36V-os, gyári, talán 1 hónapos. 80 rugóért adják el, szerintem nem rossz ár. Valami turbó kapcsolót is írnak, bár nem kapcsoló, csak kilógó drót, amit át lehet dugni. Egyik vezetékkel 18-20-at megy, a másikkal 40-et. Állítólag kefe nélküli dc motor hajtja, azt nem tudom, ebben van-e valami nyomatéknövelő. Még kapcsolót is raknék rá, hogy ne kelljen drótokat dugdosni, csak az emelkedőn menjen fel, meg tudjon dombos terepen 30-40 km-et elmenni. A 300 W meg amiatt jó, mert pont ez a kerékpár kategória felső határa, ha jön a közeg és se bukó se jogsi, egy szót sem szólhat. Sőt, még a kisfiamat is felültetném hátra, s úgy furikáznék a városban, had lássa mindenki. Mármint nem dicsekedésképpen, csak népszerüsíteni az ebringákat.
Mivel nagyon be vagyok sózva ebringára, azon gondolkozom, a montimat hogy tudnám villamosítani. Sok barkács lehetőség nincs, viszont hubmotor készlettel rövid idő alatt át lehet variálni. Már ezer oldalt elolvastam, de ilyen ebringa átalakító készletet itthon nem találtam. Most írtam emailt egy kínai emberkének, hogy mennyi náluk, szállíttanak-e Magyarországra 1 db-ot és mi a költség. Esetleg nem tud valaki boltot, ahol emberi áron kapható hubmotor készlet?
Tapasztalatom pont olyannal nincs ne 99%-ban egy a tudásuk ezeknek, az akkuk minőségében különböznek csak inkább. Megy e 40-et? Hát ha gyárilag pl. 36 Voltos akkor nem tartom valószínűnelk deha megvan tuningolva 48 Voltra akkor nagyon is lehetséges kihozni belőle,a hatótáv meg csakis akku kapacitás és állapot függvénye-..nameg vezetési stílus...szerintem ezek a mai bringák fogyasztásban +/- 10% ban térnek el maximum hogy most 250Wattos vagy 300 nem igazán számít...sokmindent lehetne eről írni de hátha van valakinek tapasztalata. Amúgy azt tapasztaltam hogy sokféle néven eladják egyazon kaptafára készült bringákat szóval ha valakinek van olyan ami pont úgy néz ki szinte biztos hogy azonosak a tulajdonságai.
Van valakinek gyakorlati tapasztalata 300W-os, robogó formájú elektromos kerékpárral? Van egy eladó valószínűleg Polymobilos PA-045-ös (Praktikeres), kiváncsi volnék tényleg megy-e 40-et és mennyit megy el 1 töltéssel. Illetve az emelkedőt mennyire bírja. Üdv.
Megnéztem a lapot, hát igen kb ezt, csak mondom, én inkább a motor felőli dörzskerékre raknék gumibevonatot, és ez futna a fém felnin, nem a külső gumin, pont azért ahogy ott is írja: hamar elkopna a szokványos gumi.
A másik meg a dongó oldalán láttam a mocit 50ezerért kuplunggal szerelve. Egyből az jutott eszembe, hogy ez a kit ideális "alapanyag" gokart építéséhez... (Persze benzines)
Kerékpár első tárcsája alatt az első lánckereket érted? Mert annál szerintem nagyobb kellene, hogy a motor fordulatszáma kellőképpen redukálodjon. Egyébként az ötlet nagyon jó!!!
Hát a régi dörzshajtásos dongó biztosan csúszott, de a velosolex jellegű meghajtás nem hiszem, hogy vizesen megcsúszna. Olvasd el a http://www.velosolex.hu nyitó oldalán, ott legalábbis azt írják...
Le kell cserélni a hátsó agyat tárcsafékesre, csak a féktárcsa helyére pl. egy kerékpár első tárcsáját kell felerősíteni (valószínű kell lyukakat fúrni a tárcsára). A motor felmehet a csomagtartóra a nyereg alá, a meghajtás biciklilánccal történhet. Minden alkatrész adott hozzá és megmarad a pedálozás lehetősége is.
Nem egy elveszett gondolat. A velosolex ugyanígy hajt. Ami nagyon megfogott benne, az az, hogy a hajtáslánc 1 db spéci kőböl áll, ami a kereket hajtja és gyakorlatilag nem nagyon kopik el, illetve maga a gumi, ami nyilván nem mezei bringakülső: dőrzshajtásra lett kifejlesztve. Gyakorlag az átviteli rendszer karbantartása annyi, hogy külsőt kell cserélni. És ugye ezzel a megoldással az áttételezési kérdés részben meg is lenne oldva.
