Sajnos az egész analítikus fizika kifejlesztése, a 'modern' fizika elött, már olyan feletevésekre (zár rendszerek, rézsecske energiamegmaradás, kozervativ potenciálok) alapulnak, amik csak mint közelítések felfoghatóak, de semmi esetre sem képezek alapokat az általánosításokhoz.
Newtontól kezdve a gravitáció képezte a fizikai elméletek kifejlesztésnek a kezdetét. Ezen keresztül lett a 'tömeg', az erö és az energia fogalma kiélezve és általánosítva. Még a múltszázad elején se jött egy fizikus sem az ötletre, hogy ezek mind csak mint közelítések felfoghatók, pedig ekkor az e-dinamika már a rendelkezésre állt.
A fénykibocsátásnál is, a meglévö tapasztalatokra alapítva, még a folytonos kisugárzást is, Einstein jóvoltából, a foton E=hv energiájával próbálták meg kvantáni. Ezt a mai napig el is fogadták a fizikusok, pedig ez nem így történik.
Tragikus volt a 'tömeg' fogalom körüli misztika is. Einstein elfogadta a G(Newton)-t mint az egyetemes gravitációs állandót és az m(g)=m(i)-t is. Pedig a G(Newton) nem is jelenik a kisérletekben meg mint egy egyetemes állandó. A szabadesés sem lett kellöképpen ellenörizve. Einstein nem is tudott a 'tömeg' fogalom felderítéséhez semmivel hozzájárulni.
Legkésöbb 1920 után, az izotópok nyugalmi tehetetlen tömege megmérésénél, viszont kellett volna ellenörizni, hogy a tehetetlen tömeg változása a kötés miatt tényleg magával huzza-e a súlyos tömeg változását is. De ez nem történt meg, legalább is nincsenek közlések a szakirodalomban. Mindenki elhitte az m(g)=m(i) egyenlöséget, különösen az Eötvös-féle torziós inga kisérletek alapján. Senki sem jött rá megkérdöjelezni, hogy a méréseknél esetleg nincs is a centrifugális erö mellett csak a tiszta gravitációs erö jelen, úgy hogy a kétfajta tömeg egyenlöségét megcélzó mérések esetleg nem is hitelesek.
Az ált.rel.-nél is Einstein az m(g)=m(i)-t és az energiamegmaradást vette alapúl. Mindakettö feltétel csak mint közelítés érvényes, és semmi esetre sem képez egy alapot a gravitáció magyarázatára.
Tulajdonképpen felesleges Neked válaszolni, de a többiek kedvéért írok.
"Ez a kifejezés egy (v/c)-es sorfejtés, de van még egy (v/c)^2 -es és még nagyobb (v/c)-hatvánú tagok is, amit elhagyagoltunk.
A Merkúr perihelium rótációja innen magyarázható."
Az áltrelben is lehet v/c sorfejtést végezni. A XX. század elején Lorentz és társai levezették, mi adódna a Merkúr perihélium eltolódására, ha adott a v/c sorfejtés alakja a pályát leíró egyenletben. Ugyanis azt már akkor sejtették, hogy ez relativisztikus effektus lesz (konkrétan a retardálásra - véges terjedési sebesség hatása - gyanakodtak).
Mivel rengeteg alternatív próbálkozás volt (Lorentz, Minkowski, Poincaré, Nordström, valamint Einstein különböző korai - 1915-öt megelőző - próbálkozásai), kiszámoltak egy univerzális formulát, amibe csak be kellett helyettesíteni az elméletre jellemző sorfejtési együtthatókat. Ezzel lehetett tesztelni az elméleteket.
A Te egyenleteidnek megfelelő kifejtésből 7"/évszázad jön ki, ráadásul rossz előjellel. Ezt Lorentz azonnal, a formula levezetése után leellenőrizte. Így a Maxwell-féle negatív mezőenergia probléma mellé ez is felsorakozott, mint a vektoriális gravitációs elméletek ellen szóló tény.
Az áltrelből 43"/évszázad jön ki, ráadásul jó előjellel. Akkor kezdte Einstein elhinni, hogy megtalálta a jó elméletet, amikor ezt megkapta, ugyanis hajszálra ennyit mértek a csillagászok.
Az egy nagyon elterjedt tévhit, miszerint Einstein pusztán spekulált volna, afféle esztétikai alapon. Valóban nem volt túl sok empirikus adata, de ami volt, azt figyelembe vette. Ami addig volt neki, az a perihéliumforgás és az ekvivalencia elv Eötvös általi igen pontos igazolása.
