Amenyire tudom a budhistaknal (de ez enm bztos ) nem szamit mikep er veget a Dharma (az ut ) valoszinuleg kikerulhetlenek tartjak ha az egyen azt hatarozta el. Nem tudomhogy megertetted-e de en a menedzselest eppen ugy ertem hogy ha tudatomnal vagyok es okvetlenul szukseges hogy ne maradjakterhere senkinek akkor az onkentes hala a megoldas szamomra (senkit nem kapacitalok hogy utanozon ) Erre meg vanank a szervezett lehetosegeim is.
Értettem hogy, úgy gondolod, hogy nincs problémád a koroddal.
Ámde:
Nekem a 70 ev nem jellent semmi misztikus uzenetet hanem egy adat.Elore jellzi egy elkerulhetlen folyamatot
Szóval szerintem nem biztos, hogy e folyamat elkerülhetetlen. Illetve igen valószínűnek tartom, hogy legalábbis radikálisan másképp is lehetséges, mint ahogy az megszokott, ami a közhiedelem..
Koszonom a nagyon okos es nagyon realis valaszodat. Azt hiszem ha a dologban magaban jol latszol informalva lenni ( fiatal korod dacara ) felreertettel. Egy csepp problemam sincs a korommal. A vitatarsaim tudjak: most latogatom a harmadik egyetemet, ezt mar nem diploma miatt,en vagyok a masodik legoregebb egyetemista (allitolag ) MO-n.
Normalis tejes sexualis eletet elek es orulok minden jo mecsnek, konyvnek, zenenek...
Csak azt tanultam meg (ezt pedig most en ajanlom Neked ) hogy a sajat helyzetemet is, ahogy masnak is tanacsolom, egy bizonyos tavolsagbol nezzem, iteljem meg. Nekem a 70 ev nem jellent semmi misztikus uzenetet hanem egy adat.Elore jellzi egy elkerulhetlen folyamatot es ezzel egy olyan masik helyzetet amelyet jo ugy megitelni hogy az ember aktivan "mitgestaltet" ez a legjobb de nemet szo ra. Tehat hogy rsezt vesz a folyamat kezelesebe,menedzsereseben.
Ha akkor mikor aktualis meg legyenek az eszkozei . De ennyi.
Koromnal fogva -70 eves vagyok- a kerdes aktualis,de mar regen ,fiatalkoromtol fogva foglalkozom vele.
Miért lenne aktuális? Úgy tudom, ma már tudományos tény, hogy legalább 130 év az a korhatár, amit a szervezet képes elérni, de egyes szélsőséges, alternatív elméletek szerint, többet is...
Tehát nem kizárt, mitöbb eléggé valószínű, szerintem, hogy a 70 éves kor maximum egy erős közép-korosztálynak tekinthető elvileg.
A gyakorlat persze más. Ma is, 70-től már, belép a legtöbb ember a statisztikai halál-esélyes korba.
És itt az első gond szerintem.
Mégpedig az, hogy ez egy általános elfogadott, hitt határérték. Amikor valaki betölti a 70-et, beindulnak (illetve felerősödnek), és szeirntem elsősorban a hiedelmei miatt, tudat alatti mechanizmusok hatására, a szervezet önpusztító, leépítő folyamatai...
Hasonlóan mint a placebónál.. Mind ismerjük a kisérletet, amikor egy kádba ültetett ember meghal, mert piros a víz és van egy nem halálos seb a csuklóján. Egyszerűen elhiszi hogy elvérzik és ebbe bele is hal... Ez tény.
Tehát elhisszük hogy halál-korosztályba léptünk és előbb-utóbb meg is halunk. Nem kéne hogy így legyen. És ha nem így lenne, szerintem máris évtizedekkel hosszabbodna az átlagéletkor...