Mellesleg a beszéltem a dongómotoros emberrel, rövidesen elkezdi árulni az elektromos bicikli konverziós szetteket, csak elég magas lesz az ára: ha jól emlékszem olyan 50 kürül aksik nélkül. Mondjuk ennyiért már lassan gyári ebringát is lehet majd venni.
Beszéltem a HE fórumán egy igen segítőkész felhasználóval aki sebi nincknévre hallgat és készített nekem egy kapcsolást 24 voltos rendszerekre az akkuk mélykisülés elleni védelmére.
Más rendszerekhez a lekapcsolás feszültsége a 130/220 kohmos feszültségosztó változtatásával alakítható.
Igen ez kétségkívül igaz, erről már sokat hallani, sőt mivel ismeretlen talaj ez a "rend őreinek" /inkább pénzbehajtók/ így a macerálás még intenzívebb lehet.....de az enyém számlájára 300W lett írva...ezzel csal meg lesz elégedve.....
Csak arra vigyázz, hogy az igazoltató rendőrnél ne legyen lakatfogó, mert a végé kideríti, hogy nem is 300W-os a motorod, hanem 600-800W és akkor az már robogó lesz. Azaz bukó, bizti, jogsi kell. Csak óvatosan, mert minél elterjedtebbek az e-bikeok, annál komolyabban ellenőrzik majd, hogy mit is rejt a burkolat.
Ja és valami lemaradt: a bolt a tornádót 185 ért adja, de az interneten a raktárban 140 körül van, akciok nélkül...200-300 ezerért meg komoly 1500-2000W-os elekrtomos robogot lehet már kapni, nem robogo kinézetű 300W-os kerékpárt, ezek hamarosan nagyon olcsók lesznek, már csiripeli a veréb hogy 50K lesz az uj ára....egyben mindemn olcsóbb...ha külön építesz kerékpárt és minőségi cuccokat veszel hozzá akkor valóban 200 ezer be is belekerülhet.....
HÁÁT van benne igaszság, amit mondasz, de az a gép nagyon ment...jó a sebesség érzetem mert 20 éve vezetek..és az 45Km/h volt...nem kevesebb..na mindegy nem amellett döntöttünk, mert nekünk még az is túl drága lett volna...akár hiszed akár nem ezt a gépet ami a fotón van 42000 ért vettem, szinte gyári uj, nekünk állatian teccik, és eszméletlenül jó a rugozása, kényelmes. Győrben 185000 ért árult a bolt Tornádot a 300W-ost, igaz az 39km/h-t is vitte, de olyan borzasztó volt a lengés csillapító nélküli megoldása, hogy a járdaszegélyről leérve akkorát csörömpölt a 185000 vas hogy nem hittem el.....ez fényévekkel jobb, és gyanítom hogy az egyik akkum hibás lehet mert kevés a hatótáv, igaz eddig csak max. sebességen próbáltam, mert még ez a 30-32 is kevéske. Jövő héten ha beméretem az akksit és csere lesz, akkor megírom a tapasztalatokat. Az orája 60 ig skálázott és komoly 3x 36 Ah-s akku van benne a szervíz szerint..de majd leellenőrizem! Üdv mindenkinek!
Hát! Az vagy nem 300W, vagy a 45 km/h nem stimmel, sokat csal az órája. A kettő együtt nem nagyon jön össze, főleg mivel ezek a Praktikeres meg egyéb kütyük azért ezért a pénzért a legalsó minőségi kategóriát képviselik, tehát nehezek, vacakul kidolgozottak, anyagminőségben hagynak némi kívánnivalót maguk után...
Abból kell kiindulni, hogy egy valamirevaló mountainbike váza 30 ezernél indul. Egy használható erős tartós első teleszkóp szintén minimum 30, de inkább több. Egy normálisabb tárcsafék, amivel meg is lehet állni 20 körül van fékkarral, és ez még nem hidraulikus, és 2 kell belőle. Ez eddig 100 ezer, és még szinte semmid nincs. Ehhez képest a kínaiak kihoznak 115-ből a nagyker-kisker hasznával egy elektromosat. Hát olyan is. Bocs mindenkitől, nem bántásnak szánom senki felé, csak azért csodák nincsenek. Ez is elvisz A-ból B-be, de azért nem kell hasraesni tőle. Minőségi cuccost 200-300 ezer Ft között lehet kihozni, ha NiCd vagy más akkut veszel, akkor még több. Sajnos. Valaki írta, hogy nem akar gagyit. Ennek fényében el lehet képzelni, hogy mit lehet kihozni 100 ezer körül. Persze sokaknak jó ez is, illetve korlátozottak az anyagi lehetőségek. Én meg biztos kicsit sznob vagyok. :-)
Így már könnyű, de ezt a motort nem is kapod meg 15 ezresért. Ez gyárilag fel van szerelve egy 1:3-as vagy 1:4-es áttételű fogaskerékpárral. Innentől egyszerű a dolog. Csakhogy ez a moci már drágább, mint egy agymotor, legalábbis amikor 2 éve utánajártam, még az volt.
