Most épp a 2012-es Balkáni túrát nézem, ahol Ignis volt a cangaszállító. Azt vettem észre, h az időben előre haladva egyre jobb autók látják el ezt a feladatot.. emelkedik az életszínvonal, na. :-D
Annyira azért nem Off. Túrán vagy, emelkedett adrenalinszint, mögötted, előtted több mint száz kilométer, és akkor ott csámborog előtted néhány.... Csak az a baj, hogy ha gyalog vagyok, néha én is elfelejtem, hogy a járda osztott. Jó, láncban nem megyek, de az évek során hozzászoktattam magam a gondolathoz, hogy minden járda, amin nem jár autó, és a járda a gyalogosoké, legyenek bármilyen figyelmetlen, tesze-tosza, stb. Egyébként én is csendítéspárti vagyok.
Alpesi hegyek, ragyogóan kék vizű kristálytiszta tavak, romantikus tóparti üdülőhelyek, barlangok, sóbányák, legendák, mítoszok, kemény sportkihívások egy helyen…ez Salzkammergut! Tavaly nyáron egy 8 napos kerékpártúra keretében végigjártuk a környék emblematikus helyeit. Erről film is készült. A két országot érintő epikus „roadmovie”célkeresztjében a látványvilág és sport, de természetesen nem maradnak ki a történelmi, kulturális látnivalók, gasztronómia, strandok és mindezek mellé még egyedi kommentárt is kap, aki megtisztel a jelenlétével.
Itt hívom fel a figyelmet, hogy a sok látnivaló és sűrű program miatt a filmek nem rövidek, aki rászánja az időt, ülőpárnát készítsen.
Előzetes:
„Ha császároknak jó volt, nekünk is jó lesz…” …ezzel a jelmondattal vágnak neki kalandoraink a túrának. Cél, a mintegy 76 tóból álló gleccsertó-rendszer minél több tagját felfűzni egy ”virtuális nyakláncra”. Jönnek is szépen libasorban, Traunsee, Attersee, Mondsee...mind jól hangzó, ismerősen csengő nevek, és ez még csak a bemelegítés. Nem is árt, mert az időjárás nem éppen a legszebb arcát mutatja. Hogy mekkora az osztrák Balaton, vajon létezik-e a magyar mesevilágból ismert Üveghegy, Óperenciás tenger és azon túl van-e valami, lehet, hogy még ez is kiderül…
Toscana Park-Gmunden-Ort kastély-Reindlmühl-Hölltalstube-Gahberg capelle/880m/-Weyregg am Attersee-Seefeld-Steibach am Attersee-Weisenbach a A.-Unteracht-Mondsee-Scharfling-Krottensee-Höllenstein kastély-St.Gilgen-Fuschlsee-Brunnwald-Feistenau-Hintersee
Az Országkerülés 2020 kerékpártúrám 20. napja Madarason kezdődött, ahol egy volt óvodában aludtam. A mai nap folyamán a déli határ mellett tekertem, "Rózsa Sándor földjén".
Több vele kapcsolatos emléket is megnéztem, sőt a filmben még az is kiderül hogy Pipás Pista bérgyilkosnő férfi volt-e vagy nő ;) Végül 132 km tekerés után megérkeztem Szegedre, ahol a Tisza parti kempingben töltöttem az éjszakát.
„A gyalog- és kerékpárúton a gyalogos a kerékpáros forgalmat nem akadályozhatja és nem veszélyeztetheti.”
„A gyalog- és kerékpárúton a kerékpáros a gyalogos forgalmat nem akadályozhatja és nem veszélyeztetheti.”
„A gyalogosnak a járdán, ahol pedig járda nincs, a leállósávon, az útpadkán vagy a kerékpárúton kell közlekednie.”
Itt azért elég pontatlan az „ahol pedig járda nincs”, mert azt kellett volna írni, hogy amelyik úton nincs. (A következő pontból azért ez egyértelmű. Meg a gyalog- és kerékpárutat is kihagyták.) Gyakran, ha az út túloldalán van a járda, nem azt veszik igénybe a gyalogosok.
