Koppány 997-ben ugyanúgy egy idegen fejedelemség asszonyára pályázott többnejű létére, mint tizenhét évvel korábban a későbbi Szent Vlagyimir kijevi kagán -- azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy PVL szerint utóbbi sikerrel járt, asszonyává tette Rogvolod polocki fejedelem lányát, Rognyedát:
"Vlagyimir pedig a buja testi vágy rabja volt, és számos felesége volt: Rognyeda, akit Libegyben telepített le, ahol ma Predszlavino falucska van, tőle 4 fia volt: Izjaszlav, Msztyiszlav, Jaroszlav, Vszevolod, és két leánya; egy görög nőtől volt Szvjatopolk, egy cseh nőtől volt Viseszlav (Vyeslav), és egy másik asszonytól Szvjatoszlav és Msztyiszlav, egy bolgár asszonytól pedig Borisz és Gleb, ágyasa pedig Visgorodban volt 300, Belgorodban 300, Beresztovo faluban, amelyet most Beresztovojének neveznek, pedig 200. És telhetetlen volt a bujaságban: férjes asszonyokat követelt magának, és hajadonokat fosztott meg ártatlanságuktól. Ugyanúgy kedvelte az asszonyokat, mint Salamon, hiszen úgy mondják, hogy Salamonnak hétszáz felesége és háromszáz ágyasa volt." (Ferincz István ford.)
Koppány házasodási szándéka egy pogány lánykérőével eshetett azonos elbírálás alá.
Nem sokkal a legyőzése előtt járt újból Géza király udvarában Esztergomban, 995/6-ban Adalbert volt prágai püspök, aki többek között a többnejűség kérdésében különbözött össze a cseh előkelőkkel.
... milyen okokból hagyta el állandóan a cseh földet (Prága második püspöke volt 982-től). Az első életrajz legfontosabb okként nevesíti: "Prima et uelut principalis causa propter plures uxores unius uiri". (Majd még kettőt említ, a papi nőtlenség, a cölibátus megszegésés - a clunyi reformok egyik fő célpontja - és a zsidó kalmárokkal folytatott rabszolgakereskedelmet: "secunda propter detestanda coniugia clericorum; tercia propter captiuos et mancipia christianorum, quos mercator Idæus infelici auro emerat emptosque tot episcopus redimere non potuit").
Részben ezért kerülgette aztán az igen kemény, sőt kegyetlen térítő hírében álló egyházfi a felkapott kereskedelmi központként működő Prágát európai bolyongása során, mint a forró kását, bár több helyen noszogatták, hogy térjen vissza püspöki székébe - részben pedig négy fivérének 995. évi libicei várukban való legyilkolása miatt. Ekkoriban, 994/5 táján küldte követeit Magyarországra, illetve utazott maga is Esztergomba, Géza udvarába másik életrajzírója, Querfurti Brúnó szerint: "Azt sem szabad elhallgatni, hogy olykor követeit küldte, olykor pedig saját maga ment a közelben elhelyezkedő magyarokhoz, s miután kissé eltávolította őket a bűntől, a kereszténység árnyékát nyomta rájuk."
Géza és fia uralkodásának külön tanulmányt szentelt Kristó, és ebben többek között kiemeli a Géza korabeli keresztény térítés korlátozott és tökéletlen voltát.
Ismertetek még további rusz és szláv adatokat a többnejűségről és hibás keresztény vallásgyakorlásról.
Szent Gellért püspök nagy legendája: "volt egy főember a Maros menti városban, Ajtony nevű, nagyon hatalmas, aki Vidin városában a görögök szertartása szerint keresztelkedett meg. Nagyon nagyra volt erejével és hatalmával. Hét felesége volt, mert a keresztény vallásban nem volt tökéletes. István királynak legkevésbé sem adta meg az őt megillető tiszteletet, bízott a sok katonában és nemesben, akiknek ura volt. Számtalan sok betöretlen lova is volt, s azon túl olyanok is, amelyeket a csikósok házuk táján felügyelet alatt tartottak. Volt rengeteg barma is, mindegyik kijelölt pásztorok alá rendelve, gazdaságai, tanyái, és magának igényelte a Maroson érkező királyi sószállítmányok ellenőrzésének jogát is, úgy, hogy annak a folyónak torkolatánál egészen a Tiszáig adószedőket állított, és mindent megadóztatott. Hatalmat kapott a görögöktől arra, hogy az említett Marosvárott Boldog Keresztelő János tiszteletére monostort építsen, és abba görög szerzetesekkel apátot állított az ő rendjük és rítusuk szerint. Ennek a férfinak szolgált a Körös folyótól az erdélyi részekig és Vidinig meg Szörényig terjedő föld, az egészet a maga hatalma alá foglalta. Ezért sok fegyveres élén vonult föl, a királyt pedig legkevésbé sem becsülte." (Jelenits István ford.)
