Keresés

Részletes keresés

barkasarja Creative Commons License 2021.08.18 -1 0 7356

"általános???

Felfoghatnád már: nem volt miből."

 

Mi az, hogy nem volt miből?!

úgy látszik, hogy a ti berkeitekben kötelező a mellébeszélés is. Tehát mégegyszer: mint azt már többször leírtuk, 1918. december közepéig, legkevesebb 1,2 millió-, más források szerint 1,5 millió katonát szereltetett le a Károlyi kormány. Ebből még a legszélsőségesebb források szerint is 300 ezer egészséges, harcedzett, magyar nemzetiségű katonát szereltek le (mellékesen megjegyzem, ennél azért lényegesen több volt). De, ha csak ennyi lett volna, már ez a hadilétszám is simán elég lett volna arra, hogy legalább a magyarlakta területeinket megvédjük (megtartsuk), különösen, ha azt nézzük, hogy milyen nevetséges erőkkel támadták meg hazánkat a szomszédaink.

 

"Nem volt aki eltartsa, ellássa őket."

 

Aha!

És mivel Károlyiék alatt tényszerűen is csak tovább züllött az ország, valami csoda folytán Kunbéciék hatalomrakerülésekor, azaz pár hónappal később, már valami csoda folytán virágozhatott a gazdaság, valahogy volt minden. Így aztán secpec össze tudtak hozni egy klb. 110 ezres hadsereget, amivel egyébként még mindig meg lehetett volna védeni hazánk magyarlakta területeit, ha a haza védelme érdekelte volna őket. Szóval nem gondolod, hogy kissé ellentmondásba keveredtél önmagaddal ezzel a "nem volt semmi" meséddel? 😊

 

"De a kedvedért legyen 200-300 e fő. Miközben épp több mint egymillió frontkatona és volt hadifogoly jött haza."

 

Nem  a "kedvemért", hanem a források szerint is, ez volt az a legkevesebb létszám, ami szinte azonnal az ország védelmére lehetett volna küldeni.

Ami pedig a nemzetiségi katonákat illeti, azokat, ilyen esetben egy felelős, és normális magyar kormány természetesen leszereli, mert ők ebben az esetben potenciális veszélyt jelentenek az országra. Csakhát Károlyi és bandája esetében sajnos éppen akkor, amikor a legnagyobb szüksége lett volna az országnak egy felelős és esze-szíve-helyén kormányra, a legostobábbak és legfelelőtlenebbek kerültek hatalomra...

 

Előzmény: Google_találat (7284)
bizalmatlan szavazó Creative Commons License 2021.08.18 0 0 7355

Moszkvát maguk gyújtották  fel  oroszok, Berlin Hitler végsőkig való kitartásának “köszönhetően” lett porig bombázva! Különb az egyik, mint a másik?

Előzmény: egy hazafi (7346)
bizalmatlan szavazó Creative Commons License 2021.08.18 0 0 7354

 

 

Minden fajta háborút gyűlölök! Ha csak az újkori Európát nézzük: a Harminc éves háború éppen olyan szörnyűséges és értelmetlen volt, mint az utána következők! 


Szerinted volt olyan ország/nép a II. Világháború résztvevők között, akik nem szenvedték meg a háború borzalmait?

Hitler és Sztálin egyformán, minden lelkiismeret nélküli áldozta fel a népét, gyermektől az aggastyánokig bevetve mindenkit a háború poklába! A húsz millió szovjet halottnak meg volt az “ára” a tengelyhatalmak oldalán! Sajnos, mi is közéjük tartozunk! 

 

Megjegyzem, hogy a II. Világháborúban az értelmes vezetőkkel bíró országoknak voltak kisebbek a veszteségei: pl. Nagy-Britannia vagy  Dánia,  és  - tetszik nem tetszik - Románia! 

 

Előzmény: egy hazafi (7346)
Reciprok hasogatás Creative Commons License 2021.08.18 0 0 7353

Jakab Péter nagy dumagép. de ha valaki felvetné neki Trianon revízióját, asszem, torkán akadna a parizer :-)

Előzmény: egy hazafi (7326)
Reciprok hasogatás Creative Commons License 2021.08.18 0 0 7352

"Ja. Télen felgyújtva a fél országukat meg a saját fővárosukat. Aztán a németeket is 20 millió saját halott árán tudták kiverni. Meg is látszik rajtuk gazdaságilag-demográfiailag-mentalitásban mindmáig az ilyen győzelmes taktika."

 

Napóleon és Hitler is kora messze legerősebb seregével támadta meg az oroszokat, akiknek nem volt más választásuk, mint a felperzselt föld taktikája. Durva módszer, de hatásos, tél tábornok hathatós segítségével. Ha nyíltan szembeszállnak, az biztos vereség.

