Ahogy írod, az álló levegős, a két első ülés mögött a padlón van a beömlője...és valszeg nem gyári beépítésű, az autó két éve így került hozzám. Van az autón egyéb téren is 1-2 furi műszaki megoldás, de hátrafelé (előző gazdira) nem bosszankodok.
Még az is lehet, hogy vmit rosszul csinálok, bár üzemanyag van az autóban, és hideg is kint - de fogalmam sincs miket érzékel a szerkezet - szégyen vagy sem...a manualt letöltöttem, lefordítottam, de egyéb műszaki dolgaival nem vagyok képben. Egy gombot használtam rajta, a fűtés jelűt, melyre beindult, visszaszámolt 120 perctől, aztán ha már nem kellett leállítottam. Most is visszaszámol, de nem melegít - pedig tavaly asszem ugyanígy próbáltam.
Szerelemautó, évente csak 10 e km-t fut, és a többségét nyáron.
Megmutatnám vkinek, aztán vagy javítós, vagy beletörődős...
csak ma volt legalább egy tucat olyan hivásom hogy holnap reggel hozná az autóját és rakjak bele fűtést......amikor mondom h ácsibácsi.....sorban állás van,na akkor jön az értetlenkedés.....elmondtam h nálam az van a listán elöl aki mondjuk júniusban tudta h télen hideg van.....viszont mondom h hivjanak amikor akarnak,mert ha van kiesőm akkor annak a helye azé aki előbb lefoglalja.
nem,tudtommal állófűtésként üzemelt,van szivattyú kimenete is és ki is vezérli,az eladó szerint rover 75ben volt,belső ventit is inditott bár ezt én nem néztem csak maga a kályha lett tesztelve.
Egy Peugeot 806 2.0HDI 16V elêgedet tulaja vagyok ami gyárilag egy Webasto Thermo Top Z /C D kályhával van szerelve ami jelen pillanatban csak a fütês rásegitêsi funkiója van. Szeretnêk belőle egy programozható állófütést csinálni ehez viszont szüksêgem lenne kêt dologra:
1.A szüksèges eszközök listájára pontos megnevezêssel,tipusszámmal.
én pont emiatt vettem egy másik szivattyút,de azért hirdettem meg mert pl van akinek csonk törött vagy lapát hibás,és a kettőből simán össze lehet rakni egy hibátlanul működőt.
kályhával együtt pedig 30ért nem sok szerintem....
egy ilyenért kiadni 30at......majd ha elfolyik a hűtővized aztán hf-esre baszod az autót akkor átértékeled.......naponta látok ilyen magas szinvonalu munkát sajnos.
Lenne egy eladó Webasto Thermo Top Z/C-D kályha,repedt(körbe pasztázott),de működő vizszivattyúval.(kábelköteg és ü.a szivattyú nélkül) 30.000.- Ft
Illetve lenne egy kérdésem.
Bekerült az autóba (Alfa 166 2.4 20v JTD) egy ugyanilyen kályha programórával.
A kérdés az lenne,hogy üzemelő kályha mellet beinditható-e az autó?
Nem okoz gondot a szivattyúnak?
Valamelyik bekötési rajzon mintha láttam volna olyat,hogy a generátorra kell kötni az egyik vezetéket(talán lila szinűt) igy inditás után leáll a vizszivattyú.(nekem ilyen nincs bekötve tudtommal) Ez igaz?
sziasztok szakik:)) eber kalyha sharan mk2 ben ha veszek,hozza egy eber idozito orát akkor lehet programozni es allofutésként hasznalni a kieg kalyhat? kb mennyi lehet ennek a beszerelési koltsége?
Esetleg le tudnád írni, vagy egy linket adni, hogy hogyan tudok vele diagolni? Sajnos én a diagolásról semmit nem találtam. A kályha gyári kötegében van benne a tp5, hátha diagolja.
Ezek szerint foglalkozol ezek értékesítésével és beszerelésével?
A nevezett autóba milyen készüléket javasolnál és esetleg árajánlatot is tudnál adni? (használt, felújított is beszereléssel) Privátban is jó, ha elküldöd.
Nekem a legegyszerűbb programórás verzió teljesen megfelelne. A gyári Renault/Webasto beépítőszettben úgy tudom, hogy van ipcu, így gondolom az szükséges a beszeréléshez.
hát ha az újat meg lehet venni garival 210ért akkor meg kell venni......a listaára 1100 euro most......a webastonak.....plusz a beszerelés meg az ipcu ha kell.....
használt készülékre senki nem fog garanciát adni még beszerelés esetén sem....én sem adok csak a felújitottakra.
az otthoni beszerelés meg azért megfontolandó......meg kell oldani az üzemanyag ellátást,ezt azért nem olyan egyszerű annak aki nem ezzel foglakozik.a korrekt vizbekötést is csak a megfelelő idomcsövek birtokában lehet megoldani.és még ott van a belső ventillátor inditása.......
amennyiért beszerelnek egy fűtést sztem annyiért nem éri meg napokig ezzel játszani otthon.....bár ez az én véleményem.
