Nem akarom megint a dél-alföldieket csesztetni, de 150-200 évvel ezelőtt a mai Dél-Alföldre jellemző gazdag mezőgazdasági kultúrának, gyümölcs- és zöldségkultúrának még nyoma sem volt.
Gabonatermesztés persze már akkor is volt, nem is kis volumenben, de hatalmas területeken a rideg állattartás volt szinte az egyetlen gazdasági ágazat.
Sőt a Dél-Alföld egyes részei, pl.a Bugac és az Illancs, vagy a Szegedtől keletre eső puszták lényegében félsivatagok voltak (a futóhomok megkötése, ill. az alföldi homokpusztákon akác és nyárfaültetvények telepítése inkább a 19. sz. második felétől kezdődött meg, akárcdsak a Tisza vízrendszerének szabályozása).
Nehezítette a gabona piacra dobását az a tény, hogy vasút és gőzhajó a 19. sz. közepéig az Alföldön nem volt és a korabeli közúti közlekedés...hát arról inkább jobb nem beszélni.
Ez a nem kis mértékben rusztikus és provinciális paraszti és pásztortársadalom szolgált hátterül és táptalajul a dél-alföldi betyárvilágnak.
Ebbe a zárt világba az első komolyabb pozitív változást egyébként épp a vasutak hozták: az első gerincvonalak (Szolnok - Nagyvárad, Cegléd-Kecskemét - Szeged - Temesvár) az 1850-es évek második felében épültek meg az Alföldön.
Sok kutató szerint a dél-alföldi betyárvilág megszűnését, eltűnését nem is annyira a Ráday-korszak kegyetlen üldözése okozta, hanem a hatalmas, nyílt legelők tagosítása, az állattartás belterjesebbé válása, ill. a gazdasági változásokkal paralell az életmód és a kultúra polgárosodása.
A banda maradékának ezután még közel másfél éven át sikerült bujkálni a törvény elől, de végül ők is pandúrkézre kerültek: Bogár Mártont, Bogár Jakabot és három társukat 1864. elején akasztották fel....
Tragikusan rövid élettörténetek.
Érdemes megfigyelni, hogy a paraszti származású betyárokat szinte kivétel nélkül halálra ítélte a bíróság olyan esetekben, amiért egy nemesi származású ürge mondjuk két-három évet ha kapott volna...
Az elfogott Bogár Imrét július 17-én a Pest vármegyei törvényszék elé állították, a rögtönítélő bíróság július 19-én délután 3 órakor kimondta a halálos ítéletet, amit még aznap végre is hajtottak Pesten (nem Budapesten, mert akkor az még nem létezett).
A szép testalkatú, szép arcú ifjú legényt állítólag sok nő megsiratta, ahogy kísérték a vesztőhelyre.
Betyárságáról, elfogatásáról és kivégzéséről számtalan népdal, ballada és elbeszélés született, némelyikük aztán teljesen elrugaszkodott a valóságtól és szinte már semmi köze nincs Bogár Imre igazi, rövid és tragikus élettörténetéhez...
A sok elkövetett rablás miatt a Pest vármegyei perzekutorok valóságos hajtóvadászatot indítottak a banda ellen, aminek végül is meg is lett az eredménye, mert sikerült szétszórni a vármegye legfélelmetesebbm, legszervezettebb betyárbandáját:
Bartutz Miskát 1862. áprilisában akasztották föl a dabasi réten,
Baksi Gyurira 1862. június 26-án a benei pusztán gyújtották rá a tanyát a Pest vármegyei pandúrok, de ő inkább az öngyilkoságot választota, mint hogy élve a pandúrok kezére kerüljön,
Zsibricza Sándor nagyjából ugyanebben az időben a vesztőhelyen végezte,
Bogár Miska tűzharcba keveredett a pandúrokkal, súlyosan megsebesült, de még át tudott kelni a Tiszántúlra, ahol a nyírségi tanyavilágban bujkált, de végül belehalt a kezeletlen sebébe,
az ifj. Bogár Imrét Soltvadkerttől kezdve Kecskeméten és a kun pusztákon keresztül egészen Csongrád vármegye határáig üldözték a Pest megyei pandúrok, végül 1862. július 11-én du. 1 órakor egy Csongrád melletti tanyán fogták el a pusztázók a több hetes üldözéstől súloysan kimerült fiatal betyár.
