Szia ! Nyugi először is . Ne idegeskedj előre ,majd meglátod ,nem lesz semmi baj . A szülés után a hormonok megmutatják mit kell tenned.Azt jól tetted ,hogy abbahagytad a gyógyszerek szedését.Az is jó gondolat ,hogy keresek egy orvost .Egyébként lehet szedned gyógyszert ,de csak szigorú orvosi ellenőrzés mellett.Jó egészséget ! Üdv : síküveg.
Újra jelentkezem, mert most megint nagyon mély ponton vagyok.
Én kb. 7 éve vagyok bp beteg és 31 éves vagyok. Szedtem több féle gyógyszert, semmi sem segített, nem lettem jobban. Tavaly nov.-ben teherbe estem, ahogy megtudtam, hogy az vagyok leraktam a gyógyszereket. Amúgy sem ért semmit. Persze sírógörcsöt kaptam a terhességiteszt után, pánikba estem, hogy mi lesz én erre nem vagyok képes, nem akarom. Viszont mindenki nagyon várja körülöttem, hogy most van itt az ideje, hosszú párkapcsolatban élünk, szeretetben, (pénzünk nincs, a lakás ótvar) de a párom repdes, mindenki bíztat, hogy ne féljek, lehet hogy pont ez fog segíteni. Én meg be vagyok f...va, hogy hogy állok majd helyt, hogy bírom a folytonos gyerek sírást és hogy nem tudok majd annyit pihenni amennyit megszoktam... Biztos, hogy rohadt nehéz lesz. De ki sem merem ejteni az abortuszt a számon, a család megtébolyodna, hogy én miket gondolok.. Egyszóval, nem tudom mit csináljak. Aggódom közben a pici fejlődéséért, hogy nem ártottam-e neki azzal, hogy a fogantatás előtt és kb 1 hónapos koráig szedtem a gyógyszereket, most semmit (még citromfüvet sem szedhetek), de most meg iszonyatos szomorú és nyugtalan vagyok, és aggódom az életemért, hogy nehogy még ennél is szarabb legyen... :( Nemritkán vannak öngyilkos gondolataim, ilyen nagyon mély passzokban. Most úgy döntöttem, újra keresek egy dokit - mert nem bírom tovább magamat elviselni - hátha az jobb lesz (az előzővel amúgy sem voltam megelégedve) csak ugye egy kismama nem szedhet semmit...
Nagyon nehéz, nem kívánom senkinek, hogy a depresszió mellett még a gyerekvállaláson is szorongjon...
kezd lecsengeni a mánia durvábbik része, magyarán egész jól tudok már aludni, és már csak 6x annyit beszélek, mint mindenki más, nem pedig 10x:)
a vásárlást is kiélhetem, mivel a leárazások miatt szinte minden féláron van.
összességében jót tesz nekem a tapasztalat, mert végre kezdem megtalálni az egyensúlyt, legalábbis ahhoz a durva kétpólusossághoz képest, ami eddig volt.
A férjem amikor önfegyelemmel irányította a viselkedését (pl munkahelyen) az utána mindig robbant itthon. A dokinő azt mondta, hogy hosszútávon az ilyetén önfegyelmezés infarktushoz, vagy stroke-hoz is vezethet,.
nem tudtam egyhuzamban végignézni, már az első 5 percben elkezdtem bőgni.
ok, ok, h egy amerikai szar, és abban bármi hülyeség lehet, de amikor a pszichiáternő könnyes szemmel simogatta a szegény MD-st, akkor azért eléggé felháborodtam.
de nem ezen bőgtem, hanem az elején, az első mániás rohamon.
A mániás depressziót agyi anyagcsere zavar okozza, nem hinném, hogy puszta önfegyelem kérdése, hogy a fázisait irányítsa valaki. Ugye egy cukorbeteg sem tud akaratlagosan inzulint termelni.
Az egyik a belső nézőpont, szóval valahogy belső gondolati dolgokat kéne lereagálni, a legjobb lenne a békesség, szóval hogy nem is gondolsz arra hogy húde jó akarok lenni, meg nagyon megszeretném mutatni a többieknek, de arra se hogy ú mi lesz ha nem mutatom meg. Olvastam hogy van párkapcsolatod, talán ez sokat segithetne dolgok túllépésén, illetve a görcsök oldásán, a legjobb megoldás mindig is egy visszajelzés, vagyis a legjobb segitség, fontos hogy kapjál reagálást főleg ilyen közelit. Valahogy lásd be, hogy ez egy mániákus doog hogy ennyire görcsösen megakarod mutatni a dolgokat, valahogy probáld meg úgy látni a dolgot, hogy akkor mutatod meg igazán hogy kivagy, mit érsz, hogyha megpróbálod ezt lereagálni ezt a belső érzetet, indittatást. Ez azért is fontos mert nem tudom hogy te hogy éled meg ezt a megfelelési kényszert, de az nem a leghatékonyabb hogyha ehhez párosul egy mély érzelmi töltet, szóval az egész munkaidő alatt benned van a megakarom mutatni érzet. Fontos hogy valahogy arra hangolodj rá, hogy azáltal tudsz előbbre jutni hogyha ezeket a mély megfelelési vágyakat egyszrűen nem akarod megmagyarázni, meg rágódni hogy miis ez mi nem ez az érzet, hanem valahogy továbbsiklassz és a munkára koncizol.