Van egy 1.5 dci Megane II kombim és ebbe szeretnék állófűtést. Első körben használtban gondolkodom, mivel az új szett 210 e Ft-os árát én is, de főleg az asszony sokallja (lehet valakinek nem sok, de sajnos az nem fér bele a családi költségvetésünkbe jelenleg). Gondolom olyan helyről célszerű vásárolni használtat is, ahol be is szerelik és garanciát is vállalnak rá, de sajnos a hirdetett használt szettek között kevesen vállalják a beszerelést (a garanciáról meg inkább ne is beszéljünk). A beszerelést én is meg tudnám oldani, egyedül az elektronika bekötésétől tartok, azt legfeljebb autóvillamossági szerelőre bíznám. Eberspacher vagy Webasto az ajánlottabb márka? Mire célszerű figyelni vásárláskor, kb. mennyibe kerülhet a beszerelés, milyen időközönként kell szervizelni a készüléket?
A gondom annyi lenne, hogy a fűtésem egy idő után kikapcsol. Ahogy nézem szerintem akkor kapcsol ki, amikor a víz hőmérséklete elérte a maximális hőfokot. Amikor még nem volt beépítve, akkor is így csinált, akkor még egy vödör vízzel próbáltam. D5wsc került beépítésre amúgy. Ettől függetlenül jól működik, fűt szépen, de én úgy gondolom, hogy ha a víz elért egy hőfokot, ami felé már nem kell fűteni, akkor csak magát a vizet kéne keringtetnie, és a szellőző rendszer egy idő után lehűtené a vizet, és akkor ismét indulva felfűtené megint a vizet. Amikor kikapcsol, akkor ez minden tekintetben igaz, tehát a szellőzést is leállítja. Nem a tp5 kapcsolja ki, mert a tp5 pl még be van kapcsolva, a led is világít, de a fűtés nem megy. Ez hiba vagy valamilyen üzemmód?
Konkrét példa: indítom a fűtést, indul fűt szépen. Elindulok a kocsival, 10 km múlva megállok, de a család marad a kocsiban. Leállítom elvileg a fűtésnek mennie kéne, de sajna nem. A led világít, tehát a tp5 szerint be van kapcsolva, de nem megy a szellőzés sem. Gomb megnyom led elalszik. Még egyszer megnyom, kapcsol minden, műkszik.
Amikor így leáll a fűtés, akkor a tp5 táv ERR-t, hibát ír. A tp5 tud diagolni? A diag szál belemegy a vezérlőjébe, de ami leírásom van hozzá, abban diag nem szerepel, gondolom mert egy egyszerű használati csak.
A szenzorokat, a gyertyát és a bejövő jelet is mind kimértem, minden ok volt (azaz nem reagált semmire és nem is indította se a ventit, se a szivattyút, se a üza pumpát) ezért vágtam neki a nyáknak.
Csak eberrel nem próbáltam....de ahogy utána jártam ez a meghalós vezérlős. A tünet amúgy fura volt: 2 hét alatt ment el a verkzeug. Néha indult néha nem, aztán meghalódott. Ami érdekesség volt a tetőkijelzőn megjelent a set és sehogy nem ment onnan el csak akku levétellel.
biztos van ennek oldószere, de relatíve könnyen jött (egyszer méregből már megoldottam ezt egy polírgép szabályzójával és sikerült megoldani 2 triak cserével 300 vs 35e ft)
Sziasztok. Ford galaxym van 96 bol a gyari kalyha 5 fok alatt kellene induljon , de semmi reakcioja nincs , ugy tudom 5 probalkozas utan nem inditsa mar magat a rendszer. Hogyan lehet resetálni ?
A párologtatópárnának nem látszik semmi baja, attól lehet az a hiba? Ma is szivatott, egy órája kimentem elindítottam -2fok, nem gyújtott, utána autót elindítottam 12,4volt helyett 14,5 feszültség, és már ment is. Eddig ezt még nem próbáltam, hogy hidegben járó motor mellett indítsam. Szóval párologtatópárna is lehet? Akkor szétszedem újra, és megnézem, de én úgy néztem, hogy az egyben van a párologtatóval. Akkor holnapután újra megnézem. Hol lehet párologtatópárnát venni?
Az már megvolt, és úgy gyullad, kb 3mm-ről a gázolajba mártott fültisztító 4-5 mp-re gyulladt meg, mégis mikor minusz van ,és köd néha nem gyullad be . Gázolajat adagol, a lángőr jó, párologtató mint az új. Mi hiba lehet? Kiszereltem 3 nap teszteltem hiba mentes volt . Füst egy szál se égés egyenletes, visszaszereltem következő éjjel megint nem indult, nappal plusz fok, gyújt, csak először füstölt, mert sok volt benne a gázolaj, 4-5perc, füstölés megszünik, utána minden jó amíg nincsen minusz, és köd. Ezért gondoltam, hogy talán jobban kellene izzani az izzítónak, mert ha hideg párás levegőt fúj be a ventillátor, akkor lehet nem melegszik fel eléggé.
