A svájci termékből csak a csajszi ottani, a többi pedig csak mix, mert a bringa USA terméknek néz ki (persze magyar Olimpia is lehet), a motor pedig kínai - Unite motor. /nekem főként a közeli illusztrációk tetszenek a csajsziról :-))) / Egyébként ilyen motorral lehet a horvátoknál is kemping méretű bringákat kapni.
Más, felhívtam a Vetrixes forgalmazót, és azt mondták, hogy két éve 2.5 millára számították ki a hazai árat, de nem volt ill. nincs rá érdeklődés, és egyébként is nagyok a gyár elvárásai - tehát ezt legközelebb csak Olaszországban szerezhető be, itthon sajnos nem. Máshol meg azt olvastam, hogy az ára elérheti a 11000 Eurot is - meg ér ez ennyit?
A Motorom 4,4kg súlyú szóval az 5 kg-os korlátba belefér asziszem.
Összeraktam a motort, még csak a gyári vezérléssel próbáltam ki, 36V-on kb 400W-ot kapott a kis rollervezérléstől, így megy most olyan 30-35km/h-val. Most alakítom erősebbre a vezérlést hogy gyorsuljon jobban meg bírja a 48V-ot meg az 1kW körüli teljesítményt is.
Nagyon király lett, tetszik hogy szinte teljesen hangtalan.Falun építem gondolhatjátok hogy néztek a jómunkásemberek :)
Köszönöm a válaszokat.Vetrixet ismertem, nagyon ígéretesnek hangzanak a paraméterei, de nem biztos hogy annyira drága, mert úgy néz ki magyarországon is lehet kapni ha ez igaz:
http://gportal.hu/gindex.php?pg=6312989
És így már olcsóbb lehet, mintha usa-ból hoznám be én egyedül.
A honlapon vannak még érdekes dolgok, pl. az 1500 wattos robogó 250.000-ért, ez a tech-mobile-nél 400.000.
Egyébként meg itt egy svájci termék, ami itthon hiánycikknek néz ki, és valami ilyesmiről szólna ez a téma is úgylátom, kiegészítő biciklihez:
"Egy olyan megoldást tudunk javasolni Önnek a zavaró sípolás elhalkítására, mely nem jár alkatrész kivétellel, illetve otthon is elvégezhetjük. A gyár az irányjelzőre rákötött egy kicsi, fekete dobozkába épített sípot. A tapasztalatunk az, ha ezt a bizonyos alkatrészt kivesszük akkor nem működik az irányjelző. Tehát marad a lehalkítás lehetősége. A fejidom burolatának szétcsavarozása után keresnünk kell egy fekete, kb. 2cm x 3cm x 2cm -es kockát, melynek az ajlához 2db vezeték csatlakozik és pár lyuk is található az oldalán. Ezt a kockát szétpattintva, széthúzva találunk benne egypár elektronikai alkatrészt egy apró panelon. Van közöttük egy kerek, fekete henger alakú és a tetején lyukas alkatrész. Ha ezt a lyukat lefedjük (leragasztjuk) akkor csillapodik, vagy akár meg is szüntethetjük a zavaró, sípoló hangot. Ezzel a módosítással nem változtatunk a kerékpár viselkedésén, beállításain, csak halkabb, vagy hangtalan lesz irányjelzéskor. Mellékelem az alkatrész fotóját amit keresni kell, így könnyebb lesz megtalálni.
Bízom benne sikerül megoldani ezt a problámát és sokkal élvezetesebb, biztonságosabb lesz a kerékpározás."