Előzmény: egy hazafi (7346)
Google_találat Creative Commons License 2021.08.18 0 0 7351

Ki mondta, hogy ne foglalkozz, ne foglalkozzunk? :D

 

Arra volt válasz, hogy miért viselte meg a románokat fél év aktív hadakozás kevésbé, mint a magyarokat a részükről több mint 4 év tartó aktív hadakozás. Arra meg normális válasz.

Előzmény: egy hazafi (7349)
Reciprok hasogatás Creative Commons License 2021.08.18 0 0 7350

Nagyon visszavettél az igényekből. Az előbb még mindent vissza akartál foglalni, most már csak "foglalkozol" a témával. 

Előzmény: egy hazafi (7349)
egy hazafi Creative Commons License 2021.08.18 -1 0 7349

Igen? És ez miért ok arra, hogy most és a közeljövőben ne foglalkozzunk Trianonnal, annak gazdasági-geopolitikai-demográfiai hatásaival, és ne törekedjünk ezek minél teljesebb felszámolására, akár a szomszédainkkal történő konfliktusok vállalása esetén is, akik nyilvánvalóan máig törekednek a besározásunkra, az uralmuk alá került területeink magyar jellegének végleges felszámolására?

Előzmény: Google_találat (7347)
Hitehagyott Creative Commons License 2021.08.18 0 0 7348
Előzmény: egy hazafi (7346)
Google_találat Creative Commons License 2021.08.18 0 0 7347

Pedig különbség.

 

Pl. jóval kevesebb barátját, falubelijét, katonapajtását látta meghalni vagy megnyomorodni. Kevesebbszer kapott hírt otthonról, hogy meghalt nyomorban vagy tífuszban vagy spanyolnáthában a testvér vagy a feleség vagy a gyerek. Stb.

 

Lehet, azt felejted el, ez már a tömeghadseregek kora, nem a férfinépesség 1-2 -3% hadakozik - mennyi is a '48-as honvédek összlétszáma? - hanem a hadra foghatóak közül majdhogy teljes korosztályok. S ez sok mindenre keményen kihat. Mint pl. ahogy a gazdasági termelékenységre is. Az otthon hagyott falu mindennapi életére is.

 

Egyébként - vannak róla statisztikák - a magyar férfinépesség hány %-át vonultatták be a háború során? No és a románok? Bizony-bizony, arányosan nézve is kevesebb embert és családot érintett ott, mint itt.

Előzmény: egy hazafi (7305)
egy hazafi Creative Commons License 2021.08.18 -1 0 7346

"Napóleonnal is alig bírtak, de végül csak elbántak vele!"

 

Ja. Télen felgyújtva a fél országukat meg a saját fővárosukat. Aztán a németeket is 20 millió saját halott árán tudták kiverni. Meg is látszik rajtuk gazdaságilag-demográfiailag-mentalitásban mindmáig az ilyen győzelmes taktika.

Előzmény: bizalmatlan szavazó (7340)
bizalmatlan szavazó Creative Commons License 2021.08.18 0 0 7345

Nem a trianoni határokat állítottak vissza! ROSSZABBAKAT!

Előzmény: egy hazafi (7330)
Reciprok hasogatás Creative Commons License 2021.08.18 0 0 7344

Hát nyilvánítsd ki. Mire vársz?

Előzmény: egy hazafi (7339)
egy hazafi Creative Commons License 2021.08.18 -1 0 7343

"a trianoni nyereseknek legkelemetlenebb az, ha ugyan az a zászló van kitűzve Kolozsváron mint pl Debrecenben"

 

Ez idehaza is sokakat zavar, de még ők kérik ki maguknak, ha ennek alapján kétségbevonják a magyarságukat.

Előzmény: zoldcomchy (7325)
Reciprok hasogatás Creative Commons License 2021.08.18 0 0 7342

"Ki mondta, hogy Magyarország csak kisebb lehet?"

 

Az elmúlt évszázad próbálkozásai ide vezettek, köszönhetően a Tisza-Horthy vonulat balfasz politikájának. Talán nem kellene erőltetni ..

 

"És mit kezdenének szomszédaink még több magyarral?"

 

Kérdés, hogy teljes revízió esetén mi mit kezdenénk 1x milliónyi nem-magyarral? Ebbe még ne gondoltatok bele? Kisebbségben lennénk saját országunkban? Arra sem adtál még receptet, hogyan szereznénk vissza az elcsatolt részeket.

 

De mindegy is, marhaságokon vitatkozunk.

Előzmény: egy hazafi (7332)
Vevegyő Creative Commons License 2021.08.18 0 0 7341

tedd már meg, az isten szerelmére! ne csak a szád járjon.

:)))

Előzmény: egy hazafi (7339)
bizalmatlan szavazó Creative Commons License 2021.08.18 -1 0 7340

Napóleonnal is alig bírtak, de végül csak elbántak vele!
Hallottal erről harangozni, “történész szakember” barátom?

