Mostmár kezdek kicsit belefáradni, de utoljára még leírom: két testet ejtek le egy toronyból, az egyiket simán, a másikat lefelé meglököm, így nem nulla kezdősebességgel indul. Mondjuk legyen egyenlő a tömegük is. A gravitációs vonzó erő mindkettőre ugyanakkora. Ezt elosztom a tehetetlen tömeggel, akkor megkapom a gyorsulást. Ha a tehetetlen tömeg nő a sebességgel, akkor a kezdősebességgel indított test gyorsulása kisebb lesz, mint a másiké. Sőt! Minél nagyobb sebességgel zuhan a test, a gyorsulása annál kisebb lesz, mivel nő a tehetetlen tömege, tehát a nehézségi gyorsulás sebességfüggő!!! Ennek azért már fel kellett volna tűnnie...
Ezt írod: "Ha más sebességgel indul, más a geodetikus".
Ezek szerint a geodetikusok vonatkoztatási rendszer függőek??? Két a megfigyelt objektumhoz képest különböző sebességgel mozgó megfigyelő számára másak a geodetikus vonalak??? Akkor hogyan alakíthatják ki ezeket a vonalakat a testek a tömegükkel és elhelyezkedésükkel, ha ezek végső soron a megfigyelő mozgásától is függenek???
Nem furcsa egy kicsit, hogy amikor valami nem stimmel, akkor a fizikusok előállnak mondjuk a sötét anyaggal, amiről egyelőre az égvilágon semmit sem tudunk, csak annyit, hogy szuperül el lehet vele fedni az anomáliákat, hiszen annyit tételezhetünk fel belőle, amennyi éppen kell, hiszen úgysem tudja senki megmérni valójában létezik-e, és mennyi van belőle; ahelyett, hogy esetleg feltennénk azt a kérdést, hogy nem esetleg az elmélettel van-e a baj, és semmiféle sötét anyag nincsen, csak rossz az elmélet. Hasonlóra mondjuk volt már példa holmi kristályszférákkal kapcsolatban is...
A mi világunkra általánosan érvényesnek mondható, hogy minden entitás csak a többihez való viszonyából mutatható ki. Az entitás alatt a létező tulajdonságainak összességét értem. Ez ugyanúgy érvényes a térre és az időre is. Az idő viszonylagossága (ontológiai státusza) igen könnyen kimutatható, ezt talán Einstein fogalmazta meg a legfrappánsabban: "a múlt, a jelen és a jövő közötti szeparáció csupán illúzió, nagyon makacs illúzió"
A dolgok entitása tehát csak viszonylagosságukban mérhető, emiatt tudnak ezek egyszerre látszólagosak és valóságosak lenni.
Nincs abszolút mérce. Abszolút mércét csak a mindenség egészéhez lehetne felállítani. A fizikában ezt pl. a Mach-elv képviseli. Ezzel kapcsolatban ismerem gondolataidat a háttérsugárzásról, és ezt én is figyelemre méltónak találom.
Mondok egy példát máshonnan. Az elektródpotenciál önmagában egy abszolút fogalom, emiatt ez mérhetetlen. Mérni csak egy másik elektróddal való összehasonlítással tudjuk megtenni. Aztán megtehetjük, hogy ezt az elektródot összehasonlítjük az összes többivel. Kapunk egy számsorozatot, amire azt mondhatjuk, hogy ez az entitása annak az elektródnak. Igenám, de ha egy másik elektródot választunk ki, és ezt hasonlítjük össze a többivel, akkor egy teljesen más számsorozatot kapunk. Nem mondhatjuk, hogy ez a másik sorozat csak látszólagos, mert mi már az elsőre kimértük az igazi elektródpotenciált, hiszen valóságos elektromotoros erőket mértünk itt is. Így értem azt, hogy a dolgok viszonylagossága (relativitása) miatt ezek egyszerre lehetnek látszólagosak és valóságosak.
A sebességgel is pontosan úgy vagyunk, mint az elektródpotenciállal.
Tévedés ne essék a "Die Rückkehr zu einer Abwandlung dieser Ätherhypothese .." látására. Ezt itt ki kell hangsúlyoznom, mert vannak közöttetek éter-hivök. Én semmifél éter-elméletet nem támogatok. Popper "Wissenschafttheorie"-áját is nagyon odaadóan kell elolvasni, hogy ne vezessen félre.
Ha már elértünk addig, hogy az SR számtani hibára alapul, akkor ezen nem kell tovább vitatkozni. Az SR megcáfolta saját magát.
Mehetünk a cáfolással tovább az ÁR-hez, itt sem jobb a helyzet. Ez az elmélet is alapvetöen rossz, mert még Newton egyenlete
m a = - G(Newton) M m/r^2
sem érvényes, a kétfajta 'tömeg' nem egyenlö. Egy test súlyos tömege az összetételétöl függöen különbözik a tehetetlen tömegétöl. A CODATA is csak adatmanipulációval tud a G(Newton)-ból egy állandó csinálni. A G(Newton) nem is felel meg az egyetemes gravitációs állandónak, ami érték 1.5%-kal kisebb. Newton egyenletét a fizika nem is ellenörizte le kisérletekben kellö pontossággal. Ez nem nevetséges, ez tragédia.
