Szóval szétnéztem benne nem sok alkatrészből áll. Ezeket kellene megvizslatni.
Ez a dióda dolog egyébként önmagában jó lenne.
Van még egy száritógép amit szét lehet szednem, megnézem abban is hogy van ez megoldva. Elvileg a fűtőszál hasonló és 401-illetve 60 fokon szárit.
Túlmelegedés ellen meg arra gondoltam vannak a mosógép hőgombák( merthogy van egy régi whirpolom amit korábban megszereltem,de már nem használom), amik amugy szárazon mennek és abból egy 95 fokosat beiktatok.
Illetve tárgyalgatok egy elekthermax villagytüzhelyre, mert annak a sütőjében két fűtőszál van. és abban is van valami hőkapcsolás szabályozás.
Ez képen lévő szabályzó egyébként jól teszi a dolgát. 250wattos infra izzóval teszteltem, na meg az aldis fogyimérővel. Maxon 252 vattot mért és ahogy szabályoztam ugy csökkent.
Ötlet szinten felmerült az is, hogy lesz egy direkbe kötött 700wattos és mellé ezzel a kütyüvel az 500wattos fűtőszálat lehetne variálni.
"A dióda a váltóáramnak csak a fél színuszhullámát engedi át, tehát felezi a teljesítményt."
Boccccs, csak azért szólok, hogy lehetőleg pontosan informáljuk a sporttársakat....mert még kézpénznek veszik, amit mondunk és még azt hiszik, hogy értünk a dolgokhoz.
Szóval a feszültség lefelezése az NEM "felezi" a teljesítményt....hanem NEGYEDELI.
Tehát ha diódát teszünk, akkor 1/4 teljesítményt kapunk. Vagyis 1000 W-ból...csak sovány 250W marad
A dióda a váltóáramnak csak a fél színuszhullámát engedi át, tehát felezi a teljesítményt. A fűtőd 2400W-ja min. 10.5 A vesz fel, én legalább 20-25A-os diódát (fesz minimum 250V) tennék elé. Ha megdöglik, cseréld nagyobb méretre, nem kerül sokba 1db.
A szereléssel vigyázz, a 230V nem játék! Itt már nem MTK kábelt kötsz be egy konnektorba, ki kell találni, hogy az építőelemeket hogy "tokozod" be, hogyan legyen szigetelve, de ne melegedjen túl. A fűtőszálra kapcsolt vezetékeknek bírni kell a melegedést, a kontaktusnak is hőtűrőnek kell lennie, legjobb ide a gyárilag használt madzag és csati, a mezei PVC szigetelés leéghet seperc alatt.
Ha készen vagy, mutasd meg egy gyakorlott villanyszerelőnek is.
Lehet, hogy ezekkel kérdésekkel tisztában vagy, de inkább szólok, nem lehet elég óvatos az ember. Rajtam már volt árambélyeg saját hülyeségem miatt.
Ezek ott szoktak lenni a sütő hát- vagy oldal-lapjára szerelve - egyenes tengely-hajtással - vagyis a venti rá van szerelve direkt a többnyire 5 mm-es átmérőjű motortengelyre.
Ész megáll, hogy nem zavarja a tengely végén lévő 250 fok...de nem zavarja. .
Majd biztos mások is megszakértik, de én úgy kalkulálnék, hogy;
1. Először egy analóg mutatós árammérővel (nem digitális muntiméterrel) megmérném a bekapcsoláskor fellépő legnagyobb áramlökést - ez az az érték, ameddíg a mutatód kileng. A mérést érdemes többször elvégezni, visszahült betéttel. A legkedvezőtlenebb, legnagyobb értékkel számolj mindig.
2. Maximális teljesítménye a fűtőszálnak a fentebb mért Imax és a feszültség szorzata, tehát Pmax=Imax*U ez bizonyára magasabb lesz a fűtőbetét üzemi teljesítményénél.
3. A szabályozódnak ez a Pmax-ot kell minimum tudnia (én inkább 1,5szörös szorzót vennék), de amíg teszteled, egy ultragyors vagy gyors olvadóbiztosítóval6kismegszakítóval kötném sorba hogy megvédjem a szabályzót.
Ennek értéke kisebb legyen mint a szabályzó megengedett legnagyobb árama, de nagyobb mint a fűtőellenállás Imax-a.
Az a baj ezekkel a tirisztoros teljesítményszabályzókkal, hogy még viszonylag rövid túlterhelésssel is kinyírhatod őket, ha nencsenek kellő védelemmel ellátva.
Egyébként miért akarod szabályozni a teljesítményt, ha amúgy is hőkapcsolóval vezérled?
A légkeverős sütőbe (kivéve a digitálisakat) - azokban mind a leg-parasztabb folyadékos termosztát van, 16 A-es. Pontossága +- 10...15 fok.
A "melegtűrő" ventilátor meg egy sima lemezjátszó-szerü, nyitott kismotor - kb. ugyanaz, mint a páraelszívóban. Semmi extra nincs benne - 50-80 W-os, bronzperselyes, kis aszinkron motor - a legegyszerübb fajtából. .
