Keresés

Részletes keresés

szabi24 Creative Commons License 2013.05.04 0 0 673

Szia!

 

Hát pont ezért bontottam meg, mert nem tudom, hogy mi a gond:) A lendkerékkel kezdtem (volna) , mert meg akartam nézni, hogy nem nyírta-e el az éket és fordult el egy kicsit. Ha utógyújtása van, még beindul és ugyan úgy kiégeti a kipufogót és füstöl, mintha sok olajat kapna. A gyertya rendben volt, nem volt se taknyos, se kormos. Aztán arra gyanakodtam, hogy esetleg a dugónál lehet valami és ha leszedem a hengert, az is kiderül, hogy kapott-e olajat, vagy megsült. Meg amúgy is kíváncsi voltam rá, mert 10 éves és még a gyári dugó van benne. De az is teljesen normális, nincs törés, átégés, berágódás. Utána jött a karbi, hátha eldugult a főfúvóka (mert már jártam így másiknál és ugyan úgy nem pörgött fel a motor) Szerelőt meg nem ismerek, de nem is akarok annyira belemenni egy esetleges felújításba, mert az egész motor nem ér annyit. Ha nem tudom megcsinálni, akkor a felújítás árából inkább veszek egy másik típust, amihez van alkatrész, ezt meg eladom így, vagy szétbontom alkatrésznek. Igazából arra lettem volna kíváncsi, hogy van-e valakinek ezzel a típussal hasonló tapasztalata és akkor nem tapogatóznék sötétben.

Előzmény: Szere28 (640)
Szere28 Creative Commons License 2013.05.03 0 0 672
Udv!
Ha minden igaz abban ugyan a blokban mind a pipulben meg a tobbi 250 kymco motorban. Ha igen akkor igen strapabiro igenytelen a blok 3-4 litert fogyasz de tobbet nem ja igen es h 4 letert egyen mindig full gaz kell es jol is megy.
Udv!
Előzmény: Robivti (671)
Robivti Creative Commons License 2013.05.03 0 0 671

Sziasztok szeretnék venni egy 250-es robogót és a kymco Betwin is szóba jött.

 

Érdekelnének a tapasztalatok a motorral,fogyasztás,fenntartási költségek,típushibák stb...

 

Előre is köszönöm a válaszokat.

Szere28 Creative Commons License 2013.05.02 0 0 670
Udv!
Jol tudod h hogy mukodik. Az a gond h az is be tudd dogolni. Ha befogva indul melegen es visszarakva meg nem akkor szivato hibba ban tehat bedoglot a szivato. Ez ilyen egyszeru.
Udv
Előzmény: mamuth75 (669)
mamuth75 Creative Commons License 2013.05.02 0 0 669

Üdv !

Én úgy tudom hogy a szivatóban van egy hőpatron és ha bemelegszik akkor egyre beljebb nyom egy tűt és lezárja a plussz levegőt és benzint.

De ez lényegtelen mert vissza van téve minden a helyére.

Kiktatva úgy lett hogy kiszedve,ujjal befogva a helye.

Köszönöm.

Szere28 Creative Commons License 2013.05.02 0 0 668

Udv!

na igen mi az h ki iktattatok a szivatott!

 Mert jol mondja az elottem szolo akkor sok benzint kap a motor es azert nem indul melegen. De azt a gyertya szine is elarulja mert lehet olyan feke mind allat. Lehet kell egy uj szivato a motorra igaz igy nem tudom megmondani mivel nem lattom es nem hallom  a motort. Ez csak egy tip. de megkell nezni lezar e a szivato mert ha nem akkor az a hibba.

Udv!

Előzmény: mamuth75 (665)
Dreamer Creative Commons License 2013.05.02 0 0 667

Én úgy tudom, hogy a robogóknál úgy működik a szivató, ahogyan a motor kezdi elérni az üzemi hőmérsékletét úgy melegít egy bimetált, és úgy zárja a szivatót.

