Sérült madarak mentése pl. folyamatosan megy, erre egy külön helyet tartunk fenn. A dolog agytrösztje Ottné Becsei Anna, aki ezzel, mármint a behozott, sérült madarak mentésével már legalább 10-15 éve foglalkozik. Ott aztán minde van, ahogy az élet hozza. Erdei fülesbagoly, szalakóta, vörös vércse, karvaly, kuvik, gólya, erdei szalonka, mikor mi.
Ez az, ami rendszeresen megy. Ezenkívül persze mindig vannak eseti dolgok, de azokat előre sokszor nem is lehet tudni. Pl. nem tudtuk előre, hogy lesz ciánszennyezés, de amikor volt, az Állatkert egyik mikrobusza azonnal megindult a Tiszára, és csinálták a vidramonitoringot, hogy kiderüljön, mit szólnak a vidrák a cianidhoz. Nem örültek, de nagyrészt megmradtak (amit gondolom Kawauso is örömmel olvas majd).
A denevérmentésre most így kapásból nem tudok reflektálni, de majd megkérdezem Molnár Zolit. Félreértettél, bocs biztos én írtam félreérthetően, arra vonatkozott a kérdésem, hogy a denevéreshez hasonló akciók vannak e most. Írok fiktíveket: Elárvult Nádi poszáták etetése, szirti sasok élőhelyének védelme, mittomén.
Miféle kikészítés? De tényleg esetleg csak vitatkozni próbálhatnék, kiegészíteni nem tudlak :)
A Csiszárt láttam kifelé jövet, pont akkor érkeztem.
Bölényvadászat: dolgozás. A bölényekhez annyi köze van, hogy az indiánok ezt csinálták megélhetés gyanánt :)
hirvike!
Nyugi, kihagyom. Én sem kedvelem különösebben, hát még azután, hogy ma futólag találkoztam vele...
Te Monthy, te, hallod-e!?
A denevérmentésre most így kapásból nem tudok reflektálni, de majd megkérdezem Molnár Zolit.
Kellemes hétvégét mindenkinek! Azért még írhattok, mert én pl. leszek még ma is este, meg holnap, meg holnapután is. Azt, hogy melyik napszakban, még nem tudom.
Amiket leírtál mind tökjó. Azt mond még meg, hogy van e valami olyan akció mint a denevéretetés szokott lenni, ahol lehet segíteni. Ki szervez még ilyesmiket?
Miért? Ki akarsz készíteni? (hüpp)
Nem vártam volna egy vidrától.
Amúgy mit értesz bölényvadászat alatt?
hangaroa (a kikészítéstől rettegő bölénymentő)
ps. Mindenkinek: ha türelmesek vagytok, és nem nagyon álmosak, éjjel nézzétek meg a csiszar.hu-t (jó-jó tudom, hogy ez a műsor számos kívánni valót hagy maga után). A főigazgatónk lesz benne! Kíváncsi vagyok, mi sül ki ebből.
Le a kalappal Előtted!
Szóval nem hittem volna, hogy ennek a rengeteg szövegnek ilyen hamar olvasója akad. De hát mit lehet tenni, értelmes embereknek szívesen írok részletesen, mert a fél-információk úgysem jók semmire.
Na, folytatom, mert Monthy írta még: "De titeket legalább nem a haszonszerzés vezérelne, és ez is egy tájékoztatási, nevelési csatorna lehetne. (csak annak adnátok el, aki megbízhatónak tűnik, + infokat adhattok stb.) "
Ez igaz. Ha valamilyen állatot vesznek nálunk, akkor mindig kiokosítjuk a tulajt, hogy mikor mit kell csinálni. De a legfontosabb az, hogy az emberek felelősséggel vásároljanak állatot. Ezt nehezen értik meg, amikor magyarázzuk, és az emberek többsége - úgy tűnik - valahogy olyan módon gondolkodik, hogy abba ez a szemléletmód nem fér bele :-((( .
Azért persze nem adjuk fel ;-)
Különben volt már olyan tragikomikus eset, amiko egy néni aziránt érdeklődött, hogy a tengerimalaca miért pusztult el. Aztán kiderült, hogy csak egy kád vízbe szerette volna rakni (merthogy tengerimalac), és furcsamód megfulladt szegényke...
Szóval ez a nevelési csatorna működik, de ez csak csepp a tengerben. Jóval hatékonyabb, hogy már harmadik éve csinálunk pedagógus továbbképzést, ahol ezeket a dolgokast elmondjuk, a pedagógusok meg az óvodásoknak, iskolásoknak mondják el. Ez már elég sok helyre eljut, és ha a gyerekek ennek tudatában nőnek fel, már nyert ügyünk van.
