Ezt ugyan nem láttam, de ennél szerintem jobb film volt vasárnap este az RTL-en Hidalgo - a Tűz óceánja címmel.
Indián vonatkozása is van, mivel több jelenetben is van hivatkozás a főhős részben indián származására - pl. az amikor az arab sivatagban a végkimerülés határán lakota nyelven fohászkodik a Nagy Titokhoz, a Wakan Tankához.
Olvastam egy rövidke újságcikkben, hogy a film egy Frank T. Hopkins nevű, valóban létezett cowboynak állít emléket, aki az 1890-es években egy sor lóversenyt nyert.
Ez a Frank T. Hopkins részben valóban indián származású volt, de azt a cikk nem említette, hogy milyen törzsbéli.
Mindenesetre elég látványos film, egyszer mindenképp érdemes megnézni.
Hidatsa nő képe. A Hidatsa vagy más néven Minnetaree nemzet a Missouri északkeleti kanyarulatánál élt. A varjak közeli rokonai voltak, azonban a nomád bölényvadász varjaktól eltérően félnomád földművelők-vadászok-gyűjtögetők voltak.
Lélekszámuk a 19. sz. elején 4 ezer fő körül volt.
Leszármazottaik a Fort Berthold rezervátumban élnek Észak-Dakotában.
"Már csak hogy így húsvét előtt a kereszténységet is beleszőjjük a topikba:-)"
Legyen úgy:)
Tegnap – saját szavaimra hivatkozva – megkérdezte tőlem valaki, hogy antropológus vagyok-e, és valóban jártam-e Fort Sillben. A hazugságon kapottak szégyenét érzem azóta is, és ez a szégyen mindenképp megíratja velem ezt a levelet. Nem vagyok antropológus és nem jártam ott sosem. És mélyen magamba nézve mondom, nem is akartam soha, hogy ezeket higgyétek rólam. Először azt gondoltam, csak rosszul fogalmaztam, azt kellett volna írnom, „olvastam a csirikavák Fort Sill-i életéről”. De mégis, több történt annál.
A léleknek is vannak útjai és találkozásai, és ebben az értelemben „találkoztam” és „maradtam” velük „Fort Sill-ben”. Ahogyan egy író megtalálja regénye rég halott főhősét és megpróbálja életre kelteni, valahogy úgy vagyok én is. De nem vagyok író. Éppen csak találtam egy „főhőst”.
Tizenkét éves lehettem, amikor megleptem magam Dee Brown híres könyvével, amiből nem sokat értettem, talán kizárólag csak az indiánok szavait. Szerettem őket. Egy kivétellel. A „Geronimo megadja magát” című képen látható egy lovas, nem tudni, ki ő. Sötét és kemény, gonosz az arca. Féltem tőle. Ma már tudom a nevét, és tudom, ki volt. „Inhuman brutal savage” volt, aki egyes visszaemlékezések szerint nem törődött mással, csak a harccal, a tánccal és az ivással. Személyisége már korán megmutatkozott, így nyerte el a Naiche nevet is, aminek jelentése legjobban a „mischief-maker”, ”meddlesome one” kifejezésekkel adható vissza. Ha látjuk is őt a történelem lapjain, nagyon sokszor részegen, verekedés, lövöldözés közben, vagy éppen kábultan, arccal a földön. Bár ő lett a főnök, Geronimo nélkül ennek a feladatának sem tudott jól megfelelni. Így lett ő könyvünkben a névtelen lovas.
Hát ő volt az, akit - nem tudom másképp mondani – „Fort Sillben láttam viszont”, amikor más témák után keresgélve sorra olvastam a cikkeket a helyről, a korról. Talán igazuk van az indiánoknak, hogy a fénykép „ellopja” a lelket. Az a félelmetes arc egy évszázad után is mesélt a huszonhét év hadifogság nyomorúságáról, reménytelenségéről. De amit mások meséltek róla, az érthetetlen volt. Azt olvastam, „kifogástalanul viselkedett”, udvarias, tartózkodó és büszke volt. Feladatait ellátta, akár ellenőrizték, akár nem. Sőt, valaki úgy látta: a tökéletesség légköre lengi körül. Ha tökéletes talán nem is lett, az ivással, szerencsejátékkal felhagyott. Művésszé is vált: saját eredeti stílusában kezdett állatbőröket festeni a természetről és régi életük fontos eseményeiről. Dalt írt, szívesen ült modellt más festőknek. Szerették festeni őt: ő tudott a legnyugodtabban ülni. Egy másik ember lett. És a másik embernek másik neve is lett: Christian Naiche.