Egy tanya tornácán aludt és úgy vették észre, hogy a szúnyogháló (más források szerint takaró) alól kilátszott a lába...
A banda tanyáról-tanyára járt a Kiskunságon és az elkövetkező bő fél évben számtalan rablást elkövettek:
az 1861. évi decemberi vásáron kirabolták a bajai szekereseket, kifosztották az újhartyáni boltost, a Páhy-pusztai uraságot, a dabasi földesurat, a nagybócsai Redl bárót, a bőszei haszonbérlőt és a tótharaszti csárdást.
Felgyújtották az egyik jászszentlászlói gazda tanyáját, mert az nem akart nekik szállást és abrakot adni, sőt tűzharcban megölte az idősebb Bogár Szabó Imrét (előzőleg a bandavezér Dönti Petit viszont az idősebb Bogár Szabó öltze meg az egyik osztozkodásnál, mint azt már említettem volt egy másik hsz-ben.).
Sok betyárunknál az is közrejátszott a betyárrá válásban, hogy fiatalon valami nagy igazságtalanság, verés vagy megaláztatás érte, vagy igazságtalanul tömlöcbe csukták.
Ez volt a helyzet Bogár Imrével is, akinek már megígértem néhányszor a rövidített életrajzát, de még nem jutottam el odáig (sok a gályázás mostanság, ahogy Kaíf olvtárs mondaná).
Most megpróbálom pótolni:
Ifj. Bogár Szabó Imre 1842. április 6-án született Bócsán, egy Nagykőrös melletti tanyán, bár a családja csongrádi származású volt.
( Már megint azok a fránya csongorádiak:-))) )
Fiatalon gulyásbojtárként dolgozott.
1860-ban a nagybócsai haszonbérlőnek eltűnt néhány ökre és apja, az id. Bogár Szabó Imre részeg fejjel rávallott a saját fiára!!!
Az Imre gyereket börtönbe csukták, ahol 1861. márciusáig ült. Szabadulása után az újbóli "elfogatástól és megkínzatástól" félve kóborlásra adta a fejét.
Decemberben a Judit-napi csongrádi vásáron a pandúrok elvették a lovát azzal a kitétellel, hogy addig nem adják vissza, amíg passzussal nem igazolja, hogy a ló nem lopott jószág.
Az Imre legény bemutatta a szabályos passzust, mégsem adták vissza a lovát, sőt még tömlöcbe is csukták (igazságszolgáltatás???).
Három hétig hordta a vasat, majd lelépett.
Ezután egy hónapig a Szapáry gróf kocsisa volt a Bánátban, de egy hónap után hazatért a szeretett szűkebb pátriájába, a Bugac vidékére.
Hat napig a nővérénél lakott, amikor felkeresték rokonai, öccse Bogár Jakab, unokatestvére Bogár Miska és még néhűányan. Ők beszélték rá, hogy csatlakozzon a Dönti Peti betyárbandájához.
Szamárság, a katolikus ferencesek már 500 éve iskolát is tartottak fenn Szegeden, a kolostorukban pl., ezért is maradt katolikus a lakosság többsége és nem tértek át reformátusnak, bár voltak jeles szegedi eredetű ref. polgárok is. (ennek a történetnek sok nyoma van a városi mondákban) A helyi piarista gimnázium tanára volt Dugonics András, az első magyar nyelvű regény írója, dalmát apa és ismert szegedi magyar halász-család lányának a fia. Mint írtam volt, Rózsa Sándor családja is a város legelőkelőbbjei közé tartozott egykor, még városi főbíró is kikerült közülük (Rózsa Dániel). Ami nem csekélység volt, hiszen IV.Béla majd III.Károly óta szabad királyi város volt és nemesség nem volt előnyben semmiképpen a helyi polgárokkal szemben! Valamint Nagy-Magyarország idején a város az egyik legnagyobb földbirtokos volt, mint közösség, szinte negyedmegyényi saját tulajdonú (asszem, 70 ezer kh) földje volt és annak bérbe adása sokat hozott a kasszába.
