Egyébként az a vicc, hogy az a védelem tényleg király volt.:)
Teljesen érthető a közvéleménynek a koreai csapathoz való hozzáállása, de abban biztos vagyok, hogy ha nem lettek volna a bírói "csalások", akkor mindenki szimpatizált volna velük, mint ahogy a többség tette azt pl a japánokkal. Megmondom őszintén valahol sajnálom is őket emiatt, hisz alapjában véve mindig is kiscsapat maradnak, akiket ezentúl az elkövetkezendő világversenyeken meglehetősen nagy unszimpátia fog körülvenni. Márpedig a kiscsapatoknak általában csak a nézők szimpátiája marad.
Teljesen egyértelmű, hogy Blatternak köszönhetjük ezt a furcsa "vb-t", akinek a kiegyenlített mezőny a vesszőparipája. Mesterséges eszközökkel sikerült is megteremtenie az erőegyensúlyt, ugyanakkor a vb-k történetének két legeredményesebb csapatának a döntőbe juttatásával a hagyományokat igyekezett ápolni. Alapvetően nem volt rossz ötlet, de azzal nem számolt, hogy Dél-Koreának nem elég egy-két bírói részrehajlás a játékvezetők részéről a futballóriások legyőzéséhez, vagyis a labdarúgás még nincs olyan közel az általa megálmodott kommunizmushoz. A brazil-német finálé pedig inkább paródiának tűnt a jelenlegi valós (!) erőviszonyok mellett, mintsem az álomdöntők álomdöntőjének.
Alábecsülöd a Fifát. Minden pénz az ő kezükben folyik össze, ha megkerülik, jajj a bírónak és a válogatottnak is. Korea pedig minden szinten jól jött ki a dologból, szerintem egyértelmű, hogy maximálisan élvezték a Fifa támogatását.
Nem kell beleegyeznie, ő nem is feltétlenül tud róla.
Szerintem meg el lehet ezt intézni a bíróval privátban,a FIFA bevonása nélkül.
Olyan viszont nincs,hogy egy válogatottnak vmilyen vezetője nem egyezik bele,a FIFA viszont utasítja a bírót,hogy miképpen is fújjon.
félelmetes. tesómnak meséltem, aki aztán nem egy újságíró-lélek, és még ő is szörnyülködött. meg nekem más bajaim is vannak az írással, de az most mellékes. azt majd esetleg pénteken elmesélem.
Ja, ez Nekem is feltunt, hogy meg a nagy olasz lapok sem engednek meg ilyet maguknak, pedig meg talan nekik is el lehetne nezni. Jobb lett volna 1 targyilagos leiras.
En ugy gondolom, hogy a koreai JATEKOSOK nem tehetnek elviekben, rola, de utana olyan gusztustalan megjegyzeseket tettek, hogy az csak na, pl., hogy milyen jo a vedelmuk, meg hogy milyen keves golt kaptak es stb.
Azonkivul meg ha nem is ok a hibasak azert az megertheto hogy vki a koreai CSAPATOT utalni fogja, mert az igen is tehetett a tortentekrol, csak hat a nezon, a szurkolon ez ugy jon ki, hogy a kovetkezo meccsen lelke melyebol ellenuk fog szurkolni.
"Aztán jön a nyaralás, satöbbi, de Morenónak kell még egy kis költőpénz, amit az Universitaria-Barcelona bajnoki meccsen össze is hoz. 90 helyett 103 percig tart az ütközet, mit csináljunk, szegénynek elromlott az órája, s milyen hihetetlen egybeesés, pont azután telik le Moreno karóráján a játékidő, hogy a pályaválasztó megszerzi a győztes találatot."
egy ns online-tól ez a hangnem szvsz, kicsit erős. egy internetes újságban, ott igen, teljesen jól megállná a helyét. de az ország sportnapilapjának internetes kiadásában ne legyenek már ilyenek. ha az illetékesek még mindig olvasgatják a hozzászólásaimat, figyelmükbe ajánlom ezt a szigorúan építő jellegű kritikát.
Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy a Fifa megkerülésével meg lehet venni egy bírót a vb-n. Nem hülyék ők sem, és nem is engedhetik meg maguknak (persze azt sem engedhetnék meg elvileg, hogy "véletlenül" úgy küldjenek bírót, ahogy azt tették).
Az egészben csak az a lényeg, hogy nem szabad emiatt a koreai csapatra és játékosokra haragudni, ők csak a dolgukat tették, a vb tönkretevőit magasabb szinten kell keresni.
Naív? Miért, mert nem állok be a sorba, azon véleményezők közé akik szerint full csalás volt az egész vb? Nekem ez a véleményem, abban mindenkivel egyetértek, hogy egy Moreno kvalítású spori nem való világbajnokságra.
