Visszaolvasva, talán mégsem annyira egyértelmű... szóval akik a termő homoktöviseket ültették a kertjükbe, valószínűleg porzót is ültettek melléjük, így nekem talán nem is kellett volna, erre gondoltam. Az egyik a szomszéd utcában van, a másik egy kicsit messzebb, de azért lehet, hogy eljutna ide is az a virágpor.
Kertben, kerítés mellé ültetve láttam a homoktövist, biztos nem magától nőtt oda. Így talán egyértelmű, mire gondoltam. Több mint 2 m magas bokrok, még éretlen sárga bogyók is voltak rajta, meg kis puha tövisek. Gondolom, a tövisek a termésekkel párhuzamosan nőnek (vagy nem?).
Nem tudtam egyébként, hogy természetes előfordulása ilyen ritka.
Én egy már termő (magonc) sombokrot ültettem át kb. 2-3 éve, földlabdával.
Az új hely némileg árnyékosabb. Nem tudom eldönteni miért nem nő és terem újra: az átültetés sokktól vagy a kevesebb nap miatt...
Azért locsolgattam idén... Azt találtam ki, szépen visszametszem majd, hátha beindítja.
Kaptam régebben somlekvárt, elég érdekes volt az állaga, olyan darabos, szétesős.
Valakinek meséltem egyszer, hogy somot ültettem, nem értette minek, hiszen azt úton útfélen lehet gyűjteni.
Az ország egyetlen természetes homoktövises területe a megyeri híd újpesti oldalánál van, de állítólag jobbára csak porzós növények vannak.
Viszont rengeteg homoktövis van ültetve az M2-es út (Újpestról Vácra kb félúton) mellé, egész télen virítanak a kis erjedt bogyók, kutya/madár se szedi le ott.
Kökényből is lehet jó lekvárt csinálni, bár én nem próbáltam, csak hallottam róla, talán már itt is az ideje a szedésnek (?)
Elfelejtettem mondani, a Kliviánál van tövis nélküli homoktövis, olyat biztosan veszek majd, mert amit a Starkl-tól rendeltem tavaly, az kidöglött. Személyes átvétellel olcsóbb, mint a Starkl + posta, mivel útba esik nekünk, és csak egy termőt akarok venni (a porzó túlélte, meg valószínűleg van is még a környéken, mivel láttam termő homoktöviseket a környező utcákban).
Én is nemrég fedeztem fel ezt a kertészetet, és hamarosan fogok tőlük konténeres gyümölcsfákat rendelni, mivel ott találtam több szimpatikus fajtát egy helyen, hogy egy postával megússzam. A választék nagy, de tényleg drága, bár Szlovákia általánosan drágább ország (talán csak az elektronikai cikkek a kivétel). A kertészetnek nincs állandó nyitvatartása, és előzetes megrendelés nélkül nem lehet vásárolni, ezt nem árt tudni indulás előtt.
Még nem vásároltam náluk, de majd a következő hónapban reméljük sorra kerülnek.
Az áraknál azért érdemes figyelembe venni a növény méretét is, sokszor érdemesebb megvenni a drágább de nagyobb, erősebb növényt.
Egyébként a DM kertnek is nagy választéka van, és egészében véve nagyon szimpatikus, csak most úgy érzem már kifogyóban a konténeres készlet, ősztől pedig biztosan a szabadgyökerűek kerülnek majd be a kínálatba, az pedig nekem nem jó (na meg türelmetlen vagyok).
igen a nap fontos, de érdekes, hogy succesful-nak (ld. pl. nálunk is termő új...) az árnyékban is elég szépen terme jelenleg. (bár lehet, hogy még több lenne napos helyen.)
nem is a napégés volt a legnagyobb gond, bár az is 20%-os pusztítást végzett, hanem hogy nagyon pöndörödtek, konyultak a levelek - vízhiány (?) miatt. És nekem se nőttek.
majd ha begyökeresedik jól...
jövőre még megpróbálom jobban ellátni (trágya, levéltrágya. víz...)
Én is úgy tudom, hogy a som csak napos helyen terem. Az én két kis "somfám" levelei nem égtek meg, pedig a rendszeres locsolásból ezek is kimaradtak. Nem is sokat nőttek, de talán jövőre már virág és termés is lesz rajtuk.
Írtam, h van egy szép, több éves konténeres bokor ami tele van nagy somokkal.
persze öntözik naponta...
