Kezd behalni a fórum, dobd fel egy kicsit:-) Úgylátszik elkezdődött a téli időszámítás, sokan végeztek a kinti munkákkal, és akkor bizony nincs erőlködés, pihi van-->>> nincs sérv kialakulása veszélyben:-D
Ma egy kiscit viszont igen. De nyilván a téligumis kerekek felrakásának köszönhető, mert ezt észrevettem korábban is. Görnyedezni, kuporogni az autó mellett nem éppen sérvnek való, de mindenképpen akartam egy kis fék karbantartást is végezni, ha már úgyis leszereltem a kerekeket. Azért nem kellett most annyira erőlködnöm, mert vettem egy nyomatékkulcsot, aminek jó hosszú szára van és könnyen lehet vele dolgozni. A nyomatékértéket beállítva meg jelzi ha elértem azt a meghúzási erőt, amit a gyár előírt a kerékanyákra. Így aztán nem kell jobban tépkednem, erőlködni mint ami szükséges. :)
Na, jobb oldalon már úgy fáj, mint amikor sérvem volt. Nincs dudor, egyenletes mindkét oldal. Kehéácseléskor sem boltosodik jobban mint a bal oldalon. Érdekes módon tegnap is, meg ma is este kezdett el fájni.
talán 3 hónap míg elműlik az a virsli.Most,hogy olvasom a topikot egy jó erős kosszarv paprikát benyomtam a fehérszalonna mellé és annyira csíp,hogy egy kupica 60 fokos szilvapálinkával hütöm le.
Meg kell nyugtassalak, "virsli"-m nekem is volt. Mondjuk mi anno egy bevarrt ceruzaelemhez hasonlítottuk. Itt a fórumon teljesen megnyugtattak, hogy idővel lelapul. Így is volt, felesleges ezen görcsölni, fölösleges aggódni. (persze orvos engem is látott, de ahogy olvasom te is beszéltél vele) Szerintem annak eltűnéséhez akár hónapok is kellhetnek. Nem emlékszem nálam mikor múlt el, 3hetesen simán volt nálam is, most olvastam vissza post-omat, viszont azt nem jeleztem fórumba mikor múlt el.
Engem háromnegyed éve műtöttek, teljesen jól vagyok, a vágásom még mindig látszik, de fájdalmaim nincsenek. Persze előfordul egy-egy olyan eset - egy-egy rossz mozdulat esetén - mely emlékeztet aznap hogy műtve voltam, de ezek a kis beleszúrások szinte másnapra elmúlnak.
Anno a gyógyulásom alatt én is észrevettem, hogy felhúzott lábbal könnyebben, illetve kisebb fájdalom mellett ment az orrfújás esetlegesen a hapcizás - ha épp volt erre időm felkészülni :-) - viszont ha ez olyan mértékű mint fórum társamnál, akkor ez tényleg nem nagyon kivitelezhető. landsmann, jobbulást kívánok, és persze a többieknek is mihamarabbi felépülést, és kitartást kívánok!
A töredékétől is elpusztulnék. Na nem a paprikáétól. Akoholt a legkisebb mértékben sem fogyasztok. Ez azt jelenti, hogy éves szinten 0, azaz nulla milliliter.
Te vagy az a beteg, aki mikroszkóppal figyeli a gyógyulását. Azt tanácsolom igyál meg egy kis kupica erős unicumot és légy egy kicsit engedékenyebb magaddal.
Ha esetleg úgy maradsz, akkor nagyanyám kalapkúráját tudom ajánlani. 10 liter bor és egy liter pálinka egyhúzamba valamint egy 5 literes erőspaprika megevése. :)))))))))))))))
Volt már amikor kínomban kézrátétellel mertem köhögni. Tudni kell, nálam a takonykór nem annyiból áll, hogy köhintek 2-t, vagy tüszkölök hármat. Minimum másfél, két hét intenzív tüszkölés, orrfújás. Egy 100-as papírzsebkendő akár 1 nap alatt is elfogy. Nem is győzöm magam, úgyhogy wc-papír gurigát fogtam be az orrfújásra. Persze csak itthon. :) Már azt hittem, tegnap túl vagyok a neheznén, de tévedtem. Úgy néz ki, most vagyok a stagnáló állapotban. Majd ez után jön a javulás. ERgy alapos kiizzadás lenen jó, de hátha ez ma éjjel megadatik. Már napok óta nem tudtam egy normálisat aludni, ennek ellenére nem vagyok álmosabb mint máskor. A köhögési szakasz még most indul, úgyhogy majd az megadja a kegyelemdöfést a sérveknek. Abba még a derekam is belefájdul majd. Már előre félek.
Én egy olyan meditációs pózban ülök egész nap, hogy nem lélegzem, így nincs tüsszentési ingerem. Egy baj van ezzel. A kivitelzése nehézkes, mivel csakis egy szarkofágban lehet végigélni így az életet. :))))))))))))))
Ja, egyébként ismételten csupa takony vagyok, úgyhogy az orrfújástól, tüszköléstől már néha fájásaim vannak. A kegyelemdöfést majd a köhögés adja meg. Na, abba a hátam is belefájdul.
A figurás foltos módszer a hálóbeültetéses. :) A szár levágása sérvnél nem értelmezhető, esetleg vakbélnél, mert ott kiszednek valamit az emberből, esetleg valamilyen amputáció analógiájának jó lehet. :D