Szamomra nem egyertelmu, hogy gazdasagilag miert jobb az, ha egy -egyebkent valoszinuleg szukseges- megszoritast az infrastrukturalis beruhazasok befagyasztasaval, mintsem egy szigorubb berpolitikaval (ami esetleg tarsulhat egy kifejezetten a raszorultsagra alapozott szocialipolitika fele valo elmozdulassal) hajtanak vegre. Az szamomra is vilagos, hogy az utobbit konnyebb politikailag eladni...
Egyebkent en nem emlitettem itt senkivel kapcsolatban se az 'osszeeskuveselmelet' szot. A tuligeres szvsz igaz, es mindket oldalon. A nagy muveszet az lenne, ha meg tudnank mondani, hogy egesz pontosan ki mit nem teljesitene:) Ebbol talan csak annyi a tanulsag, hogy a kampanyban a politikusoktol elhangzo, gazdasaggal foglalkozonak tuno allitasok nem tul jok egy kozgazdasagi vita alapjaul. Ezek alapjan tenyleg nehez a partok kozt donteni. Pl annyit azert tudok, hogy a miep-re nem erdemes szavazni: ha kampany van, ha nincs mindig elmondjak, hogy a gazdasagi novekedes elenkitesenek egyik legfontosabb eszkoze az, hogy az mnb-nek olcso kamatokkal kellene finansziroznia az allami koltekezeseket:)
1994: 76 md ft
1995: 90 md ft (18%-os növekmény)
1996: 111 md ft (23%)
1997: 144 md ft (30%)
Igy a 95-ös növekmény jelentösen elmaradt az inflátol (28%), s akkor még nem is beszéltünk arról, hogy maga az 1,5%-os GDP növekedés is magasabb befizetett értéket sejtetne. Szóval szerintem inkább megroggyantak a reálbevételek. Csak 1996-ban került a két oldal (infla-nominál növekmény) valamennyire paritásba. Csak 1997-töl kezdödöen lehet észrevenni pozitiv fejlödést. Ezt azonban nem túloznám el, hiszen 1997-es törvénye volt az Meggyesnek, hogyha egy vállalkozó hajlandó annyit elismerni, hogy van annyi éves jövedelme, mint a dolgozói minimálbér, akkor gyakorlatilag nem lesz nála különleges Apeh ellenörzés. Persze a vállalkozók, addig szinte semmit se vallottak be, vették a lapot, s megkötötték ezt az olcsó kompromisszumot.
Igy jóindulattal is azt tudnám mondani, hogy egy társasági adócsökkentés leghamarabb ha 3 év után fejtett ki valami pozitiv hatást.
De most meg amúgy is szja oldalról várnák a gazd. lendületbe hozatalát. Ez szerintem léptékekkel hatástalanabb, mint a célzott termelési, beruházási támogatás.
Ezt a vitát már lefolytattuk a Járaiban (hiába nincsen új a nap alatt :-)), annyit jegyzek csak meg az eszmefuttatásod kapcsán, hogy a társasági adókulcs csökkentésével effektíve nőttek a társasági adóbevételek az első évtől (1995-től) kezdve, ezt akkoriban nagy visszhang kísérte, de ezt várta maga Békesi László is a lépéstől egyébiránt.
A 95-ös restrikció elötti szakasz arról szólt, hogy volt egy növekedésben levö gazdaság, aminek voltak feszitett pontjai. Ha valaki értette volna a növekedés mibenlétét és feltételeit, a kvt struktúráját, akkor csomagra semmiképp nem lett volna szükség. Az mszp-szdsz csinálhatott volna finom tuningolást, ami senkit se tett volna egy jövedelmi kategóriával lentebb. Vagy esetleg privatizálhatott volna, hogy legyenek bevételek stb.
De hogy is nézett ki a kormányzásuk elsö 180 napja: a mindenféle nagy igéretek ellenére az mszp-szdsz 94 juniusától azt a kvt politikát vitte tovább, amit az mdf csinált. Ahogy az mszp-ben mondták: jobb nem jutott eszükbe, az szdsz szürke állományától meg semmi ötletet nem kaptak. A beharangozott törvényekböl semmi se lett.
