Az egyiptomiak nem felejtették el a csillagképeket, állatövi jegyeket. Pompás példa rá a híres denderai állatöv, melynek eredetijét asszem Párizsban őrzik.
Az Orion csillagkép földi építészeti megfelelőjéről, szimbolizmusáról a későbbi dinasztiák idején már valóban elfeledkezhettek, mert az erről az ég-föld egyezőségen alapuló csillagvallásról már csak halovány legendák derenghettek mondjuk a középbirodalom idején. Tehát a piramis/csillag egyezőség művészi-tudományos hordozóanyagként funkcionálhatott az elfeledett tudás számára sok-sok ezer éven keresztül.
Azért csak tedd be őket ide is. ezt a rejtélyes dolgok kategórizálást továbbra is visszautasítom. Ezzel az erővel bármit a rejtélyes dolgokba lehetne sűríteni:(
Annak tartja...de a megfeleltetése csak úgy müködik, ha a csillagképbe nem illeszkedő templomokról "elfekedkezik", másrészt közel sem pontos az általa megjelölt épületek csillagképpé való rendeződése...
Ha már archeoasztrónómia, az Orion csillagkép az ősi szibériai és uráli népek mitológiájának is rendkívül fontos eleme volt. Persze nem kizárólagosan csak az Orion, hiszen a Bika, Szekeres, Ikrek, Nagy Medve és persze a Plejádok (fiastyúk) is a folklór fontos tagjai voltak.
Azt nem tudom, hogy az egyiptomi kőgúláknak van-e köze az Orionhoz. Bauval erről írt könyvét még nem volt alkalmam elolvasni, de igyekszem ebbéli hiányosságomat pótolni, hiszen enélkül véleményt formálni sem tudok. Hancock papa egyébként egy másik ősi helyet, a khmerek ősi épületkomplexumát, Angkort a Sárkány (Draco) csillagkép földi másolatának tartja.
Én is úgy gondolom, hogy ha volt korábbi civilizáció, akkor annak pusztulása mindenképpen kapcsolódik azokhoz az eseményekhez, amelyeket mi jégkorszakoknak nevezünk (ezért is indítottam az "éghajlatváltozás-jégkorszakok topicot).
ez kínál ugyanis gyors és gyakorlatilag az egész földre kiterjedő katasztrófát, különösen a tengerek közelébven élő népekre (lásd a piri reis térképpel kapcsolatban leírtakra, amely pont egy ilyen civilizációt valószinűsít).
aztán a túlélők lehettek azok, akik letették az un. ókori civilizációk alapjait.
De ha egyszer megengedjük hogy egy asztrológiai konstellációt (valószínüleg a Jupiter és a Szaturnusz háromszoros együtállását a Halakban), csillagként ábrázoljanak, akkor az egyiptomiaknak is meg kellene engedjük, hogy az Oriont is valami mással reprezentálják...
Párhuzamot kívántam vonni a "vallási kollektív emlékezések" között. a Betlehemi csillag a keresztény vallásban fontos. Ezért akár volt, akár nem, akár bolygóegyüttállás volt, akár üstökös, akár mi, a mai napig a vallásos, ilyen témájú képeken, ábrázolásokon megjelenik. Ha az egyiptomiaknak fontos volt bármi okból akár az Orion csillagkép, akár más csillagkép, véleményem szerint az égboltábrázolásokon meg kellett volna jeleníteniük, akár csak jelzés értékkel is. Ezt nem tették meg az általam hívatkozott helyeken. Ezt hiányoltam.
Az Orion témához csak annyit, hogy a kereszténység kétezer éve nem felejtette el a "Betlehemi csillag"-ot. Akkor meg tudnád mutatni az égen, ha egyszer nem felejtettük el?
"Ez a legendából származtatott felvetés önmagában szintén nevetségesnek bizonyulhat, és módfelett jókat kacarászhatunk az ötleten a fennmaradt kézzelfogható régészeti bizonyítékok ismeretében..."
Mi van akkor, egy mégsem olyan nevetséges dologról van szó. Nekem van már néhány éve egy gondolatom, ami lehet, hogy nagyon meredek, - és emiatt esetleg ki leszek üldözve általatok a topicból :) - de mi van akkor ha vannak perdöntő bizonyitékok például Atlantisz egykori létére is csak azokat egyesek rejtegetik a világ elől. Én el tudom képzelni, hogy sok fontos leletet szándékosan rejtegetnek egyesek a világ elől.