 

Magyarán, ha kikötöttétek, akkor azt értétek el, hogy üzemmelegen sosem zár el, tehát indításkor nagyon sok üzemanyag jut a motorhoz, ezért nem indul.

 

Vidd el egy hozzáértőhöz.

 

Dreamer

Előzmény: mamuth75 (665)
mamuth75 Creative Commons License 2013.05.01 0 0 666

Ja és új az önindító mert az eredeti szét égett.

Túl sokáig bikáztuk autóról.

mamuth75 Creative Commons License 2013.05.01 0 0 665

Üdv!

Henger egy mérettel furva,új dugattyú,gyűrük.

Azt kipróbáltuk,hogy a szivatót kiiktattuk és úgy ment.

De ez csak akkor jelentkezik ha már mentem vele és leállítom és újra indulnák vele és meleg még a motor.

Ja és hozzá tartozik hogy idulni is csak úgy indul,hogy berugókar plusz gáz húzás.

Az öninditóval pörget,de nem indul.

Köszike.

Szere28 Creative Commons License 2013.05.01 0 0 664
Udv!
Mi lett benne felujjitva? ja es mi lett cserelve. Szelephezag jo? Kompreszio jo? Benzint kap? Kulon benzinre indul? Mert ha ugy indul akkor uzemanyag ellatasi gond van . Karbi vagy szivato vagy benzincsap gond.
Udv
Előzmény: mamuth75 (662)
Szere28 Creative Commons License 2013.05.01 0 0 663
Udv!
Igen szerelo vagyok es szereltem mar kymco 500-ast havernak is az ban es szivtunk vrle mind allat igaz masmilyen teren. Neki nem indult a jargany egy erdekes rejtett hibba miat. No de nem lenyeg sajnos h mi zoroghet ott igy nem tudom megmondani. Lehet egy csapagy megadta magat a hajtasban hatul . Leveszi az ember a hajtas fedelett es rogton ki derul mi az arulas benne. Most meg svedben vsgyok de jovoheten tudok vele foglalkozni. Ja igen es Érden tevekenykedek. Szoval ha gondolod hozhatod. Elerhetoseget megadsz akkor megirom h es mint vannak a dolgok.
Udv
Előzmény: Etele7608 (661)
mamuth75 Creative Commons License 2013.05.01 0 0 662

Szükségem lenne egy kis segítségre !

Van egy Kymco Agility 50 4t-m. Fel lett újítva a blokk,ment is a moci.

Most azt csinálja,hogy melegen nem indul.

Új az aksi,gyertya,olaj.

Na ez mitől van ?

Előre is köszi a segítséget.

Etele7608 Creative Commons License 2013.05.01 0 0 661

Hello Szere28!

 

Olvasgattam a hozzászólásaidat és eléggé témába vágnak most nálam. Egy olyan probléma merült fel a kymco 500 robogómmal ,hogy húztam egy kövér gázt a 42 főuton majd éktelen csörömpölés halatszott és leállt a moci. Beindítottam többször, mert olajnyomás és vízhőfok rendben volt  és az alapjáraton szépen pötyögött de ahogy gázt adotam 4000 fordulatnál lefulladt, és zörög, csörög valami a variátorház felől. Szerinted mi lehet a probléma? Esetelg szerelő vagy? Mert akkor elvinném hozzád a mocit egy utánfutóval.

Válaszodat előre is köszönöm

Attila

Előzmény: Szere28 (660)
Szere28 Creative Commons License 2013.04.30 0 0 660
Udv!
Elindulni barhonnan lehet. Nem kell full gyarinak lenni en a full tuningusal is eltudok indulni barmere. Sajat izlesemre faragom pik pak.
Előzmény: hlacibacsi (659)
hlacibacsi Creative Commons License 2013.04.29 0 0 659

igen, már megjött a naraku első variátorom

majd meglátjuk azt is mit produkál...