Hogy 95-ben Bokros-csomagra mennyire nem gondoltak és hogy már akkor is adócsökkentéstöl várták a gazd. meglendülését azt az is mutatja, hogy 1995 jan. 1-töl a társasági adót 18%-ra szállitották le. Tették ezt akkor, amikor a kvt krónikus bevételi hiánnyal és meglóduló kiadási tételekkel küszködött. Vajon milyen megfontolásból faragták tovább a bevételeket? Nyilván más forrásokból még nagyobb bevételt reméltek - na de mi lett volna ez?
Szóval van itt sok hasonlóság, de a legelszomoritóbb, hogy akik most kormány alakitäsban gondolkodnak, azok pont azok, akiket 90-ben leváltottak. Mint hallom most már Kapolyit is reaktiválták (lásd a topicot), jöhet egy újabb energia program, bár azt már sikerült az 1995-ös privatizációkkal teljesen jégre vinni.
Én személyesen nem gondolom, hogy a (mostani) ellenzék csak BCS-ra képes. Csupán(?) rémísztő párhuzamot érzékelek a 94-es és a mostani kampány között.
Akkor HGY ígért, sőt, még a 95-ös ktv-t is megcsinálták remekre, majd kézifékes forduló.
Most a szocik (érzésem szerint) minden mindegy alapon túlígérnek, mert ha ott lesznek, majd megint kézifékes forduló...
.OFF:
A stabilizációról (én) minden alkalommal elmondom, hogy kellett, de fixa ideám, hogy a BCS családtámogatási rendszert érintő megszorításai mind társadalmilag mind gazdaságilag extra nagy hosszútávú károkat okoztak, minimális prompt érdemi megtakarítás mellett. Szintén magánvéleményem, de már a privatizáció előtt is kifejtettem, hogy az energiaipar ismert feltételek melletti eladása gazdaságilag irracionális döntés volt. Megfelelő, összetett és stratégiailag átgondolt koncepció mentén MIND a ktv, MIND a lakosság, MIND a vállalkozások számára jobb kondíciókat lehetett volna találni. Melléktermékként még nem is lenne külföldi tulajdonban az energetikai iparunk, de itt és most huszadrangú kérdés.
.ON.
Én azt nem értem, kedves Fuly és Manhattan, hogy az 1995-ös helyzetre alkalmazott intézkedés-sorozatotról (ami akkor meggyőződésem szerint szükséges stabilizációs program volt, a részletekről már amúgy is vitatkoztunk párszor), miért kell azt hinni, hogy ez az ellenzék minden körülmények között használatos stratégiája. Netán komolyan azt gondoljátok, hogy mondjuk egy egyensúlyőrző növekedés mellett az MSZP megszorít, mert reflexből más nem jut az eszükbe??
A két nagy párt választási igéretei valóban komoly aggodalmakat kell, hogy ébresszenek minden makrogazdasággal foglalkozó emberben, de ez a választás azt hiszem a többség számára, és számomra sem a gazdaságról szól. Sokkal inkább ideológiákról, demokrácifelfogásról, vélt vagy valós értékekről, a közélet szerepéről, a politikum, a politikai szféra szerepének értelmezéséről.
az szja csökkentés nem a pénz gazd-ba történö visszaforgatását eredményezi majd, hanem legföképp személyes fogyasztásra megy. Ez meg az mszp állandó rémálma. Minden bajt ezzel magyaráznak. Ennyire mélyen lehet, hogy nem értek a dolgokhoz, de...
Ha a BELSŐ kereslet élénkülését nem az IMPORT megugrása, hanem a hazai termékek és szolgáltatások fedezik, akkor, ha nem is tőkeként, hanem árbevételként, de a vállalkozásokhoz jut a pénz egy része. (Ezt volt Palotás 1994-es nyugdíjemelési koncepciója.)
Jelen pillanatban azonban mindennek esélye komoly kormányzati beavatkozások nélkül minimális. Az SZJA csökkenéstől a megtakarítások növekedését és a kihelyezési források bővülését várni ugyancsak irreális. Miért is? Egyazon tényező ad magyarázatot mindkét kérdésre.