Aztán van még persze számos egyéb tényező. Melyek többsége szeirntem úgy 40 körül kezd fellépni, amikor indunak a kor-pánikok (kapuzárás, elrontott élet stb.) és megkezdjük önmagunk "leírását", csökkennek az igények, elmarad a sport, a diéta, (helyette, hízás, tunyulás, betegségek) a szellemi tréning is gyakran, óhatatlan hogy a szervezet ne kezdjen leépülni, ha hanyagolják...
A depresszív, csalódott, pánikoló hozzáállás is szomatizálódhat, szerintem az állítólagos korral járó " természetes" és egyéb betegségek is leginkább ennek tudhatók be.
Tisztelet a kivételnek persze..
A sok egyéb öregítő tényező pedig, már gyermekkorunktól fennáll. Eleve az alapvető gondolkodásunkat erről, kicsi korunktól kezdve plántálja belénk környezetünk. Így már vannak prekoncepcióink arról, hogy nagyjából mikor kell megöregednünk, meghalnunk.
Gondolkodásmód után a másik az életmód.
Mérgekkel bombázzuk szervezetünket évtizedeken át. Főleg a táplálkozásunkkal (a szükséges mikrotápanyagok töredékét visszük csak be, tápanyagszegény étkeinkkel). De az amalgámtöméstől, a nylonszatyoron keresztűl, a mosogatószerig, szinte minden kemikália és mesterséges eszköz is, ami körülvesz minket, mérgez..
És még lehetne sorolni bőven.
A szervezet, az immunrendszer tartja magát valahogy (a civilizált ember pedig, igencsak beteges), valameddig...aztán feladja.
Nem mintha meg szeretnek halni ,egylatalkan,de szeretnem amenyire a sors hagyja magam meghatarozni
Ne vedd kioktatásnak, de ha nem szeretnél meghalni, akkor miért vagy biztos benne, hogy 70 évesen aktuális a halál? Szinte semelyik folyamat sem visszafordítatatlan. Magyarországon van egy hölgy, aki hatvan felett, tolókocsiból állt fel úgy, hogy jógázni kezdett, ma 80 körül jár és jógaoktató, spárgázik, hidal, fejenáll, kicsattan az egészségtől és esze ágában sincs meghalni.
És nemrég láttam egy amerikai, 73-éves fitness-es asszonyt, aki szintén idős korban kezdte el. Azóta makk egészséges, versenyeket nyer. Egy egész edzőtermet kihívott egy láb-súlyemelő versenyre és a legynagyobb, kigyúrt srác sem bírt vele...
Node könnyen beszélek, hisz én még épp feleannyi vagyok mint te kedves Mumu...
:)
A meltosagos halal hivekent mar tobb mint 10 eve tagja vagyok egy svajci egyesuletnek amely legalisan mukodik es betartva a svajci torvenyeket segit bizonyos szigoruan megszabott korulmenyek kozott arra hogy onszantodbol bucsuzz el az elettol ,ha tudatodnal vagy..
Egyetértek azzal, hogy ha valaki nem kíván szenvedni tovább, dönthessen az életéről, ha valóban nincs már más lehetőség, nincs már esély...
Kérdés, hogy valóban nincs, vagy csak nem tud az illető róla?
A méltóságos halál mozgalma mellett, szerintem üdvös lenne talán a azt is kutatni, hogy pontosan mi is az a halál, hogy hogyan kell, hogyan jó meghalni. Valami olyasmire gondolok, mint mondjuk az ősi Tibeti vagy az Egyiptomi kultúrákban, ahol könyveket írtak róla és tanították, hogy hogyan kell meghalni.
Nem felek. Koromnal fogva -70 eves vagyok- a kerdes aktualis,de mar regen ,fiatalkoromtol fogva foglalkozom vele.Nem mintha meg szeretnek halni ,egylatalkan,de szeretnem amenyire a sors hagyja magam meghatarozni (nagy isteni adomany lenne) Sokszor voltam eletveszelyben (legutoljara 6 eve ) es elotte volt halalkozeli elmenyem (koma,alagut,szallok a testem felett,stb ). Miutan egesz eletemben menedzseltem a problemaimat ,szeretnem ezt a kerdest is a lehetosegek szerint,magam menedzselni..hehe.
