Keresés

Részletes keresés

Leslie07 Creative Commons License 2025.11.25 -1 0 2843

MIT KELLENE HIRDETNI ANNAK,AKI KHRISZTOSZ KÖVETŐJE AKAR LENNI AZ EMBEREKNEK?

 

 

 

Hirdetni kell nekik az Igaz Istent a Khrisztoszt és az igaz Khrisztoszt az ember Jézust,akinek a vérét

azért ontották ki , hogy a meghalt testéből a lélek el tudjon távozni, hogy engesztelésül szolgáljon  

az égiek Nagy Tanácsa előtt az első ember Ádám engedetlensége miatt az emberiség testét éltető emberi szellem  állapotára, amely abban nyilvánult meg ,hogy  az engedetlenség bűne miatt az eberiség szelleme az Isten Törvénye által az  öldöklő szellem Thanatosz adósaként annak  rabszolgája lett.

 

Ahogyan meg is van írva a bűn zsoldja Thanatosz lett.

 

Thanatosz zsoldjának terhe alól az emberiség csak úgy mentesülhetett, hogy az Istenek Istene 

már az engedetlenség bűne elkövetését követően, még azelőtt mielőtt Ádámnak utódai születtek volna(az emberiség világának megalapítása előtt) előre megformálta a Második Ádám szellemét,

hogy az Isten által meghatározott időben ezt az Isten által az égben őrzött emberi szellemet az előre kiválasztott szűzben, férfiúi közreműködés nélkül, az Isten ereje által megfogant ember testébe

helyezze. Így biztosítva az emberiségnek ,egy az eredendő bűn által nem terhelt ember lelkét,mint engesztelő áldozatot. A megváltás feltétele volt, hogy a második Ádám ne kövesse el a földi életében

az első Ádámhoz hasonlóan az engedetlenség bűnét. Miután az ember Jézus megtanulta az engedelmességet és kiállta az engedelmesség  legnagyobb próbáját is -  amikor a Kísértő megpróbálta engedetlenségre csábítani - az Istenek Istene beköltözött az ember Jézus testébe, hogy az ember Jézus számára a hatásos bizonyságtételül szolgáljon annak evangelizáló tevékenysége során,

 és biztosítsa a prédikáló munka akadálytalan elvégzését.

 

Ez az az igazság,amit az Atya a Fiú és a Szentszellem neveket hangoztató,a Sátán konkolyaként tevékenykedő  egyházak nem akarnak prédikálni. Ellenkezőleg. Mindent elkövetnek azért, hogy

hogy az Isten Szavának a meghamisítása által és egyéb az egyházakban gyakorolt cirkuszi mutatványok  által eltereljék az emberek figyelmét az igazságról. A Sátán konkolyának első magva

a Római császárok által létrehozott egyház hatalmas pompával feldíszített templomain keresztül

kápráztatja el az embereket, olyannyira, hogy még bálványok tiszteletére is rávették őket.

Ha nem szép szóval, akkor tűzzel vassal,forró ólommal.

 

Közben teltek az évszázadok és,ahogyan előre meg volt tervezve a Messiás Jézus megöletésének 

az ideje, úgy a Korok Istene pontosan meghatározta a Mesiásnak a Földre való visszatérésének az idejét is a 12. eze éves korszak utolsó évhetének második felére.

 

Mivel az Úr Jézus megígérte, hogy mielőtt a visszatérésére sor kerül  annak a nemzedéknek hírdetve lesz az egész világon bizonyságuk az az Evangélium, amit az Úr Jézus megöletése előtt hírdetett - amit a konkoly egyázai egyike sem hírdettek se a múltban, se a jelenben - az Istenek Istene elküldi a két tanúbizonyságát, Mózest és Illést , hogy az Úr Jézus ígéretét a prédikálásra minden nemzetnek 

beteljesítse. A próféciák szerint az ő megjelenésük a 12. ezer éves korszak utolsó hetének elején 

fog bekövetkezni. A prófétálásuk pedig 1260 napig fog tartani. Prédikálásuk egész ideje alatt 

csapásokkal fogják sújtani a hitetlen és engedetlen emberek országait.

 

A tevékenységük következtében egy megszámlálhatatlan nagy sokaság lesz majd, minden nemzetből,

akik megtérnek az Istenek Istenéhez és Krisztoszához.

 

Majd az utolsó évhét végén, a Földre alászálló Istenek Istene átadja Khrisztoszának az uralmat a Földön ezer évre. Előtte a Sátán meg lesz kötözve és a málységbe lesz zárva ezer évre.