A hazai lakosság a Gorenje-roham (87-90) lecsengésétől folyamatosan halasztotta tartós fogasztási cikk beszerzéseit, egészen 2000-2001-ig. A megindult reáljövedelem-növekedést a lakosság elkezdte elhalasztott beszerzéseinek pótlására fordítani, akár olyan áron is, hogy igen drága fogyasztási hitelekből fedezte ilyen irányú kiadásait. A tartós fogyasztási cikkek -pillanatnyilag- elsősorban importból kerülnek a boltokba, bár folyamatosan települnek ide az ilyen piacra termelő vállalatok is.
Javít a helyzeten az építési célú hitelek elérhetőségének javulása, mert ez -részben- az elmaradt ingatlanfejlesztések, karbantartások (festés, felújítás, bővítés) felé tereli el a növekvő jövedelmeket. Ennek előnye, hogy sokkal alacsonyabb az importhányad és magasabb az élőmunka arány, ezáltal a nemzetgazdasági eredője kedvezőbb.
Szóval, az SZJA csökkentés egy jópofa választási szlogen, de minimum kétséges makrogazdasági kimenetellel bíró játék.
A fiskális eredmény oldalán nyilván van hasonlóság a 95-ös és a 99-es megszorítások között, azonban a gazdasági (és társadalmi) eredmények számomra az utóbbi technikát teszik szimpatikusabbá.
A mostani választási programokban az MSZP tette a nagyobb osztogatási elígérkezést, különösen MP utóbbi két hétbeli ígéreteivel, már határidőhöz kötötten is.
Ezeket vagy teljesítik, és akkor azért kell majd restrikció, vagy válságot kommunikálnak és akkor nem kell teljesíteni, hanem jöhet a restrikció.
(Adjak tényszámokat, vagy ennyi elég ahhoz, hogy ne hasson összeesküvéselméletnek?)
Ez számomra pillanatnyilag egy eléggé vészterhes, de szerencsére egyre kisebb valószínűséggel bekövetkező esély.
Csak tudnám, hogy ki mit ért fiskális osztogatás alatt?? Mert ugye egyrészröl, mindenki azt mondja, hogy több nyugdij kell, meg támogatni kell a rendörséget, meg eü-t meg a vállalkozókat stb. - amikor ez meg megtörténik, akkor meg elnevezik azt osztogatásnak. Miközben ömaguk meg a 10-szeresét igérik be, ha hatalomra jutnak.
Ha arra céloznak, hogy kézi döntés történt, az rendben, de ez csak a technikai oldal. (az utólagos nyugdij korrekciót meg ráadásul a törvény is elöirja) A tartalommal kinek van problémája?
Ha megnézem a Holdudvart, akkor legföképp nekik. Csak akkor nevesitsék, hogy ök milyen téren nyomnák a restrikciót? Reáljövedelmet/reálnyugdijt, vagy a foglakoztatottsági szint leépitését célozzák meg?
Adócsökkentés: ez rendben, csak a Holdudvar lehet hogy keményen félrekalkulál, amikor ettöl várja a GDP növekedést. Azért én példának odamutatnám a 2001-es Németo-t, ahol pont az általános adó csökkentéstöl várták a gazd-i húzóeröt. Aztán még ma is várnak.
Amúgy a magyar adócsökkentés az szja területére szól. (mert a társasági adóban már nincs taratalék). Most gondold el: az szja csökkentés nem a pénz gazd-ba történö visszaforgatását eredményezi majd, hanem legföképp személyes fogyasztásra megy. Ez meg az mszp állandó rémálma. Minden bajt ezzel magyaráznak. Most akkor hova vezet majd az szja csökkentés? Újabb csomaghoz?
A mai NAPI gazdasag irja is, hogy a kormanyvaltast kovetoen egeszen lement a hiany, az EUROSTAT szerint. Az osszehasonlitaskeppen emlitett "magyar szamitasi modszert" nem egeszen ertem; biztos hogy ez egy specialisan magyar modszer? nem valami IMF?