A cel: keves fajdalom es foleg kiszolgaltatottsag. Nem szeretnem ha a kozeliek egy karikaturara leegyszerusitett embert tartananak majd emlekezetukbe. A meltosagos halal hivekent mar tobb mint 10 eve tagja vagyok egy svajci egyesuletnek amely legalisan mukodik es betartva a svajci torvenyeket segit bizonyos szigoruan megszabott korulmenyek kozott arra hogy onszantodbol bucsuzz el az elettol ,ha tudatodnal vagy..
Exit-nek hivjak az egyesuletet (van egy masik is Dignitas de ott mostansag botranyok voltak ) ,de ma mar nem vesz fel csak svajci allampolgarokat en mint osztrak annak idejen meg elfogadhato voltam...
en is igy gondolom. sokaig azt hittem, en nem fel(h)etek a halaltol, tudtam, h csak elodazni tudom, kikerulni nem. laz+felalom=teljesen irracionalis termeszetu volt, nem olyan, amit az ember valos dolgoktol veszelyeztetve, jozanul erzekelhet, inkabb amolyan panik szeru retteges. azota se tapasztaltam hasonlot, de tudom, h elofordulhat es oszinten szolva nem vagyom ra. szvsz senkit nem ved meg a hite("istene"), filozofiaja hasonlo elmenyektol.
Hát igen, Jézus elismerte és elfogadta isteni származását, kilétét és aszerint élt. Ennek következtében egy lényeges változás ment végbe benne, amit a leghatékonyabban csak a nyilvános keresztre feszítésével és a rá következő feltámadásával mutathatott meg tanítványainak. Ha valóban a bűneink végett halt volna meg, akkor nem lett volna szűkség nyilvánosságra. Akkor meghalhatott volna bármely bérgyilkos segítségével Jeruzsálem valamely sötét zugában, de az nem lett volna elegendő, hogy tanítványait meggyőzze.
Az evangélium említi ugyan Jézus színeváltozását, de tanítványai nem értették meg annak jelentőségét, és úgy látszik követői még a mai napig nem értik. Minden embernek egy ilyen kíméletlen változáson kell átmenni, de ez nem a halál, mert az nem visz bennünket egy lépéssel se tovább, hanem egy folyamaton, amit mi magunk indítunk el és viszünk végbe. Ez a folyamat kíméletlen, de nem úgy, mint a halál; kíméletlen abban a tekintetben, hogy minden helytelen dolgot kitöröl az ember jelleméből, a testéből, a lelkéből, a teljes lényéből, ami nem az Atyától származik, úgy hogy végül teljes őszinteséggel mondhatja „Én és az Atya egy vagyok”.
Ez az igazi megváltás, az hogy megváltjuk saját magunkat. Ez a megváltás nem egy üzlet, nem egy csere-bére, nem úgy van, hogy a mi jó barátunk Jézus, aki ugyanakkor az Isten Egyszülött Fia feláldozza magát, hogy engesztelést nyerjen az Atyánál a bűneinkért, - ez csak dajkamese. A valóság, az hogy Jézus tanításával és tetteivel hajlandóságunk és hitünkhöz mérten felemeli tudatunkat, és kezünkbe adja az eszközöket, amelyekkel mi képesek vagyunk saját magunkat megváltani, közvetítők nélkül.
Jézus átment egy ilyen kíméletlen változáson melynek csúcspontja a színeváltozás volt. Ez a változás egy alapos előkészület eredménye volt, ez nem esett az ölébe. Jézus belátta, hogy tanítványai nem voltak képesek felfogni ennek a színeváltozásnak jelentőségét, és hogy egy hatékonyabb eszközre volt szűkség, akkor vállalta a megalázást, a szenvedést, a gyötrelmes halált.
Ezzel az áldozattal és a rá következő feltámadással tanítványainak tudatát egy magasabb színvonalra emelte, ez a tudat magasabb színvonala az alapja a Keresztény világnak. A tudat e magasabb színvonala nélkül ma talán szó se lenne Jézusról, se tanításáról, se csodáiról.