A lengyel államalapító, a Thietmarnál ugyancsak szereplő I. Mieszko fejedelem (966--92) esetében Gallus Anonymus egybekapcsolja a pogányságot és poligámiát mint házasságot kizáró okokat: I. Boleszláv cseh fejedelem lánya, Dšbrówka mindaddig visszautasítja lengyel kérőjét, míg az a pogány szokásokat keresztényiekre nem cseréli, sőt népes kíséretével lengyel földre érkezve nem hajlandó elhálni a házasságot, amíg meg nem bizonyosodik Mieszko megtérésének valódiságáról.
Sarolt elutasító magatartásában sem kell tehát egyebet látnunk, mint egyszerűen azt, hogy a krónikaíró Koppány pogány voltát igyekszik kidomborítani a tisztátalan szándékra való hivatkozással. Gallus Anonymus szerint a lánykérés időpontjában Mieszkónak hét felesége volt. (Gall Névtelen: A lengyel fejedelmek, avagy hercegek krónikája és tettei; ford. Bagi Dániel, Argumentum, Bp., 2007, 98--9)
"Theothmar salzburgi érsek valószínűleg 900 júliusában írott levele: ... saját álkeresztényeik fejét teljesen kopaszra nyírták... , és a mi keresztényeinkre őket rászabadították ... Isten templomait felgyújtották, és minden épületet elpusztítottak, hogy egész Pannóniában, legnagyobb tartományunkban egyetlen templom sem található"
Szkülitzész: "Boloszudész ... színleg a keresztény hit felé hajolva, Konstantinápolyba jött. Megkereszteltetvén Konstantin császár lett a keresztapja ... az Istennel való szövetséget megszegvén, sokszor egész népével a rómaiak [bizánciak] ellen vonult".
"Piligrim szerint ők kezdték építeni az első kápolnákat, ezekkel lehetnek kapcsolatban a Szentgál helynevek, amelyek csak 10. századi fejedelmi szálláshelyek körül fordulnak elő. Ezek közül kettő Baranyában Koppányhoz kapcsolódik ami arra utal, hogy Koppány is megkeresztelkedett"
Bár a dunántúli megkeresztelkedés abban a korban nem feltétlenül párosult valós hitélettel. Már Bárdos Edith utal erre a 7. század elejéről való kékkúti, káptalantóti és zamárdi koporsókeresztek kapcsán.
Theotmar érsek maga, püspöktársai és a teljes bajor klérus nevében 900 nyarán megfogalmazott levele szintén több ponton megemlékezik a Dunántúlt felforgató morvák színleges vallásgyakorlatáról, arról, hogy "számukra értéktelenné kezdett válni a kereszténység".
Meg aztán jól ismerjük, Géza kereszténységhez való hozzáállását hogyan mutatja be Thietmar.
(Nótári teljes fordítása a neten, jó pár vonatkozó könyve a polcomon, részben dedikálva ahogy a Somogyi Múzeumok Közleményeiből is több jókora kötet.)
... hogy szomszédos szláv uralkodó, sőt általános felfogás szerint szláv "birodalomszervező" is legyen a dologban, íme Fredegar sorai a karintiai Szamo vezérről (a Conversio szerint Karintiából lázadt fel a szláv anyától, avar apától született, mostoha bánásmódnak alávetett félvérek élén): "12 felesége volt a vendek nemzetségéből, s ezektől 22 fia és tizenöt leánya született." (Szádeczky-Kardoss Samu ford., in: Az avar történelem forrásai, Balassi, Bp.,1998, 173)
Tertullianus (150--229 után) ... Az Ad uxorem (Feleségemhez) c. munkát még katolikusként írta valamikor 200 és 206 között. Bár feleségének meghagyja, hogy ha özvegyen maradna, ne menjen többé férjhez, az özvegyek újbóli házasságát, ha keresztényekről van szó, nem tartja bűnnek. Később, montanistaként nem tesz efféle engedményeket.