csak egyelőre a kályhához (gyári cuccok/beállítások) próbálok  visszatalálni, ahonnan aztán elindulhatnék

Előzmény: Szere28 (658)
Szere28 Creative Commons License 2013.04.29 0 0 658
Udv!
Most a plusz 10-50% rugoeroben nem drasztikus. Szoval bajt nem csinal hozza kell allitani a gorgovel azt jonapot. Nekem is a 250-es motoromba plusz 30% van meghozza pollini kek kontrasztrugo igaz naluk mind kek meg a plesz 50 is :-):-) emiat nem kell fejet fajditani. Amivel lehet nyerni az az elso variator . Abbol lehet jobbatt venni aminek jobban ki van talalva a gorgopajaja. Ott lehet sebbeseget es gyorsulast nyerni.
Udv
Előzmény: hlacibacsi (656)
hlacibacsi Creative Commons License 2013.04.29 0 0 657

NA!!

akkor meg mi a fenéről értekezünk már fél napja??:)

én is ezt mondom

Előzmény: Szere28 (655)
hlacibacsi Creative Commons License 2013.04.29 0 0 656

elvileg így van, persze

csakhogy GYAKORLATILAG sztem itt szól közbe az, hogy a kelleténél ne szorítsuk már össze jobban azt az ékszíjat

vagyis ne használjunk mindegy milyen erős kontrasztrugót a "hozzá való" mindegy milyen nehéz görgőkkel

 

" Az a lenyeg h minel jobban nyomjuk allal jobban nyom vissza es kesz."

idáig tuti, szal ebben ki is egyezhetünk ebben a kérdésben:)

 

Előzmény: Szere28 (653)
Szere28 Creative Commons License 2013.04.29 0 0 655
A kontrasztrugo tulzot novelesevel a szijat karostjuk mert tulfeszulhet es jobban kopik es amivel erintkezik azt is jobban koptatja. Tehat mindig az egyensulyt kell megtalalni. Azt is tudni kell az elofeszitett spiralrugoidovel veszit a hosszabol igy a rugo erobol is. Azert kell idonkent azt is cserelni de azert nem surun. Igaz ez csak egy adalek.
Udv
Szere28 Creative Commons License 2013.04.29 0 0 654
Udv!
Kicsit elveszel a matekban. Az mind1h fele annyira osszenyomva ketszer vagy haromszor tobb az ero. Az a lenyeg h minel jobban nyomjuk allal jobban nyom vissza es kesz. Nem lesz benne hullamzas semmi egy egyenes vonal lesz a spiralrugo mindig igy viselkedik. Aztan vannak az aszimetrikus rugok mind pl a kocsikban a tanyerugos kuplungok. Azt ugy kell erteni h van egy rugohosz de bizonyas szazalekos osszenyomas utan a rugoero csokken tehat egy szinushullamhoz hasonlit leginkabb.
Udv
Előzmény: hlacibacsi (651)
Szere28 Creative Commons License 2013.04.29 0 0 653
Udv!
De igen pont h gorgo sulyaval ellensulyozod a kontraszt rugot. Lehetne abba rakni merci rugot is csak akkor mondjuk nem 6 g gorgo kell hanem 1kg de akkor is ki menne a szij ugyan ugy csak sokkal sokkal tobb ero kell. Az ero meg a gorgo sulyabol es a centrifugalis erobol jon. A centrifugalisero meg a fordulatszambol adodik. No tehat ebbol mi adodik erosebb rugot ugyan ugy ossze lehet nyomni mind a gyengebbet csak tobb ero kell kesz pasz ez fizikai teny. A fordulatszam adott a motor miatt tehat csak a gorgo sulya hataroza meg h ossze tudja e nyomni a rugot vagy sem.
Udv
Előzmény: hlacibacsi (652)
hlacibacsi Creative Commons License 2013.04.29 0 0 652

igen, már ez is megvan

talán érthetőbb lesz hogy mit is akartam kinyögni, ha emígyen átfogalmazom:

sztem a kontrasztrugónak kell ellensúlyoznia a görgők súlyát, eddig egyetértünk

DE nem a görgő súlyával kell ellensúlyozni a kontrasztrúgó erejét!