Monthy: "A személyes kommunikációt nem lehet pótolni, kellene néhány fiatal lány valamilyen egyenruhában, akik egész nap (főleg hétvégén amikor sokan vannak a látogatók) sétálnak fel alá és beszélgetnek az emberekkel az állatokról. Asszem még ingyen is lehetne találni erre a célra csajokat a biológus hallgatók közül."
Hasonló dolgog nyaranta működik, bár nem teljesen erről szól (mert inkább gyerekekkel foglalkoznak a kolleginák, a felőttek gyakran nem tűrik, hogy nekik magyarázzanak arról, mit hogyan kell csinálni), és az egyenruha helyett állatjelmezt hordanak (megleg és kényelmetlen). Azeket a kolleginákat nyáron ideiglenesen foglalkoztatjuk, és abban igazad van, hogy az egyetemisata/főiskolás lányok erre nagyon alkalmasak. A biológus hallgatóknál azonban a pedagógus hallgatók jóval többen vannak, amit a munka jellege is indokol. Egyébként nagyon ügyesek, fiatalok, szépek, vidámak stb., úgyhogy tiszta főnyeremény. Személy szerint nagyon becsülöm a munkájukat.
Továbbá: Monthy! Ne félj, az ötleteid nem nagyon vadak! Örülök, hogy szerinted is rulez, ami elindult.
Kawauso megint nem ír (hüpp) hirvike, monthy írjatok.
hirvike! Email megy!
Legjobbakat mindenkinek!!! :-))))))
hangaroa (a most éppen nagyon vidám lelkületű, ám megint nagyon kialvatlan)
Monthy írta: "Ti is a jobbak közé tartoztok? Én konkrétan a Magyarországon honos vagy kipusztult fajokkal való foglalkozást hiányolom. Van nektek erre irányuló programotok? Erre talán adományokat is lehetne még gyűjteni."
Az, hogy a jobbak közé tartozunk-e, elég relatív. Mindenesetre mi is foglalkozunk olyan közhasznú tevékenységekkel, mint pl. az oktatás, a fajmegőrzés, de ez talán nem is új a számotokra.
Kétségtelen tény, hogy nagyon sok olyan fajmegmető tenyészprogramban veszünk részt, amelyben nálunk nem honos fajokkal dolgozunk. Erre azt mondhatnátok, hogy miért vacakolunk ezzel, mikor ott vannak a hazai fajok is! Igen ám, de ez egy klasszikus típusú éllatkert, ahol főleg egzotikus fajokat tartunk, és ezért ebben nyilván nagyobbak a tapasztalatok. A közhiedelemmel ellentétben sokszor nehezebb a hazai fajokat tartani, mint az egzotikusakat. Pl. a korlallszirti halak tartása, ha az ember meg tudja oldani a tengervizet (ez "csak" pénzkérdés, nem szakmai), sokkal egyszerűbb, mint pl. a hazai hidegvízi halaké.
Sokan úgy vélik, hogy nem kellene feladatunk legyen Magyarországon olyan fajok megmentése, amelyek nem nálunk honosak. Szerintem viszont a természet nem ismert országhatárokat, minden faj megmentésének van értelme. És egy csomó fajt éppen az európai, meg az észak-amerikia állatkertek mentettek meg, mert őshazájukban nemigen törődtek velük.
Ezek a tenyészprogramok sok állatkerti férőhelyet és erőforrást igényelnek, így csak nemzetközi összefogásban valósítható meg. A Budapesti Állatkert az ilyesmiben hagyományosan jó partner, és mi ezt inkább előnynek, mint hátránynak gondoljuk. Jelenleg olyan fajok megőrzésében veszünk részt, mint pl. a gorilla, az orangután, a mandrill, a kispanda, a babirussza, az ecsetfarkú patkánykenguru, a tarvarjú, és még sorolhatnám... Ezek a programok sikeresek is (ez persze sok száz állatkert munkája, nemcsak a mienk), és ma már biztosítják a szóbanforgó fajok fennmaradását.
Régebben, amikor még voltak mendeszantilopjaink, az itt született szaporulatból még a visszatelepítési programba is jutott.
