Most komolyan, a fasznak kell elvenni senki által nem reklamált, visszanézve sem eldönthető gólokat?
Na mindegy, szerencsére hátrány nincs, de Kimmo nélkül pokoli nehéz lesz a második félidő (no meg attól félek, hogy az egész szezon). Tolinak virítania kell.
Érdekes meccs volt, az RBS-nak jó esélye van tökutolsóként kizúgni, amit pedig azért nem érdemelne meg. Azért azt lehetett gondolni, hogy ez a fiatal csapat a végére kipukkad, pláne egy ilyen talajon.
Ami a csapatunkat illeti, nem győzöm leírni elégszer: nagyon kellene Pavard helyére valaki, s ezt most már az ellenfél is felismeri, gyakorlatilag az egész első félidőben őrá játszottak. A másik pedig: Boateng - ha ott van, sokkal stabilabb a csapat egésze, zongorázni lehet a különbséget közte és pl. Alaba között. Szerencsére Lucas valóban felnőni látszik a feladathoz.
Hansi pedig egész egyszerűen zseniális: Müller és Boateng után Javit is szép lassan visszaépítette kvázi klasszis szintre.
A gólt valóban arról az oldalról kaptuk, de az igazából nem az ő hibájuk volt, hanem amit Hansi is kiemelt a meccs után, hogy a lesreállításban hiányzott az összhang. A gólnál Alaba és Lucas is jól kimozdult, viszont Süle beragadt, így mehetett el Alabaék oldalán a támadás. Viszont nem lenne miről beszélni, ha az eset előtt 20 másodperccel Coman beveri az 1000%-os ziccert.
Nem láttam a meccset, csak innen-onnan szedem össze az infókat. A meglátásaim (vagyis hát a mások meglátásai) nagyon hasonlók a tieidhez. Ebben szerintem megint kulcselem Alaba - illetve hát Boateng hiánya.
Nem tudom, hányszor teszteljük még, de Alaba belső védőként + Lucas balhátvédként nem jó kombó, a gólt is onnan kaptuk.
Ez a tegnapi nem a legjobb meccsünk volt. A 20. perc után látványos visszaesés történt, amit tetézett, hogy Hansi a szünetben olyan cseréket lépett, amit alapesetben 3:0-nál bírna el a csapat. Thomas és Leon lecserélésével megszűnt a presszing elől, és onnan nehéz volt. Javit éles meccsen már nem nagyon bírja elviselni a csapat, ráadásul tegnap Alaba megint teljesen vakon volt az egész meccsen.
Tegnap kicsit Hansi elrotálta a meccset, de így is nyerni tudtunk, ami nem rossz.