Persze a betyárvilág kialakulását az igazságtalan későfeudális és posztfeudális társadalmi struktúrákon és törvényeken (pl. a kényszersorozásra vonatkozó törvényí) kívül szerepet játszott a tanulatlanság és a műveletlenség is, amint azt már Csokonai V. Mihály is kiemeli egyik írásában, ti. hogy a somogyi parasztfiatalok a tanulás és a m,űveltség hiánya miatt mennek ún, "bujnyiknak", ami egy délszláv eredetű (vö. bojnik, vojnik) somogyi tájszó a betyárokra.
Neves néprajzkutatóink (pl. Vahot Imre) is kiemelték, hogy az iskolázottság teljes hiánya is szerepet játszhatott abban, hogy valaki fiatalon betyárnak állt.
Mindezek a problémák - a tanulatlanság és a műveletlenség - főleg a római katolikus vidékeken voltak nagyon erősek, hiszen az r. kat. klérusnak nem volt érdeke, hogy a parasztgyerek megtanuljon írni-olvasni, hiszen az írástudásból, tanultságból a klérus szemszögéből csak problémák származtak, pl. hogy valaki netán még megkérdőjelezi az r. kat. hierarchia isteni eredetét......
bár általában romantikus dolognak fogjuk föl a betyárkodást és a betyárvilágot, a valóságban korántsem volt az.
Télen, -10, -20 fokban az erdőben vagy a mocsarakban bujdosni, vagy vegyük az ilyen csdapadékos, hűvös nyarakat, mint ez a mostani is.
Nagyon sokan, akik betyárkodásra adták a fejüket, fiatalon akasztófán végezték (Bogár Imre pl. 20, Zöld Marci 25 évesen), míg másokkal pandúrgolyó végzett fiatalon (pl. Sobri Jóska), ismét mások pedig életük végéig a börtönben rohadtak (pl. a Sándor).
Persze a betyárvilág kialakulásában nemcsak, sőt nem elsősorban egyes személyek jellembeli hibái vagy bűnözésre való hajlama játszott közre, hanem nagyon súlyos társadalmi és gazdasági problémák tünete volt a betyárvilág.
Nem akarom már megint az elméletemet kifejteni a parasztrságot kizsákmányoló, sőt emberszámba sem vevő nemtörődöm, léha, élvhajhász magyar nemességről, de valahová ide nyúlnak vissza a dolgok...
Más a 'pusztázás', a vármegye területén (városokon kívül értve) a közrend, közbiztonság felügyelete, betartása, és más az országosan kiadott elfogató parancs alapján - nem csak körözés, hanem - az elfogás. Természetesen ehhez túlerő szükségeltetik minden időben, manapság is. (körbezárás, menekülés lehetőségének kizárása, stb.). Amikor már Sobri is többször meglépett az elfogás elött, kivezényelték a katonaságot. (A többiekkel is volt ilyen, később.) Amúgy is Sobri egyik leghíresebb tettével, Hunkár ezredes kirablásával túllőtt a célon, országos (hadsereget érintő) kérdéssé tette a helyi ügyet.