Arról nem is beszélve, hogy az európai bölény megmentésének programjához (ez a faj teljes egészében az állatkerteknek köszönheti fennmaradást) már a huszas években, elsők között csatlakoztunk, pedig akkor az "Újkori Noé" (Gerald Durrell, aki kimondta, hogy az állatkertek egyik fő feladata a fajmegőrzés kell legyen) még csak épphogy megszületett.
Szóval szerintem a nálunk nem honos fajok megőrzése is ontos dolog, és van is értelme (ja, az eur. bölény nálunk is élt, az utolsó vad példányokat a XIX. század elején lőtték ki).
A fentiek persze nem azt jelentik, hogy az Állatkert nem foglalkozik hazai fajok védelmével. Persze ez egy kicsit nehéz feladat, mert amig az egzotikus fajokkal rajtunk kívül nemigen foglalkozik senki, a hazai fajokkal számos más intézmény is, és sajnos sokszor túl büszkék ahhoz, hogy kicsinyes érdekeiket és előítéleteiket félretéve inkább összefogjanak mindenkivel, aki ebben segíteni akar (tisztelet a még így is nagyszámú kivételnek).
De szerintem így is szépen állunk. Aki újságot olvas, biztosan hallott már a vidramentő programról, a gólyák és denevérek átteleltetéséről (Molnár testvérek rulez! - ugyebár), meg az alábbiakban szintén emlegetett madárvédelmi tevékenységről. Most van beindulóban a rákosi vipera program (bár sokan nagyon kapálódznak ellene) is.
Van egy Wasingtini Egyezmény nevű dolog, amelyhez hazánk is csatlakozott, és az ebben foglaltak végrehajátásában (kobzott állatok mentőközpontja) szintén részt veszünk.
90 esztendős hagyományként foglalkozunk a régi és régen honosult magyar háziállatfajták védelmével is, és ennek keretében pl. az Aggteleki Nemzeti Park és az Állatkert közösen tartja fenn a jósvafői huculménest, amelyet még az intézményünket 1956 és '67 között igazgató Anghi professzor alapított meg.
Szóval szerintem ezek mind jó dolgok.
Mindjárt folytatom...
hangaroa (az epizódíró)
egyszer már elküldtem, de akkor szerverhiba volt, és szerintem nem ment át. Megint próbálom...
"A topic elején szóba került az állatkerti csere-bere mint a génállomány frissen tartásának egyik eszköze. Ez mennyire jellemző mostanában, és milyen szempontok vezérlik?"
Ez egyre jellemzőbb. Az úkori állatkertek korai időszakában (tessék ezalatt az 1752-1860-ig terjedő időszakot, és bizonyos szempontból még az utána következő néhány évtizedet ide számolni), amikor az állatkertek még csupán látványosságok voltak, tenyésztéssel, vérfrissítéssel, meg hasonló nyalánkságokkal nemigen törődtek. A körülmények legtöbbször olyanok voltak, hogy már az is eredménynek számított, ha az állat életben marad. Az állatutánpótlás jobbára a vadonból történt.
Azután, ahogy az állapotok fokozatosan javultak, a jobb körülményeket az állatok mind rendszeresebb szaporulattal hálálták meg, és mostanra az állatkertek világviszonylatban szinte teljesen "önellátókká" váltak.
Persze az nem járható út, hogy mondjuk van két oroszlánom, és ezek utódait saját körben szaporítom, mert így hamarosan jó kis beltenyésztett állományom lesz. Ezt a legtöbb állatkert mindig is igyekezett elkerülni, bár tudok egy olyan esetről, amikor az egyik New York-i állatkert olyan nyalaantilop-csordát tartott, melyben 1939-től 1965-ig nem csináltak vérfrissítést...
Az állatok, és velül a gének "áramlása" tehát szükségszerű dolog, elég régóta működik. Az pedig, hogy ennek igen gyakran a csere a legnépszerűbb formája, egyszerűen készpénzkímélő eljárás. Persze azért van vásárlás (de ez egyre kevésbé jellemző), meg a nagyon értékes, ritka fajoknál, ahol úgysem tudná megvenni senki az állatot, általában ajándékba, vagy tenyészkihelyezésben kerülnek az állatok egyik kertből a másikba. A tenyészkihelyezés azt jeleni, hogy a kihelyező nem mond le a tulajdonjogáról, de az állatot egy másik helyen tartják. Pl. koalát ma már egy csomó USA állatkerten, meg az egyik Tokyo-i zoon kívük Liszabonban, Planckendale-ben (Belgium) és Duisburgban is tartanak (meg nemsokára Bécsben is), de azért mindegyik állat az Ausztrál Szövetségi Kormány tulajdona.
