Az utóbbi időben mintha elmélyült volna a bevándorlással, bevándorlókkal kapcsolatos problémakör hazánkban és Európában.
De miért is probléma ez, ha az európai országoknak ott van az elöregedés és a népességfogyás is problémaként?
Mégis megtelt a vén kontinens? Nem tudjuk magunkbaolvasztani, asszimilálni, befogadni a menekülteket? Miért van ez és kiken múlik ez?
Magyarországon ugyanaz a helyzet kicsiben, mint Európában? Most nem tudnánk olyan telepesfalvakat létrehozni, mint pl. annakidején a görög menekülteknek Beloianniszt?
Interneten vagyunk. Miér kellene zavarjon?Úgy érzem az igazat írom, valami okból bennem ez a világnézet alakult ki. De tisztelem a másét is, biztosan van oka annak is amiért olyan amilyen.
A dánt nem ismerem, de Bruxellesben a gare du nord és a la batoir vágóhíd környékét, ott volt régen az autópiac. Amikor még helyi őslakosok lakták rossz környék volt akkor is, szerintem még rosszabb híre volt akkor mint most mióta főleg bevándorlók, törökök, afrikaiak, egy kisebb görög közösség is van.
Ez a félelem a bevándorlástól ez valójában egy fajta félelem az élettől, a változástól, nyüzsgéstől, "fradimeccsektől.
Ahol nagyobb a népsűrűség és alacsonyabb az átlagéletkor azzal lehet ilyesztgetni a sötét Magyarország eldugottabb helyein élőket
Ez másik eset, Káint ne bántsa senki, de kerülje el, ezt jelenti a fehér bőrünk.
A megtörtént esemény az lehetett akkor 10 000 évvel ezelőtt, hogy pásztorkodó szemita áldozati füstje jobban sikerült min a mezőgazdászé mert a zsiradék jobban ég mint a zöldségféle. Káin azóta is öli Ábelt, a telhetetlenség a mértékletességet, a földet túrkáló a pásztorkodót.
A szí-áj nevű gittegyletnél mostanság nagy az örö e bódottá.
Állítólag elkészült a szí-áj4 nevű vízitaxi, lehet a 1,5 méteres vöröscsillag alatt "refjúdzsísz wellkamm" pólóban feszíteni, de nem ez a lényeg, dől a pénz rakásra. A napokban egy ("katolikus")egyházkerület utalt nekik 50E ajrót illetve Rostock önkormányzata is utalt egy amúgy nyilvánosságra nem hozott de állítólag csinos (100E ajró) összeget. Megéri az embercsempészés, na.
Ja, és közben sikerült találniuk Cagliariban egy ultraérzékeny bírót a közigazgatási bíróságon aki megszüntette a másik vízitaxi (alan kurdi) adminisztratív lefoglalását. Vagyis ezt akarják a közleményben elhitetni, valójában egy útra adott engedélyt Burrianáig az ócskavasnak, a tényleges lefoglalásról szóló tárgyalást egy picit elnapolta, nem sokáig, alig 7 hónappal, novemberig.
Zero asylum seekers -- that is essentially the Danish government's ultimate goal.
A dánok mintha kezdenék ezt komolyan gondolni. Persze mostanság, miután hagyták az országukban a vahabita iszlámot gyökeret verni, no-go zónákat kialakítani, mecsetek százait építeni, azokba arabul uszító imámokat rakni, mintha már egy pöppet meg lennének késve.
Szíriába jelenleg hivatalosan nem lehet kitoloncolni, bár pont Szíria az a kábé egyetlen közel-keleti muszlim ország amelyik együttműködne, de ettől függetlenül vannak informális csatornák amiken más országok nagy csendben szoktak kitoloncolni, mert az, hogy Dánia területén, teljes ellátással táborokban őrzik a kiutasított mindenféle szíreket meg álszíreket nem tűnik járható útnak, a töredéke sem fog önként eltakarodni az országukból.
megállítható a migráció a helybe vitt segítséggel.