Nagypéntek szomorú ünnep a kereszténység életében. Isten Báránya szenvedésétől "elsötétedett a világ és megrendült a föld". A sokaság a mellét verve tért haza, az asszonyok sírtak, a tanítványok kétségbeesetten temették nagyratörő terveiket. De volt valaki, akinek ez a nap a végtelen öröm és megkönnyebbülés napja lett. Az első ember, aki számára a megváltás ígérete valósággá lett: a gonosztevő. „Ma velem leszel a paradicsomban.” Talán el sem tudjuk képzelni, mit érzett.
Nagypéntek a gonosztevők ünnepe, akik már tudják magukról, hogy azok. Tudják, hogy büntetésük jogos, s már nincs reményük a menekülésre. Boldogok azok, akik ekkor ki tudják mondani: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba.”
Sokat írtam, de nem tudom megírni a végét. Átadom hát a szót a testvérünknek, aki a saját kezével írta le a legrövidebb nagypénteki prédikációt, amit valaha hallottam: a saját nevét. Jól nézzétek meg:
"Sioux dress" címszó alól töltöttem le, ez bizos. Csatolok egy képet, ami nálam sajnos csak azon a címen van, hogy "native american woman". Van viszont egy "hidatsa girl" című is, ami majdnem ugyanilyen, csak a masnik nem látszanak. Azon viszont van fülbevaló is. De egy csejenn kisfiún is láttam nagyon hasonló díszdtést. (Fényképen.)
A lakotáknál inkább a Wakan Tanka használatos a dakota Wakonda vagy Wakanda helyett. Ennek Nagy Titok vagy Nagy Misztérium általában a magyar fordítása, de nem adja pontosan vissza a kifejezés eredeti jelentéstartalmát.
Ez akár az é-am. indián vallásosság kvintesszenciája is lehetne.
Később - részben már a rezervátumi időkben - a keresztény tanítás is hatással volt az indián vallásosságra.
Sánta Őz írja, hogy az oglala-lakoták egyik leghíresebb "szent embere", Fekete Jávorszarvas (Black Elk) pl. rendszeresen olvastatott föl magának a Bibliából az unokájával, aki jól olvasott angolul.
Sánta Őz könyve azt is megemlíti, hogy ma már lakota nyelvű Biblia is létezik.
Már csak hogy így húsvét előtt a kereszténységet is beleszőjjük a topikba:-)
"A régi archív fényképeket nézegetve nekem úgy tűnik, hogy az 1880-as, 1890-es években a sziú asszonyok a rezervátumban fokozatosan áttértek az euro-amerikai ruhák viselésére, igaz, hogy az olcsóbb, egyszerűbb fazonú változatokra."
Most találtam:
"A lélek sohasem tagadható meg. Új időket élünk, a fehérbőrűek ruháit kell viselnünk, mert vadászterületeinket elvették, de csak úgy cselekszünk, ahogy a lelkünk mondja." (Öreg Farkasölő - teton)
Az idézet valamivel későbbi, de azért elgondolkodtató.
Ha teológiai vagy tudományos definíciókkal vizsgáljuk, akkor persze. De köznyelvi értelemben annyira nem hülyeség, szerintem. Egy idézet:
"A Nagy Szellem egy titokzatos élő hatalom, Aki a természet minden erőit, minden alakját és az ember öntudatos életének minden állapotát magában foglalja. Minden dolgok kútforrása. A Nagy Szellem egy láthatatlan Élet és Hatalom, Aki mindenhová, minden dolgokba elér. A Nagy Szellem lényében az emberek, állatok, a föld, az ég, a madarak, a füvek, a virágok, a fák és minden természeti tünemény nem csupán életrekeltek, de ezek összesen, a legnagyobb ellentétekre való tekintet nélkül, egymással rokonok. Ezt a Titokzatos Életet a különböző nemzetek és törzsek különféle nevekkel fejezték ki...A dakota és omada indiánok "Wakonda"-nak nevezték. A leni-lenapek "Manitou"-nak. Mindkettő jelentése: "Láthatatlan Hatalom".
(Fehér Szarvas)
Ha valaki ezt egyistenhitnek gondolja, én nem kövezem meg érte...