... Az özvegynek azt ajánlja, hogy ne menjen férjhez, de nem azért, mert az újbóli házasság tiltott, bűnös dolog lenne, hiszen Pál is megengedi (1Kor 7,9 és 39), hanem, mert testi gyötrelmekkel jár (Ad uxorem 1.7.1. vö. 1Kor 7,28). A feltámadás után, az angyalokkal való egyenlőség állapotában ugyan nem jelentene gondot, hogy a megözvegyültnek több házastársa volt, hiszen a test, a testi vágyak akkor már nem nyugtalanítják az embereket, az újraházasodással azonban az özvegy lemond a nagyobb jóról (1.1.4). Az önmegtartóztatás ugyanis előbbre való a házasságnál, noha a házasság Istentől adott tisztes és jó dolog (1.31.2, vö. 1.2.1).
Tertullianus szerint az ószövetségi pátriárkák számára egykor a monogámia mellett a poligámia és az ágyasok tartása is lehetséges volt (1.21), amit üdvtörténetileg kell értelmezni. A poligámia eleinte megengedett volt, később mérséklődött, majd teljesen megszűnt. Egy idő után szükségképpen tiltotta a mózesi Törvény, és ezt a tiltást is felülmúlta a Krisztus eljövetelével beköszöntő szellemi törvény. A montanista Tertullianus majd továbblép, és azt mondja, hogy a Paracletus korával, a Montanosznak adott új próféciával a krisztusi törvény alapján még megengedhetőnek tartott dolgok is szigorúbb elbírálás alá esnek, így az özvegyek újraházasodása sem megengedett.
...
Az özvegyek önmegtartóztatása Isten kedvéért persze nem könnyű, mondja Tertullianus, de példát vehetnek a pogányokról, akik az ő istenük, vagyis a sátán kedvéért hajlandók lemondani a házasságról: a Vesta-szüzekről, a Junonak sorsvetéssel kiválasztott szüzekről Aegiumban, Delphoi papnőiről, Ceres özvegyeiről (1.6.3-5). A szűz és az özvegy összehasonlításából esetleges várakozásainkkal ellentétben nem a szűz kerül ki győztesen. Egyformán becsesek az Úr színe előtt, noha más-más módon valósítják meg az önmegtartóztatást. Az özvegység mindenesetre küzdelmesebb, mert az özvegy arról mond le, aminek az édességét megtapasztalta. Ezért dicsőségesebb is. A szüzességben Isten kegyelme mutatkozik meg, az özvegységben az emberi törekvés nagyszerűsége (1.8.1-3.).
Az Ad uxorem második könyvében nagyon időszerű gyakorlati kérdéseket vizsgál, mégpedig igen éleselméjűen. Vajon az özvegy újraházasodhat-e pogánnyal? Egyáltalán, megengedett-e a kereszténynek házasságot kötni egy pogánnyal? Az exegézis ebben az esetben pontos, Tertullianus világosan rámutat Pál tanításának lényegére (1Kor 7,12-15): akik már házasként lettek Krisztus követői, házastársuk azonban pogány, maradjanak meg a házasságban. Ebből azonban nem következik, hogy keresztény összeházasodhat pogánnyal. A két élethelyzet lényeges különbségeit Tertullianus jól érzékelteti. Az előző esetben a keresztény életének megváltozása, tisztasága, jó példa lehet házastársa számára, az utóbbi esetben viszont a pogány fél igen könnyen magával rántja keresztény házastársát a maga szokásai közé, s így az egészen az aposztáziáig eljuthat (2.7.1-3). Valós, a mi számunkra is ismerős helyzeteket mutat be (2.3.2-4.3), amelyek közül itt érdemes kiemelni a következő érvet, mert áttetszik rajta a keresztény házasságnak az eddigieknél kedvezőbb megítélése:
Miközben [a keresztény feleség] a pogány férj kedvét keresi, maga is pogány dolgokat művel: külső alak, hajviselet, világi csillogás, szemérmetlenebb nyájaskodás, sőt még a házas élet megszennyezett titkait illetőleg is. Hiszen a nemi élet kötelességeit nem úgy cselekszik, mint ez a szenteknél szokás: a szükség tiszteletben tartásával, mintegy az Isten színe előtt, szerényen és mértékletesen (2.3.4. Városi István fordítása). A keresztény házasságban a szexuális együttlét szükségszerű és tisztességes, nem szennyezi be a szenteket, szerény, mértéktartó, Isten tekintete előtt zajlik. A szexualitás keresztény felfogása azonban érthetetlen a pogány házastárs számára, ezért bizonyára nem is hajlandó ilyen mértékben korlátozni nemi életét.