A szempontok általában aszerint eltérőek, hogy milyen állatokról van szó, de ezt majd meglátod a tenyészcélnáűl, amire mindjárt rátérek. Előbb azonban el kell mondjam, hogy tenyésztő-fajmegőrző munkát csak akkor lehet végezni, ha a "buliban" részt vevő egyedeket egyedenként tudom kezelni (egyedi azonosítás), adatikat rögzíteni tudom (törzskönyv), és biztosítani lehet a széleskörű adathozzáférést (nemzetközi törzskönyvek, adatbázisok, továbbá tenyésztési tervem van, párosítási tervet dolgozok ki, azt összehangolom, végrehajtom, esetleg biotechnológiai módszereket használok. Pár szót minegyikről:
Egyedi azonosítás: Évezredek óta szokásos, de régen tüzes vassal, meg fülcsipkézéssel csinálták. Az állatkertek nemigen hívei ezeknek a módszereknek, ehelyett mást alkalmaznak (már ahol lehet, mert pl. a háziasított lovaknál - és ilyenek is lehetnek egy állatkertben - előírás a besütés, vagy a nyakon, vagy a nyeregtájékon). Különféle módszerek vannak, amiben azonban különböznek, az az, hogy nem zavarhatják az állatot, és egyáltalán, nem lehetnek hátrányára, ugyanakkor tartósnak, nehezen hamisíthatónak, könnyen leolvashatónak és lehetőleg esztétikusnak kell lennie. A legjobban ez egyébként az ún. transzponderekkel érhető el, amelyek tkp. bőr alá ültetett, szövetbarát burkolatban lévő mikrochipek. A bennük tárolt azonosító számot kívülről egy készülékkel könnyen le lehet olvasni. Állítólag a kutyáknál Mo.-on kötelezően be akarják vezetni.
Mi már régóta használjuk egy csomó állatfajnál...
Persze van olyan eset is, amikor nem kell ilyen egyedi azonosító, mert sokszor az állatokat egyedi sajátosságaik alapján is jól meg lehet különböztetni egymástól.
Ha már tudom, hogy ki kicsoda, valahol ezt nyilván is kell tartani. Erre szolgálnak a törzskönyvek, amelyekből az is pontosan leolvasható, hogy ki kivel milyen rokonsági kapcsolatban áll.
A Budapesti Állatkertben - legalábbis az emlősök esetében - világviszonylatban is igen korán kezdődőtt meg az egyedek törzskönyvezése: 1930-ban Abghi csaba és Szeiff Károly indította meg a törzskönyvet. Azóta három, irdatlan nagy könyv lett tele, de ma már az egész számítógépen megy, az ARKS nevezetű szoftveren .
Ezután fontos, hogy ezek az adatok széles körben hozzáférhetők legyenek a szakemberek számára. Erre szolgál egyrészt az ISIS nevű nemzetközi faj-információs rendszer, amely természetesen számítógépen fut (én is használom :-))))
Ugyancsak erre jók a veszélyeztetett fajokról vezetett nemzetközi, vagy regionális törzskönyvek. Egy-egy ilyen törzskönyv vezetésével mindig azt az állatkertet bízzák meg, aki az adott faj tenyésztése terén kiemelkedő eredményeket ért el, így nagy elismerés Állatkertünk számára, hogy a mandrill nevű majomfaj európai törzskönyvének összeállítására és vezetésére a Budapesti Állatkert kapott megbízást. Vidákovits István kollégám vezeti.
Most már lehet tenyészcélt meghatározni, itt azoban különbséget kell tenni a különböző fajok között. Az elsősorban termszetvédelmi, fajmegőrző céllal tartott fajoknál a tenyészcél az állomány genetikai változásának hosszútávú megőrzése, a mesterséges kiválogatódás csökkentése, illetve a hosszútávú fenntarthatóság, illetve a visszatelepírtés előkészítése. A gyakoribb fajoknál is fontos a genetikai változatosság megőrzése, de itt már nem olyan szigorúbbak a szabályok, hanem az állatkertek a mesterséges körülményeket jól tűrő állományok kialakítására törekednek.