Szóval kb. azt írták, mint Ti is, és így megnyugodhatok, hogy ettől nem szűnik meg a garancia. (Ettől függetlenül lehet, hogy a szervizben szedetem szét egy kis borravalóért, mert én nagyon "szoftveres" beállítottságú vagyok, hardverhez nem szívesen nyúlok :)))
Én nem tervezek elektromos kerékpárt építeni, de találtam egy olyan terméket, amelyik szerintem ihlető hatású lehet néhány barkácsolónak. A neve Stokemonkey, és azoknak van kitalálva, akik bicklizni és tekerni szeretnének, csak gyorsabban, nagyobb emelkedőn, nagyobb súlyt cipelve is jól akarnak haladni. A filozófiája az, hogy hagyjuk meg a bicikli hajtásrendszerét, mert abban jó sok sebesség van, és könnyű optimálisan tartani a fordulatszámot. Ezért a motor nem valamelyik kereket hajtja, hanem a kerékpár hajtóművét. Az ötlet onnan jön, hogy van már egy megoldás arra, hogy segítséget kapjunk a hajtáshoz: a tandembicikli. A tandemeken közvetlenül a két hajtómű van összekötve egy lánccal, tehát a mi pedálunk akkor is pörög, ha éppen nem tekerünk, de a másik dolgozik. Itt tulajdonképpen a hátsó embert (a neve stoker, innen a termék neve) helyettesítjük egy motorral. A folyamatosan forgó pedál ráadásul tekerésre ingerel, ezért az embernek kedve is van dolgozni, és így növeli a futásteljesítményt. És kihasználva a jó sok sebbességfokozatot, nagyon durva emelkedőket is le lehet vele küzdeni. Itt találhattok róla leírást meg képeket, nekem sokkal rokonszenvesebb és kerékpáros szemléletűbb, mint a kerékmeghajtás:
Három jelentősebb importőr céget említek a hazai piacon. Egyébként van több is, de azok nem csak e-bringával, hanem pl. bútorokkal, csokoládéval és egyebekkel is foglalkoznak, azaz kétséges a hozzáértésük - legalábbis szerintem.
Az árak tekintetében nézd meg a következő oldalakat:
Az oldalakon javasolt kisker árakat írtak, tehát ha valahol máshol veszed meg a kerékpárt gyanítom, hogy más áron adja majd a kiskereskedő.
A Tescos és Metros kerékpárokat nem írom ide, mert azokat nem tartom másnak, csak vevőfogó csalinak.
Fontos az alkatrész ellátás is! Nekem pl. problémát okozott a brinyó javítatása - nem voltak korrektek, és csak ködöltek. Akkoriban (2005) nemcsak vezérlőt, de új motort is kellett volna vennem a bicajba - aztán hagytam az egészet.
Ha már egy jobb és megbízhatóbb bringát akarsz, akkor az 100.000 felett lesz várható.
Telitalálat...valóban így néz ki amikor azzal kokányolok :) Márcsak a video végi eszeveszett száguldozás hiányzik-nameg nálam is de hamarosan eljön az ideje.
Te, Face88, elképzeltem, hogy hogyan is készülhet a villany romet projected. :-) <a href="http://www.youtube.com/watch?v=jxtDHSDMVm8" target="_blank">Íme>></a> remélem, hogy jó helyre mutat...
Sziasztok !Hatásfokot nem tudtam mérni igaz ,csak tapasztalati értékeket jegyeztem fel egy kerékpár komputer meg egy digitmultiméterrel.Akkumlátorom amit naponta használtam Yausa 12V 17Amperes zselés ,ezzel 18km tudtam megtenni egy feltöltéssel ami nem olyan roszz ,ha összehasonlítjuk a bolti elektomosbringák 25-30km jával de azokban három akku van.Az áramfelvétel nem tudtam rendesen mérni mert a digit multim csak 20A-ig mér ,amig el nem éri az utazósebességet kiakad a műszer ,de utána megáll 17-18Amperon.Szabályzó is egyszerű teszkós akkusfúró szabályzója ami kicsit fel lett túrbózva még +3 powerfettel párhuzamositva ,így négy 50amperes fet "200A" hűtés nélkül is csak langyos .
Én nem akartam senkit lebeszélni az indítómotorról, magam is megépítettem félig. Csak azt próbáltam felvázolni hogy nem valami célravezető. Kolléga úr az állórész áttekerésével valóban tudna javítani a fogyasztáson viszont szerintem semmi nyomaték nem maradna emiatt. Ha ekkora akkuja lesz akkor viszont érdemes lehet megcsinálni mert abból azért tudja etetni. :)
Kövezzetek meg ha tévedtem az indítómotor hatásfokát illetően de 40% fölé nem hinném hogy megy.
A hatásfokot mérni lehet, mint műszaki info - a szubjektív megérzések nem számszerűsíthetőek. Akkor lenne számodra is szembeötlő a hatásfok lényege, ha egy 98%-os hatásfokkal üzemelő motort használnál, és így lényegesen nagyobb távot tehetnél meg a bringáddal.