...................
Emlékeztetett, hogy a kormány döntése nyomán 2019-ben mintegy egymillió eurós segítséget nyújtottak, hogy a Homszból elüldözött keresztények otthonait, templomait és intézményeit felújítsák.
Ez mind szép, jó és emberséges, csak az a baj, hogy ez vajmit sem befolyásolja a döntő musztlim többségű területfoglaló segélytelepesek beözönlését, csak az, ha egyszerűen nem engedjük be őket! :(
Azbej Tristan: a magyar modell működik, megállítható a migráció a helybe vitt segítséggel.
A magyar modell működik, a migráció megállítható, mérsékelhető helybe vitt segítségnyújtással – jelentette ki az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Arról beszéltek, hogy a miniszterelnök sajtófőnökének hétfői tájékoztatása szerint köszönetét fejezte ki Orbán Viktor kormányfőnek és a magyar népnek Szíriából Jean Abdo Arbach homszi érsek azért a támogatásért, amelynek nyomán kétszáz menekült szír család térhetett vissza otthonába.
Azbej Tristan erre reagálva elmondta, a Hungary Helps Program egy sikeres választ jelenthet a migrációs válság enyhítésére még egy olyan súlyos humanitárius válsághelyzetben is, mint ami Szíriában van. Emlékeztetett, hogy a kormány döntése nyomán 2019-ben mintegy egymillió eurós segítséget nyújtottak, hogy a Homszból elüldözött keresztények otthonait, templomait és intézményeit felújítsák. Azbej Tristan elmondta azt is, hogy a program révén több mint harminc országban, mintegy százezer embernek tették lehetővé a szülőföldön való megmaradást.
Azért járok én egész nyáron napozni,- NEM POÉN! És jelenleg- az emlitett Napozó terápiámnak köszönhetően, immár rólam is elmondható hogy " ez se idén barnult... Nevezetesen 2019 öszén - azóta irok a forumra rendszeresen, + egy akkori videóm kapcsán hozott be NAJAHUHA HŰ HÓ olvtárs ebbe a bandába- szal 19 őszén vettem észre, hogy nah ez már olyan barnaság ami nem megy le, egész áldott nyáron naponta reggeltől estig a napon ültem, dolgoztam is nem csak ültem. AzértIS voltam arányosan félhülye amikor ide bekerültem- aki emléxik! :-)
Úgy is összefügg kábé, hogy: ha nincs fehér ember irás sincs!
Az, hogy KIK MIKET magyarázgatnak belőle, már alapvetően PROBLÉMÁS !!!!
Mert akkor nem a BIBLIA szövege az irányadó, hanem amit abból kihoznak.
Én pedig a leírt szövegre koncentrálok, nem pedig arra, hogy mit is akarnak "MAGYARÁZÓEMBEREK" ÉPPEN MOST kimagyarázkodni belőle...
Elvégre azért végig lehetne menni a korokon, hogy miket is magyarázgattak mindig az aktuális ÉRDEKEKNEK megfelelően belőle, pedig UGYANAZ a bibliaszövege volt meg mindenkinek !!!!!!!!
A HITTÉTELI dolgok pedig nem igazán tartoznak oda, mert a nagyobb részük önigazoló-önbeteljesítő-körérvelés. ( ERGO: alaptételei mind DOGMÁK. Vagyis MEGKÉRDŐJELEZHETETLEN doktrína, kinyilatkoztatás: TANTÉTEL. )
Amúgy meg nehéz napjai vannak manapság az antiszemitáknak, mivel az Orbán vezette hivatalos magyar szélsőjobboldal leállt a nyílt antiszemita propagandával.
Attól, hogy az ószövetségi isten IS irgalmas isten, - még szép !!!!!
CSAKHOGY az ottani IRGALMA messze nem az a határtalanság, mint ami magát az istent mint a mindenben határtalanságot jelenti.