Figyu... ha van otthon az asszonynak elektromos légkeveréses sütője... na az tuti jó alany. Van benne termosztát , ki be gomb, és "melegtűrő" ventillátor.
A bringa témához én is hozzá szólnék. Az első lakómra csináltattam egy tartót így nem zavart a kanyarodáskor, viszont nem épp a legjobb megoldás a bringát kint szállitani...mivel az időjárásnak teljesen ki van téve és egy hosszú esős út után lehet a bringát szervizelni, mert a víz mindenhova behatol. Én ezért az ágyon szállitom a bringákat... a pedálokat szoktam leszerelni és a bringák közé plédet vagy szivacsot szoktam rakni, hogy ne dörzsöljék egymást. Ez a megoldás úgye csak akkor jöhet szóba, ha út közben nincs alvás a lakóban. A hátsó falra szerelés még jó megoldás, viszont ott is le kell takarni, mert az útról felhordott víz se tesz jót nekik.
Miért is akarnád te ezt 2 kW-ig feltúrbózni? Mit tennél rá?
Egyébként ilyenben nem szokás ekkora teljesítményűt gyártani (gányolni).
A legnagyobb ami a kezemben volt az 800 W-os volt - de ott is aggályos, hogy a fél faluban nemigen rádiózik senki - ha ez félhangerőre állítva be van kapcsolva. .
Most igy hirtelen van egy szabályzós lámpám, de annak a kapcsolójára az van irva mn 60W max 500W. Szóval valami ilyesmit kell keressek csak kvázi 2000 wattig birja és az izzó helyére a fűtőszálat teszem. Az ilyen kütyüt megturbozni lehet?
Ha szaki vagy akkor esetleg irhatnál dióda méretet. 500/1000W -ra a fűtőszál 2250 wattos, de ráirva 2400watt van.
Egy ventillátoros kisfútőt szereltem otthon, ami megadta magát. A fázisba sorosan be volt kötve egy kis fém tokozású alkatrész, nem nagyobb mint egy1/4W-os ellenállás, ami leginkább egy polisztirol kondenzátorra hasonlított. Ennek a cuccnak olyan áramkorlátozó vagy inkább biztosíték funkciója volt, mert szakadást mértem rajta. Ez volt az oka, hogy nem működött a készülék, biztos működésbe lépett valamiért. Eltávolítottam az áramkörből, azóta vígan működik a fűtő.
Két csatlakozós fűtőellenálás szabályozása: valószínűleg inteligens cuccból bányásztad ki, lehet hogy tirisztor volt a 'vezérlésben", azzal folyamatosan vagy tőbb állásban is lehetett szabályozni a leadott teljesítményt. Kicsit bonyolult lenne reprodukálni egy laikusnak, de aki ezzel foglakozik iparszerüen, gond nélkül megoldja neked. Esetleg megnézhetnéd, árulnak-e ilyen teljesítményű fokozatmentes világításszabályzót (tekerőset, olyan kapcsoló helyére szerelhetőt), az izzó és a fűtőszál szvsz egyformán ohmikus terhelés. Megjegyzem, ilyen összeállításban soha nem szereltem még világításszabályozót, pusztán civil felhasználásra kötötttem be párat. A leadott teljesítményt megfelezheted, ha egy kellően nagy teljesítményű egyenirányító diódát kötsz elé.
Mindkét utóbbi megoldásnál érdemes megmérni a hidegindításkor fellépő áram maximumot, és azzal számolni, mert mid a diódát, mind a világításvezérlőt hazavághatja az első áramlökés.
Szia! No végre előbukantál Te is.-))) Nem a vonórúd a gyenge. Ha nem vonó autónak a rúgózását is megterheled nem beszélve 50kg van terhelésnek adva vonófejnek .Próbáltál olyankor amikor mocid fel van rakva kis ívben fordulni.
Szóval ampervadászok figyelem. Hogy a P-be oldják meg, hogy egy fűtőszál, amin csak egy csati van tud 500/1000/2000wattos teljesitményt. Ugyanis a truma ilyen. Na ezt kellene megkoppintani. Van egy 2200wattos fűtőszálam és ezen kellene megoldani. Ellenállásokkal vagy mikkel kell az ilyet leszabályozni.
A másik kérdés, mostanság hogy elég sok fűtőszálas kütyüt szedtem szét többnek a fűtőszálhoz menő zsinórjába bele van kötve valami kis ellenállás féle. Mi lehet az? Tudja valaki.
Mellesleg a truma fűtőszálat a hátsó lemezre szerelik fel. Legalábbis a szakszervizben ezt mondták.
Esetleg annyit megkérdezhetnél a szakemberektől, hogy milyen típusokban vannak ilyen betétek, hátha akodok valahol egy üzemképtelen darabra. Pl a Lehel-Sinir 35L-es ládáh néha előfordulnak olcsón, de 60L kishűtőt is láttam bontásra 5e Ft körüli áron. Mégegyszer köszi!