A szavak zavarban vannak, szemérmesen, hallgatnak, keresik a titkot, félszegen, hogyan is mondhatnák el az emlékeket, ehhez kevés a betű és kevés az ékezet.
Csak a gondolatok azok, amelyek képesek, leírni, ami igézőn, gyönyörűen, fényesen, átszövi perceim, óráim, napjaim, életem, legszebb pillanataim, amit adsz, kedvesem.
A vers, mely írása közben tollam megremeg, csak egy apró, de boldog, töredéke lehet, amit érzek, a múzsa csókjai oly kedvesek, újra érzem ízét, ha lehunyom a szemem. "L"
Bennem még... Bennem még kavargott a múlt, s az égre nyúlt sötétségbe nézve milliónyi pont közül zajtalan, észrevétlenül, te már álmodtál velem. Bolondság a remény, mégis hagyom magam elveszni benned s a körédfont gondolatban, hogy mi belőled enyém, az írja mozdulataim, ahogy hajad selyemszálain mohósággal siklik át szemem, s mint ifjúkorom érett gyümölcse, úgy csüngök kezedre várva, szívedre tündökölve.
Sokból egyetlenem! Szeress gyöngén, bíztatva, féltve, mert bár kihunyni gyúltunk jaj, az égre, legyünk mégis bátrak, s bolondok együtt. "L"
Úgy meghallgatnám... Úgy meghallgatnám ismét előző mondatod és varrnám magamba a szíved; miként zavart fejem köré hűs kendőt csavarsz, s ágyam oldalán, mint nap körött a fellegek, úgy állsz most te lágyan, réveteg, s a hűs pillák szőtte, nedves könnylepel szemedre bágyadtan dagadt, s én megértettem újra, hogy a szépet szebbé írni kell, s előző mondatod visszasúgni hozzád. "L"
Mikor megismerkedtünk Egyből Beléd szerettem És Te is viszonoztad Ezt az érzelmet! Oly jó volt Az a sok együtt töltött perc, Őszintén szerettelek, S azt mondtad Te is Engem!
De eljött a perc mikor Azt olvastam VÉGE! És összetőrt lelkem, Csak zuhant a mélybe! Én tiszta szívből szerettelek, S azt hittem Te is, De sajnos csalódnom kellett Benned is!
Darabokra tőrt lelekem Csak zuhan lefelé Mi a fájóbb a zuhanás Vagy az érkezés?! Kit tudja mi vár rám Odalent A magány?! Vagy talán A szerelem?!
Egyre csak zuhanok a mélybe S, ha leérek megtudom Mi a végzet! És ott hova jutok majd?! A pokolba vagy a menybe?! Kérlek Édesem ezt most Mond meg Te! Ha a menybe Ott paradicsom lesz, De én ott is szeretném fogni A két kezed! Ha a pokolba ott elégek, De szerelmem én veled szeretnék A ködben veszni el!
Lehet e pár sor Bármilyen szomorú Csak ezt jegyezd meg: Egy szív még mindig Érted dobog! S, egy lélek őrzi Kulcsra zárva nevedet, De az a kulcs már rég elveszett! Tudod mit?! Csak ezt jegyezd meg: Szeretnék ott lenni Veled Fogni két kezed, Megcsókolni szád Átölelni Téged, Mert tudnod kell szerelemem Én még mindig SZERETLEK TÉGED!
Ezen a topicon új vagyok, de olvasgatlak Titeket! Gyönyörű verseket hoztok!
Én is írtam egyet tegnap este, elhozom remélem tetszik bár szerintem nem a legjobb! Szerintetek milyen?
Üdv. Pici
Mikor megismerkedtünk Egyből Beléd szerettem És Te is viszonoztad Ezt az érzelmet! Oly jó volt Az a sok együtt töltött perc, Őszintén szerettelek, S azt mondtad Te is Engem!
De eljött a perc mikor Azt olvastam VÉGE! És összetőrt lelkem, Csak zuhant a mélybe! Én tiszta szívből szerettelek, S azt hittem Te is, De sajnos csalódnom kellett Benned is!
Darabokra tőrt lelekem Csak zuhan lefelé Mi a fájóbb a zuhanás Vagy az érkezés?! Kit tudja mi vár rám Odalent A magány?! Vagy talán A szerelem?!
Egyre csak zuhanok a mélybe S, ha leérek megtudom Mi a végzet! És ott hova jutok majd?! A pokolba vagy a menybe?! Kérlek Édesem ezt most Mond meg Te! Ha a menybe Ott paradicsom lesz, De én ott is szeretném fogni A két kezed! Ha a pokolba ott elégek, De szerelmem én veled szeretnék A ködben veszni el!