Izé.. viccelsz?(ezt az első pontra írom). Gyalogos és kerékpárúton is jobbra tartva kell közlekedni úgy, hogy a többieket ne zavarja a résztvevő. Mint írtam, a 4 nő(?) egymás mellett teljes szélességben elzárta az utat. Szted utánuk kellett volna kullogni az ő sebességükkel? Aki szembejön, az meg forduljon meg??
De amúgy írok még egy helyzetet, itt nálunk van olyan rész is, ahol teljesen szeparált bicikli út van, s vmivel arrébb a járda. S itt is rendszeresen elém csámborog a gyalogos, ma is kellett egy nagyobbat fékeznem. Úgyhogy használni fogom a kürtöt, persze időben kezdve, h legyen ideje arrébb menni.
Én meggondolnám a hangos tülök használatát. Adott esetben egy határozott oendítés a csengőn.. és többet ér, mint egy , hosszú csörömpölés, vagy más hangos, nagy hangú zajkeltő masina bömböltetése. .
1 Gyalog-kerékpárúton a gyalog teljes joggal tartózkodik, ha a bringás nem fér el ott biztonságosan, neki joga van a bicajjal az úttesten közlekedni. Épp ezért bicajosnak ott nincs elsőbbsége, a gyalog nem köteles utat engedni neki. A bringás esetleg kérheti, hogy lécci, , engedjetek mán el... De ledudálni onnan a gyalogot nemhogy szabálytalan, hanem szvsz. egyfajta bunkóság is. .
2. Hangjelzés esetén mindig számítani kell rá, hogy a két egymás mellett haladó gyalog megzavarodik és kiszámíthatatlanul kezd viselkedni, akár gyerekről, akár felnőttről van szó. A legizgalmasabb szitu pedig, ha kettő nő megy egymás mellett, akár gyalog-bringaútról, akár bringaútról van szó. Iyenkor a következő forgatókönyv kb 90 %-os valószínűséggel borítékolható:
2.0 Mindkettő egyszerre változtat irányt.
2.1. Az egyik balra, a másik jobbra indul el.
2.2. A bal oldalon haladó indul el jobbra, a jobb oldalon haladó indul el balra
2.3. Középen egymásnak mennek es meg jobban összezavarodnak és jobb esetbenlefagynak, vagy pedig további, meg kiszámíthatatlanabb irányba mozdulnak. 2.4. Ha nem figyelsz, és nem lassítasz idejekorán, a kialakult embergomolyagot telibe trafálod a bringával.
Szóval, ha ember van előtted, lassítasz, vagy akár teljesen meg is állsz. Még mindig jobb, es kisebb az időveszteség, mintha elütsz valakit, vagy elperecelsz. Ezután iszonyú nagy oldaltávolsággal kerülöd őket. Különösen a gyerekeket, a kutyát es a bizonytalanul , dülöngélve haladókat.
És türelem és türelem. Ez is része a nagy közös játéknak, az úgynevezett közlekedésnek.
Nemrég majdnem eltaknyoltam, mer a közös canga úton egymás mellett mentek a gyalogosok, s amikor dudáltam, pont elém lépett ki az egyik, le is mentem a fűre.. Sz'al beszereztem egy SB-205 típusú elektromos kürtöt, s igen jó választásnak tűnik, nem tom miért nem vettem eddig. Durván hangos, így nem lesz olyan gond, h nem hallanak meg, vagy nem figyelnek..
Eger, Felsőtárkány, Szarvaskő, Szilvásvárad, mind országosan is jól hangzó, ismert nevek. A környék bejárása felejthetetlen élményt nyújt az idelátogatóknak. Egy évszakokon átívelő bringatúra keretében bejártuk a környéket, sorba véve mind az természeti, mind az épített látnivalókat, az eseményeket egy, több idősíkon futó útifilm formájában rögzítettük. E monumentális „roadmovie” utolsó darabját ajánlom mindenki szíves figyelmébe
Az Országkerülés 2020 kerékpártúrám 19. napja Mohácson kezdődött, ahol közvetlen a Duna mellett vadkempingben aludtam. A nap első felében a Duna mentén tekertem, majd kelet felé fordulva haladtam tovább. Ma láttam a legtöbb katonát a határ mellett, kissé íjesztő érzés volt. Bár soha nem vigyáztak még rám ennyien :) Végül 86 km tekerés után megérkeztem Madarasra, ahol az iskolában kértem segítséget szállásügyben.