Amíg elég volt a vármegyei hatáskör addig jó néhányat elfogtak ők maguk. Azért is mentek át más-más vármegyékbe, mert ott nem követhették őket a 'mezei hadnagyok' (mint a fogócskában a "ház"). (meg hát úgy-e a költségek)
Pusztázni, csárdákba, fogadókba benyitogatni "nem katonának való tselekedet", nem erre alkalmazták őket, amikor már ki kellett vezényelni őket, ezért kérdőjelezem én meg a történet valóságtartalmát (egy álláspont) Amúgy a kivezényelt katonaságot is a vármegyei biztos instruálta (persze a tiszteket, akik az állományt vezényelték)
Hogy a topik nyelvezetéhez hasonuló dologgal példálózzak, valami olyan ez, mint mikor az amerikai filmekben a helyi sheriffek, rendőrök, meg a megérkező szövetségiek hatásköri vitáikat a néző szeme elé tárják. Amikor már a szövetségiek jönnek, akkor már eredményt akarnak, és ezt a helyiek mindig zokon veszik (mert az ő ügyességüket kérdőjelezik meg).
Én ezt nem is vitatom, hogy megvoltak a betyárok üldözésére és elfogatására hivatott szervek, úgymint pandúrok, perzekutorok és komisszárok, csakhát ezek a viszonylag kis létszámú és meglehetősen gyöngén fölszerelt alakok nem mindig győzték ám a feladatukat.
Így hát néha besegített a katonaság is:
Sobri Jóska bandáját a Tamási melletti szőlőben pl. egy katonai alakulat kerítette be.
Móricz regénye szerint pedig 1836-ban, a Veszelka-tanyán lezajlott tűzharc után vetették be egy környékbeli német alakulatot a Rózsa-banda üldözésére - teljes kudarccal. Ennek a hadnagya volt, aki bekiabált egy csárda ajtaján, hogy Megfan e bétjarot?.
Ti. az itteni szolgálata alatt valamennyire már elsajátította az ékes (finnugor vagy sumér származású, ebből a szempontból most tök mindegy) magyar nyelvet, de a grammatikával még komoly gondjai voltak:-)
Egyébként Móricz azt is leírja, hogy Szöged városának pl. mindössze 12 pandúrja volt abban az időben, ebből is négy megsebesült a Veszelka-tanyán, a Sándor lőtte meg őket a pisztolyával:-)
Jó rendben, tudom, hogy Móricz Zsigmondot nem lehet történelmileg teljesen hiteles forrásként kezelni, de azért elvetni sem szabad, komolyan utánajárt jónéhány dolognak, mielőtt ebbe a regényébe belekezdett.
Zöld Marciról Szederkényi is ír is ír Heves vármegye történetében (ami, mint tudjuk Zöld Marci korában "Heves és Külső-Szolnok törvényesen egyesült vármegyék", ezért írhat e tárgyban róla - igaz-é Galgamenti Palladio olvtársunk?)
Amit hát ír Szederkényi Nándor, az választ is ad, arra, miért írja seimilanista olvtársunk a 130-asban, hogy "A prózai hagyomány a fegyverneki harcot a zsandárok csúfos vereségeként emlegette." Megugrottak 2x is. De nem úgy van a' - 3 a magyar igazság!
Miért írok ilyen hosszan? Nem azért, hogy idegesítselek, hanem azért te bitang, mert benne van a kulcsszó is a szövegben: comisariusok, meg az imént, a 8-as hsz-odban a magad által begépelt "pusztázó hadnagyok" kifejezésben. Nem egyszerű jelzős szerkezet, hanem állandósult szókapcsolat és inkább mezei hadnagyokként írja a szakirodalom.
Közigazgatás, közrend, vármegyei hatáskör - direkt e célra (is) alkalmazott közszolgákkal. A németjeid meg kussoltak a laktanyákban. De jól hangzik. :)
Nem felejtettem el magyarul (bár néha, ha sokat iszom, az is előfordul), csak beidéztem egy írónktól, hogy a Csongrád vármegyei pusztákon betyárok után kutató német dragonyosok vagy vértesek tisztje állítólag hogyan kérdezett meg egy magyar vendéglőst (csárdást) arról, hogy vannak-e a csárdában betyárok.
A szabadságharc előtt, de még az önkényuralom időszakában is előfordult ugyanis, hogy a betyárok üldözésére nemcsak a helyi pandúrokat, de idegen származású, hazánkban állomásozó katonaságot (németeket, cseheket) is bevetettek.