 

Előzmény: egy hazafi (7323)
egy hazafi Creative Commons License 2021.08.18 -1 0 7339

Például:

  • 1947. évi XVIII. törvény a Párizsban 1947. évi február hó 10. napján kelt békeszerződés becikkelyezése tárgyában

Vagy szerinted nincs a magyar állam területét kisebbítő diktátumoknak nyoma a jogrendünkben? Akkor jó, mert ennek alapján kinyilváníthatnánk igényünket a Kárpát-medencére.

Előzmény: Reciprok hasogatás (7333)
lojális frankhamisító Creative Commons License 2021.08.18 0 0 7338

Igen, így utólag okoskodva.

 

Nem, már akkor: Bajcsy, Keresztes-Fischer Ferenc, Bethlen, Lajos Iván..

Előzmény: egy hazafi (7336)
lojális frankhamisító Creative Commons License 2021.08.18 0 0 7337

Itt mifelénk

 

Merrefelé...?

Előzmény: zoldcomchy (7329)
egy hazafi Creative Commons License 2021.08.18 -3 0 7336

"Az értelmeseknek már '39-ben. A kevésbé értelmeseknek "csak" '41. június 21-én..."

 

Igen, így utólag okoskodva.

Ahogy az is már 1965-ben eldőlt, hogy az USA nem győz Vietnamban, meg 1979-ben látszott a Szovjetunió afganisztáni veresége, sőt, a szétesése is...

Előzmény: lojális frankhamisító (7331)
Vevegyő Creative Commons License 2021.08.18 0 0 7335

mi mit kezdenénk hatmillió románnal?

Előzmény: egy hazafi (7332)
lojális frankhamisító Creative Commons License 2021.08.18 0 1 7334

Ha a trianoni lenne érvényben, itt lenne pl. Dunacsún - de "hála" Bárdossydnak, azt is elvesztettük...

Előzmény: egy hazafi (7330)
Reciprok hasogatás Creative Commons License 2021.08.18 0 0 7333

Még mindig nem adtad meg a passzust, amit törölni kellene a magyar jogrendből.

Előzmény: egy hazafi (7330)
egy hazafi Creative Commons License 2021.08.18 -2 0 7332

""Próbálkozni" lehet, csak ennek eredménye egy egyre kisebb Magyarország (lásd: pozsonyi hídfő). Ez a ti Trianon programotok?"

Mi van, beragadt nálatok a történelem a II. világháború végénél?

Ki mondta, hogy Magyarország csak kisebb lehet? És mit kezdenének szomszédaink még több magyarral?

Előzmény: Reciprok hasogatás (7320)
lojális frankhamisító Creative Commons License 2021.08.18 0 0 7331

S mikorra derült ki ez?

 

Az értelmeseknek már '39-ben. A kevésbé értelmeseknek "csak" '41. június 21-én...

Előzmény: egy hazafi (7323)
egy hazafi Creative Commons License 2021.08.18 -3 0 7330

"A trianoni szerződés nincs érvényben, az 1947-es párizsi békeszerződés azt felülírta. Mit akarsz törölni és honnan?"

 

Jellemző rátok, hogy ilyen téren is hülyét csináljatok magatokból...

Az 1947-es talán nem a trianoniban gyökerezik? Nem-e az 1937-es határokat állította vissza?

Előzmény: Reciprok hasogatás (7319)
zoldcomchy Creative Commons License 2021.08.18 -1 0 7329

Itt mifelénk úgy tudják öregek, hogy mikor a vöröshadsereg nyomában bejöttek és kezdtek volna berendezkedni, sztálin személyes parancsára lettek visszarendelve, Budapest kifosztására se kaptak engedélyt.

Előzmény: egy hazafi (7312)
Reciprok hasogatás Creative Commons License 2021.08.18 0 0 7328

"Azt írtam, ha annyira biztosak vagytok Sztálin akkori jószándékában, keressetek elő az orosz levéltárakban erre bizonyítékokat és tegyétek közzé."

 

Senki nem volt megggyőződve Sztálin "jó szándékáról". Viszont egy értelmes, higgadt politikus minden lehetséges információt begyűjt, majd ezek elemzése közben felméri a lehetséges következményeket. 1941-ben sajnos ilyen vezető politikusaink nem voltak. 

 

"Másrészt meg Sztálin már rég kipurcant a Szovjetunióval együtt, akkor mi akadálya volt a rendszerváltás idején felvetni a határkiigazítást Kárpátalja felé? És most mi akadálya van? Féltek, hogy Sztálin újjáéled?"

 

Még mindig ott tartunk, hogy másokra mutogatsz. Kezdeményezd TE a határmódosítást, ne mástól várd a megoldást.

Előzmény: egy hazafi (7321)
lojális frankhamisító Creative Commons License 2021.08.18 0 0 7327

Túl sok a "ha". Ja, "simán", aha...

🙃

Előzmény: egy hazafi (7323)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!