Nagy tetteinek, csodáinak és nagyszerű tanításának dacára csak egyetlen egy tanítványa maradt nyíltan mellette élete végéig, és habár még ma is emlegetjük csodáit, mégis csak nagyon kevesen vannak a keresztények között, akik szó szerint hisznek azokban, a legtöbb keresztény ‘hívőnek’ az egész történet egy homályos hitrege, nem több.
pelgrim
"Jézus megváltó munkája tanításában rejlik, nem erőszakos gyötrelmes halálában, ez azt jelenti, hogy Ő valóban értünk halt meg, de nem a bűneink végett. Nyilvános kivégzése és a rá következő feltámadása csak azt a célt szolgálta, hogy tanítványait meggyőzze tanítása igazáról."
Nekem csak az a bajom a halállal, hogy létezik. Lehet, mikor a halál nagyon közel van, akkor nem érzünk félelmet, ennek gondolom, megvan az oka, - akkor gyakran úgyis már késő. A félelemnek ugyanis az a feladata, hogy megvédjen bennünket, többek között fölösleges kockázatoktól. Hogy valóban jó dolgok lesznek a túlvilágon, az még nem olyan biztos.
„De tudom, hogy nem fog megtörténni!”
Ez nagyszerű! Csak így tovább! Igyekezz ezt a tudatot állandósítani. Kívánom hogy ez a tudat legyen meghatározó 80 vagy 150 éves korodban is.
pelgrim
Tudod az a baj, hogy amig setalok a termeszetben, addig nincs hiba. De nem tudod, es nem is szabad tokeletesen elkerulni a stresszt, mert az az ember letszukseglete.
Nem a világban, hanem benned van a hiba. Vagyis a világban is hiba van valószínűleg a stressz összefügg a halálfélelemmel és az egész élet egy stressz lesz, ha túlzottan beleéled magad. Illúzió, ne higgy neki, győzd le! Menj el sétálni a természetbe és rájössz mi a hiba.
Nem tudom, hogy mi van a halál torkában, szerencsére.
De azt tudom, hogy mi van vizsgán, fogorvosnál. Előtte tök nyugis vagyok, aztán ha eljön a pillanat, akkor remegek, mint a nyárfalevél.
Az utolsó pillanattól se várok mást, mint amit addig tapasztaltam.
Én születésem óta nem éreztem halálfélelmet. Pedig volt hogy majdnem elütött egy raliautó, akkor azt mondtam magamban talán jobban oda kéne figyelni. Én tehát bölcsen születtem?
Néha úgy érzem, hogy a halállal semmi bajom, jó dolgok lesznek a túlvilágon. Azt mondom ha holnap meghalok, jó rendben úgyis mindegy. De tudom hogy nem fog megtörténni!
Az fél a haláltól aki megoldatlan problémát hordoz tudatalatt.
Van olyan dolog is, amit bölcsességnek nevezünk, és van olyan is amit hatalomnak nevezünk, és van szeretet is, de ezek nem az emberiség egyéneinek érdeme vagy hozománya, hanem fordítva, az emberiség egyénei ennek köszönhetik létüket, ez tartja fenn, ez veszi körül és ez járja át lényüket. Az emberiség egyéneinek azonban megvan a lehetősége, hogy hozzáférjen ehhez a Bölcsesség, Hatalom és Szeretet kimeríthetetlen forrásához, hogy ezzel azonosuljon.
Aki elérte a halhatatlanságot, az azonosult ezzel a kimeríthetetlen forrással, egy ilyen katasztrófa következetesen kizárt dolog.