Lehet e pár sor Bármilyen szomorú Csak ezt jegyezd meg: Egy szív még mindig Érted dobog! S, egy lélek őrzi Kulcsra zárva nevedet, De az a kulcs már rég elveszett! Tudod mit?! Csak ezt jegyezd meg: Szeretnék ott lenni Veled Fogni két kezed, Megcsókolni szád Átölelni Téged, Mert tudnod kell szerMikor megismerkedtünk Egyből Beléd szerettem És Te is viszonoztad Ezt az érzelmet! Oly jó volt Az a sok együtt töltött perc, Őszintén szerettelek, S azt mondtad Te is Engem!
De eljött a perc mikor Azt olvastam VÉGE! És összetőrt lelkem, Csak zuhant a mélybe! Én tiszta szívből szerettelek, S azt hittem Te is, De sajnos csalódnom kellett Benned is!
Darabokra tőrt lelekem Csak zuhan lefelé Mi a fájóbb a zuhanás Vagy az érkezés?! Kit tudja mi vár rám Odalent A magány?! Vagy talán A szerelem?!
Egyre csak zuhanok a mélybe S, ha leérek megtudom Mi a végzet! És ott hova jutok majd?! A pokolba vagy a menybe?! Kérlek Édesem ezt most Mond meg Te! Ha a menybe Ott paradicsom lesz, De én ott is szeretném fogni A két kezed! Ha a pokolba ott elégek, De szerelmem én veled szeretnék A ködben veszni el!
Lehet e pár sor Bármilyen szomorú Csak ezt jegyezd meg: Egy szív még mindig Érted dobog! S, egy lélek őrzi Kulcsra zárva nevedet, De az a kulcs már rég elveszett! Tudod mit?! Csak ezt jegyezd meg: Szeretnék ott lenni Veled Fogni két kezed, Megcsókolni szád Átölelni Téged, Mert tudnod kell szerelmem! Én még mindig sZERETLEK TÉGED!!!!!! Én még mindig sZERETLEK TÉGED!!!!!!
És eljött a te országod… …hol nem találod a honban a hazát hol alig ismered gyermeked hol alig ismer anyád hol anyaföldbe törnek küllői a keréknek hol nem érzel kenyér ízét a drágán kapott mindennapi kenyérnek…
És eljött a te országod… …hol szeretetlen a vers hol fehér bottal közeleg a hajnal hol hajlék nélkül marad a kép hol hajlék nélkül marad a nép…
És eljött a te országod… hol megfizetjük adóját, hogy élhetünk hogy ölelhetünk hol belepusztulhatunk, hogy éltünk hogy öleltünk hogy nem menekültünk más hazát keresni…
…És ha mégis, vagy mégsem vagy ha harmadnapon halottaiból… hát imára kulcsolás helyett ecsetet fog a kéz ölelésre tárul a kar és dacosan magasba emelkedik az arc hazát rajzol a tekintet és derőt fehér galambot fürkész a szem s nem sötét dögkeselyőt…!
Soraidat olvasva, új gondolatok tódulnak agyamban újra. Kezemben a tollad, mellettem néhány papírlapod van, Emlékeimben néhány boldog óra.
Nézek a távoli magányba Csendben ordítva, téged várva.
Rég nem tettem, de most újra sírok, És asztalomon a késem bámulom. Rajtam újra bőrök, szívemben fekete tőrök. Volt idő mikor küzdöttem.
Küzdöttem élni és éltetni. Most csak magamnak élek, Cinizmusomtól már nem félek.
Az emberek szemében nevetve járok, Közben saját lelkem halálát várom.
Kocsmák mélyén semmi bor már, Rám csak a vodkás pohár vár.
Üvöltő fájdalom, ez mi bennem lakoz, S talán egy másik világ? Talán hamis hitet kergettem eddig? Mit nekem Buddha vagy Síva, Nem maradt más csak egy ima.
Kezemben verseiddel ezen töprengek, Sajnálom az elmúlt éveket. Sajnálom hogy hamarabb nem szerethettelek, Fáj hogy korábban nem ismerhettelek.
Neked adnám megtört szívemet, Újra szeretni taníthatnálak meg. De nem tehetem, mert a félelem eltemet. Már nem tudok szeretni!
Hiányzol! Hiányod megöl! Ha együtt vagyok veled, Testem minden porcikája érted remeg, Vágyom minden mozdulatodra, szavadra.
Megöltél bennem valakit, De nem hibáztatlak! Örülök a változásnak. Testem, lelkem neked adtam, Használd! Éld ki minden vágyad!
Szeress úgy, hogy fájjon, Hagyd, hogy lelked bántson. Élj újra! És ne gondolj a kínzó múltra! Tedd meg ezt nekem!
Fekszem az ágyamon, és most testedre vágyom. Kezemben a tollad, Emlékeimben a néhány együttöltött vad óra. Asztalomon bámulom a késem.