íz: a fekete (fenn) színű, ami már lehullott, és már kicsit elkezdett volna folyni is, nem volt savanyú, még a héja sem. alatta levő, (álló), héja savanyú, húsa tűrhető volt; a piros-bordót a bokorról szedtem, nagyon savanyú volt. biztos is, hogy le kell hullnia sötérbordó, majdnem fekete színben, hogy jó legyen (legalábbis ez a fajta)
a velikij tényleg édesebb és nagyobb? vagy még nem termett?
persze, ha senyved a levele, akkor biztos azok is kicsik.
valahogy árnyékolni kellene mégis... egy kis savanyítás, a tövéhez savanyú tőzeget ásni, fenyőforgács-tűlevél mulcs... áfonya tápot adni majd tavasszal neki...
már ha megéri... vagy hagyni, hátha megnő mégis... ezek az ötleteim. (magamnnak is, mert ebben a helyzetben vagyok én is.)
fiatal som-ra is azt találtam ki, hogy júniustól raschel hálóval árnyékolni fogom fél oldalasan, meg mulcsozom a tövét. (meg non-stop öntözöm, amikor tudom...)
később (8-10 éves korától) remélem nem lesz ilyen kényes a napra, meg vízigényes...
a Káli-medencében van a "kert". anyósomé volt, így szakadt rám, hogy csinálnánk-e valamit rajta?
de mi Szombathelyen lakunk, úhh 1 leruccanás 7.000 ft.
mondjuk ennyiért kapnék 20 kiló sárgabarackot ismerőstől (350 ft/kg) vagy piacon is 12-15 kilót.
vagy 20-25 kiló szilvát biztosan. és évente sokat megyek, 20x7= 140.000 ft... ezért meg aztán tényleg sok gyümölcsöt kapnék, munka nélkül...
na de a saját gyümölcs:
- finom, napérlelt (már ha éppen érik, mikor ott vagyok, és nem kell kicsit éretlenül leszedni, de még így is jobb, mint a szupermarket-beli) és nagyobb is esetenként.
- vegyszermentes, vagy ha nem, akkor tudom mit, mennyit, mikor kapott (várakozási idő kétszeresen letelt)
- a feleslegből kigazdálkodható az utazás :) majd egyszer, remélem...
Én már nézegettem ezt a kertészetet ,mert ajánllották nekem ,hogy ez egy nagyon jő faiskola ,viszont mint ahogyan azt te is írtad pénztárca pokol avagy pénztemető, de egyben a gyűjtők menyországa!:)
Nagyon sok érdekes ritka és értékes növényt lehet ott kapni ,mint pl. az említett somok, de említhetném a homoktövis fajtákat ,vagy a Morus Alba és Morus Nigrakat is ,vagy a jujubákat.
A somokról még annyit ,hogy a fele Ukrán fajta a másik fele meg Lengyel,Bulgár és Szovjet fajta.
Ezért érdemes lenne Ukrajnában és Lengyelországban kersni faiskolákat akik foglakoznank som szaporításával ,ugyanis ott jár a som nemesítés a "fellegekben". Szívesen kerseketnék én ,de sajnos Lengyel tudásom annyiban kimerül ,hogy "Dzień dobry" ami annyit jelen ,hogy jó napot ezért ez felejtős a számomra.;-) Ukránul szintén nem sokat tudok ,talán kicsit többet mint lengyelül. Igaz Oroszul egy kicsit tudok ,de ez nem sok és nem is megyek vele sokra ,mert azért Ukrán az más...
Szóval jó volna ha lenne valaki aki ezt megtenne ,helyettem ,de lehet ,hogy a jó öreg csináld magad megoldáshoz kell forduljak azaz megkell tanuljak ukránul és lengyelül is!;-)
Jut eszembe! Hogy a fenébe laksz te a birtokodtól 100kmre?:) Kíváncsi lettem! Mellesleg szabad megkérdezni ,hogy merre fele van ez a birtok(Megye)? Persze csak ,ha nem zavar ,ha titok akkor sincs semmi gond! ;-) Már csak azért kérdem ,hátha nem van a kér birtok olyan távol egymástól. Ja és ,ha már így szóba került az én birtokom a Mátra alján van Nagyrédén egészen pontosan ,de töltök képet arról ,hogy milyen pazar a kilátás felénk! ;-)
Ja és csak ,hogy ne mondhassa senki ,hogy offolok! A képeken láthatók szőlők is tehát így már csak ezért is illik a "nálunk is termő Régi gyümölcsök" fórum ba!
U.i.: Sajnos a képek nem adják át a valós látványt ,de természetesen ez sem rossz!
Rendben írni fogok majd!:) Egyébként én egyáltalán nem sokallom a szállítási költséget... Postán ez több ezer forintba lenne ,ha egyáltalán foglakoznak ilyesmivel.
Apropó ,mikor írjak neked? Most a napokban ,vagy rá ér később is(jövőre valamikor)?
szívem csücske (persze a többi mellett :), de tényleg nagy a szórás ízben (és méretben, de az nekem se annyira fontos, ha jó az íz.)
amikor kiválasztottam a jó drága fát, megkóstoltam más példányok eprét ("szedrét") is.
volt ami vízízű volt!! mind! (több darab eper alapján). még jó, hogy nem azt vettem. ennyit az oltvány fajtaazonosságáról. így, hogy tudtam, mit veszek, és hogy nyerek 5 évet, jobb szívvel adtam ki a pénzt... pontosabban nem is fizettem, mert sikerült lebarterezni, így csak kb. fele árba került, mintegy 6.500 ft-ba... :)
pár szem maradt a Jolikon, sajnos "csak" 10 alkalommal tudtam megöntözni
(alkalmanként kb. 15 l vízzel), jobb lett volna rendszeresen, de 100 km-re lakom a birtoktól...
sajnos a '13-ban ültetett kerti berkenyéről (mi már kb. 6-8 éves) nem csináltam fotót :(
nem vittem fel a hegyre a gépet.m is annyira szép az idén, a sok UV és meleg (és "öntözéstelenség") megviselte, vannak barnára száradt levelei is, de összességében azért (a tavalyi jó év miatt) szép, kb. 2,5 méter, dús lombkoronával.
