Aha, felakaszthatót, de emeleteset. Kb 30 x50x50-es méretűt, de az se baj, ha 60 cm a teljes hossz.Még az sem az igazi, amit én találtam, mert nem látom, hogy lenne tálcája a víznek. A lányom, aki ismeri az eredeti ócskát, és kereste az ikeeában nekem, azt mondta, hogy az ott található sokkal kisebb volt(és túl azon az árhatáron, amit én megadtam neki). Mivel én szökőévben egyszer jutok el oda, maradna a webbolt. Van más, az ikeán kivül, ami ilyesmit árul?
Az enyém is egy régi szocreál darab, megérett az is a cserére, a lányaim már leszólták, de addig nem dobom ki, amíg nincs másik, pedig már ritkán használom, mert hálistennek gép mosogat többnyire. Éppen nem fér a mosogató fölé (a nyaralóban sem), hanem a mellette lévő falra, alatta már a padló van.
H G: itt csak praktiker van, ott nincs, még a baumax jöhet szóba, az lesz a következő állomás.
efzsuzsa:Ebédszünetben bementem a közeli Kátayba (ahol korábban nem volt), most láttam egyet, a méret jó, csillog-villog, de tálcája az nincs (a földre csöpögjön a lé?), de az ára : 14990!!!!!!! Hát annyit még akkor sem adnék érte, ha a fizetésem (ami aprócska) az ötszöröse lenn a mostaninak.
Évente átlag egyszer kerül rá a sor, mert nagyon jó, de a boncmester utálja a 3 órás melót( ez én volnék ).
Már felvetettem, hogy esetleg azzal a 6 lyukú tárcsával ledarálva kellene kísérletezni, amit Apósom cuccai közt találtam, de eddig ez nem sikeres kísérlet volt.
Szóval. Végy egy fejet, füle legyen! Fél fej is jó, mert végül túl sok lesz a meló..:}}
No, ezt a (fél) fejet szépen, szakszerűen, nagyon éles késsel mindenféle ehetőnek látszó alkatrésztől le kell tisztítani.
Nekem szikéim is vannak, eléggé le szoktam pucerálni a csontot...
Ezután jön a neheze.
Az alapanyagot szintén baromi éles késsel 0.5x0.5x0.5 centis darabokra szoktam szabdalni ( ezt szeretném a nagylyukú tárcsával megspórolni, mert ez a neheze).
Ezután már nagyon egyszerű, pörköltet kell készíteni.
Mivel melegszendvics lesz belőle, elbírja a bazsalikomot, meg kedved szerint az egyéb fűszereket is, akár sokat is.Nameg kis vörösbort is, már ha van kéznél.
Ha elkészült ( a füldarabok is könnyen rághatók) a dolog kész.
Kisebb pitlikbe szétmérve mehet a hűtőbe.
A cucc könnyen szeletelhető, és rátehető a kenyérre/zsömlére/bármire.
Én úgy szoktam, hogy kicsit pirítok a kenyéren ( erre megy majd az áru), másik oldalát jobban megpirítom, fokhagymázok, ráteszem a szeletelt kocsonyás állagú pörköltet, aztán, mikor már átforrósodott, hagymakarikákat hajigálok rá, megpirítom kicsit, és hamm.
Az asszony vékony sajtszeleteket szokott rátenni, de úgy kell neki...:}}
Elég olcsó, kiadós, nagyon finom, cserébe tökölős kaja...:}}
Maga is könnyelműen kiselejteztem a régi, ezer forintos, akkor még bárhol kapható falraaksztósomat, mely picurka konyhámban tényleg nagy segítség volt...
Azóta KERESEK!
Évekkel ezelőtt, amikor még nem kellett, vagy hatféle is volt az IKEÁBAn, olcsó is , drága is , kicsi is , nagy is - és volt piros, amit kinéztem magamnak a konyhai színvilágra tekintettel.
S aztán ért a meglepetés.
A műfaj megszűnt, illetve aranyárér van, például az Ikeában.
Még az vele a bajom, hogy szélesebb, mint a hely, ahová be kéne férnie és , szerintem, nagyon nehéz... Krómozott, szép, nyilván ezer évig jó - de én mégsem veszem meg.
A Kátayban egyáltalán nem találtam falraakasztóst.
Épp tegnap ettem a fejhúsból alkotott pörkölttel készült melegszendvicset fokhagymával dörgölt pirítós alapon...:}}}
Lehetne erről kicsit, bővebben? Kaptam a múlt héten egy zacskó abált malacfület a kutyám napokig vigyorgott a hűtő előtt- ha kivitelezhető lenne fülből kunyerálnék még egy csomaggal.
Mivel soha nem kerestem ilyet, nem tudom, lesz-e máshol olcsóbban... Viszont arra figyelj, hogy tényleg rozsdamentes anyagból legyen, és ne csak kívül krómozott, mert az secperc alatt leütődik róla, és kezdődik a rozsdásodás. :-( Tehát ilyen szempontból lehet, hogy jobb beruházás egy drágább, de valóban rm. darab.
Tényleg találtam egyet az ikea honlapján:http://www.ikea.com/PIAimages/23867_PE098356_S2.jpg, csak éppen az 6790 forintocska. Azt hiszem, mielőtt ezt megvenném, teszek néhány kört a téma körül, ha nem is találok olcsóbban, legalább az ár gondolatát megszokom...:)))
Az IKEA honlapot nem néztem, de éppen az indított az írásra, hogy a lányom, akit megbíztam,hogy ha az ikeában jár, vegyen nekem ilyet, felhívott a boltból, és semmi biztatót nem tudott mondani.
Nem értem miért nincs, pedig olyan praktikus, helykímélő. A nővérem konyhájában kettő is van, ő is régen vette, de nekem is van egy +15 éves, műanyag bevonatos drót, azt is lecserélném, mert rozsdásodik, a tálcája eltörött, de ez most konkrétan nyaralóba, kis helyre kellene.
Ha tudnám, hol keressem, megtenném, bár ez az idegen tollakkal ékeskedés esete, mert rám csak a boncmesteri feladatok várnak, ez a kaja az asszony reszortja...:}}
Kolléganőm megoldása erre az volt, hogy egy mesteremberrel, aki kovácsolt vasakkal foglalkozik, megcsináltatta méretre, és lefujta müanyag alapu festékkel. Igaz, ez drágább, mint amit rá akarsz szánni, de ő náluk sem volt semmilyen beszerzési lehetőség, igy rászánta az összeget. :)
Egyik kedvencem a cseresznye, és idén óriási szemek nőttek nálunk a kertben. Viszont mindig félelemmel állok neki a legelésnek :-)), mert engem is iszonyúan felfúj.
Vajon úgy nem működik, ha az ánizst egészben lenyelem, mint egy keserű gyógyszert? :-)