Miután mindenféle rendszámmal foglalkozó topic-kal találkoztam, de olyannal nem ami az 1990 előtt kiadott rendszámokkal, azok történetével foglalkozik, vettem a bátorságot, egy ilyent nyitni.
Arra kérem az ide írókat, az általuk feltett rendszámokkal kapcsolatban a lehető legtöbb információt, képet, évjáratot tegyék fel.
Én úgy tudom, hogy csak ez az egy volt, de ez is 630-as. Volt viszont Szekszárdon egy 30-asból és Nyíregyházán egy 311-esből készített cabrio városnézője a Volánnak. Nagyobb számban a Béke téri háromrészes MÁVAUT-mikrobuszok szolgáltak ilyen célokat.
A Veszprém-Alsóörs vasútvonal forgalmának közútra tereléséről szóló írásomba bekerült néhány régi magyar rendszám. Pl. egy a legelső Volán-csigás buszok közül is:
Lehet, hogy váltót is állított előtte, de szerintem szellőztet/ "lég-kondicionál" is. A buszvezető atléta-trikója árulkodik, hogy qtya meleg nap lehetett. Az akkori nejlon ruha-anyagok nem segítettek a kánikula elviselésében.
" Nekem a kedvencem a 107-es busz előtt álló ágrólszakadt munkásember, az atlétatrikós buszsofőr, és az utastájékoztató mikrofon gégecsöve a 180-as vezetőfülkéjében. "
---------------------
Nekem meg a rajta levő pótkocsijelző mellett a hatalmas M.A.N.-RÁBA visszapillantó tükör. Mivel sok ilyen nem szaladgálhatott ekkora kamion tükrökkel megkockáztatom hogy az MTI fotón ezt a GA-86-84-es Ikarus 180-as autóbuszt láthatjuk.
Ez az elmélet alkalmasint ott esik el, hogy a villamos a Rottenbiller utcai torkolat előtt áll, a legközelebbi váltó meg ezen a vágányon a Fiumei úti torkolat után volt, vagy 100 méternyire innen. Esetleg elképzelhetőnek tartom, hogy a néni vissza akar fogni a szálloda előtti vágánykapcsoláson. A vezető bal keze mintha már az áramszedő köteléért nyúlna, hogy lehúzza, más ott nem nagyon van baloldalt. Az utasok nagyon leszállni készülnek az első ajtónál, ami jogos, mert ott biztonságosan le tudnak szállni a járdaszigetre.
Amúgy félelmetesen jó kép, tele apró érdekességekkel. Nekem a kedvencem a 107-es busz előtt álló ágrólszakadt munkásember, az atlétatrikós buszsofőr, és az utastájékoztató mikrofon gégecsöve a 180-as vezetőfülkéjében. Én már el is felejtettem, hogy volt ilyen.
Különösen klassz fotó! A kelet s nyugatnémet ódon technika, már akkor is, közben a Citroen meg érkezik csendesen. Mögöttük a VW1302 már "modernizált" gépkocsi!