Ne kezdd mar te is, azt hittem, hogy ezt csak az agyatlan provokatorok nyomjak a forumon. Nezd meg egyfelol, hogy mitol is volt hiany akkor es ekkor, valamint, hogy mekkora volt a kulso hiany akkor es ekkor.
Jobban szeretek vitatkozni, ha nem kvázi-összeesküvés elméletekkel szemben kell az álláspontomat kifejteni. Nem hiszek egyik oldalon sem az összemosásban, az összeboronálásban, ezért sem szeretem a polarizálódásra késztető jelenlegi kormányzati politikát. Pl.: nem hiszem, hogy PMZ-ről jó véleménye lenne Bokrosnak, az más kérdés, hogy nem támad neki a sajtóban.
Bokros szereplését láttam (egy Magyarország Holnap című müsorról tudok, vagy máshol is volt vele beszélgetés?), nagyon korrekt, következetes képet festett a jelenlegi helyzetről: Manhattan azért mert valaki a fiskális osztogatást rossz ötletnek tartja, és a növekvő jovedelmeket odaadná adócsökkentésként, még nem jelenti azt, hogy a jó közérzetéhez kell egy kis megszorító csomag, vagy a napi restrikció nélkül álmatlanul hánykolódna az ágyban ;-))))
Aczél meg Juszt (meg a HVG, PMZ, Lengyel stb.) fontos eleme a marketingnak. Azt hiszem te se nagyon tudsz még 1 müvet se felsorolni, amelyik behatóan foglakozott volna a 94-95-ös idöszakkal. A média nem érdeklödött, hogy azt ne mondjam, assistáltak a csomaghoz.
Bokros: az utóbbi idöben TV-re is felkerült, meg egyéb médiában is elöjött egy párszor. Milyen érdkes, hogy miért? Egy növekvöben levö gazd-ot miért érdekelné a restrikciós korszakának embere?! Nos a helyzet az, hogy B kifejtette, hogy vállalna szerepet Mo-on ha szükség lenne rá, hiszen (le ne ess a székröl!): "nekem már van itt reputációm"- mondta. Kifejtette, hogy nem bizik a növekedés tarthatóságában ilyen formában, újabb restrikciók kellenének. Szóval azok, akik közel ülnek ott a tüzhöz, épp másképp gondolják a dolgot.
Ennek fényében: szerinted Lacsa hány hónapot érne meg pénzügyminiszterként? Erös a gyanúm, hogy csak kirakatember ö. Továbbra is az öregek diktálnak.
Greenspan a rendes beszámolóiban (Beige Book, Kongresszusi meghallgatás) nevesiti a kockázatokat. Kamatdöntésnél viszont még nevesitve se hallottam töle, hogy e terminológust használná. G. a gazd-i fejlödés alakulását illetöen inkább alternativákat vázol fel; ha a gazd. nem erös, akkor azt konkrétan kimondja. Az mnb döntés viszont nem nevesit semmit. Azt hiszem Mankiw a legmegrögzöttebb, aki állandóan ezt a terminológiát használja, legyen szó pozitiv vagy negativ sokkról/kockázatról.
Igy jó néhány befektetö, aki nem érti a magyar helyzetet, meg nem is 100%-os elemzések alapján dönt a pénz meg töke mozgásról, csak egy-két mondat alapján, esetleg félreértelmezheti a helyzetet.
Az allamhaztatas GDP aranyos hianya 94-ban 6-7% volt, ebbol az MSZP gazdasagiranyitoi szerint egyenesen kovetkezett a bokros csomag. Az allamhaztartas GDP aranyos hianya 98-ban a postabank nelkul 6-7% volt. Meg is irta a HVG, hogy retrikciora van szukseg. HOL A CSOMAGUNK???
Lehet hogy Akar L. választási nyerésre számít, és már kalkulálja remek ötletének az EVA-nak egyensúlyromboló hatásait? :))
Hoppá, mégse, mert az nem év közben jönne be ...