Ezenkívül azonnal jósolt újabb effektusokat (fényelhajlás, vöröseltolódás), és aktívan sürgette ezek ellenőrzését.
Vizgin: A modern gravitációelmélet kialakulása c. könyvében mindenki megtalálhatja a részleteket.
"Azt persze nem tudom, hogy ha a körpályán mozgó test nem inerciarendszer, akkor hogyan lehetne rá érvényes a spec.rel., de valaki majd biztos elmagyarázza..."
Eddig több tucatszor lett elmagyarázva, ebből néhányszor konkrétan neked. :)
Egy inerciarendszerben körpályán (vagy akármilyen pályán) mozgó óra állását a spec.rellel ki lehet számolni. Nem csak az egyenes pályán mozgó órákét.
Nem az órának kell inerciarendszernek lennie, hanem annak a rendszernek, amelyben a spec.relt alkalmazzuk.
Ha viszont az inerciarendszerben nem inerciális mozgást végző óra rendszerében akarjuk alkalmazni a spec.relt, akkor rossz eredményt kapunk.
Nem is értem, hogy mit nem lehet érteni ezen.
Ez pontosan így van a hagyományos newtoni mechanikában is, mindenfajta relativitáselmélet nélkül.
Gab-Chi: " ... magyarázatot nem igazán kaptam rá, hogy Einstein a Lorentz transzformációk (invariáns) c-értéke miatt a fénysebesség megfigyelőtől való seb.függetlenségét feltétel nélkül elfogadta."
Nem csak a 'c' hanem az egész folytonos fénykibocsátási folyamat független a megfigyelötöl. Nem is tudom miért vezette Einstein be az inerciarendszereket, amiknek semmi köze sincs az e-dinamikához az E = mc^2-tel együtt. Az e-dinamika CSAK egy invariáns távolságot definiál
ds^2 = dx^2 + dy^2 + dz^2 - (cdt)^2.
Ez magában még egy koordinatarendszert sem definiál! A tér-idö kontinuumra való további következtetést CSAK egy további axiómából nyerhetjük, aminek persze nem szabad ellentmondani az e-dinamikával. Elég az hozzá, hogy ezek után a Lorentz transformációk CSAK a ds távolságot hagyja invariánsnak.
Einstein egy további hibát is elkövetet. Az addig kifejlesztett fizikára alapozva, azt posztulálta, hogy az a részecskék energia-impulzus vektora és a mezö energia-impulzus tenzora is invariánsokat képez. Ez már az e.m.-mezöben nem érvényes. Itt is csak az egész rendszer, a részecske+mezö-rendszer energiája maradna meg ha zárt rendszereket feltételezhetünk. De még ezeket sem tételezhetünk fel.
Köszi. Az ismereteim sok helyen elavultak. Én még ott tartok, hogy a divergencia a magasabbrendű diff. egyenletek megoldásainál ügyeskedéssel bizonyos feltételekkel kézi módszerrel is eliminálható, de nem mindig.
Diracnak szerintem igaza van most is, amikor ezt mondta:
"Okos matematikus akkor hanyagol el bizonyos mennyiségeket, ha azokról kiderül, hogy kicsinyek, nem pedig azért, mert nincs ínyére, hogy az illető mennyiség végtelenül nagynak adódik"
Én is eleget foglalkoztam impropius integrálokkal ahhoz, hogy megállapítsam, mindenre található matematikai módszer. Azonban ezeknek a módszereknek elméleti modellként történő beállításánál nagyon résen kell lenni.
Mert, ha valaminek nagy energiája van (Higgs-bozon), akkor ahhoz nagy energiájú gyorsítók kellenek. Ez eddig oké.
De.
Akkor a nagy energiájú Higgs-bozonnak ezek szerint egy eddig "láthatatlan" világban játszódnak le a kölcsönhatási folyamatai, merthogy őt magát nem látjuk, csak "ráutaló magatartásról" tesz tanúbizonyságot. Ez olyan fura, illetve nehezen fér a fejembe. Tudom, hogy így van, de akkor is.
Az ember azt várná, hogy az nagyobb pofon jobban is fáj, de ezek szerint van akkora pofon is az arcomon, amit meg már akkora erejű, hogy nem érzem, mert nem vagyok elég nagy darab hozzá. :)
Az viszont nem fér a fejembe, hogy miért nem képesek egy nagy tömegű partikulumot észlelni? Ti.: a Higgs-bozonokat.