Itt beindult a "helyi gépezet" és pillanatok alatt lett egy szuper szállásom.
A tavalyi „Balkáni biciklis csodák” túrán során Szerbiában, Boszniában és Montenegróban kalandoztam az 50 éves szürke biciklimmel. Jó móka volt!A kilenc nap alatt 830 kilométert tekertem, majd 14.000 méter szintemelkedéssel. De ez nem érdekes, mert Ilyés Gyula párizsi leveleinek örökbecsű szavait idézve: „Minden utazásnak annyi az értelme, amennyit közben magunkban beutazunk.”Egy biztos. Más emberként jöttem haza, bár ez nem látszik kívülről.
A Balkán hihetetlenül gazdag természeti látnivalókban. ráadásul még a turisztikailag népszerű helyeken sincs tömeg, elfogadhatóak az árak, nagyon vendégszeretőek a helyiek. Ellenben semmilyen biciklis infrastruktúra sincs, néha káoszos a közlekedés és a kitáblázottság is hiányos, továbbá vannak zárt határok… Szóval igazi kaland az egész. (Ja és a mobilnetet felejtsd el …)Alább összevágtam a videók felvezetőit egy rövid ízelítővé, kedvcsinálóvá. Már mind a kilenc nap elérhető alant és aki kíváncsi a balkáni csodákra, nézzem bele egyikbe-másikba. Jó szórakozást!A túra részei:
Az Országkerülés 2020 kerékpártúrám 18. napja Sellyén kezdődött, ahol a strandon egy kulcsos házban aludtam. A nap első felében a Dráva mentén tekertem, majd kissé északkelet felé fordulva haladtam tovább. A mai nap során 23 települést érintettem és volt ahol cigányasszonyok verekedtek előttem az úton :) Közben Sátorhelyen érintettem a Nemzeti emlékhelyünket, az 1526-os Mohácsi csata emlékét.
Itt a videóba beszúrtam pár drónos felvételt is, amelyeket a fiam készített tavaly nyáron. Végül 128 km tekerés után a mohácsi strandon közvetlenül a Duna parton vadkempingben aludtam. Erről a napról szól ez a videó: https://youtu.be/sg_FIMkZMOs
Az Országkerülés 2020 kerékpártúrám 17. napja Vízváron kezdődött, ahol vadkempingben aludtam. Ezen a napon többször is kaptam esőt, majd útlezárás miatt kicsit módosítanom kellett,
aztán egy elágazást elnézve tettem egy kis kerülőt is.
- Ez alkalmas arra, hogy több napos túra adatait összesítse? Ha igen, hogyan? (Eddig csak a felszerelés óta megtett utak adatait látom, és csak napi törlés lehetőségét)
- Hogyan tudok minden adatot törölni (resetelni) a kerékpár beállításain kívül. (Nagyjából gyári adatokra lenullázni) Az történt ugyanis, hogy mentem vele pár km-t - alig volt benn szintemelkedés - mégis 2500 m feletti szintet mutat az összes adatoknál (SZUM).
Az Országkerülés 2020 kerékpártúrám 16. napja Lentiben kezdődött, ahol kempingben aludtam. Mivel az előző nap rövidebb távot mentem és délután tudtam pihenni, ezért mára kicsivel többet terveztem. Ez sikerült is, de majd erről később! A déli határnál elég sűrűn vannak a települések, így 23 települést érintettem a mai nap folyamán. A települések között volt kisebb és nagyobb is, de a legnagyobb érintett város Nagykanizsa. Ide elég korán megérkeztem, de már ekkor is 36 fok volt. Később sikerült strandolnom egyet a gyékényesi bányatóban, amely a kánikulában nagyon jól esett.