A 30-40%-os hatásfok egy jó gőzmozdonytól is elvárt.
Anyit kellene csinálni a motoron átalakitást ,hogy az állórészt áttekerni vékonyabb huzallal 10menet ,amit még mindig könnyebb mint a 31 pólusú forgórészt .Nekem fent volt évekig egy ilyen 12Voltos soros gerjesztésű motor a kerékpáron és nem vettem észre ,hogy rossz lenne a hatásfoka.
Szerintem meg nagyon is jó az inditómotor ,nem kell neked két lóerő elég 300-500Watt és akkor nem fog melegedni a motor.Kell egy 50Amperes szabályzó és kész.Iduláshoz kell csak az 50A ,a folyamatos haladáshoz elég 25A azt meg röhögve bírja még egy 12Volt 38A órás akksi is.
Neked kell dönteni hogy miféle gépet szeretnél. Elég egy bicikli kaliberű ami 30-al megy vagy kismotor jellegű ami akár 40-50 el is.
Nekem egy Unitemotor 750W 36V-os motorom van Tech-Mobile.hu-tól. Egyes fórumozók szerint sajnos már nem forgalmaznak 750W osat, 500W-os a legnagyobb. 500W ha könnyű bicikli vázra építed elég a 40 Km/h haladási sebességhet persze a megfelelő áttételhez.3 Db 12V 20Ah akkuval ajánlatos építeni mert akkor olyan 30-40Km-t meg tudsz majd tenni.
Motor kb 20 ezer Ft Akkuk 15-16 ezer a 3 darab (riasztobolt.hu) sztem itt a legolcsóbb az országban a zárt zselés akku ami a mi céljainknak épp megfelelő. Vezérlés 6-8 ezer.
Kérdés menyni pénzed van...Meg kell egy alapjármű. BMX vagy Monti vagy babetta váz vagy romet stb.
Amennyiben sok időd és kitartásod van, és csak vmit szeretnél összeütni, akkor tökéletes az indítómotor. De sokat ne várj, mert az akkunak hamar vége lesz - hiába 100Ah-ás és 50kg - a nagy áramfelvétel gyilkol.
Ha cél, hogy elektromos robogód legyen, akkor érdemes kipróbálni az e-max új csodáját. Van szilikon akkus, és van Li-ion akkus változat is. Az árakat ne kérdezd, cirka a csillagos ég, de min. fél milla.
Ha nagyobb teljesítményre lesz majd igényed, akkor pedig a Vectrix jöhet számításba - jelen állapotok szerint. Valahol 2.000.000 Ft körül van + reg díj, és talán 20% áfa is, de ebben nem vagyok biztos.
A kefe nélküli motorokban is mágneses forgó v. álló (nézőpont kérdése) rész van. Ezek a megoldások vszínűleg a vezérlő miatt olyan piszok drágák, és csak nagy teljesítmény mellet adnak le elegendő nyomatékot. A kicsinyített változatai ezért olyan harmat gyengék - pl. tornádó, velox.
Tehát akkor amivel ti közlekedtek, abba mind állandó mágnes van, és csak a forgórész e van tekercselve a motornak.Elsősorban azért gondolkodtam ebbe a megoldásba mert igen, párezer forint az önindító használtan, és mondjuk az ilyen gépeknél soknak találtam azt a félmillió forintot:
Az az önindító nagyon bika lesz kb 2 lóerő szerintem csak azokkal az agond hogyaz állórész is gerjesztett ami azt jelenti hogy nagy kan rézdrót(jobb esetben-remélem itt nem azt a szar alumíniumot használták a ruszkik mint a rtafóikban egykor) És az állórészed is rengeteget fogyaszt nem beszélve a forgórészről ami szintén kan rézdrót...
Alkalmasabb azt hiszem Wartburg önindító talán úgy rémlik mert ott kevesebb körben foylik egyszerre áram de lehet hogy tévedek.
