És én tényleg kezdő vagyok, lövésem sincs, vagyis eddig még igen kevés.
Ma kimentem Sinatelep magasságába a Dunára egy gyorsan össze rakott, kissé kezdetleges paddal.
Igazán nem az arany érdekelt hanem a személyes tapasztalat szerzés, próbáltam a költségek alacsonyan tartása mellett gyakorolni amit a neten megnézett videókban és elolvasott írásokban találtam. Igazán a padra nem gyártottam rostát, gondoltam egy 2 mm lyukosztású konyhai rostával pillanatok alatt megoldom a homok kinyerését. Na ez cumi volt. 8 óra alatt mindösszesen 10 vödör anyagot tudtam átmosni. És bár a vízállás nem igazán volt kedvező a a helyet sem említik sehol az aranylelő helyek közt, szerintem találtam jó néhány aranypelyhet, csak nagyon aprókat. És ez tényleg teljesen más mint amiket eddig aranynak gondoltam. Teszek fel majd néhány képet és videót. Szívesen olvasnék jó tanácsokat.
nero58, ez nem volt szép! Senkit sem az határoz meg, hogy mennyi kását evett és hány éve lapátol.
Úgy látszik tényleg feleslegesen hozta létre anno a blogot a tudás újkori gyűjtőhelyéül BLAtti, s szerveett két találkozót Ctrotorral, hogy tanulhassunk mi kezdők...:(
Tényleg mi van Ctrotorral??? Valaki, valamit tud?
bontosjani: A szócsata itt kevés...és felesleges is! Várom a beszámolótokat a hegyi patak túráról, képekkel, eredményekkel. :)
dez1: Örülök, hogy pörög a fórum, azonban a tartalom elvész. Nem vagyunk előrébb attól, mert 2x30 hsz-t kell visszagörgetni ahhoz, hogy az első érdemi hozzászólást megleljük. Azon kívül, amit ugye keresőben konkrétan kikeresünk.
Nagybivaly: 4500 hozzászóláson keresztül nem tartozott hozzá...mi változott? :)
A találkozást támogatom, sajna nekem időm nincs egyelőre a találkozásra, pedig sokat tanultam az utolsó talin, bár késve érkeztünk és nagyon külsősként nézelődtem csak.
Losznya: Tisztelem a tudásod és élvezem a hozzászólásaidat! Egyetértek a bennük foglaltakkal, de kezdők mindig lesznek. A stílusuk néha nem simulékony, de ezzel nem tudsz mit kezdeni.
BLAtti: A blogodat élveztem és sokszor visszatérek, hátha van újdonság, de láttam a helyi, sárga-fórum topicban, hogy elfoglalt vagy magánügyből kifolyólag. Szerintem szó nélkül hagyhattad volna az egészet, bár tudom, hogy te vagy itt a "szócső", de nem te vagy a moderátor. Tényleg, van egyáltalán moderátor? :)
No, mindegy!
Mindenkinek jó aranyászást! Ne veszekedjünk! Nem is annak indult, nem tudom hogyan fajult idáig!? :P
Én a helyedben nem röhögnék, hanem a 4537. hozzászólásod után nagyon mélyen hallgatnék, mert a végén még kiderül, hogy lövésed sincs az egészről.
Persze okoskodni, meg a gép mögött nagyokat álmodni patakaranyról, meg forgórostás aranymosó gépről az egyszerű. Elárulom neked, hogy ha nem csak a szádat jártatnád, hanem olvasnál és gyakorolnál, akkor ilyen egyszerű lenne az arany felismerése is.
Amilyen ügyesen bevágódtál ide ebbe a közösségbe, olyan gyorsan és nyom nélkül fogsz eltűnni, csak az okozott kár, na meg az épületes hozzászólások maradnak itt, sajnos.
A fórum kapcsolatteremtésre, és eszmecserére egyaránt hivatott.
Nem kell kukkolni amire nem vagy kíváncsi.
Bár ha ennyire nincs erőd ezen felülkerekedni, akkor van ráérő időd.
Egyébként ha valaki nem megy el egy általad szervezett találkozóra, ami egyébként jó dolog azárt még nem kell le puffogni. Nem biztos, hogy nem szeretett volna elmenni, de a nevében én nem írhatok. Szerintem toborozz magad mellé pár utálkozásra vágyó embert, és indítsatok egy új topikot.
Megpróbálok egészen visszafogottan reagálni a dolgokra...
Ha jól olvassátok a megjegyzésemet, azok a magánjellegű dolgokra vonatkoznak, melyek eddig sem volta a fórum részei, tehát kvázi a privát szférában, baráti beszélgetéseken belül megbeszélendő dolgok.
A találkozókat, rászervezéseket, költségcsökkentést eddig is támogattam...tán még emlékszik valaki a két megszervezett találkozóra.
Itt jegyezném meg nero58, hogy nem emlékszem, hogy ott lettél volna bármelyiken is...talán másként látnád a dolgokat.
A fórum forgalmát mi alakítjuk, vagy nem alakítjuk...
Én speciel örülök, hogy ez nem egy Fiat Multipla fórum!
Én is csatlakoznék, ha a közelben laknék és lenne időm.
Kedves flame-elő kolléga:
Az, hogy ki hány köbméter kavicsot mosott ki, nincs összefüggésben azzal, hogy ki tud normálisan viselkedni egy fórumon. Úgyhogy ne kapásból kaffogással kezdj, ha valaki szigorúbban veszi a fórum íratlan szabályait.
Tegnap majálisozás helyett ki mentem a Duna Ercsi és Adony közötti szakaszára, próbáltam tállal jó néhány helyen.
Rengeteg lapos csillogó dolgot találtam de nem tűnt egyik sem nehezebbnek mint maga a homok szemcse,legalábbis határozottan nehezebbnek. Így sztem aranyat egy pelyhet sem. Bár tapasztalatlanságom miatt az is lehet, hogy akkor sem ismerném fel a dunai aranypelyhet ha rá lenne írva. Viszont Iváncsa magasságában a Duna folyásától kb 30 méternyire van egy sóderbánya ami nemrégen összeszakadt a folyóval. Meg néztem az összeszakadt részen is, és találtam aranynak látszó pelyhet ami teljesen eltért a többitől. Ezek minden oldalról nézve gyönyörűen csillogtak, lapos formátlan kis pelyhek kb 1 mm a leghosszabb méretük. Kézzel és csipesszel is megnéztem és olyan mint ha szét lehetne kenni de a csillogásuk ugyan úgy megmarad. Ez mi lehet? Erre szeretnék választ kapni. Sziasztok.
Ha nem tetszik, ne kukkolj. Nem muszáj elolvasnod. Egyébként azért beszélünk itt hogy esetleg akinek nincs lehetősége vagy kedve egyedül kimenni, tudjon csatlakozni. Talán a fórum erre is való?
Bocsánat, hogy most némi moderátori szerepkört játszom, de ezeket a magán jellegű dolgokat beszéljétek már meg privátban légyszíves! A fórumot ne off-oljátok privát beszélgetéssel. Bár nem én indítottam ezt a topicot, de az utóbbi fél oldalt töröltetném Cebrail21 hsz-én kívül...