RÓZSA HUBA pedig nem tesz mást, mint "szerecsent mosdat", elvégre azért ugyebár mégsem járja hogy a BIBLIA az ugye KÉTFÉLE istenről szóljon.....
Mert ugyebár mit látunk ???
A tipikusan jelenkori RELATIVIZÁLÁS módszerét: RÓZSA HUBA mondja "..A köztudatban valóban az a kép él, hogy az egyik szövetségben Isten elsősorban büntető, míg a másikban mindenekelőtt irgalmas. Azért azt feltétlenül meg kell említeni, hogy Isten az Újszövetségben sem kizárólag csak irgalmas..."
Tehát az ÚJSZÖVETSÉGbeli SEM KIZÁRÓLAG CSAK IRGALMAS istennel máris lehet tompítani az ószövetségi istennek az irgalmatlanságán..... Értem én......
Egy csöppet több logikán alapuló teológiai okfejtést vártam volna egy bibliatudóstól !!! Önmagában az exegézis még nem bizonyíték ám egyikre sem !!!
( Talán nemhiába hagytam ott a hittudományit annakidején.....Több megválaszolatlan kérdés gyűlt össze az egyre több megválaszoltra....)
Nos, régen rossz, ha valaki a BIBLIÁT magyarázza. Mert az már csak FÉLREmagyarázás....
Az ÓSZÖVETSÉG meg azért is rizikós, mert ott a BOSSZÚÁLLÁS istenéről van szó, ÉRDEKistenről, aki "kiváltságos népekkel" igyekszik a piszkos munkát elvégeztetni.....
Önmagában az egész Ószövetség egy logikai ellentmondás, merthogy ha isten SZABAD akaratot adott az embernek, akkor az ember SZABAD akaratból eldöntheti, hogy betartja-e a 10 parancsolatot ÖNMAGA érdekében ISTENTŐL függetlenül, avagy ISTEN szolgája lesz, mocskos dolgokat víve véghez. Méghozzá olyanokat, amik magát az isteni feddhetetlen jóságot kérdőjelezik meg......
A görög szigeteken, egyelőre alacsony szinten de január óta töretlenül, havi 50%-al emelkedik a betrappoló segélyturisták száma.
Tavaly az első 3 hónap még ~7500 volt, idén ~800. Viszont innentől kezdve ezen az útvonalon is emelkedések lesznek a tavalyi számokhoz viszonyítva, vagyis mindhárom fő útvonalon (különösen a "central-med" vagyis az olasz útvonalon) kemény emelkedés lesz/van.
A topic az nem pörög, de kimdzsong attól még szokott rakétázni. Sztem inkább a covid topicból rúghatták ki, mostanában leginkább ott nyomta a 3 panelből álló lázálom baromságait.
Olaszisztánban Meloni pártja az FdI lényegében beérte a cucikat, a legutóbbi választás óta közel megnégyszerezte a szavazóit. Be is vannak xarva rendesen cucik (az FdI-t minden közvéleménybefolyásoló durván alul szokta mérni, de a pillanatnyi eredmény is elég lehet egy kétpárti Liga-FdI qúrmányhoz). De amúgy jelenleg semmi jelentősége ennek, a jelenlegi ezerpárti szagértői qúrmány valószínűleg fennmarad a következő 2 évre, bár a korábbi szagértő qúrmánynak se lett jó vége, vagyis a következő 2 évben ezerrel fog dübörögni a becsónakázás és betaxizás ami immáron salvinit se érdekli, kicsit se.
Barcelonában nem változott semmi, a várost 20%-os többségből irányító szélsőkommunista polgármester továbbra is naponta bájolog a kikötőben az open arms nevű gittegylettel és egyre nagyobb összegeket utaltat nekik, illetve mostanában beleavatkozott egy Olaszo.-ban, Salvini ellen folyó perbe is az open arms oldalán.
Barcelonában még mindig túl sok a turista és túl kevés a migrancs.