(...mert - sztem legalábbis - van különbség a kettő között:))

Előzmény: Szere28 (650)
hlacibacsi Creative Commons License 2013.04.29 0 0 651

"de gondolom úgy értetted, hogy ez pont NEM  lineráis erősödés..."

izé...ebben a kérdésben szeretnék visszalépni 1 mezőt

(nem tudom, hogy ha feleakkorára nyomjuk össze, akkor kétszer akkora erő tárolódik-e benne, vagy több)

Szere28 Creative Commons License 2013.04.29 0 0 650
Udv!
Kontraszt rugot ne keverd a kuplung rugoval a ketto nem ugyan az. A kontraszt rugo a gorgo sulyet elleensulyozza. Minel nagyobb ereju a kontraszt rugo annal nagyobb sulyu gorgo vagy annal nagyobb fordulat kell h ossze tudja nyomni es a szij kitudjon futni a variatoron. Tehat ugyan ahoz az erohoz konnyebb gorgonel nagyobb fordulatszam kell meg nehezebb gorgohoz kisebb fordulatszamkell. A kuplung rugo meg azt hataroza meg h kuplungpofak milyen fordulatszamnal kezdjenek kinyilni tehat osszazarodni a kuplung harangal. A nyomatek es loero nem kell pad kell lennie egy gyari gorbenek azt kell megnezni. En a tanulmanyaimbol linearisra emlekszem. Minel jobban veszint a hosszusagabol a rugo annal inkabb no az ereje. Igaz matekbol en sem voltam fenyes. Anno meg tanulmanyaim allat azert jol ment. Mondatom ugy h a ket tenyezo forditottan aranyos :-):-):-)
Előzmény: hlacibacsi (649)
hlacibacsi Creative Commons License 2013.04.29 0 0 649

"Megkell erteni h rugo linearisan erosodik. Minel inkabb osszenyomjuk annal nagyobb erovel nyom vissza."

vili

de gondolom úgy értetted, hogy ez pont NEM  lineráis erősödés...

(hanem exponenciális, vagy mittomén)

 

" Viszont elne hidd h valami gyorsabban megy akkor kevesebbet eszik. Juj ez kemeny"

természetesen nem így értettem én sem

csak eccerűen EZ A KÉT problémám van vele

tagolnom kellett volna a mondatot, bocs

 

"Ha erosebb a rugo a szij fesesebb tehat nagyobb erott lehet atvinni es maga a szij nem tud hirtelen a variatoron helyzetet valtani."

ezt így még valóban nem fogalmaztam meg magamnak, köszi

 

"A motorban barmit vtoztatunk akar csak barhol a tobbit is utana kell allitani."

hát ez az, hogy sztem vmelyik előző tulajk is csak hallott ezt-azt és találomra cserélgetett dolgokat

vagy esetleg ami éppen volt raktáron a szerelőnél, azt beletették

ezért "buzerálom"

 

"Motor ugy lehet a legjobban kalibralni ha tudjuk a loero es nyomatek gorbe"

momentán nincs itthon teljesítménymérő padom, úgyhogy marad a stopper és a próbálgatás a hangoló szettel...

 

"Juj mibe megyunk bele ."

ne kímélj!:)

Előzmény: Szere28 (647)
hlacibacsi Creative Commons License 2013.04.29 0 0 648

"Mert gyengebb rugohoz kissebb sulyu gorgo kell meg erosebb rugohoz nehezebb gorgo kell de a vegeredmeny ugyan az"

 

Gondolkoztam. Már ha szabad ilyen nagy szavakat használnom. És ne haragudj Yoda, de ellent kell mondanom.