 

Bekövetkezik a Földön egy gonoszság nélküli ezer éves békekorszak, amelyet a Messiás Király

és a szentjei Jeruzsálemből fognak kormányozni. Az Isten szentjei feltámadnak. Azok pedig,akik a nemzetek közül a Földön megmaradnak esztendőnkét elmennek majd Jeruzsálembe tiszteletüket  tenni a Messiás Királynak. 

Paleokrites Creative Commons License 2025.11.24 0 0 2842

Aki ráfeküdt egy ókori szöveg librettójára és annak keresztes értelmezésére, hamisításaira, annak a szöveg a mérvadó, a biblia. A bibliában az van írva, hogy Isten azt mondja, dicsekedjék azzal valaki, hogy ismer engem, avagy Jézus mondja, hogy az az örök élet, hogy megismerjék az igaz Istent, de ezek a keresztények fogalmakból építenek isteneket, üdvöt és reményt és nem ismernek semmiféle valódi Istent...., mert az nem létezik, főleg teológiai ismérveik által.

 

Erre utaltam, hisz senki nem ismer semmiféle Istent személyesen, csak vallásfilozófiai dogmaiságot.

Előzmény: Zellem Estelen (2840)
Pathmaster Creative Commons License 2025.11.24 0 0 2841

És vajon most mennyire okoz neked örömet, vagy szolgál épülésedre az élénkülés?
 
#2657 számú hozzászólásban elmondtam, hogy szerintem miért fölösleges a természetfeletti igazságoknak a feszegetése; de a későbbi hozzászólásokból látható, hogy ezt a fórumtársak nem így látják. 🆗 Elfogadom, de az ilyen diskurzusban nem tudok a korábbi aktivitással részt venni. A Szentháromság témához még hozzászóltam, és elmondtam, hogy szerintem az Örökkévaló tagjai miért nyilatkozhatnak egyes szám első személyben is, és többes szám első személyben is. Azt a témát viszont kerülném, hogy milyen hierarchia van a természetfeletti világban. Továbbá arról is szóltam már, hogy az ember hite ("אמונה" [emunáh]) a 2Mózes 17,12 versben van először említve, és az első említés elve szerint csak ez az igehely alapján lehet korhűen értelmezni a hit szó jelentését. Arról is szóltam már, hogy a szervezett vallásoknak gyakran épül az üzleti modellje a hamis bűntudat keltésre, és ezért gyakran úgy értelmezik a hit fogalmát, hogy az alkalmas legyen a hamis bűntudat keltésére. (Például megkérdőjelezik a hallgatóik hitének nagyságát vagy igazságát.) A fórumozók pedig gyakran ezt a szervezett vallások által terjesztett helytelenül értelmezett hit fogalmat használják a hozzászólásaikban. Mindezt csak megerősít abban, hogy kerüljem a fölösleges témákban helytelen szóhasználattal folytatott diskurzusokat.

Előzmény: Zellem Estelen (2808)
Zellem Estelen Creative Commons License 2025.11.24 -1 0 2840

Tök jókat írsz, de ezzel nem tudok egyetérteni: "Nem az lenne fontos, hogy megismerd Istent? "

Hogyan, mi módon, mi által?

Lehetetlen a küldetés, mivel gyakorlatilag és elméletileg is, ember még ilyen ismeretre nem tett szert!

Aki állítja, az is hiszi csupán!

Jelenlegi ismeretünk szerint, Isten, csupán az emberi képzelet kreálta entitás, akit az ókorban több száz év alatt koncepciózusan alkottak ismeretlenek, ismerethiányosan.

A hívők nagy részének, az irodalmi főhős, a zsidó mitológiából az alap.

Ám ha létezne, amire napjainkban 0%, (az az semmi az esély!) a matematikai lehetőség, akkor még kisebb, hogy összefésülhető lenne a kitalált irodalmi főhőssel.

Vagyis a feltételezett lehetőség sanszát rontja a légből kapott kitaláció!

Mert ha létezne, létezhetne, valszeg köze sem lenne a fantazmagóriához, amit az ókori zsidók, vagy más kultúrák is kiötöltek.

És persze ezt kevés hívő képes ésszel feldolgozni.

Hiszen még olyan hívő is létezik, aki ÁLLÍTJA, HOGY TUDÁSSAL BÍR, a kitalált figura, transzcendens felől.