Arra gondolnék logikusan, hogy aminek (még a mikro világban is) nagy a tömege, annak szükségszerűen a folyamataiban, amikben részt vesz nagyobb energia szerepel (impulzus, gyorsulás, gravitáció, stb.).
Mégsincs eredmény. Semmi. jó-jó, majd most a LEP... De az még évek múlva lesz aktív.
"Hatvankilenc tavaszán csatlakozott Veltmanhoz egy 22 éves doktorandusz, Gerardus 't Hooft, aki nagyenergiájú fizikával szeretett volna foglalkozni. Veltman és 't Hooft átfogalmazták a részecskefizika matematikai nyelvét. Munkájukat a tudományos kutatásban akkor még újdonságnak számító computerek segítették. Számítógépes programot írtak, mellyel az addig végteleneket adó járulékok összegzését végezték el. Az eredmény várakozásuknak megfelelően nulla lett. Ezzel bebizonyosodott, hogy az új matematika sikeresen kezeli az addig divergáló tagokat."
No igen, ezzel be is indult a computer + kvantummechania forradalma. Ebből is látszik, hogy mennyit fordult Dirac óta a világ.
...és ebben ma már semmi meglepő sincs. Azért persze arra még mindig várni kell, hogy ezt tapasztalati szinten is megértsük, mert szép is az elmélet ill. a részecskefizikai kísérlet, de a valóság akkor igazán megdöbbentő, ha IGAZÁN kézzel fogható.
Emlékezetes, hogy Leeuwenhoek (aki a baktériumokat felfedezte a XVII. században), még "kis lényeknek" nevezte őket, és elképzelni sem tudták, mire "jók" ezek. Nem volt tapasztalatuk. Nem volt a baktérium sejt IGAZÁN kézzel fogható.
Mára a mikroszkópia (is) erre megadta a választ.
Ugyanilyenre lenne szükség itt is. Kérdés: lehetséges-e...
A QM válságát számomra Dirac fogalmazta meg 1975-ben, a Schrödinger-egyenlet kapcsán:
"Be kell vallanom, hogy felettébb elégedetlen vagyok ezzel a helyzettel, mert az ún. jó elmélet figyelmen kívül hagyja az egyenletekben megjelenő végtelen mennyiségeket, méghozzá eléggé önkényes módon. Ez a matematikai lehetőségek nem túl okos használatára vall."
Itt a végtelen eliminálását nyilván a renormálás módszerére értette. Majd így folytatta:
"Érzésem szerint a változásnak (értsd elméleti) legalább olyan megrázó erejűnek kell lennie, mint amikor áttértünk a Bohr-elméletről a kvantummechanikára."
Ne variáljunk: semmilyen tömeg nem változik, csak az impulzusra és a mozgási eregiára vonatkozó képletek bővülnek egy sebességfüggő taggal: minnél gyorsabban megy valami hozzád képest, annél nehezebben tudod tovább gyorsítani... de egy vele együtt mozgó megfigyelő ezt nem tapasztalja, mivel őszerinte a sebessége nulla.
Azt persze nem tudom, hogy ha a körpályán mozgó test nem inerciarendszer, akkor hogyan lehetne rá érvényes a spec.rel., de valaki majd biztos elmagyarázza... Miért, mi szól ellene? Amire emlékezni vélsz, az a következő: Azok a rendszerek, amelyekben nincsenek forrás nélküli, azaz tehetetlenségi erők (magyar szóval: inerciarendszerek) egyformán alkalmasak a világ leírására. Az inerciarendszerek egymáshoz képest egyenesvonalú egyenletes mozgást végeznek.
Akkor azt a másik rendkívül kényes kérdést is magyarázd meg, hogy ha a súlyos tömeg nem arányos a sebességgel, akkor hogyan lehet egyenlő a gyorsulásuk? Ha viszont a súlyos tömeg is arányos a sebességgel, akkor ezek szerint készíthetünk részecskegyorsítóban fekete lyukat? És három egyenlő tömegű különböző sebességgel mozgó tömeg között nem egyenlőek a gravitációs erők??
Valóban. Én viszont még arra is keresném a választ, hogy kv.mech. miért van válságban. Ezt egy konferencián hallottam. Persze a "válság" arra utalna, hogy mostmár tényleg annyi az elmélet ezen a téren, mint égen a csillag. Egyik elmélet megjelenik, másikat elvetik. Sorra születnek doktori tézisek, megdöntések. Tudom, hogy ez régen is így volt, de valahogy mostanában ezen a területen minden nagyon izgalmassá kezdett válni, hogy megjelentek a supercomputerek, amelyekkel sok mindent igazolni/megcáfolni lehet.