Itt előtörtek az emlékek és beszéltem a triatlonos élményeimről, talán kicsit sokat is ;)
Végül 149 km tekerés után Vízvár mellett aludtam, közvetlen a Dráva partján.
Erre a fórumra eddig még nem írtam, de még tavalyelőtt belekezdtem az Országos Kerékpáros Körtúra teljesítésébe. A múlt héten az utolsó szép napokat kihasználva tekertem még négy napot az OKKT-n. Most a Sátoraljaújhely és Debrecen közötti nagyjából 370 km-t teljesítettem. A túrák leírásai a következő linkeken érhetőek el:
Tudom, hogy ez itt nem a reklám helye, de páran létrehoztuk az OKKT teljesítők csoportját a facebookon. Ha valaki csatlakozni szeretne, vagy egyszerűen kíváncsi ránk, a linken megtalál bennünket!
Szeretném figyelmetekbe ajánlani a Nagy utazás című túrafilmem első részét, mely 14 óra tömegközlekedés után Drezdából indul és utat tör Szászországon, Csehország nyugati felén, Bajorországon, Alsó és Felső Ausztrián, picit Burgenlandon keresztül haza Magyarországra. A túra teljes távja 1025 km.
A Bükk-hegység az egyik legnépszerübb turisztikai célpont Magyarországon.Azon kívül, hogy itt találhatók az ország legmagasabb csúcsainak nagy része, változatos domborzati formái is egyedülállóak. Ezúttal a hegység délnyugati része kerül górcső alá, egyfajta virtuális szalagra fűzve, kerékpártúra keretében, érintve néhány ismert és kevésbé ismert, különleges helyszínt.
Tartalom: A mai epizódban kalandoraink igazi vadontúrára vállalkoznak, a cél pedig nem más, mint kishazánk egyik legszürreálisabb ember alkotta helye, ahol a „holdbéli táj” kifejezés nemcsak, hogy új értelmezést nyer, de rémísztő valósággá is válik...
Az Országkerülés 2020 kerékpártúrám 15. napja Őriszentpéterben kezdődött, ahol kempingben aludtam és most valóban tudtam aludni is. A nyugati határ mellett haladtam dél felé a kánikulában. Az alábbi útvonalon tekertem:
Egyre az motoszkált a fejemben, hogy milyen jó lenne ebben a 36 fokos melegben strandolni egyet és végül így is lett Ezen a napon 68 km tekerés után a lenti kempingben szálltam meg, de mivel már kora délután ott voltam, így még volt időm strandolni is, ami kifejezetten jól esett!
Az Országkerülés 2020 kerékpártúrám 13. napja a Köszeg melletti Szabó-hegyen kezdődött, ahol egy esőházban aludtam. Innen az első 25 km elég hullámvasút volt, de inkább emelkedés és így értem fel a túrám legmagasabb pontjára, 730 m-re. 109 km után 16 települést érintve megérkeztem Körmendre, ahol kempingben töltöttem az éjszakát!
Aludni sajnos nem sokat sikerült, mert a közvetlen szomszédban egy koncert volt hajnali 3-ig!
Az Országkerülés 2020 kerékpártúrám II. szakaszának első napján Debrecenből indultam vonattal, majd 3 átszállás és 7 óra 40 perc vonatozás után délben érkeztem meg Sopronba.
Innen folytattam a túrámat és az alábbi útvonalon 89 km-t tekerve késő este érkeztem meg Kőszegre:
Útközben hosszasan dilemmáztam, hogy kempingben aludjak-e vagy vadkempingben és végül Kőszeg előtt eldöntöttem, hogy megkeresem Kőszeg egyetlen kempingjét és ott fogom tölteni az éjszakát.
Természetesen ez is másképp alakult
A kőszegi kemping zárva volt, így már sötétben "felszerpentineztem" a Szabó-hegyre és ott egy esőházban bivakolva töltöttem az éjszakát (a kép másnap reggel készült)