"Az Androméda köd viszonylag jól látható. Miért nem vették észre?"
Ez jó kérdés, de ha megnézed, az Orion csillagkép nem csak az egyiptomiaknak volt fontos, - erre már ha jól emlékszem, Mathy rámutatott itt korábban, - azt nem tudom miért, de szerintem egy olyan ok miatt amiről nekünk még fogalmunk sincs...illetve lehet, hogy mégis, csak nem vettünk még észre valamit.
Az Orion témához csak annyit, hogy a kereszténység kétezer éve nem felejtette el a "Betlehemi csillag"-ot. Nem hiszem, hogy az egyiptomiak elfelejtették volna a csillagképeket, ha valóban annyira fontosak lettek volna számukra.
A csillagászathoz még egy kérdés. Az Androméda köd viszonylag jól látható. Miért nem vették észre?
no igen, én tul.képp az utolsó bekezdésed alapján kételkedem az egészben, amit az ókorról tanultunk
mayák: érdekes még, hogy szerintük a világ körforgásban van, néha elpusztul, majd újjászületik, és szerintük 2012-ben jön el a következő pusztulás (azt hiszem, ez némiképp még kapcsolódhat a pár hozzászólás erejéig már itt is tárgyalt kristálykoponyákhoz)
Azért nem minden olyan egyértelmű.
Az ősi mayák magas szintű tudományos ismeretei is rejtélyesek. A maya papok előre kiszámolták a Nap- és Holdfogyatkozásokat, és a mainál is pontosabb értékhez jutottak a napév napjainak meghatározásánál. A mayák évmilliók távlatában tudtak gondolkodni.
Rejtélyesek Közép-Amerika jellegzetes megalitikus emlékei, az Olmék kőfejek. Genetikai képtelenség pl. a szakállas indiánok ábrázolása. Vajon honnan jöhettek ezek az ábrázolt embertípusok? Hogyan lehettek hatással Közép-Amerika legősibb kultúrájára, a Mexikóira?
A mayák tudása is azt jelzi, hogy az ősi mexikói kultúráknál a megelőző fejlődési fokozatok hiányoznak, és felmerül annak a valószínűsége, hogy a mayák tudásának kifinomult rétegei egy korábbi fejlett civilizációtól öröklődtek át.
Az ősi sumér-babiloni kultúra meglepően magas csillagászati ismeretei csak az égbolt több évszázados ellenőrzött megfigyelése révén fejlődhetett ki, és messze megelőzték az utánuk következő kultúrákét.
Az sem igazán meggyőző, hogy a tudósok szerint neolitikumban élő ősi egyiptomiak (5-7 ezer év) pár évszázad alatt eljutottak olyan asztronómiai és építészeti, matematikai ismeretekhez, amelyeknek segítségével felépítették pl. azt a Nagy Piramist, amelynek eredeti állapotban és formában (szerkezetben) történő felépítése ma is rengeteg nehézséget jelentene a mérnököknek és kivitelezőknek.
Ez triviális. Senki, még az egyiptomiak sem tagadták hogy a fő épületeiket szent helyekre emelték. Lényegében minden kultikus hely valamely korábbi kultikus helyen áll.
Rejtélyesek a híres abuszíri diorittömbmegmunkálások. Az Abuszír templomban talált építészeti leleteken tökéletes, kis átmérőjű furatokat találtak. A monumentális diorit kőtömbök keménysége 8,4 fokozat.
Ehhez hasonló fúrást 1876-ban végeztek, modern gyémánthegyű fúróval. A mai napig rejtély, hogy milyen célt szolgáltak az apró furatok.
"a legtöbb nagyobb ókori civilizációnál úgy tűnik, mintha egészen hirtelen kezdtek volna piramisokat meg fejlett városokat építeni, meg érteni az egyes tudományokhoz"
A leletek alapján nem hirtelen, hanem szépen fejlődve...számos válságot és visszaesést magába foglalóan...
Teljesen igazad van, ez így természetes egy ilyen elméletnél! Akkor csupán azt válaszoltam meg, hogy a 10 500-as dátum már az Orion-rejtélyben is felmerült.
A "lerágott csont" Giza-Orion összefüggésekből ebben a fórumban talán a gízai komplexumnál asztronómiai úton felmerülő i.e. 10 500-as dátum megvitatása lehet a legfontosabb.