Tertullianus nem a levegőbe beszél. Érdemes utalni itt a kor cirkuszi-színházi látványosságainak nyílt szexualitására, Pompei nagy számú, közvetlenül erotikus falfestményére, valamint a latin szókincskutatásra, amely a coitusra vonatkozóan 49 kifejezést gyűjtött össze, s ezek jelentős része a legkülönfélébb figurae Veneris-re utal. A keresztények Isten tekintete előtt zajló házasélete, melynek elsődleges célja az utódnemzés, aligha egyeztethető össze a kéjfokozás kifinomult pogány gyakorlataival.
---------------------------------
A dunántúli és általában véve a közép--kelet-európai szlávok tökéletlen kereszténysége, a PVL-ben is emlegetett többnejűség tehát aligha fogadható el igazi keresztény házaséleti mintául.
Szent István 1001-re datált 1. törvénykönyve valószínűsíti, hogy korábban rendre csak "elvették" az özvegyeket azok mindenfajta beleegyezése nélkül, de hogy ezt milyen jogalapon tették, vagy kellett-e hozzá egyáltalán ilyen, azt csak találgatni lehet. És itt ráadásul a későbbi királynéi város, Veszprém ostromáról beszélünk (a veszprémi püspök koronázta a királynét), tehát egyszerűen az ököljogot akarta érvényre juttatni Koppány. Más egyébről nincs adat, a spekulációkat (leviratus vagy senioratus) már te fűzöd hozzá.
Kralovánszky nyomán egyébként bőven foglalkoztam egy Géza korabeli székesfehérvári bazilika feltárásával. Ez alapján feltételezhető az Árpádok észak-dunántúli (Esztergom - Szfv. - Veszprém) jelenléte, az ütközőzóna pedig ezek szerint "a Balaton tava körül" volt.
Závodszky Levente: A Szent István, Szent László és Kálmán korabeli törvények és zsinati határozatok forrásai; Bp., 1904, 37
26. Az özvegyekről és árvákról
Különösképpen akarjuk, hogy az özvegyek és árvák is legyenek a mi törvényünknek részesei ilyen módon, hogy ha valaki özvegyen marad hátra fiaival és leányaival, és ígéretet tesz, hogy őket felneveli és velük marad, amíg csak él, legyen meg neki az a tőlünk nyert joga, hogy ezt megtehesse, és senki ne kényszerítse őt újabb házasságba. Ha azonban fogadalmát megváltoztatva, ismét férjhez akar menni, és az árvákat el akarja hagyni, az árvák vagyonából egyáltalán semmit ne követelhessen magának, csupán az őt illető ruhákat.
Hasonlóképpen az özvegyekről
Ha pedig valaki gyermek nélkül marad özvegyen, és azt ígéri, hogy megmarad özvegységében újabb házasság nélkül, akarjuk, hogy legyen hatalma minden javai felett, és bármit akar azokkal tenni, megtehesse. Halála után azonban e javak szálljanak vissza férje rokonaira, ha vannak rokonai, ha pedig nincsenek, a király legyen örököse.
Tertullianus ... : ... mi ne a pogányok szokásai szerint kössünk házasságot, nehogy ezáltal is bálványimádásba jussunk ...őseinknél, sőt a Pátriárkáknál is ... nemcsak a házasság volt megengedett dolog, hanem a többszörös házas kötelékben való élés is ...
A XII. századra a valláskülönbséget szokásjogi alapon már bontó akadálynak tekintik. Gratianus maga már nem látszik kételkedni ebben, hiszen a kérdést a vérrokonokkal való házasságkötéssel állítja egy sorba.
1)erkölcsi és vallásos tekintetben tisztátalan, mocskos, vétkes, istentelen, homo, res.
2)küln.fajtalan, szemérem nélkül való, vérfertőző, amores, voces, sermo.Innen mintfn.incestum, i, kn.vérfertőzet, vérfertőzőv.a vallástól megtiltott fajtalanság: facere (committere) i.; ii. sororum, nővéreivel, ii. virginum Vestalium.