Kész a tenyészcél, jön a tenyésztési, párosítási terv. Ebben meghatározzák, hogy melyik állatot melyikkel kell összepárosítani az utódnyeréshez. Az elsősorban bemutatás céljából tartott fajoknál leginkább csak arra vigyáznak, hogy ne legyen rokontenyésztés. A tenyészprogramban részt vevő fajoknál ez már sokkal bonyolultabb, ott iszonyatos számításokkal kapják meg a célszerű párosítások eredményét. Ha valakit érdekel részletesebben, akkor leírom majd, hogy hogyan, de ahhoz nem árt egy kis matematikai, és kicsit több genetikai alapismeret. Minden estre, amíg ezt papíron csinálták, addig olyan számítások voltak, hogy a papírról lelógott az integráljel. Szerencsére ma már erre is vannak számítógépes algoritmusok.
Megvan a terv, jön a párosítás, amit ellenőrizni kell, meg minden. Aztán ellés, és már itt is a következő generáció. Persze ahhoz, hogy ez élettanilag rendben menjen, alá kell dolgozni gondos munkával (beszerzés, szállítás, elhelyezés, gondozás, takarmányozás, egészségvédelem és gyógykezelés, stb.).
Persze egy-egy állatkert egymaga ezt nemigen tudja megoldani, mert egy-egy fajból többnyire csak néhány egyeddel rendelkezik. Ezért léteznek nemzetközi, meg regionális tenyészprogram-szervezetek, amelyek összehangolják az egész munkát. Az európai regionális teny.program-szervezetet EEP-nek hívják, ami az Europäisches Erhaltungszuchtprogramm rövidítése. Szép szó :-)))
Remélem, nem hagytam ki semmi fontosat. Helyesírási hiba, jobbanmondva inkább melléütés biztos sok van benne, mert nagyon járt az ujjam a billentyűkön. Majd még írok...
Uff! Örülök, hogy újra megélénkült itt az élet ;-)
hirvike!
Hál' Istennek, érezhető a különbség a két hír szövege között (ha nem így lenne, sajnos egy kötélhurkot kellene ügyesen a nyakam köré illeszteni), bár amiről szól, az persze ugyanaz. Azért én megírtam a konkrét családfát is, hátha érdekel valakit. A papa (Juszuf) születésénél magam is ott voltam, és gondoztam őt is, meg a nagymamát (Johika) is. Sőt, amikor 1995 és 1996 nyarán tevegelést csináltunk a népnek, akkor is a Johikával dolgoztunk. Gondoltam, emléket állítok neki is. Akik régebb óta dolgozunk a kertben (nem csak 2-3 éve, még sok szép régi hagyományra emlékszünk).
Az állatkertek (szerintem, és még sokunk szerint) igazán nagyon sok mindenre valók, az oktatástól és a neveléstől kezdve a fajmegőrzésig és a kutatásig. Sokan ezt ma már tudomásul veszik, de persze még többen vannak azok, akiket az egész nem érdekel. De én azért nem látom teljesen reménytelennek a dolgot, így 11 év távlatából.
Például régente, ha rászóltam egy látogatóra, hogy ne etesse az állatokat, meg ilyesmi, akkor vagy elküldött melegebb éghajlatra, vagy méltatlankodott, médiáért, meg az igazgató úrért kiáltott, és volt olyan is, aki megmagyarázta, hogy ha megvette a jegyet, akkor azt csinál, amit akar (az egyik ilyennél azután elég ciki volt, mert kiderült, hogy tulajdonképpen nem is vett jegyet). Nem állítom, hogy ma már nincsenek ilyenek, de egyre növekszik azoknak a száma, akik elnézést kérnek, megállapítják, hogy igazam van (ez önmagában persze lepereg rólam :-) ), majd abbahagyják káros tevékenységüket. És érdekes módon nem kapom őket rajta 10 perc múlva, hogy ugyanott folytatják, ahol abbahagyták.
Persze van még mit fejlődie a közönségnek (egyébként az Állatkertnek is - természetesen). Például a Pálmaházban kialakított lepkebemutatót - amit a közösnég kevéért úgy alakítottunk ki (pontosabban az én dolgos kollégáim, nekem ebben személyesen csak egészen kicsi szerepem volt), hogy be lehessen menni a lepkék közé. Tavaly nyáron ui. a lepkekertben nagy sikere volt ennek a módszernek. A Pálmaházban azonban (talán a hőségtől?) úgy látszik, sokan megvadultak. Pédául az egyik anyuka szó szerint ezt mondta a kisfiának:
- Nézd csak! Ott egy lepke. Menj, és fogd meg!!!
Mármost az ilyesmit ezek a gyönyörű jószágok nemigen tűrik. Úgyhogy egyenlőre be is zártuk ezt a részt, mert úgy látszik, erre még nem érett meg a közönségünk. Talán majd idővel...
