Egyébként azért lett ez a láncféle mert nem bírta rendesen húzni a 325 láncot ,és az istennek se haladt ,csak szerencsétlenkedett ,sokszor már a földhözvágás határán voltam ! És át cseréltem még néhány napos korában és azóta igy megy ,nem nyomom neki mint a süket, csak tatásan ,megvárom hogy tegye a dolgát ,és nem húzom ám tövig gázon csak olyan 3/4 gáz körül !
Nem kedvelem a sarkos láncokat túl érzékenyek sokat kell reszelni ,ha tiszta a terep semmi gondom vele, de ha földön fekvő ,vagy sáros a rönk akkor szinte csak a reszelésből áll ki az ember ! Most vadászok a félkéses láncra bár eddig sikertelen volt minden próbálkozásom ,de az 1,3 ban azért ez gyakoribb ,mint lentebb írtam találtam a helyi sthil boltban is ! Aztán majd meglátom mit tud ez a lánctípus !
Ajánlom kipróbálásra a 325-ös méretet , de fontos hogy a Kínai láncokkal ne foglalkozz !
A 1,5 mm vastag vezetőszemmel egy eléggé strapabíró vágóeszközt kap az ember . A sarkos láncot válaszd mert az ívest nehezebb jól megreszelni (tapasztalatom szerint).
Szerelj fel egy ilyen vágóegységet és akkor készíts egy videót megint.
Hol hallod a túlterhelődést ? Pedig itt még a lánc is inkább életlen ,a film után megreszeltem ,mert nem tetszett ! Látni hogy apró a forgács szinte fűrészport szór !
Az én tapasztalatom szerint ezt vitatom ! Ez már 10 éve ezzel megy ,és még semmilyen károsodása nem volt ,még minden gyári rajta ! És még hosszára is szoktam vele vágni 5m-ig fenyő törzseket, olyan 11x11 cm kockára, épületfának ! A váltást azért akarom mert ebben a méretben van félkéses itt is, de 1,5-ben eddig nem sikerült vennem még neten sem bár minden hová küldtem emailt ,irtak is vissza hogy fel veszik velem a kapcsolatot de a mai napig semmi ,se telefon se email . Több felé is jártam azóta és nem is biztattak a félkéses lánc ügyben !
Jonsered 2050 . Tegnap voltam a sthil boltban és van 3/8 1,3 lánc félkéses de az én lapom az 1,5-ös és vennék egy 1,3 lapot rá és azért kérdeztem, hogy a hajtó gyűrűt kell-e cserélnem ez miatt vagy nincs különbség a két 3/8 közötti meghajtásban !
Én is azért vettem mert néha több idő lenne eltakarítani a husikat mint elvágni levágni valamit. :)
Nekem is van 6 éves kínaim (pontosabban a faternak), remélem ez hasonló lesz.
Én már próbáltam fában is a beindítás után kb 2 perccel, engem meglepett, amilyen kicsi olyan erős.
elvágtam 1db méterest 3 felé ,elsőnek elég volt ,nameg elkezdett esni is.
Az a láncdekni egy elég elb....ot egy dolog, azt még külön meg kell szokni :(. Csak azt nem értem az alsó lefogató csavarka miért imbusz? Az egész fűrészen csak az az 1 van.
a) Banki számláról utalsz paypal számlára. Én így szoktam. 2 nap alatt átmegy az összeg, normál átutalási díjjal, mivel van a Paypal-nak nálunk is fiókja.
Így nincs köze a kártyának vagy pl. OTP számlának, fióknak semmi a paypal fiókhoz. Akár
[+ pénztári készpénz befizetéssel is tudsz így paypal-ra pénzt tenni. Nem szükséges bankfiók sem.]
b) Hozzáadod a kártyádat a Paypal fiókodhoz, így a Paypal a kártyádról emeli le közvetlenül az összeget. (összekapcsolod a banki és a paypal számlád).
+infó: mínuszba nem tudsz paypal-al menni, ha nincs elegendő összeg a paypal-odon, nem tud leemelni többet.
ezért nem kapcsolom én össze kártyával (így tudna mínuszba menni ha esetleg baj lenne, a kártyáról átemelné a paypal-ra amennyit tud, majd tovább), mindig csak annyi pénzt teszek a paypal-ra amennyi az adott termék ára. így szinte biztos a "védettség".
Ha esetleg kell segítség írj nyugodtan (remélem most publikus a mailem, bajlódok néha az index beállításaival...).
Én havi szinten rendelek a kínaiaktól. mindenféle dolgot.
Most épp egy digitális, fém tolómérő fog jönni pár napon belül.