A másik nézőpont talán az hogy a valóságban is lekell vezetned a dolgokat, értem itt hogy valami sportos hobbi jöhetne, akkor a pároddal is mélyebbre viheted a kapcsot- mutasd meg ott hogy ki vagy, ott legyél nagyon kedves és rendes- a munkádra meg koncizz úgy, hogy minél inkább a cselekvés legyen előtted, és ne az a mögöttes szorító érzet hogy még többet még jobban.... kicsit fullasztó érzés ezen a a fullasztó érzeten túllépni, de kicsit továbbkelllendülnöd. Többet akkor tudnék tanácsolni ha beszélnék hosszabban. sok sikert
én azon vagyok, h most csökkentsem az ívet felfelé, majd reménykedem, h ez csökkenti a következő lefelé ívet is.
ebben egyetértünk az orvosommal, csak ő hangulatstabilizátorral/antipszichotikummal képzeli ezt, én viszont hideg zuhannyal puszta önfegyelemmel.
szerintem aki nem durván mániás, és a depressziói sem rettenetesen mélyek, az nagyon érdekes életet élhet. nem könnyűt, de feltétlenül eseménydúsat. olyan mélységeket és magasságokat tapasztalhat meg, amit egy normális ember nem, viszont megússza a zárt osztályt. aki kevésbé szerencsés, az sajnos nem ússza meg:(
a napirend szerintem is fontos. és az éjszakai alvás is. kell vmi rendszer, különben az ember könnyebben elszáll.
mindenesetre az nagyon jó, h el akarod kerülni a mániát. azt tudod, h ezzel a kisebbségbe tartozol...
szerintem a sok testmozgás, a lehető legtöbb alvás, az élénkítőszerek teljes száműzése, a kiegyensúlyozott táplálkozás, és minden önfegyelemfejlesztő módszer (küzdősportok, jóga stb.) segít.
akárcsak az önismereti dolgok (pszichoterápia, pszichodráma, családállítás stb.).
és nagyon fontos megtanulni felismerni, h mikor KELL gyógyszer.
Ha elmúlt neki, akkor annak szívből örülök, és kívánom NEKED, és minden mániás depressziósnak, hogy ők is gyógyuljanak meg, vagy legalább legyenek tünetmentesek, és éljenek ugyanolyan teljes életet, mint más egészséges ember!
Én már elég stabilnak érzem magam ahhoz, hogy dolgozni tudjak. Korábban is éreztem így, de annyira meg akartam felelni, hogy túlpörgettem magam, és mániás fázisba kerültem, aztán el is veszítettem az állásomat. Ez már nálam sokszor előfordult. Sokszor 12 óráznom kellett, sőt éjszakás műszakot is be kellett vállalnom. Az orvosom max 8 órát javasolt, és az éjszakakai műszakot is ellenezte, de a kényszer nagy úr!
Ti voltatok így? Mit csináljak, hogy a megfelelési kényszerem ne csapjon át mániás fázisba? Aki tud tanácsot adni, annak előre is KÖSZÖNÖM!!!
én nem tudtam, h beteg. meg senki a családból. mert fegyelmezte magát. (és mert nem volt annyira súlyos eset.) azt tudtam, h néha nagyon bír pörögni, meg alig eszik. amikor depressziós volt, akkor meg fegyelmezte magát.
ami azt illeti, rajtam se nagyon vette észre soha senki. mindaddig, amíg már olyan rettenetesen rosszul voltam, h már nem volt erőm meg akaratom se az önfegyelemhez.
neki kamaszkorában kezdődött, nekem is.
de csak nemrég vallotta be, h neki is van.vagyisvolt.(vagymostisvan,csakfegyelmezimagát:)
Naív vagy, ha azt gondolod, hogy túlzás. Szerintem elvétve akad csak orvos, akinél győz a hivatástudat az anyagiak felett. Mint ahogy minden más hivatásban ,szakmában is sajnos így van ez. Ismerek egy lányt pszichés beteg (volt) . Mikor én megismertem szemlátomást semmi baja nem volt. Ennek ellenére havonta járt a magánrendelésre 4000ft /alkalom és váltotta ki a gyógyszereket ,mert az orvosa azt mondta, hogy ha nem teszi akkor visszaesik . Aztán egyszer csak abbahagyta a gyógyszerszedést. Semmi változás nem történt az állapotában. Tizenéve szedte ugyanazokat a bogyókat .Szerintem már rég immunis lett rájuk.
Persze semmi esetre sem azt akarom ezzel mondani, hogy bárki hagyja abba önhatalmúlag a gyógyszerszedést. Nála is csak véletlen (amennyiben egyáltalán van véletlen) hozta úgy, hogy abbahagyta .
Nem hallottam még olyan bipoláris depresszióról, ami elmúlt kezeletlenül. Általában inkább súlyosbodik, ha nem kezelik. Lehet, hogy a mamádnak inkább valamilyen hormonális hangulatingadozása volt , az nőknél gyakori és valóban elmúlik magától. Az a lényeg, hogy jól van és ezáltal Te is!!!
Párszor elgondolkodtam már azon, hogy az orvosoknak semennyire nem érdeke, hogy egy beteget gyógyultá nyílványítson. Ugyanígy nem érdeke ezeknek a köröknek, hogy ha egy régen gyógyíthatatlan betegségről kiderül, hogy igenis meg lehet gyógyulni belőle az bekerüljön az orvosi tankönyvekbe. Gondold csak végig!..