A Fifának, onnantól kezdve meg tökmindegy. Igaz a fejétől büzlik a hal.:)
Nem tudom, hogy hogyan is történt, egyáltalán történt e valami. Én továbbra is abban hiszek, hogy Moreno egy nagy barom és Fifának nem volt köze a csaláshoz, legalábbis szeretném ezt hinni, de tényleg nehéz. Ahogyan már valaki említette, nehezen lehet elképzelni a FIFA részéről ilyen hihetetlen méretű hozzá nem értést a játékvezetők kiválasztásánál. Az, hogy a koreaiaknak semmi köze nem volt hozzá abban biztos vagyok.
szvsz. az UEFA az egesz turheto, most komolyan ott legalabb torekednek, nem ugy mint a FIFA-nal ahol meg nyiltan kijelentik, hogy a haladas ellen vannak. Pl.Video
Tudom mindenki meg van győződve arról, hogy már a 2000-es EB-n is felbújtották a játékvezetőket az UEFA hatalmasságai a csalásra, de én továbbra is próbálok hinni a sport tisztaságában és abban, hogy amikor leülök megnézni egy futballmeccset, akkor az nem csupán színjáték.
Befejezte játékvezetői pályafutását, helyesebben szólva ámokfutását Byron Moreno, a nyári labdarúgó világbajnokság egyik "hőse”. Moreno szolgálataira a FIFA nem tart többé igényt, a koreaiak biztosan örülnének, ha maradna, de hát sajnos nem teheti. S ha már a nemzetközi labdarúgásból kirakták, általában is visszavonul, úgy látszik az ecuadori liga klubjaitól kicsikarható kenőpénz, az ő szintjén már nulla a köbön.
"Nem érted, hogy kinyír a maffia, ha ellenünk fújsz?" - ordítják az olaszok Morenónak. "Értsétek meg, sok adósságom van!" - válaszolta
Nem is csoda, hisz a Dél-Korea–Olaszország világbajnoki nyolcaddöntőn nagy nehezen összefújkált hálapénzből elmehetett nyaralni egy luxusszállóba, megvette a Chevrolet típusú igen "olcsó” személygépkocsi "legszerényebb” kiadását, a maradékból pedig kifizette hatalmas adósságait.
A feledékenyeknek egy kis emlékeztető a koreai-olasz derbiről: Moreno tizenegyest ítél a hazaiaknak, mert az olaszok csúnyán néztek az egyik vágott szemű játékosra, ám szegény ázsiaiak, nem értékesítik a büntetőt. Moreno még azon filozofál, hogy most mi az ördögöt csináljon, közben pedig elfelejt belesípolni az olaszok szabályos góljába, vagyis Vieri fejese után kénytelen középre mutatni. Így már hihetetlenül nehéz dolga van, ám megküzd vele. Elveszi Tomassi találatát, mert a közönség úgy látta, hogy lesről indult, kiállítja Tottit, mert Nesta barátnőjéről ábrándozott, ami mérkőzés közben szigorúan tilos, s már meg is oldotta a kérdést, a vendéglátók összehoznak közben két gólt.
Aztán jön a nyaralás, satöbbi, de Morenónak kell még egy kis költőpénz, amit az Universitaria-Barcelona bajnoki meccsen össze is hoz. 90 helyett 103 percig tart az ütközet, mit csináljunk, szegénynek elromlott az órája, s milyen hihetetlen egybeesés, pont azután telik le Moreno karóráján a játékidő, hogy a pályaválasztó megszerzi a győztes találatot.
Na szóval Morenóból elege lett a nemzetközi szövetségnek, s e hírt Itália földjén ünnepélyes taps fogadta – lehet-e rajta csodálkozni? Moreno: finito.
Az olaszok és a spanyolok ellenit biztos megvették.A többinél "csak" a hazai nyomás,illetve mind te is mondtad a FIFA hülyesége volt.Moreno pedig különösen korrupt,ráadásul túl feltűnően csinálja.
Ennek azért kicsi a valószínűsége... Adott a világ legnépszerűbb, legprofesszionalizáltabb sportága. Amelynek még a legkisebb rezdüléseit is kamerák és mikrofonok követik. Namármost szerintem elképzelhetetlen, hogy ez a közeg olyan vezetést, és bíróküldést termeljen ki, amelyik síkhülye. Csaló, korrupt banda? Az igen, de nem barmok. Tudták, hogy mit miért tesznek. És ebben az a szörnyű, hoyg rettegnünk kell attól, hogy ez egyre inkább így lesz... 2006: nagyon fogjuk utálni a németeket - de szerintem már a luzitán bandát is 2 év múlva.
Hát az valóban vitathatatlan, hogy elég furcsa volt a FIFA játékvezetőkkel kapcsolatos ténykedése. A minimum az, hogy szerencsétlen barmok ülnek ott, akik nem értenek semmihez.