Kár, hogy ilyen igénytelenül van megírva ez a cikk.
A Harrison-probléma összetett.
Önbizalomhiányosabb volt a két nagynál és ezen nem segített az sem, ahogy L-M ontották a jobbnál jobb dalokat.
Ha Ringo is dalszerző lett volna, a Harrison-Starkey szerzőpár felvehette volna a kesztyűt, de George-nak egyedül kellett helytállnia.
Martin mondta talán, hogy amennyire jók voltak a dalai, annyi teret kapott is és ezzel úgy a Get Back sessionig nem is igen lehet vitatkozni. A fehér albumra négy dala is felkerülhetett, de igazán erős csak egy van köztük (While...) és hiába szeretek két másikat (Savoy, Long), nincsenek a L-M dalok szintjén, a Piggies meg rém gyenge.
John és Paul dalainál (pedig jóval több van belőlük az albumon) nincs ilyen szintkülönbség (ha mégis -WHP, R9- akkor nem is igazi dalokról van szó).
Szóval mire George beérte őket szerzőként, gyakorlatilag megszűnt az együttes. Az Abbey Roadon abszolút több teret érdemelt volna és akkor a L-M töredékek helyett lehetnének rajta befejezett Harrison-dalok.
De még működtek a régi reflexek: George-nak két dal, akkor is, ha daltöredékei vannak csak a két nagynak.
És az sem számított, hogy élete legjobb dalait hozza.
Nyilván úgy szeretjük az albumot, ahogy van és tényleg zseniális a "Long One", de Harrison sértettsége is érthető: inkább a L-M töredékek, mintsem "a kis George" kapjon egy befejezett dalokból álló fél lemezoldalt... (Az All Things Must Pass nagyrésze alapján ez John és Paul egójának ártott volna elsősorban és nem a színvonalnak.)
