Íme jelenlegi és 2020., azaz Trianon 100. évfordulóján meglévő kormányunk centenáriumi programja ezen nemzeti gyászeseményre:
http://www.atv.hu/belfold/20191207-semjen-zart-korben-trianonrol-olyan-nagy-triumfalas-nem-lesz
Tudom, van sok Trianon fórum itt az Indexen is és máshol is, de ez az évforduló egy olyan mérföldkő, ami megérdemel egy külön vitahelyet, mert ez olyan alkalom lesz, amin ha mást nem is teszünk (sajnos), de alaposabban kibeszéljük ezt a magyar sorskérdést.
Szóval ami a fenti hivatkozásra kattintva olvasható:
"Óvatosságot javasol Semjén Zsolt a trianoni békeszerződés 100. évfordulója ügyében. Egy bizonyos szintnél nem szabad, nem bölcs túlemelni a témát. Nem cél ugyanis a határon túli “utódállamokkal” való konfrontáció, sem az ottani magyarellenes sovinizmusnak az élezése - hangoztatta a részvevők elmondása szerint a miniszterelnök-helyettes egy zártkörű rendezvényen, a Kereszténydemokrata Esten".
Tiszta ballib szöveg, ugye? És ezekkel akarunk mi akárcsak tiltakozni is bármilyen sovinizmus ellen?
Miért nem jutott még túl mára a magyar politika ezen a félénk önmegtartóztatáson, főleg ha olyan nagy nemzetinek mondják magukat?
Ez így van, de milliónyi magyar már keresett magának új hazát dobva magyarországot.
Szerintem jó lesz az pár százezernek is, és hogy az tényleg a hazájuk lesz-e a kvándoroltnak, azt majd az idő eldönti. Mellesleg sokan már haza is jöttek, mert nem jött be az új haza. De az új hazából pl. sokan azért nem jönnek haza, mert nagymellénnyel kimentek, aztán nem jött be semmi, és most szégyellnek hazajönni, és ingyenkonyhákon valahogy eltengődnek az új hazájukban. Aztán ott vannak az olyan lecsúszottak is, akik hajléktalanok lettek. Ezzel kapcsolatban pont most nemrég láttam egy német riportot, ahol a sok román, lengyel mellett magyarokat is mutattak. Szóval a nagy nyugati paradicsomban sem fenékig tejföl az élet, de persze el lehet menni szerencsét próbálni...
Nem akartak és akarnak magyarok lenni, és visszakérik ősi földjeiket amiket az ázsiai magyarok elvettek tőlük.
Milyen "ősi" földjeiket kérték vissza?! Ne hülyéskedjünk már!
Tudomásom szerint az Avar-birodalom bukása után a Kárpátmedence gyakorlatilag a senki földje volt (mondjuk Erdély a só- aranybányái miatt a bolgárok fennhatósága alatt volt, de nem csatolták az államukhoz), és utánuk pedig az őseink alapítottak itt egy tartós államot. Tehát nem vettek el senkitől semmit.
De már az a tény is cáfolja ezt az állításodat, és akkor neked is leírom, hogy amikor a tárgyalásokon a magyar küldöttség javasolta a népszavazást a kijelölt elcsatolandó területeken, akkor éppen a románok, a csehek és a szerbek tiltakoztak ellene a leghevesebben, mivel féltek, hogy lelepleződnek a hazudozásaik és rágalmaik, és a területigényeikből nem lesz semmi...
"Ez sem igaz így, mert a népszavazásokat megengedték volna a győztesek, de a csehek, románok és szerbek heves tiltakozása miatt elálltak a magyar küldöttség kérésétől..."
Aponyi az egész elcsatolt területre próbálta meghirdetni, ez is egy taktikai hiba volt...
A pánszláv propaganda terjesztette a híreket Nyugat felé a "nyomorgó és elnyomott" magyarországi kisebbségekről, ami a háború kitörésekor jól jött az Antantnak az ellenség gyengítéséhez.
Már az a tény is cáfolja az állítólagos "elnyomásukat", hogy amikor a tárgyalásokon a magyar küldöttség javasolta a népszavazást a kijelölt elcsatolandó területeken, akkor éppen a románok, a csehek és a szerbek tiltakoztak ellene a leghevesebben, mivel féltek, hogy lelepleződnek a hazudozásaik és rágalmaik, és a területigényeikből nem lesz semmi...
Azon teljesen kár és fölösleges vitatkozni, hogy ki milyen származású, mivel az embert elsősorban az érzelmei és a tudata határozzák meg, és ! Petőfi egyértelműen magyar tudatú és érzelmű ember volt! Ezt ő maga is többször hangsúlyozta a verseiben, itt van egy közülük...
MAGYAR VAGYOK
Magyar vagyok. Legszebb ország hazám Az öt világrész nagy terűletén. Egy kis világ maga. Nincs annyi szám, Ahány a szépség gazdag kebelén. Van rajta bérc, amely tekintetet vét A Kaszpi-tenger habjain is túl, És rónasága, mintha a föld végét Keresné, olyan messze-messze nyúl.
Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben sírva fakadok; De arcom víg a bánat idejében, Mert nem akarom, hogy sajnáljatok.
Magyar vagyok. Büszkén tekintek át A multnak tengerén, ahol szemem Egekbe nyúló kősziklákat lát, Nagy tetteidet, bajnok nemzetem. Európa színpadán mi is játszottunk, S mienk nem volt a legkisebb szerep; Ugy rettegé a föld kirántott kardunk, Mint a villámot éjjel a gyerek.
Magyar vagyok. Mi mostan a magyar? Holt dicsőség halvány kísértete; Föl-föltünik s lebúvik nagy hamar - Ha vert az óra - odva mélyibe. Hogy hallgatunk! a második szomszédig Alig hogy küldjük életünk neszét, S saját testvérink, kik reánk készítik A gyász s gyalázat fekete mezét.
Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég, Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok! Itt minálunk nem is hajnallik még, Holott máshol már a nap úgy ragyog. De semmi kincsért s hírért a világon El nem hagynám én szülőföldemet, Mert szeretem, hőn szeretem, imádom Gyalázatában is nemzetemet!
CSak itt van Hruz Maria-a petrovič-gyerek edesanyja,/Hruz-Hrban-Hrotko/ szlovak hangzasu nevek,nem is ertem titeket nem tanitanak erre a iskolaba mert minket itt mindig kioktatnak,meg a ellenkezojerol is..:)))
Csak felhomályosítanálak, hogy a hazát nem a pénz teszi, és nem ezért ragaszkodunk hozzá. A haza lényegesen több ennél, de lehet hogy te ezt nem érted...
Annak az "operettbandának" köszönhetjük, hogy Sopron és környéke magyar maradt, de ilyen "apróságokkal" ne is törődj...
azért is hagyták ott és csak ott a népszavazást, sehol máshol.
Ez sem igaz így, mert a népszavazásokat megengedték volna a győztesek, de a csehek, románok és szerbek heves tiltakozása miatt elálltak a magyar küldöttség kérésétől...
hogy stromfeld aurél mit hangoztatott és ennek következtében milyen sikeres volt a toborzása, arról már tettem be ide anyagot...
Tenni tettél, csak azt hallgatod el most is - pedig felhívtam a figyelmed rá -, hogy a toborzás azért nem sikerült, mert a nagy forradalmi ellenpropaganda mellett pl. a Katonatanácsok, és személyesen maga a fővárosi Katonatanács elnöke, Pogány József is, minden eszközzel akadályozták az új honvédő hadsereg felállítását, a szocdemek pedig elérték azt, hogy a parasztság soraiból nem lehetett toborzni, mivel ők "reakciósok", és "nemzeti" érzelműek voltak.Bartha Albert is pl. ezek miatt volt kénytelen lemondani, pedig az ő minisztersége alatt még ezek ellenére is sikerült kb. 30 ezer főt besoroznia, amiből a lemondása után sajnos nem lett semmi...
Konkrétan mely "felszabadított" kisebbségekről beszélsz?
Konkrétan a magyarországiakról: románok, ruszinok, szerbek, szlovákok...
Ezek szegények nagyon "el voltak nyomva" - legalábbis a pánszláv propaganda szerint - és a nagyon demokratikus, humanista, gyarmatosító nagyhatalmak égtek a vágytól, hogy végre felszabadítsák őket a magyar iga alól...
Miután az eszmei felmenőid orvul meggyilkolták Tisza István, sajnos nem volt.
Utána már csak a pacifista, és balfék hazaáruló Károlyira és bandájára futotta, ahol gyakorlatilag már az a szélsőbalos kommunista söpredék irányított, amelyi először teljes ararchiába taszította az országot, majd a hatalom megszerzése után olyan kegyetlen állami diktatúrát és terrort vezetett be, amit az ország népe addig sohasem látott...
mert rohadtul nem érdekelte őket az amúgy is düledező osztrák-magyar monarchia. sokkal fontosabb volt németország, oroszország vagy az oszmán birodalom.
No és arról mit írnak az anyagaid, hogy miért volt fontos az Antantnak Magyarország feldarabolása is annyira, hogy sehol másütt nem engedtek népszavazást a hovatartozásról Sopron és környékén kívül?
Miért nem csináltak inkább egy baráti, szövetséges Magyarországot?
Mihez tartották túl nagynak 325.000 km2-es országterületünket?
Miért nem volt elég az Osztrák-Magyar Monarchia szétválasztása osztrák, cseh és magyar részre?
A fizetőeszköz neve és minősége mennyire számít egy országhoz való tartozás akarásában? Ettől mondjuk jobb lesz magyarnak lenni Romániában, Ukrajnában, stb.?
Egyébként sajnálatos, hogy "dicső nagynemzeti" kormányunkat ennyire nem érdekli a Forint értéke, dehát ez van akkor, amikor a külföldi kézben levő gazdaságunk szereplőinek kedveznek.
Én biztosan nem ilyen gazdaságpolitikát folytatnék, hanem sokkal patriótább lennék ebben.