Szőke Béla Miklós: "az avarok éppen a Dunántúlon kezdettől fogva jelentősebb számú szláv népességgel élnek együtt, gyakran közös településeket, temetőket is létesítve" (A Karoling-kor Pannóniában; Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet--Magyar Nemzeti Múzeum--Martin Opitz Kiadó, Bp., 2019, 159)
Egyedülálló ásatás kezdődött Somogyváron: 20 év után folytatják Koppány vezér várának feltárását. A munkálatokat a híres régészprofesszor, Bakay Kornél kezdte el, de akkor elfogyott a pénz - számolt be róla a KaposPont.
Az egykori várban épült bencés apátság maradványait a 70-es években tárta fel a professzor. Az erősséget hatalmas védmű kerítette körbe. A feltárás egyedülálló a magyar régészet történetében, és a szakemberek mind elámultak azon, milyen jó állapotban maradt meg a sánc. "A keleti oldalon és az északi oldalon nem 10 méter, hanem még ma is 20-22 méter mély a sáncárok".
Ellenben az, hogy Koppány dukátusa és ezzel Somogy, ahol a szállásterülete volt, a bizánci kereszténység térítőövezetéhez tartozott, elég sokat mond. Még Györffy György történész aki a rockopera szakértője is volt, és ezzel a mai Koppány-kép kialakulásában komoly szerepet játszott szerint is , a görögnek mondott szávaszentdemeteri apátság akkori birtokösszeírása alapján Somogyvárnál vagyis a Koppány birtokközpontjánál szereplő vámharmad a Száva menti barátokat illette. Az is tény, hogy a nyugatra is eljutott bizánci szentek Kozma, Domján, Miklós, valamint György tiszteletének nyomai már ezekben az időkben is fellelhetőek Somogyban. Vagyis Koppány keleti keresztény is lehetett, és erre egyre több elfogadott forrás utal.
Azok az írásos források, amelyek István korában és az azt követő évtizedekben, tehát az eseményekhez közeli időkben keletkeztek pannonhalmi alapítólevél, az István-legendák vagy a Kézai Simon-féle gesta Koppányt alig említik, vagy néven sem nevezik, és nem részletezik a konfliktust sem Koppány és a későbbi Szent István között. Felnégyeléséről pedig egyik sem ír. A történelmi köztudatba beivódott büntetésről, négyszáz évvel (!) az események után, Kálti Márk ferences szerzetes és udvari pap Anjou-korabeli Képes Krónikája emlékezik meg elsőként.
Semmi nem bizonyítja tehát Kálti Márk felnégyelésre vonatkozó történetét mint egy olyan feltételezést, hogy ez a krónika a korábbi, azóta megsemmisült őskrónikák alapján készült. Valószínűbb, hogy ez az Anjou-ház hatalmának erősítését szolgáló példázat, mintsem valóban megtörtént esemény vallja ma már egyre több történész.
Berend Nóra, a Cambridge-i Egyetem tanára is, aki elsőként mutatott rá arra, hogy maga a felnégyelés mint sajátos középkori kivégzési mód csak a XIII. század végén alakult ki Angliában. A kontinensen csupán a XIV. században terjedt el a felségsértés büntetési nemeként, következésképpen ez a kegyetlen büntetési mód Szent István korában még nem is létezett.
"Valóban céloztam rá évekkel ezelőtt, hogy a somogyi dukátusnak ez lehetett a történelmi előzménye.
És?
Nem alkalmaztam az Álmosra, Árpádra, Bulcsúra, Koppányra használt dux-ot olyan anakronizmusként, ahogy ti használjátok. És még te hajtogatod másokkal kapcsolatban a tér- és időfaktor kizárását meg a hobbietimologizálást..."
Az Árpád korban a trónörökös, vagy a király öccse által igazgatott területi egységet hívták dukátusnak. Ez részven a korabeli szóhasználat, részben modern történészi fogalom. Pont nem alkalmazható (vagy legalábbis nincs információnk)a honfoglalás előtti időszakra Álmos és Árpád idejére. Ha őket hozod fel erre a témára, akkor az csak terelés.
A történészi szakzsargonban azt a kifejezést használták az Árpád házi családtagok megnevezésére (mivel így utaltak rájuk a későbbi krónikák) illetve az általuk uralt területek megnevezésére. Ilyen területként azonosították a keleti dukátust (Zemplén, Szabolcs és Bihar megyék), a Nyitrai dukátust, egy hasonló területet az Al-Dunánál és Somogyot.
