Távtartó az volt benne,3db. 1 "vastagabb",??meg 2 hajszálvékony. Egyébként szinte kézzel kilazítható volt,meg a kenőanyag is eltűnt belőle. Megtisztítottam,megzsíroztam,összegolyóztam😁,meghúztam,összeraktam....majd szedhettem szét ismét,mert szoros lett😃. Ugyanolyanra próbáltam végül is húzni,mint volt,így nem is szorul,és már semmi játéka nincs. Csak nem fog szétesni alattam😎?!
Egyéni szabadidős sporttevékenység, szabadidős célú gyalogos közlekedés külterületen, valamint a települések belterületén lehetőség szerint a zöldterületeken pedig egyedül vagy ugyanazon háztartásban élőkkel közösen folytatható azzal, hogy másoktól legalább 1,5 méter távolságot kell tartani
Nekem is aktuális lenne már egy Pap-rét. Vigyázva, okosan lefelé (esetemben ez nehéz). Szerintem pont a jó idő miatt is vezették be a részleges korlátozást, mert itt a falunkban is délutánonként feltűnően széles tömegek zarándokolnak fel a mellettünk levő dombokra, olyanok, akik látszólag még sosem jártak arra, pedig környékbeliek. Talán a hétvégi közös piknikeket próbálják a mai bejelentéssel kiküszöbölni. Én nem piknikeznék, csak picit kerékpároznék.
nem tudom az milyen, de általában van bennük egy nagyon vékony távtartó alátét, ami szabályozza, hogy ne tudd túlhúzni a csapágyat. na most ahogy kopik a cucc, úgy lesz túl sok a távtartó. ha kicsivel vékonyabbat teszel bele, akkor elvileg jó lesz. viszont ezek ilyen tizedes cuccok, kérdés hol szerzel ekkora méretű alátétet.
Közben lejött😁. Egy imbuszkulcsal lehetett letekerni. A 2 vájatba meg bele a méretre szabott "laposvas"😎..és szét is jönne,de azt majd már holnap...gondolom tisztítás,újrazsírzás,és valószínüleg ugyanúgy meglessz a lógása🙁. Lehet elviszem egy bicóboltba,hátha van ilyen alkatrészük összehasonlításként.
Sziasztok! Azt szeretném kérdezni,hogy magának a kazetta testnek(vagy racsninak) mennyi lógásnak-lötyögésnek szabad lenni?így simán is van némi játéka,viszont ha rajt a fogaskeréksor,akkor elég jól "billeg".
"a balesetek jelentős része a háztartásokban történik. Ha otthon maradok (két napon át ezt tettem), szintén veszélyt jelentek az egészségügynek - statisztikailag."
Talán mert az összes ember összességében sokkal több időt tölt otthon, mint biciklin?
Nem tudom, milyen statisztikát idéztek, de a balesetek jelentős része a háztartásokban történik. Igaz, vagy nem - nem tudom. Ha otthon maradok (két napon át ezt tettem), szintén veszélyt jelentek az egészségügynek - statisztikailag.
Ma tekertem egy nagyon laza kört. A liftben egyedül voltam, végig kesztyűben bringáztam (anélkül lefagytak volna kezeim, ja, még így is...) és az egész út alatt a 2m-es távolság többszöröse volt köztem és más halandók között.
Itthon az ajánlás szerint mostam kezet, mert a liftet nem lehet kesztyűben irányítani.
Ahoyg cobranco spori mondotta az egyik videójában, tényleg érdemes otthon maradni. Nem csak azért, mert esetleg elkaphatjuk vagy továbbadhatjuk a kórt, hanem, ha ne adj Isten feldől valamelyikünk pl. lejtőzés közben, azzal plusz terhet tesz az amúgy sem acélos egészségügy vállára.
És Murphy cimbora biztosan lesben áll.
Pedig 7végén egész jó idő lesz és szerintem nagyon viszketni fog valamim, hogy kimenjek tekerni egy jót. De megpróbálom tűrtőztetni magam.
Bérletet váltottam a feleségem edzőgörgős bicajára, az ablakból is látni azt a holdat. Az országútit betettem a nappliba dekorációnak. Már egyedül sem megyek tekerni sehova, ha rendbe jönnek a dolgok lesz alkalom hogy bepótoljuk ezeket a túrákat.
Ki kell írni, de kötelező korlátozásokkal. Szerencsére a turistaidőszakon bőven kívül van az időpont. 70 év felett mondjuk most ne jöjjön senki. A bolyozás is tiltott és azonos bunkerről nem fényképezhet egyszerre két vagy több ember, egyszerre két vagy több hidat.
Most mit csináljak? Amíg korlátozás, meg #maradjotthon, meg #egyedülsportolj van, addig minden hónapban lesz egy (de szigorúan csak egy!) önként jelentkező, aki aznap letekeri a távot???
Szerintem inkább csak azt remélik ezzel az intézkedéssel megelőzni, hogy a kerékpáros balesetek ne terheljék tovább az egészségügyi ellátás véges kapacitását.
Ez teljesen érthető. Ha csak 2 km-re libbensz ki, nem fertőzöl, nem fertőzödsz. Ezt egy ősi, a vírusok és emberek között kötött megállapodás garantálja. Miként az 5 másodperces szabály esetén is.
van egy nexus7 agyvaltoval szerelt bringam. neha kattog. arra gondoltam a lanc tul laza. tudnatok segiteni, mennyire kell egy ilyen bringa lancnak feszesnek lennie? 2cm?