Gyakran még odáig is elmerészkednek, (vagy óhatatlanul beleképzelik magukat) hogy a döntéseit és érzelmeit megjósolják, közöljék.

Nonszensz!

Előzmény: Paleokrites (2835)
Paleokrites Creative Commons License 2025.11.24 0 0 2839

Ismerd meg magad... Belsőleg vizsgáld meg, mire utalsz amikor a hitre gondolsz?

Akarat, remény, cél?

 

Milyen érzésmechanizmusa van a hitnek, a józan ítélőképes gondolkodásod alapján?

 

Mire érted, mi aza HIT?

 

Kérlek ne a zsidókhoz írt levél definisére utalj, mert az nem mást jelent, mit az alábbit:

 

A hit a reményelt dolgok valósága / Vagyis a reményelt/reményed dolog valóságos.....

 

A nem látható dolgokról való meggyőződés, vagyis a nem látható dolgokról meggyőződsz, hogy nem látható:

 

 

Előzmény: defhrfl (2836)
elterito Creative Commons License 2025.11.24 -1 0 2838

Isten nem ad hitet, mert mire is adna, hogy benne higgyenek?

 

Isten bizony adhat hitet arra hogy benne higgyenek, mert sok

pasas van úgy ezzel, hogy ha Isten nem adna íly hitet, nem is

tudna hinni benne.

Előzmény: Paleokrites (2833)
elterito Creative Commons License 2025.11.24 -1 0 2837

"Aha, a Gőz Jani, ha hiszi ( a dolgot), hogy igaza van, akkor az igaz?"

 

Pusztán attól,  hogy valaki valamit hisz, az attól még korántsem igaz.

Ám ha valaki hisz valamit (és azt bizonyítani nem tudja) az attól még

igaz is lehet. Érted-e, vagy nem érted?

Előzmény: Paleokrites (2832)
defhrfl Creative Commons License 2025.11.24 -1 0 2836

Hit alatt nem azt értem én és ebben a beszélgetésben, hogy hiszem Isten létezését. Hiszem, hogy a létező Isten igazat mond, és tudom, hogy megbízhatok abban, amit mond, oké?

Olyankor is tudom, amikor nem hallgatok arra, amit mond, hanem felülírom azt. 

Szóval a hitről beszéljünk úgy, mint ami nem Isten létezésére vonatkozik, hanem a Benne bízásra. 

Ha nyugtázod így, akkor talán van értelme folytatnunk. 

Este környékén remélhetőleg válaszolni is tudok. 

Előzmény: Paleokrites (2835)
Paleokrites Creative Commons License 2025.11.24 0 2 2835

El sem hiszed mennyi hívővel elbeszélgettem, sok minden témát érintve és pl. a hit fogalomra utalva teljes képzavar van, amit ők úgy hisznek, Istentől adatott, pedig a teológiai dogma írásmagyarázati értelmezéseit foglalja össze. Könnyű mondani ISTEN, Jézus, megváltás..., szavak és kódjai, amik már beidegződtek az évek alatt!

 

Őszintén, mit tudsz Istenről bármi tényt, valóságos dolgot? Nem, nem irodalmi, teológiai, bibliai, évezredes írásokat másoktól, hanem a most valóságot kérdezzem?

 

Nem értem a te istenedet, hogyhogy munkálja a hitedet?

 

Miért nem munkálja a személyes érintkezést, ha már annyira hiszel ilyen keresztény ámításban?

 

Miért a hit lett a fontos?

 

Tudod a többezer féle vallás mind ezt mondhatja, istenei munkálja a hitet benne..., pedig egyik üti a másik vallást...

 

Még megérteném, ha a szeretetről lenne szó..., de hitről?

 

Mire megy egy hittel buzgó ember? Mit ad a hit, mitől olyan nagyon fontos?  

 

Nem az lenne fontos, hogy megismerd Istent? Inkább hiszel egy dogmai szellemi állóképben, amit vallásalapítók hoztak létre?

 

Hajrá!

Előzmény: defhrfl (2834)
defhrfl Creative Commons License 2025.11.24 -1 0 2834

Tapasztalod, hogy Isten nem ad hitet? Megfigyelted a hívőkön, hogy biztosan nem Istentől kapták a hitüket? 

Tehát az én hitemet Istentől kaptam. 

A többi is elmondhatja alkalmasint, hogy az övéké honnan van: emberektől kaptäk, vagy kitalálták, vagy esetleg ők is Istentől kapták. 