Kapitánffy igen meggyőzően és lényegretörően fejti ki az Intelmeket boncolgatva, hogy ott még a Szent István előtti, római keresztény rítus szerint meg nem koronázott fejedelmeinket hívják rex-nek. Annak megírása idején még nem érvényesült az a szemlélet, hogy a koronázás előtti pogány uralkodóinkat megkülönböztetésül dux-nak (vezérnek) kell nevezni, a külföldi források ennek megfelelően szintén királyként hivatkoznak rájuk (Dursac, Bogát, Gyula, Bulcsú, Lehel stb.: Gombos i.m. 16, 117, 355, 476, 976, 996, 1963).
Ez egyúttal igen valószínűtlenné teszi a dukátus-elméleteteket abból a szempontból, hogy ha a dux megjelölés pusztán egy, az ország csupán meghatározott kisebb hányadán (pl. 1/3-án) uralkodó személy titulusának időbeni visszavetítése, akkor miért alkalmazzák a későbbi gesták és krónikák Álmostól kezdve Árpádon át az összes fejedelmi elődre - akik szokásjogának megtartását (mos, ill. consuetudo) az Intelmek a leendő keresztény királyoknak is figyelmébe ajánlja?
"Ja, hogy az argumentum ex silentióra építkezel. Arra bármit lehet építeni, légüres tér... és annyit is ér."
Ez nem ugyanaz jelen esetben magyarázd meg, hogy ha megmaradt a karoling kultúra, akkor miért nem civakodtak a püspökök a joghatóságról, miért nem jártak a papok zsinatokra, miért nem temetkeztek az előkelők a templomok köré? Ja és a környék harcos nemesei miért Bajorországból próbálták bizonygatni tulajdonjogukat a dunántúli birtokokra?
Milyen szláv és német sőt avar nevek maradtak fenn a Pannonhalmi apátság és a veszprémi püspökség irataiban ?
Ha a DAI arról ír 950-körül, hogy a horvátok között még fel lehet ismerni az ott ragadt avarok avar mivoltát, miért nem ír erről a magyarokkal kapsolatban?
Továbbra sem az van, hogy nincs adat és bármi lehet ott, hanem van adat csak nem téged igazol.
"Hogyhogy? A gyulák halmazati bűnei feledésbe merültek, de bezzeg a titulust a magyarok közben titokban végig szentként tisztelték? :D"
István király megbocsátott Prokujnak, elengedte a feleségét is utána, a gyerekei meg nemesi nemzetséget alapítottak. A gyula mint személynév viszont feledésbe merült.
A Koppány nevet használták az Árpád Korban. Vecelin unokája Koppány ,Szent László udvari papja volt pl. (egyesek szerint ő írta az ősgeszta egyik átdolgozását).
"akkor miért nem civakodtak a püspökök a joghatóságról, miért nem jártak a papok zsinatokra, miért nem temetkeztek az előkelők a templomok köré? Ja és a környék harcos nemesei miért Bajorországból próbálták bizonygatni tulajdonjogukat a dunántúli birtokokra?"
Mert csak magyar uralhatta a Dunántúlt a 10. században. Szerinted. Theotmar levelével kezdődik a század.
"Ha a DAI arról ír 950-körül, hogy a horvátok között még fel lehet ismerni az ott ragadt avarok avar mivoltát, miért nem ír erről a magyarokkal kapsolatban?"
A DAI nagyon alapos, körültekintő és elfogulatlan kézikönyv leendő uralkodóknak, de akkor sincs benne minden, elsősorban a közvetlenül szomszédos népekről ír. Szfendoplokosz fiai után pedig a türkök már "közbeékelődtek".
"Ha százezerszer nem beszéltük meg, egyszer sem, hogy a dux eredeti jelentése 'vezér'."
Eredeti jelentés a consul melletti lovassági parancsnok. A középkori krónikáinkban viszont az uralkodó ház tagjaira használták. Az volt dux aki uralta a dukátust.
"elyen nagyságú és erejű avar-szlávtovábbélést valószínűsíteni régészeti adatok hiányában"
Hát nem a marslakók éltek tovább a Dunántúlon. Ha már a nyelvet behozod, azt csakis írott forrással tudod igazolni, azok meg szláv tömegekről (pl. morvák) írnak, akik elnyomták az egyre marginálisabb avar önszerveződéseket, és a 9-10. század fordulójára bizonyos ungárokkal szövetkeztek. Meg vannak a helynevek, meg a szláv vezérnevek (Braszlávtól Pribináig elég tetemes mennyiségű). Források hiányában a pontos etnikai, politikai hátteret kinyomozni lehetetlen. A régészeti adatok kifejezetten keverék (karoling-szláv-avar eredetű) kulturális gócokat mutatnak. A legelismertebb régészektől származó legújabb összefoglalókat olvasom.