Döfd Belém, kérlek!!! Ölj meg végre! Ha nem teszed, lelkemet vidd el örökre, És utazzunk együtt az örök sötétbe.
leltár nézd, itt az életünk; s benne rendbe szedve minden, mi történt velünk...! emlékszem, kedvesem, mennyi jaj, mennyi sóhaj, millió csók, bók, adok-kapok, (ó, mi bolondok!), és mennyi megesett eset, pillanat-életünkben mennyi kaland, és mennyi tipegő-topogó lépés, esdeklő tekintet, kérés, kéretlen történés, mennyi halk szó, csalfa, s bohó, mennyi lágy érintés, vad vita, és veled, szerelmem, sok buta, csókba fulladt gyűlölet, tisztelet, szeretet, és mi is volt még? rég eltűnt közös barátok, elvesztett álmok, valóságok, s mindig, mint zsarátnok izzott a vágy, és izzadt az ágy, és nagyra törő tervek, rettenetes terhek, kemény legény voltam, ígértem, sziklákat görgetek, s égbe megyek, neked lehozok minden csillagot, és napi betevőért szenvedtünk, sürögtünk-forogtunk, és vágytunk jó szóra, nyáron fagyra, télen napra, erős várra, nyugalomra, és emlékszem, adtam neked, mit tőled kaptam, mit magamban találtam, s vártam, vágytam, választottam, s engem választottak, sírtak értem, kértem, kértek, írtak, szóltak, de nem hallgattam, ordítottam, és te is velem, egyetlen szerelmem, s kaptuk a nagy pofonokat, mit a sors bőkezűen osztogat, a sors, mely lelkeket fosztogat, és röhög, ha belénk rúghat, (ó, te dög! - vádoltuk), és csikorgott fogunk, kerestük jogunk, és árultuk, eladtuk erőnket, tudásunk fillérért, mosolyt ingyért, vigyétek, vegyétek, mindent adunk, több boldogságot akarunk, még egy picit, rég erre vártunk, még mindig várunk... csak várunk...
Közel vagy és távol Szívem repked szíved közelében, Mégis mikor az álnok bú férkőzik lelkembe, S a félelem, hogy mellettem vagy, Mégis csillagok távolában élsz, Elfog a szomorúság, Hogy én nem osztozhatom Tevilágod csodáiban. Hogy van ami egyedül a Tied, És én ahhoz nem férhetek.
Legalább Te vegyél részt az én lelkemben, Legyél bennem, hadd osszam meg veled minden apró rezdülésemet, Ha már fordítva nem lehet.
Mennyire szeretném Gondolataid gondolni, És érzéseid érezni, Lelked hívó szavát öntudatlanul is megérezni. Átélni Téged. Érteni kedves szívedet. Látni Benned és járni mint ismerős házban, A kedves meghitt szobákban.
Mennyire idegen vagy és ismerős egyszerre Csupa meglepetés és szívemnek kedves szokott mozdulat. Még közelebb, még közelebb! Mindened akarom és megvárom és megismerem, mert célom ez. Engedj Szívedhez, hogy bizalmasa legyek és méltó szeretni Lelkedet. "Lina..."
Vezess, csak vezess Egy érzéki, igaz világba jöttem Hozzád, százszorta szebb világba e létnek, hol tiszta szerelem álmai igéznek, halovány emlékek nem kísértenek...
Aki csak arra vár hűvös hajnali ködben, kelő nap vakító fényében, - ölelj magadhoz... semmivé lenne életem, halálra sebezne egy szó - bíztass életem, lágy bátor, s álmodni való...
Minden vagy, Mindenség, vágy, színes álom kéjmámor, gyógyír a lelkemnek -, maga az Élet ha mosolyogsz, s nevetsz, megérinthetlek, nincs örök kudarc, életfogytig reméllek
Végtelen vágyódó remény, magamnak akarlak becsülni valóban, vesztett csata nélkül. Ne hagyj felébredni kérlek, jeges a szél minden, mit álmodtam, valós világról mesélt...
Körülöttem csend, ments meg! Fekete az éj... Angyalok muzsikája csendül, egy világról mesél Nem vagyok senkié, akarj magadnak, szeress! Igaz álmok mezején vezess, csak vezess... "Lina..."
Szíved rejtekén Előttem születsz újjá minden áldott nap a kelő hajnal fényeiben tündökölve virágok balzsamos illata száll felém: a végtelen észrevétlen puha fészke...
Oly nesztelen, mégis hűsítő, lágy inkák rózsája, legenda, mitikus világ átkarol, ősi ösztön hajt feléd, s az éj szerelmünk harmonikus egységéről mesél
Felső rendelés zengi, sorsom beteljesül. Életed tengerébe merülve csendcseppenként csordogáló mézédes nektárt nyújtasz felém boldogan pihenek meg szíved rejtekén
S a pillanat fogságában megállt az idő égő tekinteted hoz felém örömkönnyeket szent ereklyeként őrzöm e pillanatot, s adom neked örökre e szerelmet. "Lina..."
