Íme jelenlegi és 2020., azaz Trianon 100. évfordulóján meglévő kormányunk centenáriumi programja ezen nemzeti gyászeseményre:
http://www.atv.hu/belfold/20191207-semjen-zart-korben-trianonrol-olyan-nagy-triumfalas-nem-lesz
Tudom, van sok Trianon fórum itt az Indexen is és máshol is, de ez az évforduló egy olyan mérföldkő, ami megérdemel egy külön vitahelyet, mert ez olyan alkalom lesz, amin ha mást nem is teszünk (sajnos), de alaposabban kibeszéljük ezt a magyar sorskérdést.
Szóval ami a fenti hivatkozásra kattintva olvasható:
"Óvatosságot javasol Semjén Zsolt a trianoni békeszerződés 100. évfordulója ügyében. Egy bizonyos szintnél nem szabad, nem bölcs túlemelni a témát. Nem cél ugyanis a határon túli “utódállamokkal” való konfrontáció, sem az ottani magyarellenes sovinizmusnak az élezése - hangoztatta a részvevők elmondása szerint a miniszterelnök-helyettes egy zártkörű rendezvényen, a Kereszténydemokrata Esten".
Tiszta ballib szöveg, ugye? És ezekkel akarunk mi akárcsak tiltakozni is bármilyen sovinizmus ellen?
Miért nem jutott még túl mára a magyar politika ezen a félénk önmegtartóztatáson, főleg ha olyan nagy nemzetinek mondják magukat?
Mondjuk az már nem lep meg, hogy neked az egész cikkből ennyi jött le (egyébként egy további "súlyos" hiba elkerülte a figyelmed :)), és az már eszedbe sem jut, hogy esetleg nyomdahiba is lehet. Na de mindegy is, teljesen lényegtelen ezen rugózni.
Azért annyit még megjegyeznék - azt hiszem, hogy ezt már írtam valakinek itt -, hogy a magyar nyelvet az analfabéta "józsik" tartották meg, mert - föltételezem - ha a te "kiművelt" köreiden múlt volna, elképzelhetőnek tartom, hogy ma nem magyrul beszélnénk...
Íme, a kedves, soviniszta-fasiszta román szomszédaink egyik magyarbarát megmozdulása a sok közül. És a drága nagyon nemzeti kormányunk továbbra is mélyen hallgat... :(
"Háború van
2020. január 28.
Polgármesterük vezetésével Sepsiszentgyörgy központjába vonult fel úgy másfél száznyi, a moldvai Dormánfalváról érkezett személy a román vajdaságok egyesülésének (1859. január 24.) évfordulóján.
Vagyis a törvénytelen és gyalázatos úzvölgyi temetőfoglalás kapcsán hírhedté vált elöljárót irányító sötét erők elérkezettnek látták az időt, hogy Erdély legnagyobb magyar többségű városának a szívében is tudtunkra adják: ebben az országban ők az urak, mi pedig csak másodrendű állampolgárok vagyunk. És hogy az üzenetük félreérthetetlen legyen, többen közülük a Kárpátok uralkodó nagyvadjaként számon tartott medve bőrébe bújva vettek részt a jelenlétükért felelősséget vállaló Mihai Sorin Târnoveanu által a román hatalom Kovászna megyei kibontakozásának nevezett erőfitogtatáson.
De még nála is világosabban fogalmazott a magát Ortodox Testvériségnek (Frăţia Ortodoxă) nevező havasalföldi szervezet szóvivője. A közigazgatásilag Kovászna városához tartozó Vajnafalván, szintén ez év január 24 re időzített, a román nyelv hivatalos voltát hirdető óriásbannerrel történt felvonulásuk alkalmából ugyanis ezt üzente: „Románia ezen a földön örökre győztes marad, és senki sem fogja Erdélyt kiszakítani a testéből.” És a megnyilvánulásukat így indokolta: „a román elem megerősítése és az anarchikus, terrorista és irredenta magyar elem visszaszorítása érdekében vonulnak fel”. Világos beszéd, mint ahogy a befejezése is: „Uram, irgalmazz román nemzetünknek! Az utolsó csepp vérünkig harcolni fogunk, testvérek!” Minderről a történteket rögzítő és a közösségi oldalukon közzétett videófelvétel tanúskodik.