 

Isten munkálja a hitemet, igen. Ehhez a munkájához akár téged is felhasználhat, vagy bárkit. Akár a mindenkori megélt körülményeimet is. 

Szó sincs delejezésről, alantasságról, és te tarthatod ilyesmiknek, én meg pont ezért tértem ki arra, hogy a véleményeid nem meghatározó dolgok a hitem tekintetében. 

Előzmény: Paleokrites (2833)
Paleokrites Creative Commons License 2025.11.24 0 2 2833

Isten nem ad hitet, mert mire is adna, hogy benne higgyenek? Ki talál ki ilyen nonszensz dolgokat?

 

Isten munkálja a hitet? Jó, hogy nem azt mondod, Isten delejezi az embereket, hogy benne higgyenek? Rászorul Isten egy ilyen alantasságra?

 

Gondolkodj el ezen és a több tízezer vallásvariánsokra!

Előzmény: defhrfl (2826)
Paleokrites Creative Commons License 2025.11.24 0 1 2832

Aha, a Gőz Jani, ha hiszi ( a dolgot), hogy igaza van, akkor az igaz?

Előzmény: elterito (2827)
defhrfl Creative Commons License 2025.11.24 -1 0 2831

Ha úgy gondolja, akkor az lehet a véleménye. Szintén nem meghatározó tényező hit tekintetében. 

Előzmény: elterito (2830)
elterito Creative Commons License 2025.11.24 0 0 2830

Ő se biztos hogy úgy véli, más ember véleményén alapul a hit.

Gondolhatja úgy, az agy hozza létre mintegy betegség gyanánt

Előzmény: defhrfl (2829)
defhrfl Creative Commons License 2025.11.24 -1 0 2829

Igen, lehet ez a véleménye, és ezért írtam neki, hogy a hit nem egy másik ember véleményére épül. 

Előzmény: elterito (2828)
elterito Creative Commons License 2025.11.24 -1 1 2828

Tapasztalatod van arról, hogy Isten nem ad hitet senkinek? 

 

Ügy védekedik, sok embernek van hite, ám azt nem Isten

adta  (olyasmi szerinte nincs is),  hanem a hitet az agyuk

hozta létre.

Előzmény: defhrfl (2826)
elterito Creative Commons License 2025.11.24 0 0 2827

ami hitből van, az nem igazság!

 

Egy esetben mégiscsak.

Ha van egy olyan dolog, amelynek léte nem bizonyítható és Gőz János hisz benne,

és az a dolog, bár nem bizonyítható, de mégis létezik akkor Gőz János igazat hisz.

Előzmény: Paleokrites (2823)
defhrfl Creative Commons License 2025.11.24 -1 0 2826

Amennyiben szerinted létezhet egyáltalán Isten, úgy az nem adhat hitet? 

Tapasztalatod van arról, hogy Isten nem ad hitet senkinek? 

Előzmény: Paleokrites (2825)
Paleokrites Creative Commons License 2025.11.24 -1 1 2825

Isten? Istentől kapott hit?

 

Nos aki ilyet írt le, vagy mondott a bibliai szövegekben, ez egy teljesen félreértelmezése a lényegnek, vagyis ámítás, főleg a kereszténység tudatos ferdítései, koncepciói, csúsztatásai vannak benne, hamis apostolok egyházi szövegei amik évszázadokon keresztül lettek korrigálva mindig a vallási meggyőződéseiket képviselve a vezető elitnek...!

Előzmény: defhrfl (2824)
defhrfl Creative Commons License 2025.11.23 -1 0 2824

... ahogy a hit nem az arról és az igazságról alkotott véleményedre épül. Az Istentől kapott hit semmi esetre. 

Előzmény: Paleokrites (2823)
Paleokrites Creative Commons License 2025.11.23 0 0 2823

Az igazság nem hitre épül és ami hitből van, az nem igazság!

Előzmény: defhrfl (2821)
Zellem Estelen Creative Commons License 2025.11.23 -1 0 2822

És vagy magától hisz napjainkra régen túlhaladott ókori hipotéziseket, vagy kifilózza magának hibás premisszák alapján...

Illetve a roppant érdekes szellem telepszik a diójára.

Ez a három út lenne. (?)