Ami a színeváltozást illeti, hasonló ténylegességgel van tudomásom másokról is.
pelgrim
Az Újszövetség nem írta vagy érzékelteti, hogy Krisztus félt a haláltól, vagy bármitõl. Elméletileg ha félt volna elkerülhette volna. Igaz imádkozott az Atyához, hogy vegye el ezt a csészét tõle, ha lehet, de hozzátette legyen meg az Atya akarata, s ez nem a halálfélemre
A tökéletes szeretet elhajtja a félelmet (1Ján. 4:18), gondolom ez a halálfélemre is vonatkozik. Krisztus tökéletes volt a szeretetben, büntetéstõl sem kellett tartani, mert hát nem vétkezett sosem, igaz, a mi vétkeinket rátették. Így itt a szenvedésrõl lehet inkább szó, azt akarta elkerülni. Ezzel én is jobban tudok azonosulni, hiszen a halállal mégcsak megbékél az ember, sõt, van aki várja, de nem mindegy hogy miként jön. Részemrõl pl. nem kedvelem a kínzásokat, ha lehet mellõzném elszenvedésüket. No nem vagyok tökéletes a szeretetben, sem valami kemény csávó, de soxor jobban félek az élettõl, illetve ami történhet az életemben, mint a haláltól.
Nem tudom hány ember tapasztalta meg ezt a színeváltozást, de biztos, az hogy nem csak Názáreti Jézus.
Ha valaki már eljutott oda, hogy átesett ezen a jelenségen, amit színeváltozásnak nevezünk és képes elkerülni a test pusztulását, akkor megszerezte a hatalmat a természet törvényei fölött, akkor ő törvényhozóvá vált. Ez nem jelenti azt, hogy a természet törvényei továbbá nem érvényesek számára, hanem azt hogy ő képes magasabb rendű természeti törvényeket tudatosan alkalmazni.
Valójában minden ember képes ezeket a törvényeket alkalmazni, de mivel nem ismeri, és nem ismeri el azokat, azok csak véletlenszerűen lépnek működésbe, nem az ember tudatos szándékának következményeként.
pelgrim
Én meg azon csodálkozom, hogy te ezt nem érted.
Ez nem jelképes ez szó szerint így van, éppúgy mintha egy magas hegy lábánál állnál, és a csúcsra vágyakoznál, de nem teszel semmit annak érdekében, hogy oda juss. Lesznek körülötted sokan, akik felmásznak, míg te csak kívánsz ott lenni. Csekély esélyed van arra, hogy téged majd valaki a vállára vesz és felvisz a csúcsra.
Úgy van a színeváltozással is, az embernek egy kíméletlen változáson kell átmenni, de ez nem a halál, mert az nem visz bennünket egy lépéssel se tovább, hanem egy folyamaton, amit mi magunk indítunk el és viszünk végbe. Jézus átment egy ilyen változáson melynek csúcspontja a színeváltozás volt. Ez a változás egy alapos előkészület eredménye volt, ez nem esett az ölébe. Jézus megváltó munkája tanításában rejlik, nem erőszakos gyötrelmes halálában, ez azt jelenti, hogy Ő valóban értünk halt meg, de nem a bűneink végett. Nyilvános kivégzése és a rá következő feltámadása csak azt a célt szolgálta, hogy tanítványait meggyőzze tanítása igazáról. Ő semmilyen tekintetben sem volt másképp teremtve, mint bárki más, csodatetteivel tanításával és feltámadásával azt akarta megmutatni, hogy az ember minden korlátozást legyőzhet még a halált is. Hogy az embernek megvan a lehetősége, hogy előkészítse magát az örök életre, nem a halál után egy bizonytalan jövőben, hanem ebben az egyetlen életben.
pelgrim
"Egy ilyen színeváltozás, nem úgy, mint a halál, nem lép fel önműködően ezt nekünk magunknak kell elindítani és végbevinni ezt nem, teszi meg senki helyettünk."
Jézus igazán tudta, hogy örök élete van és mégis félt a haláltól. Ugyan mit is jelentett volna ennek vállalása enélkül? A halál a legrosszabb szerintem, ami élőt érhet. Hiszen aki életet kapott és öntudatra ébredt, az felfogja, vagy inkább megsejti a megsemmisülés borzalmát is. Még akkor is, ha a hívő hiszi a feltámádást. Úgy vélem a hit nem a halálfélelmtől szabadít meg, hanem annak értelmetlenségét vallja, illetve végérvényességét tagadja. De ettől a félelem tőle még megmarad és ezt én természetesnek tartom, azzal együtt, hogy hiszem a feltámadást.