"nem véletlenül nem emlegetik a Szent-István legendák, meg a pannonhalmi alapítólevél Koppány származását, ugyanis jelen esetben több joga volt a főhatalomra, mint Istvánnak. De a sztyeppei analógiák..."
Ja, hogy az argumentum ex silentióra építkezel. Arra bármit lehet építeni, légüres tér... és annyit is ér.
"Már csak a 10. századi karoling kultúrájú népességet kellene megtalálni"
Fuss neki még egyszer, pláne, hogy be is idézted: "részben karoling alapokon nyugvó kultúrájú".
Egyelőre csak azt hagytad ki, hogy "részben" és "alapokon nyugvó".
"összehasonlítva azzal, ami a 9. századból megvolt ugyanerre a területre, ugyanerre a népességre"
Na. Azt várom én is érdeklődve, hogy mi volt..... de hiába...
"a 10 századi településterület és régészeti adatok sem igazolják a szláv-avar-(karoling?) kultúra olyan szintű továbbélését, hogy az olyan szinten fennmaradhatott volna, hogy Koppány erre támaszkodva pályázzon Sarolt kezére és a fejedelmi címre"
Egy avar (és más politikai alakulatoknál is előforduló) tisztségről beszélünk. Attól, hogy a skandináv ruszok, majd a kijevi ruszok (akik ugye etnikailag-nyelvileg már tömegeiben szlávok: lám-lám, nemcsak a tér tágul... és tartalmában is hogy meg tud változni egy ilyen fogalom) használták a 12-13. századig a kagáni címet, vajon kazárrá, türkké, ujgurrá váltak?
"továbbra is csak a tudomány mai álláspontja alapján képzelhető el: azaz a fejedelmi dinasztia legidősebb tagja volt és a régi öröklési rend szerint őt illette volna a főhatalom"
Az legfeljebb kényelmi alapú konszenzus, "a hagyomány elve" alapján, míg valaki a kérdést meg nem bogarássza. Ugyanis dokumentált alapja nincsen, s létezik más, legalább annyira kézenfekvő és életszerű magyarázat.
"Egy avar (és más politikai alakulatoknál is előforduló) tisztségről beszélünk. Attól, hogy a skandináv ruszok, majd a kijevi ruszok (akik ugye etnikailag-nyelvileg már tömegeiben szlávok: lám-lám, nemcsak a tér tágul... és tartalmában is hogy meg tud változni egy ilyen fogalom) használták a 12-13. századig a kagáni címet, vajon kazárrá, türkké, ujgurrá váltak?"
Az általad vélelmezett tisztségnév és személynév hasonlósága továbbra sem helyettesít néhány tucat temetőt, meg hiányzó szláv földvárakat, meg keresztény templomot és az ezel kapcsolatos írásbeli emlékeket. a terület a 9. században már szinte teljesen keresztény volt.
Amúgy a Koppány /Cupan név Anonymusnál is előfordul a Somogyhoz nem igazán kötődő Kaplony nemzetségben is, de az Árpád korban is többször előfordul személynévként. Igen vannak tisztségnévből személynévvé alakuló nevek, de egy távoli vesztes vezér címe ugyan miért lenne elterjedt személynév az egész országban?
Továbbra is az a sokkal valószínűbb, hogy már előtte is személynév volt és semmi köze a kapkán címéhez.
"Ez maga a vita tárgya. Hogy ki mire és miért tette rá a kezét."
Én ezen jókat derülök. 100 évvel a honfoglalás után nulla százalék az esélye annak, hogy a főhatalmat gyakorlókon kívül egy szláv úriember legyen egy olyan terület független ura, amely korábban a főhatalom harmadik méltósága birtokolt. Ráadásul úgy,hogy már 907 -ben ronggyá veri a magyar fegyveres erő a dunántúl korábbi urait, a bajorokat. Itt képbe jön Zalavár, ahol ez időtájt megszűnik a karoling peremkultúra. Ami
ekkor egy ipari és közigazgatási centrum egy erődített hely.
"Azért kellett ott még vagy száz évet várni "a magyar" uralomra."