Menni menni fog nagyon csak azzal a 100Ah-val kb 30 percig mivel a 100A-t simán megeszi. :)
A motor meg piszkosul melegedni fog a nagy áram, terhelés és a folyamatos üzem maitt...Énis akartam önindítóval építeni aztán letettem róla, igaz ez így nagyon olcsó megoldás...
http://www.austinev.org/evalbum/251
Ittvan egy önindítóval épített gokart...látható hogy kemény ventillátor van odarakva neki :)
Mindenesetre érdemes belevágni ha megvannak a cuccaid deha emiatt vennél 100Ah akkut akkor inkább ruházz be annyiért normális e célra készített villany motorra.
Engem az érdekelne a hozzáértők részéről, hogy mire lehet számítani, ha egy közönséges 12 voltos önindítómotor a motor, és egy 100 Ah autó akku az akku.Lada önindító paraméterei vannak a képen.Ha jól tudom soros gerjesztésű, de szerintem ezen is lehetne variálni a megfelelőbb karakterisztika érdekében.
Megérkezett a vezérlőegységem, ezúton is köszönet a Tech-Mobile Kft.-nek! Gondoltam hamár emgvan és átalakítom felteszem ide a fórumra hogy a többi villanykerekes is hadd lássa :)
A vezérlés Yi-Yun gyártmányú és az LBD-14 szériaszámot viseli ami annyit tesz hogy 24V 350W gyárilag, vagyis ekkora motorhoz ajánlott.
Tartalmaz egy LM339 IC-t komparátor ami a PWM-et állítja elő a HALL-szenzoros gázkar épp aktuális lrtékének egy referenciaértékhez való hasonlításával (ha jól tévedek:))
Az IC megtáplálásáról egy 5,1V-os 1W-os zener gondoskodik. Vanbenne a teljesítmény felőli oldalon 2db Schottky dióda 100V 20A egyenként és 2db FET aminek a ferdeszeműek szépen lecsiszolták aszámát nehogymár meg tudjuk javítani ha kiég :) de megtudjuk mert minket nem vernek át :)
Valószínűleg valami 55V körüli 30A-es lehet pl. IRFZ44N Ezt az egységet alakítom 48V-ossá olyan módon hogy több nagyobb fesztűrésű FET-et pakolok a végfokozatba legalábbis ez a terv. 24V-al kipróbálom azért bontás előtt hogy tudjak tapasztalatokat írni. Felteszem az elektronika képét ide legalábbis megpróbálom, mazsolázzon akit érdekel :)
Köszi a tanácsot, valahogy így gondoltam én is, csak megerősítés vártam.
Valóban nem volt még tél, használgattam is eddig, de azért 15 fok alatt már nem az igazi... Szóval 2-3 hetente rátöltök ha nem használom akkor is oszt meglátjuk.
"Ha bármilyen segítséged lenne, szívesem elfogadom! "
Ez nagyon megtisztelő, mindannyiunk nevében köszönöm. :)
Sajnos a konkrét alkatrészhez nem tudok hozzászólni, sztem a 2 csatlakozó helyes bekötéséért nem kérhetnek túl sokat. Főleg, ha ők javasolták a cserét.
Üdvözlök Minden látogatót! Segítségre lenne szükségem!
Vettem egy 300w-os Veloxot, tulajdonképpen megvagyok elégedve vele, de egy kis plussz erő nem ártana! A szervízben /ill kereskedésben/ az javasolták, hogy cseréljem az elektronikát 600w-osra. Szerettem volna az indexeket is bővíteni, igy ezt a megoldást választottam. Nagyot néztem mikor a nagyobb electronikának kevesebb volt a csatlakozása. Gondoltam jó, a 600w működteti a motort a 300w az egyebet /világítás, index, duda stb./ Megtápláltam a 600wost rákötöttem a motort, a visszajelző csatit, a gázkart és semmi. Maradt egy kéteres vezeték. Egy ismerősömmel kapcsolási rajz nélkül arra tippeltünk, hogy indítókulcs. Rámértünk a csatlakozóra: 50 ohm. Átkötöttük ezt is, de mozdulás a gázkarra. Vissza a 300w-osra minden jó. Ha minden kötél szakad, marad a szervíz de nem tudom mennyi lenne a szerelés, ezért szerettem volna én megoldani, remélve, hogy csak átrakom a csatikat. Ha bármilyen segítséged lenne, szívesem elfogadom!