Akinek örök élete van (illetve ennek letéte), és tudja ezt, az nem fél a haláltól, mert számára olyan már nincs. Ha valaki fél a haláltól, az azért lehet, mert nem tudja, nem hiszi, hogy tényleg örök élete van. És a haláltól való félem az lényegében, a jelen, a mostani énünk, létünk elvesztésének félelme, aminek az újjászülött hívõ amúgy is meghalt, hogy olyan új élete legyen, amit nem lehet elvenni, ami van.
Vajon miért lenne reálisabb egy szép halált megcélozni, mint a színeváltozást ? Kolumbusz idejében például valószínű nem volt reális megcélozni a földön körüli utazást. Kétség kívül voltak tapasztalt tengerészek, akik Kolumbusz terveit őrült vállalkozásnak minősítettek.
A színeváltozással nagyobb esélyünk van a sikerre, mint Kolumbusz kísérletének. Neki ismeretlen tengerek ereivel kellett megküzdenie, a színeváltozással csak saját tudatlanságunkat, saját tehetetlenségünket, a saját hitetlenségünket kell legyőzni, azon felül vannak, akik már előttünk járták ezt az ösvényt.
A legerősebb érv a színeváltozás mellett mégis csak az, hogy nincs olyan szép halál, ami felérne vele. Úgy látszik Jézus színeváltozását sem tanítványai, sem azok utódai a mai napig nem értették meg. A színeváltozás szerintem egy alapos változásnak a csúcspontja, egy folyamatnak, ami az ember tudatát oly magasra emeli, hogy minden korlátozást felülmúljon. Egy ilyen alapos változáson kell átmenni minden embernek, ez a földi életünknek a célja. Ez a változás nem megy végbe a halál alkalmával sem azután. Lehet, a halál megszabadít egy beteg, kiélt testtől de nem adja meg a hatalmat a korlátozások fölött, sőt inkább növeli azokat.
Jézus a színeváltozása alkalmával megkapta a hatalmat az „utolsó ellenség” az utolsó korlátozás, a saját halála fölött; megkapta a bizonyítékot, hogy bármi is történik vele ő tovább fog élni.
A halál jön anélkül, hogy célba vennénk, és ha szerencsések vagyunk, talán lehet „szép is” szépsége azonban menthetetlenül elfakul egy ilyen színeváltozás fényében. Egy ilyen színeváltozás, nem úgy, mint a halál, nem lép fel önműködően ezt nekünk magunknak kell elindítani és végbevinni ezt nem, teszi meg senki helyettünk.
pelgrim
Én sem félek. Tudom, hogy odaát végtelenül irgalmas, és végtelenül igazságos
Isten vár, aki átölel, mihelyt átértem.
Aki nem hisz nagyon erősen valamiulyen számára elfogadott halál utánai igazságban, az fél a haláltól, még akkor is, ha letagadja, vagy megmagyarázza, hogy nem fél.
A halálos ágyán valószínűleg fog.
A végtelen ürességtől, az örök megsemmisüléstől nem lehet nem félni. Én hiszem, hogy ez a végtelen nem üres, ezért nem félek.
Szerintem a haláltól az félhet, akinek az élete nincs egyenesben. Eszembe jut erről Buddha tanítása: Ha nem találjátok meg az adott pillanatban az Örökkévalóságot, a halálotok után sem fogjátok...
Azt, hogy pontosan mi várhat rám a halál után, én sem tudom. Vannak ugyan hitelveim, de ezek csak szubjektív és relatív igazságok számomra. Valamivel mégiscsak be kell tömni ezt a nagyfene űrt. Magam részéről hiszek a reinkarnációban..., de ki tudja...tévedni emberi dolog...