Sztem a görgő súlyával azt variálod, hogy milyen fordulaton kezdjen el váltani elöl a varió. (Amikorra is ugye a kuplungnak már nyitnia kell!) Nem pedig a kontraszrugót kell "ellensúlyozni" velük. Az - mint te is mondtad - csupán feszesen tartja az ékszíjat. És semmi több!

Vagy buta vagyok?

 

Előzmény: Szere28 (645)
Szere28 Creative Commons License 2013.04.29 0 0 647
Udv!
Nem mondtam h butta vagy. Megkell erteni h rugo linearisan erosodik. Minel inkabb osszenyomjuk annal nagyobb erovel nyom vissza. Amikor a teljesen osszenyomjuk h a rugotekercsek kozt nincsen semmi hezag akkor a legerosebb. Az teny jol mondod a szijat nincsen ertelme tulfesziteni. De a rugot a gorgo a variator ive es a centrifugalis ero nyomja ossze. Tehat mi jon le ebbol. Ha erosebb a rugo a szij fesesebb tehat nagyobb erott lehet atvinni es maga a szij nem tud hirtelen a variatoron helyzetet valtani. A gyenge rugonal bizony elofordul. Ebbol adooda a variatorban ha a szij ossze vissza tud menni idonkent az hajtasbeli bizonytalansagot torpanast okozhat rangatast. Feszes szijnal ilyen nincsen. A rugo karaktere is befolyasol alaptenyben. A motor akkor gyorsul jol ha a variator akkor kapcsol felfele mikor nyomatekcsucson jar a motor. A sok benzint fogyasztast a koszos legszuro inkabb okoz mind barmi mas. Pl a rosszul kalibralt variator okozhat. Viszont elne hidd h valami gyorsabban megy akkor kevesebbet eszik. Juj ez kemeny. A motorblok mi bizonyos folytasra van tervezve es bizony a katalizator egy jo nagy folytas. A motorban barmit vtoztatunk akar csak barhol a tobbit is utana kell allitani. Semmi baj h nem volt ismereted de dicseretes h utana olvastal a dolgoknak. Motor ugy lehet a legjobban kalibralni ha tudjuk a loero es nyomatek gorbet es akkor lehet a variatoral hozza hangolni a dolgokat. Ezeket kell megerteni. Hallani a motoron h magas e a fordulat vagy alacony. Kis ccm motornak altalaban magasan van a loero esnyomatek plafon 6000 kozul sot felette is lehet. Ambar van holl lehozzak 3500-4000 re az meg a vezermutengelytol fugg leginkabb. Juj mibe megyunk bele .
Előzmény: hlacibacsi (646)
hlacibacsi Creative Commons License 2013.04.29 0 0 646

"A masik 6.5 feles gorgo nem olyan nehez....Meg h nem megy fel a dombon a motor az inkabb a tul nehez gorgo sulyra utal"

Ööö....akkor most hány éves is a hajóskapitány?:)

Mindegy. Már beruháztam 1 hangolószettbe is. Ha megjön meglátjuk.

Sebesség: csodát természetesen nem várok egy 50-es 4T-től. De már csak a varitátorban levő fojtás eltávolítása után is 60-65-ös tempót rebesgetnek a tulajok 2-2,5-ös fogyasztással...

De oké, határértéken volt a gyári ékszíj is, biztosan javít majd vmit az új is. (Ahhoz meg a hézagoló alátéteket várom...)

Az agi kipufogójában legjobb tudomásom szerint nincs fojtás. Mármint a katalizátort leszámítva.

Karbi gyári.

Légszűrő tiszta retek volt ("buzerálás" nélkül ugye ezt se láttam volna...), azt már cseréltem gyárira.

"A masik a kontraszt rugo szinte semmit nem befolyasol max a szijat tartja mindig feszesen.... Ez nem olyan amit elsore meglehet erteni."

megtisztelsz:)

"De h gyari e vagy sem lenyegtelen."

Akkor szted mégis miért gyártanak különböző erősségűeket?