Mire gondolok?
Konkrétan a tudvalevőleg elvileg összehásíthatatlan ált. rel. + kv.mech-re. Többek között ilyen próbálkozás volt a húr, majd a superhúr-elmélet.
Ez most hol tart, kedves kollégák?
Illetve, arról biztosan hallottatok, hogy 201x-re működésbe lép és értékelhető adatokkal szolgál majd az a szonda, amelyet olyan giroszkopizált eszközökkel (is) elláttak, amivel az ált. rel-t akarják (elvileg) végérvényesen aláhúzni vagy cáfolni.
Ottan vannak maguk a holdak: van egy elképzelésünk (modellünk) arról, hogy mikor hol vannak, merre és hogyan mozognak, mennyi a fénysebesség, és ezek szerint mit kellene lássunk... persze mondhatod, hogy a számítások is rosszak, meg a fénysebesség sem állandó, viszont akkor hogy lehet, hogy az űrszondák a hibás számítások alapján szerencsésen eljutottak ezekhez a holdakhoz?
Azt persze nem tudom, hogy ha a körpályán mozgó test nem inerciarendszer, akkor hogyan lehetne rá érvényes a spec.rel., de valaki majd biztos elmagyarázza...
Mert a tehetetlen tömeg arányos a sebességgel, a súlyos tömeg pedig nem. Tehát ha a súlyos tömegből eredő gravitációs erőt osztjuk a tehetetlen tömeggel, nem ugyanazt a gyorsulást kapjuk. Így két különböző sebességű test nem ugyanakkora gyorsulással esik. Azaz Galileinek nem egyszerűen le kellett volna ejtenie a két golyót a pisai ferdetoronyból, hanem az egyiknek kezdősebességet is kellett volna adnia. Persze akkor gyorsulásmérőre is szüksége lett volna, hiszen a két test az eltérő kezdősebesség miatt már nem érkezett volna egyszerre a földre. De ha elég magasról ejti le őket, akkor már más a helyzet. A nagyobb kezdősebességű test ugyanis a kisebb gyorsulás miatt elveszti a sebességelőnyét. Így a sebességük kiegyenlítődik.
Na ezt a kísérletet is el kellene már végre végezni.
Az azonban valóban felettébb érdekes és magyarázatot nem igazán kaptam rá, hogy Einstein a Lorentz transzformációk (invariáns) c-értéke miatt a fénysebesség megfigyelőtől való seb.függetlenségét feltétel nélkül elfogadta.
Kedves Gab-Chi!
A relativitáselmélet nem a fénysebesség megfigyelőtől való függetlenségét mondja ki. Itt precízen kell fogalmazni, mert posztulátumnál mág a ragoknak is jelentősége van.
A relativitáselmélet 2. posztulátuma így hangzik:
" A fénysebesség minden inercirendszerben izotróp és ugyanolyan nagyságú."
Ez más és többet jelent. Létezik a tömegre nézve határsebesség, ez talán jobb értelmezés. A megfigyelőtől álló rendszerben lehetséges c+-v érték is, mert ő így látja. A tömeg határsebességének fenállására viszont rengeteg tapasztalat van.
Kepler-törvényektől való eltérésre hivatkozol, ez rendkívüli pontatlanságra és tájékozatlanságodra utal.
A Kepler-törvényekben fix a fókuszpontok helyzete. A valóságban a két test, vagyis a Nap és a bolygó a fókuszpontok körüli mozgást végez, ez kihat a pálya alakjára. Az égimechanika ezt megkülönböztetésül a Kepler-törvénytő, kéttest-problémának nevezi. Ha gyakorlati adatokkal akarod igazolni az elméleted, akkor nem a Kepler-törvénnyel, hanem minimális igényességgel a kéttest-probléma megoldásaival kell összehasonlítanod.
Az írásaidból kitűnik, hogy ezt az alapszintű ismeretet sem szerezted meg.
>A hidrogén atomban CSAK a 'tömegközépponthoz' viszonyítva mozog az elektron és a proton az alapállapotban > egy sugárzásmentes, zárt staciónáris pályán. >(...) > Így ténylegesen a részecskék pályája nem is egy zárt pálya, úgy hogy még az alapállapotból is van kisugárzás. Így > van a bolygókkal is a Nap körül, Amiről írsz, az a jó öreg Bohr-féle atommodell, még az igazi kvantummechanika előttről. Itt ragadtál le? Ha a hidrogénatom alapállapotában is van kisugárzás, akkor hogy marad mégis stabil? Vagy ez téged nem zavar?