Folytatom a válaszadást, de azt majd egyel föjjebb. Olyan nagy szövegblokkokat írok, hogy azt csdak kevesen bírják megemészteni, gyomorrontás nélkül :-§ . További előnye ennek a módszernek, hogy a topik fejjebb mászik az asztalon. Hátha másnak is van véleménye!
az volt a benyomásom, hogy a legtöbb szülő csak azért hozza el a családot, hogy a gyerkőcök valami szőrös állatkát simogassanak Azért viszi el, hogy a gyerek jól érezze magát, hogy legyen valamilyen program. Ő is tájékozatlan meg a gyerek is és maguktól nem is lesznek soha tájékozottak, ezért rulez ami elindult az állatkertben.
az Állatkertek arra valók, hogy az emberektől elzárjuk (=megvédjük) az állatokat. Na, azért ne essünk át a ló túlsó oldalára, arra a szigorúan védett természetvédelmi területek valók.
A motozás szerintem marhaság, hosztesszek kellenének. A személyes kommunikációt nem lehet pótolni, kellene néhány fiatal lány valamilyen egyenruhában, akik egész nap (főleg hétvégén amikor sokan vannak a látogatók) sétálnak fel alá és beszélgetnek az emberekkel az állatokról. Asszem még ingyen is lehetne találni erre a célra csajokat a biológus hallgatók közül.
A jobbak egy csomó olyan dologgal foglalkoznak (pl. fajmegőrzés, oktatás, kutatások), ami kézzelfogható módon mem biztos, hogy közvetlenül is hoz valamit a konyhára.
Ti is a jobbak közé tartoztok? Én konkrétan a Magyarországon honos vagy kipusztult fajokkal való foglalkozást hiányolom. Van nektek erre irányuló programotok? Erre talán adományokat is lehetne még gyűjteni.
illetve a hobbi- és díszállattartásban így is sok szomorú dolgot tapasztalunk, és nem nagyon szertnénk növelni az ilyen esetek számát. De titeket legalább nem a haszonszerzés vezérelne, és ez is egy tájékoztatási, nevelési csatorna lehetne. (csak annak adnátok el, aki megbízhatónak tűnik, + infokat adhattok stb.)
Csupán a Jázminról szóló szöveget felejtettem ki! De itt van, íme:
Fehér tevecsikó
Egy új élet születése mindig különleges dolog, még az Állatkertünkben jól szaporodó tevéknél is. A mostani teveszaporulat azonban – ha lehet – még különlegesebb. Jázmin nevű, május 4-és született tevecsikónk ugyanis szinte teljesen fehér.
A kétpúpú tevék (Camelus ferus f. bactrianus) – noha néhány vad példány még él belőlük a Góbiban – tulajdonképpen háziasított állatoknak tekinthetők. E domesztikált állatokra pedig rendszerint jóval nagyobb színbeli változatosság jellemző, mint vadonbéli társaikra. Ez a tevéknél sincsen másként, vannak sötétebb, és egészen világos színű egyedek is. Budapesten jó ideje a nagy testű, világos színű típust láthatja a közönség, de Jázmin szőre nem egyszerűen világos, hanem teljesen fehér. Belső-Ázsia nomádjai számára az ilyen tevék különösen nagy értékkel bírtak, a levedlett szőrükből készült nemezt csak a kánok, kagánok háztartásában volt szabad használni.
Jázminnak különben érdekes a családfája is. Anyja, Jolán II. 1996-ban érkezett hozzánk, ám apai ágon régi budapesti család sarja. Az apa (Juszuf) 1994-ben, a nagymama (Johanna) 1976-ban született a Budapesti Állatkertben, és bár a dédnagymama (Janka) nem nálunk született, 1968-tól 1979-ig volt Állatkertünk lakója. Janka egyébként eredetileg a Hunniának dolgozott, ő volt a Gárdonyi Géza regénye nyomán készült. „Egri csillagok” című magyar film egyik „sztárja”.
Fogok válaszolni, de a nagyfőnök épp most halmozott el egy rakat munkával, úgyhogy majd csak kicsit később lesz időm bepötyögni a választ. Szűxavúságom közismert ;-)))
Addig OFF-ként elküldök egy anyagot Jázminról. Ezt most írtam a Vadon magazinnak, és egygyerűen copy-paste-val beültethetem ide.
Megyek melózni, majd még írok, válaszolok, miegymás!