Aztán onnantól vagy Jézus/Jehova ügyködött a Föld létrehozásán, flórát és faunát csiribázva, és lehet hinni a beszélő kígyótól, az Özönvíz meséjén át a beszélő szamárig, vagy valami rejtélyes abszolútum kezdett a Big Bang által, és még evolúció is volt, vagy keverni mindent mindennel, és bárminemű orbitális hülyeséget is képessé válni elhinni:-)

Előzmény: Paleokrites (2819)
defhrfl Creative Commons License 2025.11.23 0 0 2821

Valóban, Isten nem szorul rá senki szolgálatára, tehát nem azért szolgálja valaki Istent, mert Isten arra rászorulna. 

Nem tudom, hogy hányan térnek meg hitetők felé, de azért tudok jónéhány emberről, akik nem a térítőkhöz tértek meg, hanem állításuk szerint Istenhez.

Valamikor te is hívő voltál, ha jól emlékszem. 

Hittél Istennek, aztán felfedezted, hogy talán nincs is az, akinek hittél? Vagy hittél embereknek, de nem találtad Istent? 

Előzmény: Paleokrites (2819)
11_11 Creative Commons License 2025.11.23 -1 0 2820

Tett nélkül a hit nem élő.

 

15 Ha valamelyik testvérnek nincs ruhája és nincs meg a mindennapi tápláléka, 16 és egyiketek így szólna hozzá: „Menj békében, melegedj, és lakjál jól!”, de nem adnátok meg neki, amire testének szüksége van, mit használna?

 

17 Ugyanígy a hit is, ha tettei nincsenek, magában holt dolog.

 ( Jak: fej : 2: 15-17 v)

 

A törvény lényege: a szeretet.

 

 

32 Ügyeljetek, hogy úgy tegyetek, ahogy az Úr, a mi Istenünk parancsolta nektek, se jobbra, se balra ne térjetek el tőle. 33 Pontosan azon az úton járjatok, amelyet az Úr, a ti Istenetek parancsolt, hogy életben maradjatok, s jól menjen sorotok, és sokáig éljetek azon a földön, amelyet birtokba vesztek. ( 2Törv: fej:5 :32-33v)

Előzmény: Paleokrites (2816)
Paleokrites Creative Commons License 2025.11.23 0 0 2819

Nem, valójában egy irodalmi adaptációhoz térnek meg...

 

Ha létezik Isten ő nem szorul rá senki szolgálatára, nem, játszótárs, sem nem hozzáillő az emberhez..., amit itt sok öngenerált hívő állít, mit mondjak, áldozatai egy hitető rendszernek, ezért kell hinni, erre való a hit...

Előzmény: defhrfl (2817)
defhrfl Creative Commons License 2025.11.23 0 0 2818

Az előbbit nem a 11-es helyett írtam. 

Előzmény: Paleokrites (2816)
defhrfl Creative Commons License 2025.11.23 -1 0 2817

Azt az istent szolgálod, amelyikhez megtérsz. 

Ha Istenhez térsz meg, Őt szolgálod. Hogy ki mondja meg? Hát személyesen Isten hozza a tudomásodra, ha hozzá térsz meg. 

 

Nincs olyan, amit Isten nem tud. Adni Ő tud. 

Akkor is, ha például téged használ fel ehhez. 

 

Előzmény: Paleokrites (2816)
Paleokrites Creative Commons License 2025.11.23 0 0 2816

 

 

Ki mondta neked, hogy Istent és melyik Istent szolgálod, ha megtérsz, vagy belépsz egy szektába?

 

Mit tud adni Istennek bárki is, amit ő nem tud?

Előzmény: 11_11 (2815)
11_11 Creative Commons License 2025.11.23 -1 0 2815

Senki nem adhatja azt, amivel nem rendelkezik.

 

 

Prófétálás: Képes vagy a Szellem üzenetét átadni ?

 

A nem látható dolgok bizonyítéka.   >>>  Biró: 11: Jiftach  most is az !

Én rendelkezek ! A Szent Szellem ajándékával olyan természetfeletti képességeket kapunk, amelyeket a Szent  szellem ad nekünk, hogy szolgáljuk Istent és másokat.

 

Mit kerestek.  Aminek értelme nincs ,szerintettek, nem  erőltetem  ez fantazmagóría amit hisztek .

      

 

 

Zellem Estelen Creative Commons License 2025.11.23 -1 0 2814

Az egyik fő kérdés a hívők felé.

De a Biblia biflázó nénitől, észalapú választ ne remélj!

Ebbe még az értelmesebbek sem mennek bele, mert okkal tartanak attól, hogy hülyét csinálnak magukból.

Arra meg ott a fantazmagória, amit hisznek.

Előzmény: Paleokrites (2813)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!