talán Van der Wiel- ki meri hagyni, de az sem lepne meg, ha helyén De Vrij játszana, és középen a Bruma - Van Dijk páros. Bíztam Blindben, de nagyon csalódtam benne. Persze pechje volt, hogy egy barátságos meccsen nem kísérletezhetett. Talán akkor rá jött volna, hogy vannak fiatalok, akik bizalmat érdemelnének. De, még, ha egy könnyebb ellenfél ellen kezdett volna is jobb lett volna ennél. Most meglátjuk, mit tanult hibáiból. Van Dijk (még egy jobblábas, ráadásul újonc, eddig egy gyenge bajnokságból) behívása ebből a szempontból nem túl biztató.