Nyilván azért támadt az egyesített bajor haderő a 900-as évek elején mert még várni kellett száz évet a magyar uralomra.
"Közben Anonymus elkotyogja, hogy Árpád halálának éve pont 907."
Elvesztettük a pozsonyi csatát,ugye ? Hirtelen a krónikaíróink elsőrendű forrásokká váltak számodra. Pedig állítólag mindegyik valóságos Andersen volt.
"Az általad vélelmezett tisztségnév és személynév hasonlósága továbbra sem helyettesít néhány tucat temetőt, meg hiányzó szláv földvárakat, meg keresztény templomot és az ezel kapcsolatos írásbeli emlékeket"
A tárgyi források és az írott források természetesen nem ugyanazok, köszönik, jó esetben megvannak egymással, és kiegészítik egymást. Nos hát, mivel érdemben nem reagáltál a kérdésemre, hogy van-e forrás Koppány Árpád-házi voltára, azt gondolom, a részben karoling alapokon nyugvó kultúrájú 9-10. századi dunántúli népesség fejedelmére vonatkozó megengedő feltevésem versenyképes az elégtelen forrásbázisra alapozott rokonsági elmélettel szemben.
Hozzátenném még, hogy nem véletlenül nem emlegetik a Szent-István legendák, meg a pannonhalmi alapítólevél Koppány származását, ugyanis jelen esetben több joga volt a főhatalomra, mint Istvánnak. De a sztyeppei analógiák és az Árpád-ház későbbi története nagyon jó analógiát ad arra, hogy kis is volt Koppány.
"azt gondolom, a részben karoling alapokon nyugvó kultúrájú 9-10. századi dunántúli népesség fejedelmére vonatkozó megengedő feltevésem versenyképes az elégtelen forrásbázisra alapozott rokonsági elmélettel szemben."
Már csak a 10. századi karoling kultúrájú népességet kellene megtalálni, aki elég erős vol ahhoz, hogy István ellenében magának követelje a főhatalmat. Részemről inkább ezt hívnám elégtelen forrásbázisnak, összehasonlítva azzal, ami a 9. századból megvolt ugyanerre a területre, ugyanerre a népességre.
Lényegében három név alternatív megfejtésével szemben az analógiák és a krónikák még mindíg jobb alapot adnak.
Akár tetszik, akár nem, a 9-10. századra a Dunántúl egy erősen elszlávosodott terület, szláv nevű helytartókkal, amit a régészeti anyag mellett az írott forrásbázis is messzemenően erősít. Határozott karoling kulturális máz, az ortodoxia felé is tájékozódó avaroszláv tartományurakkal. Ily módon nem értem az értetlenkedést az én 'Kopasz Zorán' értelmezésemmel kapcsolatban.
Karoling és morva főpapok mocskolják egymást a Szentatya előtt 900 nyarán, már ott fölvetül az ungárokkal szövetkező morva álkeresztények kopaszsága. A Зоран jelentése 'pirkadat, hajnal' (a szerb nyelvben a hímnemű Зоран elkülönül anőiЗора-tól).
"Akár tetszik, akár nem, a 9-10. századra a Dunántúl egy erősen elszlávosodott terület, szláv nevű helytartókkal, amit a régészeti anyag mellett az írott forrásbázis is messzemenően erősít."
Talán inkább csak a 9. század.
A 10. században azért ezt jelentősen átrendezték a magyarok és az írott források sem olyan egyértelműek ebben a témában.
A régi nagy Zalától és Somogytól északra. A magyar pedig aligha vette fel még a 11. századi szélesebb értelmét (amit külhoniak közül először majd Spalatói Tamás dokumentál). Inkább még csak a kavarok egyik neme vagy törzse.
A mindent befogadó, elviekben őstörténetről és honfoglalásról szóló topikban újabban a 10. század végi kapkan és Vajk közötti kenyértörésről folyik a szó:
A Dunántúlon kevert tárgyi hagyaték (avar--szláv--frank), ötvöződések figyelhetők meg legnagyobb bőségben. A szláv helynevek miatt is figyelemreméltó, ami Szamo avar apától, szláv anyától született népével történt: fellázadtak az avarok ellen. A rabszolgaként kezelt szláv asszonyoktól az avarok számolatlanul nemzették az utódokat, míg a férfiakat igen gyakran kasztrálták. Frankok, zsidók, magyarok egyaránt kereskedtek szláv rabszolgákkal, a Prága és Verdun fontos kasztrálóhelynek számított.