Nekem annyira nem volt fontos a mielőbbi termés, meg nem gondoltam, hogy ennyire szenvedni fog a két magonc, mire kicsit összeszedi magát (ahol Pesten laktunk, teli volt magról kelt eperfával egy telek, mind nőtt, mint a fene, és termés is lett rajtuk). Szóval ekkorát nem vettem volna. :)
Naspolya: gondolom, olyan mutáció miatt lett nagy és szőrtelen, mint a paradicsom. Az is szőrösen és kicsinek kezdte vad formájában. :)
(meg a ph, és az öntözés is, de az első az első :)
erre jó példa a kék babfám (decaisnea fargesii),
2 db, mindegyiki szenved. 2 szelídgesztenye fa közé ültettem, ami jó ötlet (lett volna),
csak az a baj, h még nem adnak elég árnyékot, majd talán 5 év múlva...
addig lehet, h kiásom őket, nagy konténerben pár évig nevelgetem jó árnyékban itthon, ahol öntözni is sokat tudom. majd megerősödnek, és utána mennek a félárnyékba, raschel hálóval rásegítve.
mézbogyó levelei nekem is égnek, száradnak nyártól...
tavasszal szép.
a "régi" fajták (Morena, Amfora, Nimfa) helyett:
próbát tehetnél a Leningradskij Velikan új(abb) fajtával, egyik ismerősömnek van kb.
6-8 fajtája, ezt ajánlja legjobban, nagy termése és édesebb íze miatt! az égésről estében nem tudok, nem kérdeztem, nyár elején még szép volt a bokor, sajnos a termésről lekéstünk.
igen, a magonc nem egyértelműen rossz (bár kertészeti fórumokon sokszor szitokszóval egyenértékű, amit az táplál, hogy sok pénzért nem bizonytalant akarunk venni -ez maximálisan is érthető.)
de a magonc nagy ígéret is. hiszen az oltvány is egyszer magonc volt!
egy szupermagonc!
de nem minden gyümölcsfajtánál jó a magvetés. klasszikus és idevágó példa a naspolya,
melynek magonca tüskés és kicsi. (Hogyan lett tüskétlen és nagy?)
"Ha naspolyát szeretnénk ültetni, célszerű oltványt vásárolni, mert a magról kelt csemete általában kisebb gyümölcsöt hoz és fája többnyire tövises. Nálunk Sokáig fajta név nélkül történt a szaporítása, ma Magyarországon a következő fajták fordulnak elő leggyakrabban a faiskolákban:
de itt is csak 2018-tól. Nagy, oltott növények, 4.800 Ft körül :)
Lehet, hogy jövőre meglátogatom őket. Ha kell, hozok jujubát, írj majd privátban
(honlapcímem az adatlapomon, ott meg megvan az e-mail címem :)
Csak kb. 4-500 Ft-Ft szállítási költséget teszek majd rá, attól függően, mennyiből jön ki az út (lesz-e utastárs, rendelés.)
Korlátozott az autó kapacitása! Pár db azért megoldható.)
A szállítási költségre visszatérve, ha valaki "sokallná", akkor a valaki ennyiért hozzon nekem, akkor szívesen nem megyek ki, hanem én is inkább rendelek tőle... :)
Köszönöm, akkor valószínűleg megpróbálom. Végül is veszíteni valóm nincs, csak jobb lehet a termés. Főleg ha így oltom, ahogy írtad, akkor ha nem sikerül is marad alanyom.
Az én öreg eperfám egyetlen meghagyott magonca sem lett 30 év alatt fehér és nagy szemű, mint az anyanövény.
Az oltása, szemzése nem olyan vészes. Csak riogatják vele az embereket. Én akkor szoktam oltani, mikor a magonc rügyei kipattantak és már kis levélkéi vannak. Az anyanövény ágain akkor még lehet találni nyugalomban lévő vesszőszakaszokat az oltáshoz. A "földszint" oltás nekem nem jött be. Két kihajtott rügynek kell lenni az oltás alatt ami feldolgozza a tavaszi bő nedvkeringést, különben az oltvány "befullad" a sok lébe. (Később - ha megindult a "nemes", ezeket természetesen le kell vágni.) Tapasztalatom szerint így még a sima (nem angol nyelves) párosítással is legalább minden második oltás megered. Szerintem nyugodtan próbáld meg.
A szederfás topikban tudsz olvasni a módszerekről és biztosan kapsz másoktól is hasznos tanácsot.