Kiben mi merül fel ezzel a "lehetelenül" korai dátummal kapcsolatban? Merthogy ez éppen megfelelően jó idő egy (vagy a) korábbi civilizációnak, amelynek jelei öszzefüggésbe hozhatóak Gizával is...
Ha már belekezdtem, engedelmetekkel pár gondolat. Ha kizárólag itt ez az egyedülálló misztikus hely, és kizárólag asztronómiai bizonyítékok sugallnák azt, hogy esetleg az emberi civilizáció kialakulása korábbra vezethető vissza, mint a Kr.e. 4. évezred, nos, csak erre alapozva valószínűleg először magam is szkeptikus maradnék. Mert Gízával kapcsolatban önkéntelenül is hajlamos valami távoli múlt béli rejtélyt sejteni, mint ahogy jelenlegi beszélgetéseinknek sem véletlen ez áll földrajzi fókuszában...:) De korántsem ez a helyzet.
Még Gízán belül maradva azt látjuk, hogy a Szfinx és mélyedésének oldalán található vertikális eróziós nyomokat a geológia bizonyítékként tárja elénk azt sugallva, hogy ezek már egy olyan távoli időszakban is ott voltak, amikor a Nílus-völgy utoljára részesült rendszeres nagy esőzésekben. Ami szintén nagyon régen volt, és ebben a távoli időpontban valakiknek ezeket létre kellett hozniuk, erre pedig bizonyára nem lehettek képesek azok az egyszerű neolitikus, netán paleolitikus emberek, akiknek nyomai a régészeti leletanyagban fennmaradtak...
Az i.e. 10. század környékét javasolja Platón is Atlantisz pusztulására. Ez maga után vonja, hogy legendás civilizációnak - ha ekkor került sor a pusztulására - már jó idővel előtte ki is kellett alakulnia, erre is kell akár pár ezer évet hagynunk.
Ez a legendából származtatott felvetés önmagában szintén nevetségesnek bizonyulhat, és módfelett jókat kacarászhatunk az ötleten a fennmaradt kézzelfogható régészeti bizonyítékok ismeretében...
Azonban például az ezzel kapcsolatos bizonyos 11 600 évvel ezelőtt körüli időszakban olyan, utolsó jégkorszak utáni geológiai események láncolatára bukkanunk, amelyek következtében lehetséges lehetett, hogy egy egész civilizáció tűnik el csaknem nyomtalanul a föld színéről, főként ha történetesen olyan helyeken élt, amelyek a "geológiai pokol" közvetlen hatáskörében, vagy olyan helyeken - partok mentén, alacsony fekvésű folyóvölygekben - éltek, amit tragikus hirtelenséggel elmoshattak az áradások.
Merő véletlen, hogy pont erről számolnak be a világszerte egymástól földrajzilag jól elszigetelt népek özönvíz-mítoszai...
Miközben a víz alatt az egykor száraz területeken világszerte felettébb érdekes "geológiai alakzatokat" találunk, nevükön nevezve, ember által kialakított megalitikus építményeket, a legtöbbre csak rá kell nézni!
Ezen kívül - bár lehet, hogy ez már a "könnyen bele lehet magyarázni"-kategóriába tartozik - a legtöbb nagyobb ókori civilizációnál úgy tűnik, mintha egészen hirtelen kezdtek volna piramisokat meg fejlett városokat építeni, meg érteni az egyes tudományokhoz. Ebbe a képbe logikailag pompásan beleillene az a felvetés, hogy "már volt valami azelőtt", és ezt támogatják egyes ókori eredetmítoszok is.
Utóbbi meglátások bizonyára hasonló formában megtárgyalásra kerültek a Víz alatti építmények témában is, mint ahogy Gíza problematikája is a piramisoknál, ettől függetlenül úgy gondolom mindkettő tárgyalható itt is, mint korábbi civilizációk jelei.
Összességében tehát a teljesség igénye nélkül itt van pár jel, amelyek önmagukban valószínűleg az égvilágon semmihez nem lennének elegek, , de együttesen egy olyan összefüggést sugallnak, amely egyértelműen egy korábbi civilizáció létezésének megfontolásához vezet...
Jelek tehát akadnak szépszámmal, már csak mindent megdöntő bizonyítékok kellenének, mert úgy látszik, féligmeddig talán jogosan, hogy ez még nem elég...