Passz.:)
Manhattan, azért te sem gondolod komolyan, hogy Aczál Endre vagy Juszt Laci osztogatja a gazdaságpolitikai tanácsokat Medgyessy Péternek? Én Bokros Lajosban is kételkedem, nincsenek ugyan információim a kettejük személyes viszonyáról, de ő most egyébként is Zágrábban és Varsóban munkálkodik az őt felkérő nemzetek elsorvasztásán, személyesen öli ki belőlük az életerőt és lehetetleníti el az ottani Széchenyi-tervek bevezetését :-)))))))))
Ja, november kozepen, a szeptemberi adatok ismereteben. Ha nem akarok gunyolodni, akkor tisztaban vagyok vele, hogy az idei hiany a tavalyi (veglegesnel) varhatoan tobb lesz. De a GKI prognozisanak hitelessegeben akkor is ketelkedem, mert elfogultak (Akar Laszlo peldaul PM allamtitkar volt az MSZP kormanyban).
Igen ezt mar beszeltuk tavaly. De azert a vegefele mintha mar a GKI is konvergalt volna a (korrigalt) veglegeshez -mint a tobbiek. 2.5-ot talan oktoberben mondott (bar mar akkor sem kellett volna).
Abban igazad van, hogy az mnb a kamatdontesek indoklasakor eddig nem hasznalta azt a szot, hogy 'kockazat'.
De mashol nagyon sokszor. Ez sztenderd terminologia. Ezt ugy ertelmezni, 'hogy nincs rálátásunk a jövöre' felreertes. Hasonlo ahhoz, mint amikor a 'sokk' szonak tulajdonitottal kicsit tobb erzelmi toltetet, mint kellet volna.
Greenspan-nel peldalozni nem tul meggyozo. Pont o az, aki mindig egy kicsit homalyosan fogalmaz a jovot illetoen. Meg pontosabban o az, aki tenyleg 'merlegeli a kockazatokat'. Es pont errol hires. Es ezt szvsz jol is teszi.
GKI ismet 2.5 milliard folyfiz hianyt josol.
Ha gunyolodni akarnek, akkor azt mondanam, hogy ez megnyugtato, mert tavaly is ennyit josoltak, es meg a korrigalt tenyadat is csak a fele lett :--)))
Gondolom az utolsó bekezdésre utaltál. Azért itt mßegiscsak tények hagzanak el, mégha hangulattal feltöltve is.
Azt azonban már én is irtam korábban, hogy milyen érdekes, mikor Meggyes 2001 nyarán megjelent, akkor a programjának 2 sarkköve volt: az infla csökkentés és a gazd-i növekedés visszafogásának szükségessége. Nos bankár létére nem tudta, amit már mi is tudtunk akkor, hogy a sávszélesités dezinflával jár. Ma már erröl nem is ejt több szót.
A növekedés megakasztását is csak azért nem hangsúlyozza tovább, mert rájött, hogy ezzel nem lehet választást nyerni. Azzal viszont tényleg számolni kell, hogy a restrikciónak nagy a valószinüsége, hiszen az ö holdudvara (GKI, Pénzügykutató Rt, Bokros, Juszt Laci, Aczél Bandi) gyakorlatilag csak ebben gondolkodnak és propagálnak.
(azt meg Meggyes mondta, hogy "Egy politikus szava nem úri becsületszó")
Kockázat mindenben van, de ezt kihangsúlyozni, hogy emberek, nincs rálátásunk a jövöre, elég nagy hiba. Eddig megszokott volt a rövid de határozott indoklás. Ez a mostani nagyon elütött ettöl. Én egyébként nem nagyon emlékszem, hogy pl. Greenspan az utóbbi 2 évben egyszer is kimondta volna ezt a szót. Söt forditva, mig az ECB tanácstalanul bolyongott, addig ö mindig határozottan mondta, hogy pl. olajár ide vagy oda, de a maginfla kontroll alatt van.
Az mnb esetében elég lett volna a mondat felével beérni: "A rendelkezésre álló info alapján..."
Nézd meg elötte bocicsoki indoklását. Az a mintaszerü.
Szvsz az mnb megfogalmazasa a 'kockazatokrol' (es azok figyelembe vetelerol) teljesen sztenderd, sokat hasznaltak eddig is. Egyebkent kockazat (bizonytalansag) mindig van, tekintve, hogy a jovorol beszelunk. Plane egy kamatdontesnel, ahol nem ket-harom hetre kell csak elore nezni, hanem tobbre. Szoval kicsit eltuloztad szvsz.