Einstein megprobálta az univerzum fizikai törvényeit axiómatikusan megfogalmazni, de ez a
E=hv, az E=mc^2 és az m(g) = m(i)
egyenletekkel nem megy: egyik reláció sem helytálló a természetben. Ezek az egyenletek egymással is ellent mondanak. A kvantummezöelméletek és az ÁR ellentmondóak és helytelenek.
Kimutatta ezeket az Egyesített Mezöelméletem, ami a természet egy helytálló axiómatikus megfogalmazásához vezetett. Ebben az elméletben még a matematika eddig felhasznált támogatását is ki kell bövíteni és én meg is mutattam hogyan.
Természetesen a futószalag anyaga ideális, tehát mechanikailag szinte mindent kibír és nem nyúlik.
Úgy érted minden erőt kibír, csak az emberi butaságot nem bírja ki ?
Mert ha mindent kibír akkor, hogy szakad el ? Megmondom hogyan. Úgy, hogy az SR SR szavaival élve sz*rt sem ér mert logikai hiba van benne. Éppen ez a logikai hiba, nem szakad el de elszakad. A tartóoszlopok távolsága sosem változik tehát ez egy adott hosszúság, de a távolságot áthidaló szalagok mégis más hosszúságúak. Egy hosszúság nem olyan hosszú mint a hosszúsága. Ezt nem lenyelni kell, megtanulni, vagy szajkózni. Ez egy logikai hiba.
De csak akkor ha azt képzeljük hozzá, hogy a valóságban is különbözőek a hosszak ugyanazon a távolságon. Ha csak látszólag akkor semmi baj, belefér, ez az SR.
Saját magad is írod: Ha a szalag valamelyik oldalán lévő
megfigyelő szemszögéből vizsgálom,
akkor a saját oldalán 8 a vele szembenhaladó oldalon 17 fénypercnyi szalagnak kellene lenni,
tehát nem a valóságban változik a hossz, hanem csak a megfigyelő szemszögéből változik látszólagosan.
Ha átmész a szalag másik oldalára akkor meg fordítva fogod látni, de csak látni, csak látszólag változnak a hosszak. Az SR a látszatot írja le egész jól, nem a valóságot.
A valóságban nem változik a hossz, ezért nem szakad el.
Mások is rá mutattak Einstein hibáira, pl Christoph v. Mettenheim 'Albert Einstein oder der größte Irrtum des jahrhunderts" címü könyvében. Tartalma:
"Der zweite Teil des Buchs behandelt die Konsequenzen, die sich aus den Erkenntnissen des ersten Teils ergeben. Diese Konsequenzen zeigen sich in der Anwendung auf das gesamte Theoriensystem der theoretischen Physik des 20. Jahrhunderts, besonders auf die Quantentheorie und die Relativitätstheorie, aber beispielsweise auch auf die Theorie des planetarischen Atommodells und die Urknallhypothese.
Es wird gezeigt, daß die Quantentheorie in der ursprünglichen Form, die Max Planck ihr gegeben hatte, ganz anders zu verstehen war, als Einstein sie bei der Begründung seiner Lichtquantenhypothese aufgefaßt hat, daß die Verschiebung der begrifflichen Inhalte aber unbemerkt blieb, weil die Quantentheorie aufgrund ihres theoretischen Ansatzes an empirischer Nachprüfbarkeit nicht interessiert war. Eine der Folgen dieses logischen Fehlers ist, daß die Unteilbarkeit der Planckschen Konstante h bis zum heutigen Tage nie begründet wurde, trotzdem aber von der gesamten theoretischen Physik als selbstverständlich vorausgesetzt wird.
Es wird weiter gezeigt, daß Einsteins spezielle Relativitätstheorie schon in der historisch ersten Ableitung der Lorenztransformation einen mathematischen Widerspruch enthält und daß die Duldung dieses Widerspruchs es ermöglicht, jedes beliebige Ergebnis aus der Theorie abzuleiten. Dadurch wird die Theorie empirisch unwiderlegbar, ist aber selbst beliebig und insofern nach der Kriterien der Popperschen Wissenschaftstheorie auch empirisch inhaltslos.
Und es wird gezeigt, daß die Abkehr von der Ätherhypothese, die im 19. Jahrhundert noch herrschende Theorie war, auf einer Fehlinterpretation der damals bekannten Experimente beruhte, weil die Ätherhypothese nur als Hypothese eines ruhenden Äthers experimentell ausgeschlossen wurde, jedoch nie als Hypothese eines Äthers, der von der Materie mitgenommen wird. Die Rückkehr zu einer Abwandlung dieser Ätherhypothese, die ich in Popper versus Einstein (1998) genauer dargestellt habe, wird nahegelegt."
Na ja a Planck állandóra én is rámutattam mint egy Lagrange multiplikátorra, de van kisebb értékü is, ami a magokrét felelös.
Megkérdezheted S. Hawkingot, S. Weinberget, az ITER, CERN, DESY, DLR, DPG, DFG, AEI -Potsdam igazgatóit, és a 'nagy' amerikai gravitációs fizikusokat, mindenki elött Adelberget és S. Kopeikint is, hogy ismernek-e? Nem kell a vendégkönyvekben lapozgatni.
Na Te 'kisokos', a popsidon rajta még a tojáshéj. NevemTeve 10 kérdésre nem tudott megválaszolni. Úgy látszik a többiek sem. Ja úgy, Ti megegyeztek NevenTevével? A "nyugalmi", "transzverz" meg "longitudinális" tömegek meg csak segéd fogalmak? És mi akkor a gravitációs tömeg?