Háború van tehát, egyelőre vértelen, de a végső megsemmisítésünket célzó háború. Rég rá kellett volna döbbenünk, hogy összehangolt hadjáratot indítottak ellenünk, hiszen a felirataink, jelképeink, nyelvünk ellen elkövetett merényletek egyértelműen erre utaltak. Ráadásul már a temetőinket is elfoglalják, és a hőseink sírjait meggyalázzák. Éppen ezért legfőbb ideje, hogy mindezt magunkban és sorstársainkban tudatosítsuk. Hogy összezárjunk, és megtegyük a szükséges ellenlépéseket, mert csak így maradhatunk meg."
Nem lehet??? Na ne mondd. Ugyan mi akadálya egy forradalomnak? Csak azért, mert demokratikusan választották meg, azután már mindent megtehet az adott kormány?
nem lenne az de meg brusszelben is azon agyalnak hogy lehet orbsnt megbuktatni persze csak ugy hogy JOGOT ne sertsenek tehat fizikai eroszakot ott se szorgalmaznak
Demokratikus lenne azt a pártot erőszakkal eltávolítani a kormányból, amelyik az összes párt közül a legtöbb szavazatot kapja? Többet, mint a sorban következő négy együttvéve?
Én legalább kinyilvánítom a szándékomat és várom, hogy lépjenek ezügyben a valóban illetékesek és tenni képesek ott, az Országgyűlés épületében.
Egyelőre hiába.
Apropó: ti is nagyon elégedetlenek vagytok ezzel a kormányzattal (is?), akkor miért nem szerveztek egy forradalmat a leváltásuk érdekében ahelyett, hogy itt vinnyogtok már évek óta?
Pár éve még az volt a baj a revízióval, hogy mit kezdenénk az elmaradott erdélyi, délvidéki, stb. területeinkkel, ma meg ugyanezek arra hivatkoznak, hogy maguk mögött hagytak minket a fejlődésben, így ezért nem akarnak visszakerülni hozzánk.
Ez olyan, mint a viccbeli nyuszika esete, akit hol azért vernek meg, mert van rajta sapka, hol azért, mert nincs.
A revízióval kapcsolatban is ki kell találni mindig valami új kifogást, hogy miért ne legyen.
Kis felhomályosítás a "bezzegszlovákiázóknak" (amúgy Tócia), a "sokkal magasabb éetszínvonalról" és hasonló ballib süketelésekről, hazudozásokról...
Tovább lassul a szlovák gazdaság
Pozsony | Újabb aggasztó statisztikai adat jelent meg, amely azt bizonyítja, hogy a szlovák gazdaság egyre gyatrábban teljesít. Augusztusban több mint 8 százalékkal esett vissza Szlovákia ipari termelése az egy évvel korábbihoz képest.
Nem kell szakértőnek lenni ahhoz, hogy megállapítsuk: sok és egyre több sebből vérzik az egészségügy. Kevés olyan ember van, aki saját, vagy ismerősei keserű tapasztalatai révén ne szembesülne ezzel.
Pozsony | Hétfőn hivatalosan is megkezdődött az új tanév. Országszerte ünnepélyes tanévnyitókat rendeztek az iskolákban, amelyeken több politikus is részt vett. A tanárok és a szakemberek közben arra figyelmeztetnek, hogy a szlovák oktatásügy katasztrofális állapotban van.
Pozsony | Az elmúlt hét év alatt több mint 10%-kal nőtt azok aránya, akik a korrupciót az ország legnagyobb problémái közé sorolják. Sokakat foglalkoztat a rossz politikai kultúra és a katasztrofálisan működő egészségügy.