Nem mellesleg:
Érdeklödöm a hozzértö uraktól, hogy Boros Imre Phare miniszter mennyire volt korrekt a mai Magyar Nemzetben.
Cikkböl idézet:
Folyamatosan bővülő uniós támogatások Boros Imre szerint a szocialista kormányzás veszélyeztetné a nyugati pénzek felhasználását 2002. március 18.(13. oldal)
Csákó Attila Magyarország vélhetően 2004-ben az Európai Unió (EU) tagjává válik. A tagsági viszonyából eredően újabb finanszírozási csatornák nyílnak meg hazánk előtt. Boros Imre tárca nélküli miniszterrel arról beszélgettünk, hogy a több mint egy évtizede működő Phare-program hogyan működött, miként fejeződik be, és hogyan kezdi el hazánk az uniós alaprendszer használatát. – Voltak, akiket meglepett, hogy ön 1998-ban miniszterként kapta meg az uniós program koordinálásának felügyeletét. Tekintsük át a számok nyelvén, mi történt azóta.
– Arról már a közvélemény is értesült, hogy 1998-ban a programok megvalósítása veszedelmes késedelemben volt. Az unió a helyzetet közel katasztrofálisnak említette, s felvetődött Magyarország uniós csatlakozási folyamatának lelassulása is. Ugyanis egyre nagyobb szakadék tátongott a szavak és a tettek között. Számok nyelvén ez azt jelentette, hogy 1998 közepén még az 1995-ben elfogadott programok több mint fele érintetlen volt. Ráadásul az 1996–97-es programokhoz még hozzá sem kezdtek. Közel 300 millió euró, azaz 75 milliárd forint uniós forrás elvesztése forgott kockán. Az első feladat tehát a tűzoltás volt. Ezt végeztük 1998-ban és 1999-ben.
– Ahol tűzoltás van, ott csak kármentésről lehet beszélni. Említene példát arra, mi veszett oda a tűzben?
– Ilyen volt a földnyilvántartási rendszer, amely egy 1995-ben aláírt program volt. Ennek fejlesztésére 3,6 millió eurós támogatást lehetett volna megszerezni. Sajnos, ez „bennégett”. A következményeit láthatjuk, hiszen ma is akad bőven tennivaló annak érdekében, hogy létrejöjjön az uniós követelményeknek megfelelő integrált mezőgazdasági nyilvántartási rendszer. Sok veszteségünk származott abból is, hogy a tenderajánlatok rendre a mérnöki árszint alatti árakon érkeztek. A programok végrehajtásának gyorsításával 2000-ben és 2001-ben ezeket a technikai jellegű veszteségeket már sikeresen átirányítottuk más, jól működő programokba. Így kapott például jelentős többletpénzt a mikrohitelprogram, valamint a romaprogramok egyaránt. Mindkét program kitűnően élt a lehetőséggel. Jelentős lépés volt, hogy a mikrovállalkozásoknak nyújtott hitelek összegét sikerült egyről hatmillió forintra emelni, és a roma kisebbségi programok is ma már országosan ismertek, s azokat a kedvezményezettek is szívesen fogadják. Az 1996–97-es programokba „ránk hagyott” 300 millió euró mellett a 98–99-es programokat is befejeztük, ami további 220 millió eurófelhasználást jelentett. Ha a társfinanszírozásokat is figyelembe vesszük, az eddig felhasznált pénzmennyiség egymilliárd euró. Időközben azonban új kötelezettségeket is sikerült vállaltatni az Európai Unióval. Ez idő szerint, 1998–2001 között négy új Phare pénzügyi memorandumot írtunk alá, amely az unió részéről további mintegy 500 millió eurós elkötelezettséget jelent, s beindult a már említett Ispa-program is. Utóbbi esetében a programok végrehajtása több, néha akár 4-5 évig is eltarthat, s a teljes futamidőre megvan a pénzügyi fedezet. Az év végéig az Ispa-ágon közel leszünk az egymilliárd eurós új kötelezettségvállaláshoz, amihez értelemszerűen, itt is ugyanekkora magyar társfinanszírozás párosul.
