Központi záras az autó.A kulcsház most lett cserélve mert elkopott ezért kapott egy bicskakulcs házat.
A pótkulcsot nem bántottuk,azzal nem volt baj.
Az eredeti kulcsból át lett rakva az elektronika a bicskakulcs házba.
Körülbelül 4-5 nyitás,zárás után már nem ZÁRTA LE a kocsit.
Azóta sem csinálja a dolgát tehát sem le nem zár,sem nem nyit...sőt a középkonzolon lévő központizár gom sem világít-így nem is működik.
Levettük az akkumulátorsarut k.b 5 percre.
Utána visszaraktuk és annyit csinált, hogy visszatért a középső központizár gomb világítása.
Próba:
Kulcson központizár gombot nyomkodva az indexlámpák kivillantak 2-3 alkalommal, utána semmit nem volt hajlandó művelni...a középső központi zár kapcsoló kontrollámpája is elaludt.
Még utoljára lezárta az ötödik ajtó elektromos zárját aztán az úgy is maradt.
Előzmény:
Már régebben kezdődött,hogy a hátsó ajtók elektromos ablakai először akadozva működtek, utána már nem voltak hajlandók működni.
Köszi op-com van a biztonsági kód is megvan de nem tudom a menetét.A szerelő most cserélte a kormányművet és ezt nem tudta kalibrálni.Esetleg egy leírás vagy videóval tudnál segíteni ?Köszönöm Attila
Persze hogy cseréltem már jópárat,mivel Opel szervizben dolgozom,az egész középkonzolt ki kell venni hogy hozzáférj,a motortérbe a csöveket le kell venni,majd a fűtőradiátor ház alját lebontani és lefele kibuktatni a radiátort ! Így elmondva könnyűnek tűnik,de ha nem vagy jártas a szerelésbe NE ÁLLJ NEKI,ha jártas vagy akkor amikor marhára nyugodt vagy és most úgy is ráérsz a kijárási tilalom miatt ,ígyál meg egy Whiskyt,vagy Jagert.......
Szia. Nekem Z16XEP motorszámú Zafirám van. Azt mondták, hogy a radiátor kivételéhez le kell bontani az egész műszerfalat. Nem tudom igaz-e. Folyik. ☹️ Brutális munkadijat mondtak.... köszi
Úgy tűnik. A munkahenger cseréje megoldotta a problémát, így megkértem a szerelőt ne szedjük jobban szét, mert mihamarabb kell az autó, de az teljesen biztos, hogy a tárcsa nem volt cserélve, ami tavaly le lett számlázva. Megérne egy bírósági ügyet, de nem akarok most hónapokig tömegközlekedéssel járni. Főleg, hogy most ítélkezési szünet van, de a bírósági szakértők sem a gyorsaságukról híresek (tisztelet a kivételnek).
Zafira b-mben cd 30 mp3 rádió, és gyári telefon kihangosító(UHP4?) van. Korábban kiválóan működött a kihangosítás, de már jó ideje gyakran előfordul, hogy akadozik a telefonkapcsolat, mintha szakadozna a vonal. A térerő, a kijelző alapján kiváló.
Van valakinek valami ötlete, hogy mit érdemes ellenőrizni? Lehet összefüggés azzal, hogy androidos teflonra váltottam?
Szerencsére nem úgy vezet, sőt arra is megtanítottam, hogy lámpánál ne sebességbe rakva várja az indulást. A szerelő eddig még csak annyit kérdezett furcsán, hogy ezen mi volt cserélve nemrég. Mert azt látja, hogy megbontva nem volt, hogy kuplungot cseréltek volna benne, legfeljebb csak munkahenger csere volt. De szétszedi és megnézni az van-e benne amiről számlát kaptam.
Nem tartja a párod egy kicsit rajta a kuplung pedálon a lábát vezetés közben? Volt olyan ismerősöm aki ezt csinálta. Furcsa hogy nem jött följebb a kuplungpedál, mert ha önbeállós akkor magasabban kéne fognia elvileg. Nem levegős a kuplung munkahenger?
Szervusztok. Zafira b 1.6 z16xer-rel mi lehet a gond szerintetek, ha egy kuplung kevesebb mint egy év alatt meg adja magát? Tavaly nyáron nyaraláskor volt az, hogy leparkoltam az autót délután, másnap reggel nem tudtam járó motornál sebességet váltani. Akkor ott kicsereltettem a teljes kuplung szettet, tárcsa, kinyomó csapágy (Luk márka mindkettő). Ma reggel ugyan ezt művelte. Tegnap leállítottam a kocsit, ma reggel nem veszi a sebesség fokozatokat járó motornál. Az első meg ok gondoltam, 12 éves az autó gyári kuplunggal. De most? Eléggé fájt az összeg akkor is, most meg még inkább ha megint cserélnem kell és egy év múlva megint. Ja és nem mentünk városban 100000 km-t azóta csak kb 20000-et,azt is vegyes használatban. A párom használja egyébként, de tegnap pont én vezettem. Amit előtte észre vettem, hogy az egy hónapi állapothoz képest nagyon lent és nagyon kis úton fogott a kuplunk. Lehetett még csúsztatni, de nem olyan finomam mint korábban.
Olvastam,hogy több embernek volt probléma,hogy a reggeli inditáskor izzitott az autó,de ha még nem melegedett be,pl garázs kijárás stb stb azután már nem...és nem indult olyan szépen az autó.Azt írtátok,hogy a vízhőfok jeladó volt a probléma.
Ez mennyire valós infó??Mert nálam is ez van,ma nézték,de azt mondták,hogy jó a jeladó.Ennek ellenére ki fogom cseréltetni....
Nekem a 2008-as Zafira b-n amin tetősin van egy Menabo Lince XL van. Elég széles, de nekem nem gond, bringaszállítót szoktam felrakni, sokszor négyet is egyszerre T csavarokkal. Az u csavarok viszont nem érik át, tényleg olyan széles. Egész gyorsan felrakható, és zárható is.
Megtalàltama csapot, a vezetôoldalon van lent jobbra. Csak azt nem tudom, hogy lehet hozzàférni, javítani úgy, hogy nem kelljen kiszedni? Meg cseréltem a polaritàst de sajnos nem segít.
Most olvasom, hogy másnak is van ezzel problémája. A kerregés mechanikai hiba, ha széthúzzák a vezetéket és mechanikailag beállítják a csapot tovább tud működni. Ez van nálam is, csak nem tudom, hogy hogyan férhetek hozzá a csaphoz hogy átállítsam?