Vettem egy roncs elektromos rollert alkatrésznek. Végülis működik csak bele kivan meg kopott meg ilyenek. A srác csak egyben adta, így a "lelke" feleslegessé válik számomra, mert én másikmotort, akkukat vezérlőt teszek bele.
Szóval ha valakit érdekel 250W 24V motor 2db 12V 12AH akku, vezérlés. Baráti áron adom.
Sziasztok! Segítség kellene! 1 hete vettem az asszonynak egy elektromos robogó formájú kerékpárt. Itt a fotója is. Állítólag nincs magyar neve. használtan vettük, 300W-osnak mondták. Szolnokon árulják egyébként a Golf áruházban. Állítólag 12V 3x26AH-s akku, és 36V-os a moci..turbófokozat kapcsoló van de állítólag a szervíz szerint csak a nagyobb e. robogokba van bekötve. 1 éves, pont most járt le a garija...nem tudom mennyit bírt ujonnan, valószínú max 30km utat, de neküpnk teljes gázon max. 8-9 km-t megy el...végsebesség: 32 síkuton de kisebb lejtőn is csak max: 35Km/h, aztán 3 km után már csak 30-al megy......
Kérdésem hogy a turbófokozatot be lehet e utolag vezetékelni hiszen a gombja megvan, illetve hogy nagyobb amerű akkuval, pl 48 Ah-sal de változatlan fesszel tehát 3x12Voltossal azaz 36 V-ossal nő e amjd a végsebesség, vagy ezzel csak a hatótáv, és a sebesség növekedést csak feszültség emelkedéssel lehet elérni vagy a turbófokozattal is, vagy valami mással?
Azért van ennek reális létjogosultsága, mert a praktikerbe érkeztek 300W-os járgányok, 109.000Ft akcios áron kipróbáltuk még mielőtt ezt a használt magyar név nélkülit megvettük és a praktikeres nagyon ment...45 -öt ugy vitte hogy döbbenten tapasztaltuk..még az eladó is kipróbálta....a válaszokat előre is köszönöm!
Sziasztok! Ha valakit érdekel esetleg egy használt elektromos robogó, most újra meghirdetem. Sk. Tunningolt kb: 1500W, végseb. 50km/h, kiváló gyorsulás, emelkedőket is simán veszi, 48V 24Ah. Budapest 23Ker. irányár: 150ezer. email publikus.
Én ezen morfondíroztam magamban, de dörzshajtással. Azt sokkal egyszerűbb kivitelezni. Szerintem. Az egésszel az a bajom, hogy nem tudom hogy tudnék olyan motor-felfüggesztést kialakítani, amivel erőt is ki tudok fejteni a dörzshatáshoz, és stabil is.
Most vegyük a becélzott sebességet. 10 m/2 az 36 km/h, ez nagyjából korrket is lenne csúcssebeségnek.
A kerékpár sebessége, és a meghajtásra haszánált acélfelni sebessége nagyjából azonos, most itt első körben ettől eltekintek, majd később ki lehet számolni azt bekalkulálva is. Ezt arányossággal kéne megtenni a felni és a gumi átmérő különbségeit figyelembe véve.
Ugyanennek a 10 m/s kerületi sebességnek kell kijönnie a motor dörzskerekére is, tehát:
vk = f * K = f * r * 2 * pi
f = 3000/perc =50 /s
r = vk/(f*2*pi) = 10[m/s] /( 50/s *6,28) = 0,032m = 3,2 centiméter
Tegyük fel, hogy a kerék acél felni-je 35 centi sugarú. (ez 70 centi átmérőt jelent, ami kb reális lehet, nem mértem le)
Ekkor a felni kerülete 2 pi * 0,35 = kb 2,2m
Ha a kerék ennél 5 centivel nagyobb, akkor annak a kerülete:
0,4*6,28 = 2,512
2,512/2,2 = kb 1,14, vagyis a kerék méretek miatt 14%al kell korrigálni (ennyivel gyorsabb lenne korrekció nélkül)