– Hogyan állunk az úgynevezett abszorpcióval, azzal a képességgel, hogy az ország mennyire készül fel arra, hogy az Európai Unió által biztosított programokból a neki járó mértékben igénybe tudja venni a forrásokat?
– Talán az eddigiekből kiderült, hogy az elmúlt évek tevékenysége pont erre irányult, 1998–99-ben sikerült a „masszát” megmozdítani, s manapság ott tartunk, hogy a korábban elfogadott Phare- és Ispa-programok kivitelezése kapcsán a különböző projektekben a magyar társfinanszírozást is beleértve, havi szinten 5 milliárd forintot meghaladó összeget használunk fel. Ennyi a folyósítás. Ez pedig azt jelenti, mintha minden hónapban elkészülne egy Mária Valéria híd vagy negyedévenként egy szlovén–magyar vasút. Ez nem csekélység. Egyébként ez idáig 250 milliárd forintot költöttünk el, és ennek a többszörösét szereztük meg.
– Mi lesz a csatlakozáskor vagy azt követően az előcsatlakozási alapok sorsa? Egyáltalán, miként fog megvalósulni az áttérés a kohéziós és a strukturális alapokra?
– Amint az eddigiekből látható volt, az elmúlt években növekvő mértékben használtunk fel uniós forrásokat, de azt sokkal nagyobb mértékben meghaladó új forrásokat is sikerült megszerezni. A 2002-re vonatkozó intézményfejlesztési csomag mellé, reményeink szerint még ebben a kormányzati ciklusban, aláírhatunk egy összesen 200 millió euróra vonatkozó kétéves, mind a hét magyar régiót érintő területfejlesztési programot, az Orpheust. Így tehát a kormányzati ciklus végén 1,6-1,7 milliárd eurós új programunk van, ami társfinanszírozással együtt mintegy 750 milliárd forint. Ezek végrehajtása az unió szabályai szerint 2005-ben fejeződik be, tehát átível a 2004-es csatlakozási határidőn. Az utolsó kifizetés határideje pedig 2006. december 31-e. Tehát van jó néhány hónapunk arra, hogy lekössük a 750 milliárd forintot. Ez havi átlagos 16 milliárd forintos felhasználási ütemet jelent, vagyis a jelenlegi 5 milliárdos tempóról van hová nőni. Ráadásul az idén és jövőre az unió árgus szemekkel figyeli, miként javul tovább az abszorpció, a felhasználás. A polgári kormány folytatja a jó ütemű segélyfelhasználást, ami bizonyíték az unió számára hazánk jó csatlakozási felkészültségéről. Kívánatos lenne viszont az év végéig a havi 10 milliárdos kifizetést megcélozni. Továbbá projekteket kell felkészíteni a 2004–2006 közötti időszak közötti indításra, elsősorban az infrastruktúra-fejlesztés és a regionális politika területén. Az abszorpció növekedésének mértéke és a projekt minősége lehet a két adu ász a kormány kezében 2003-ban, amikor a végső pénzügyi alkura kerül sor. Remélem, sikerül az írek által kitaposott sikeres ösvényen időben célt érni.
– Mi lesz akkor, ha a szocialista párt alakíthat kormányt a választások után?
– Nehéz jóslásokba bocsátkozni, különösen ha a feltételezés, mint jelen esetben is, valószínűtlen. A prognosztizálást azonban megkönnyíti az összehasonlítás: az 1994–98 közötti időszakban, a Horn-kormány alatt a programok vészesen lemaradtak, mert a hazai társfinanszírozást nem folyósította az uniós programokhoz a szocialista kormány. Medgyessy Péter is beszélt már megszorításokról, ami freudi elszólás volt a részéről, hiszen ma ígéretektől hangos a kampányuk. Azonban ők már bizonyították, hogy ígérgetnek, majd gátlástalanul megsarcolják a társadalmat, miként azt tették a Bokros-csomaggal. A szocialiták hatalomra kerülése minden bizonnyal veszélyeztetné az uniós támogatások felhasználását.