Mivel ezek az idegen katonák nem voltak tisztában a korabeli magyar paraszti társadalom viszonyaival, a legritkább esetben tudtak csak betyárokat elkapni.
Valahánszor benéztek egy csárdába, érdekes módon mindig csak békésen iszogató és dalolgató parasztokat találtak, betyárokat soha sem.
Mivel az alföldi csárdák savanyú bor- és pipadohányillata különösebben nem vonzotta ezen inkább sörhöz szokott népeket, utólag megelégedtek azzal, hogy bekiabáltak a csárda ajtaján:
"Megfan e bétjarot?" (vagyis hogy Van-e betyár ott?).
Nemleges válasz esetén már dübörögtek is tovább a nagy kietlen, félsivatagos dél-alföldi pusztaságban...
Néha a csárdából azért utánuk röppent néhány kacskaringós magyar mondat jónéhány "kötőszóval" fűszerezve...:-)
Azután kutatva körülfutván még mindent, ismét visszatér hozzánk, és szegény Manci húgomat szólítá fel a pénzéért, mit időközben a subládából összeszedvén remgeve nyújtott át neki.
- Micsoda? Csak ennyi pénze volna? (Ötvenníolc forint volt.) Többnek is kell lenni ott abban a fiókban.
- Nem lehet bizony neki több - csítítám én le - mert most a napokban adta ki a pénzét egy zsidónak.
- Hát kiadta? - kérdé félig kétkedve flig megnyugtatva. Azután pedig sógoromhoz fordulva, annak arany óráját láncostul és pecsétnyomó gyűrűjet vette el s Kulicsnak adta. Majd felém fordulva órámra tekintett, mit elértvén azt kérdém?
- odaadjam én is? Odaadomn, de higgye meg, nem örömest, mert kedves emlékek kötnek hozzá.
Olyan régi is ez az óra, hogy nem sokat nyernek vele.
- Mit gondolsz, Kulics, visszaadjuk neki? Hiszen nekem van órám, most már neked is lesz. Talán vissza is adhatjuk, úgyis látod, mindent önkényt adott oda.
- Persze, hogy visszaadjuk neki - viszonzá Kulics, és így visszakaptam az órámat.
Majd Hajnal, a maga órájára tekintve, felszólalt:
- Micsoda! Már éjfelen túl az idő, nincs mit késni. Kulics, te itt maradsz, én meg rendbe hozok mindent.
Tíz perc alatt isét visszatért, s felénk fordulva fenyegetően mondá:
- No most, ha életük kedves, egy óra előtt el ne mozduljanak innét és keresésünkre senkit ne küldjenek!
Ezzel kiment társával együtt az udvarra, honnét a tovarobogó kocsi zöreje tudatta távozásukat.
Mi nem várván be az egy órát, mozogni kezdtünk s először szegény sógorom kezeit szabadítottuk fel a kötelék alól, aztán pedig körülmenvén a szobákon láttuk, hogy a semmirekellők az én posztóruháimat is mind összeszedték és elvitték, valamint aranytollamat is. Tán azt gondolta Hajnal, hogy majd megtanul írni, és akkor hasznát veszi, vagy - ami vaószínűbb - találkozik valaki, aki tudni fogja, mire lehetséges azt használni. Sőt, szavamnak nem híve, még a kis gyöngyházkéseket is kivitték, de a folyosón jobban megvizsgálva, s látva, hogy nem ezüstből való, otthagyták.
A megrémült cselédség csak azután mert előjönni, a kocsis pedig, kit magokkal vittek, másfél őra múlva került visiza. a rablókat Göcsejben tette le, a tófeji erdőszélen.
Így beszélte el Deák a rablási esetet, mire aztán többen kérdezték, hogyan tudott ő ily nyugodt hidegvérrel bánni a rablókkal,
- Magam sem tudom hogy bírtam azt ki, csakis nyugodalommal hathattam rájuk; de ha még egyszer ismétlődnék ez a jelenet, rá gondolva annnak borzalmára, azt hiszem, képtelen lennék megtartani a hidegvéremet.