Egyébként az én kis buta fejemmel úgy képzelem, hogy a kelleténél erősebb kontrasztrugó esetén a hátsó tárcsákon nem tud eléggé lemenni a szíj, ebből adódóan pedig elöl a variátornál meg felmenni a tárcsák széléig...mintha többsebességes biciklivel nem használnám ki a lehetséges áttételt.

"Mert gyengebb rugohoz kissebb sulyu gorgo kell meg erosebb rugohoz nehezebb gorgo kell de a vegeredmeny ugyan az."

Hát...nemtom. Sztem akkor is fölösleges hátul a kuplungnál a kelleténél nagyobb erővel összeszorítani az ékszíjat.

De lehet, hogy csak megint nem jól raktam össze magamban a dolgokat. Nézdd el nekem. Kb 1 hónappal ezelőtt nulla ismeretről indultam:)

 

 

Előzmény: Szere28 (645)
Szere28 Creative Commons License 2013.04.29 0 0 645
Udv!
Nem kell mindent elhinni amit az egumotor ir. Ok is irnak neha baromsagot. A masik 6.5 feles gorgo nem olyan nehez. A yamaha jog 50 ben is az van. A harmadik mit szeretnel mennyit mennyen egy 50 ccm motor?! 55 az ideallis sebeseg tole nem szaguldozra van kitalalva. Egy 50ccm motorbol csak ugy lehet tobbet kihozni h a hengert egy masikra csereljuk hozza a karbit ees egy hengerhez tervezett rezonator. Folytas meg nem csak a variatorban van hanem kipufogoban de lehet maga a kipufogod egy nagy folytas akkor meg csak a csere segit. A karbid is le merem fogadni h 14mm torokatmero vagy kisebb. A legszurohadon is eppen h csak aramlik a levego. Meg h nem megy fel a dombon a motor az inkabb a tul nehez gorgo sulyra utal illetve kicsi loerore illetve rosszul bekalibralt variatorra. A masik a kontraszt rugo szinte semmit nem befolyasol max a szijat tartja mindig feszesen. A gorgok es variator szabalyozza a szijat a kontrasztrugo pont ezt tartja feken. Ez nem olyan amit elsore meglehet erteni. De h gyari e vagy sem lenyegtelen. A gorgovel jol be lehet szabalyozni a rugot. Mert gyengebb rugohoz kissebb sulyu gorgo kell meg erosebb rugohoz nehezebb gorgo kell de a vegeredmeny ugyan az. Max a szijnal van kulombseg meg a gyenge rugo nem tudja a szijat mindig egyenletesen tartani az erosebb igen. De errol regenyt irhatnak mit h kell csinalni. Sok okossagot irnak az egu de a lenyeget lesporoljak mindig h mi miert es h valtozik tole. Szoval 50 motortol csodat ne varj foleg ezektol nem itt dolnek el a dolgok. A mondas szerint a lanc a leggyengebb lancszemnel szakad el. Ezen a motoron meg a blok a gyenge lancszem es nem a hajtas. Meg a masik minden elorol kell kezdeni nem a kozepen az eleje megint csak a blok. Elobb erott kell varazsolni utana a hajtast buzeralni. Ja igen es nem art tisztaban lenni alap tezisekel amit nem ir le az egu meg senki igazabol.
Udv
Előzmény: hlacibacsi (643)
hlacibacsi Creative Commons License 2013.04.29 0 0 644

...ja és mivel meg sem nyekken az anya a kuplungharangon több mint valószínű a szükségesnél nagyobb erővel van meghúzva.

Ráülve húztuk a hátsóféket, próbálkoztunk 1 ilyen házilag készített olajszűrőfogóhoz hasonló vmivel is, de max a harang együtt forog az anyával.

Megjegyzem a variátor anyájának leszedése semmi gondot nem okozott. Márpedig ha jól tudom elvileg ~45Nm-rel kellene meghúzni mind a kettőt...vagy nem jól tudom??

Előzmény: Szere28 (642)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!