Úgy tűnik, az USA-ban nagyobb az átjárás az akadémia és a gyakorlat között. Eddig nem tudtam pl., hogy Tobin a Kennedy-kabinet tanácsadója volt. De hát Stanley Fischer is elméleti karrier után került át a Fund-hoz vezető pozícióba, és Taylor most is Treasury under-secretary.
rip.
ha már neves közgazdáknál tartunk, nekem meglepetés volt, hogy a Fed elnöki posztjára esélyesnek tartják Mr. Taylort, a róla elnevezett szabály kitalálóját.
James Tobin — Yale professor, Nobel laureate and adviser to John F. Kennedy — died yesterday. He was a great economist and a remarkably good man; his passing seems to me to symbolize the passing of an era, one in which economic debate was both nicer and a lot more honest than it is today.
Mr. Tobin was one of those economic theorists whose influence reaches so far that many people who have never heard of him are nonetheless his disciples. He was also, however, a public figure, for a time the most prominent advocate of an ideology we might call free-market Keynesianism — a belief that markets are fine things, but that they work best if the government stands ready to limit their excesses. In a way, Mr. Tobin was the original New Democrat; it's ironic that some of his essentially moderate ideas have lately been hijacked by extremists right and left.
Mr. Tobin was one of the economists who brought the Keynesian revolution to America. Before that revolution, there seemed to be no middle ground in economics between laissez- faire fatalism and heavy-handed government intervention — and with laissez-faire policies widely blamed for the Great Depression, it was hard to see how free-market economics could survive. John Maynard Keynes changed all that: with judicious use of monetary and fiscal policy, he suggested, a free-market system could avoid future depressions.
What did James Tobin add? Basically, he took the crude, mechanistic Keynesianism prevalent in the 1940's and transformed it into a far more sophisticated doctrine, one that focused on the tradeoffs investors make as they balance risk, return and liquidity.
In the 1960's Mr. Tobin's sophisticated Keynesianism made him the best-known intellectual opponent of Milton Friedman, then the advocate of a rival (and rather naďve) doctrine known as monetarism. For what it's worth, Mr. Friedman's insistence that changes in the money supply explain all of the economy's ups and downs has not stood the test of time; Mr. Tobin's focus on asset prices as the driving force behind economic fluctuations has never looked better. (Mr. Friedman is himself a great economist — but his reputation now rests on other work.)
But Mr. Tobin is probably best known today for two policy ideas, both of which have been hijacked — his own word — by people whose political views he did not share.
First, Mr. Tobin was the intellectual force behind the Kennedy tax cut, which started the boom of the 1960's. The irony is that nowadays that tax cut is usually praised by hard-line conservatives, who regard such cuts as an elixir for whatever ails you. Mr. Tobin did not agree. In fact I was on a panel with him just last week, where he argued strongly that the current situation called for more domestic spending, not more tax cuts.
Second, back in 1972 Mr. Tobin proposed that governments levy a small tax on foreign exchange transactions, as a way to discourage destabilizing speculation. He thought of this tax as a way to help promote free trade, by assuring countries that they could open their markets without exposing themselves to disruptive movements of "hot money." Again, irony: the "Tobin tax" has become a favorite of hard-line opponents of free trade, especially the French group Attac. As Mr. Tobin declared, "the loudest applause is coming from the wrong side."
Why do I feel that Mr. Tobin's passing marks the end of an era? Consider that Kennedy Council of Economic Advisers, the most remarkable collection of economic talent to serve the U.S. government since Alexander Hamilton pondered alone. Mr. Tobin, incredibly, was only one of three future Nobelists then working at the council. Would such a group be possible today?
I doubt it. When Mr. Tobin went to Washington, top economists weren't subject to strict political litmus tests — and it would never have occurred to them that the job description included saying things that were manifestly untrue. Need I say more?
Yesterday I spoke with William Brainard, another Yale professor who worked with Mr. Tobin, who remarked on his colleague's "faith in the power of ideas." That's a faith that grows ever harder to maintain, as bad ideas with powerful political backing dominate our discourse.
So I miss James Tobin, and I mourn not just his passing, but the passing of an era when economists of such fundamental decency could flourish, and even influence policy.