Seperné azzal végzi, hogy a főispán katonaságot rendelt a falu őrzésére, és azok addig voltak ott, "míg végre Hajnal és társai kézre kerültek". Hivatalos adat nincs erről, és így nem tudni, a haramiának mi lett a vége. Valószínű, hogy a hatóságok a hallatlan esetet nem nyelték le, és Hajnalnak az akasztófához vezető rövid úton már nem volt ideje, hogy megtanuljon írni Deák aranytollával.
Egyáltalán nem számított ismert és népszerű személyiségnek. Legalábbis tudtommal. Egyébként eredetileg nem akartam ennyit gépelni, de elragadott a szép XIX. századi stílus, amikor a félmúlt még élő nyelvhasználat volt, és a rabló is a "semmirevaló" jelzőt kapta, mint megbélyegzést. Ráadásul számomra hiteles képet fest arról, hogy is folyt le egy ilyen rablás. Azt hiszem, Deák Ferenc nem az az ember volt, akit elragad a fantáziája. Azért emlegettem a túsztárgyaló akciót, mert itt is arra törekedett Deák, hogy elnyerje a támadó bizalmát, legalábbis bizonyos fokig. Igen ügyesen érvelt, magyarázott. De hát azt eddig is tudtuk, hogy nem volt egy buta ember.
Korrigálnom kell néhány súlyos tárgyi tévedésemet:
1) A Rózsa Sándor c. filmet nem 1979-ben, hanem 1971-ben forgatták (a Veszelka Imrét játszó Cserhalmi György még csak 23 éves volt ekkor, ez volt az első komolyabb filmszerepe). Sorozat formájában viszont tényleg 1979-ben adta le a magyar állami tévé, erre azért emlékszem olyan világosan, mert az egyik unokatestvérem keresztelőjén is ez a film ment.
2) Amikor a betyárokat sarokba szorítják a pandúrok a Veszelka-tanyán, akkor nem a Veszelka Imi alól lövik ki a lovat, hanem a vörös hajú, citerás Bán Andris alól. Veszelka Imi és Pisze Matyi után ő volt a Sándor harmadik betyárja. El is fogják és a szegedi börtönbe viszik, de Móricz nem részletezi későbbi sorsát.
A Veszelka Imi szintén golyót kap, de jó lován sikerül meglógnia, otthon az anyja ápolgatja titokban.
A Sándornak szintén sikerül meglépnie, mert ő a lovával nem a pandúrok felé tör ki, hanem egyenest neki a hátsó kerítésnek, amin a Veszelka Juliska "nyitva hagyja" a kiskaput...
Azt tudtátok, hogy Somogyország legismertebb és legnépszerűbb betyára, Patkó Bandi a valóságban soha sem létezett.
Legalábbis ilyen nevű betyárunkról nem tudnak a korabeli feljegyzések, tudósítások.
Patkó Bandi alakját a kegyes néphagyomány teremtette több híres dunántúli betyár alakjának összegyúrásával.
A Patkó-fivérek az 1860-as évek elején tevékenykedtek Veszprém vármegyében, de közülük egyik sem viselte soha a Bandi nevet.
András keresztnévvel viszont több betyár is tevékenykedett Somogyországban: 1807 körül Horváth András, aki felvette az Angyal Bandi nevet, az 1860-as években pedig egy Juhász András nevezetű, akivel 1867-ben, a kiegyezés évében végzett egy pandúrgolyó.
Valószínűleg mindkét betyár alakja közrejátszhatott Patkó Bandi alakjának megformálásában, de akár más híres betyárok is közrejátszhattak ebben a folyamatban.
Ma Patkó Bandi nevével valami évente megrendezésre kerülő szabadtéri főzőverseny van fémjelezve valamelyik dél-balatoni kisvárosban.