Köszi a tippet. Akkor egyenként leellenőrzöm valahogyan. Gondolom, ha lehúzom a csatit a vízszivattyúról, vagy az üzemanyagpumpáról és adok neki 12 voltot meg kellene mozdulnia. Ezzel szerintem nem cseszek el semmit. Ha így sem megy akkor szerelő. Az izzítógyertyát le tudom ellenőrizni valahogy multiméterrel, hogy jó-e? Azt nem tudod véletlenül, hogy van- e az egész egységnek valami biztosítéka? Ha igen akkor hol keressem?
Üdv. Egy kis segítséget szeretnék kérni. Van egy 1996-os t4 caravelle gk.-m amiben gyárilag egy eberspacher d3wz kiegészítő fűtés van beszerelve. Ősszel amikor megvettem észrevettem, hogy a külső hőmérséklet jeladójáró le van szakadva a kábel. Én ezt akkor összekötöttem. A kábel állapotát nézve mér régóta így használhatták a kocsit. Tehát enélkül a kiegészítőfűtés sem működhetett. Amikor bejött a hűvös idő ( 2-3 fok) akkor szépen be is indult a kályhám. Először iszonyatosan füstölt, de ez később megszűnt és szépen fűtötte a motort.
Az utóbbi 2 napban viszont nem indul a kályha. Semmit sem csinál. Úgy veszem észre hogy meg sem próbál beindulni. A kipufogóján nem fúj sem hideget, sem meleget. Összefüggésbe lehet azzal, hogy most hidegebb van (-2, -6)? Az üzemanyag szivattyúját sem hallom kattogni. (igaz azt azelőtt sem hallottam, mert a motorhang elnyomta, vagy csak nem figyeltem)
A külső hő érzékelőjét leteszteltem az jó, de a tudásom itt megállt. Tudom, hogy a kazán egy pár próbálkozás után letilt, de addig amíg próbálkozik kellene fújnia levegőt a kipufogón, illetve a szivattyúnak kattognia kellene ilyenkor? Sok típusra írjátok, hogy direkt nem lehet működtetni, csak járó motornál ez az enyémre is igaz? Arra gondolok, hogy valahogy direktbe áramot adni neki, meghallgassam, megnézzem mit csinál? A válaszokat előre is köszönöm.
Van egy DW50 állófűtésem, ami addig jól dolgozott, míg nem volt 0 fok körüli ködös idő, akkor nem akart gyújtani, de másnap +7 foknál rendesen indult, gyújtott csak az első 4-5 percnél füstölt. Ez után 3 nap probléma mentes üzeme volt. Utána megint hidegebb ködös, újra nem gyújtott be, másnap gyújt, füst az első 4-5 percben, és minden jó 2 nap. Szintén hideg köd, nem gyújt. Gondoltam izzító, hát kiszegtem , és megnéztem áramfelvétele teljesen hidegen 14-15 A. Ez jó értéknek számít?
Íme egy videó is róla:
Nem tudom milyennek kell lennie? Ez most akkor jó, vagy nem?
Mondjuk, ha már így rendbe teszel egy kályhát, akkor le lehet tisztítani, hogy kivülről is jól nézzen ki. Csak, hogy mindenki boldog legyen. :) A baj inkább azzal van, aki csak drótkeféz. :D
nekem is van néha h nem tetszik a vevőnek h nem csillog az aluöntvény......miközben új vezérló,új izzító és új lángcső van benne.......meg persze új tömítéskészlet......az ilyen vegye meg a szépen hőállóezüstel lefújt kályhát.......
Használtból is olyat érdemes venni, ami rendbe van téve. Ezek a 10 éves, ledrótkefézett kályhák lehet, hogy beindulnak most, de szinte biztos, hogy nem sokáig mennek. Én is ilyet vettem, először működött, aztán egyszer csak nem akart elindulni. A tömítés szét volt benne égve, kályha le, új tömítés, működött. Nem sokkal később izzító hiba, kályha le, csere újra, működött. Ha minden alkalommal fel kell jönnöd ezért Pestre és kifizetni az alkatrészt és munkadíjat, akkor könnyen belemegy még pár 10ezres...
Uh sztem is csak olyantól vegyél aki beépíti és vállal is rá garanciát. Úgy a tiszta.
Köszönöm a kielégítő választ,akkor lehet Budapest lesz belőle.Egyébként én nem hibáztatnám a szakembert aki beépíti és működik a rendszer aztán pár nap mulva meg makacsolja magát.Persze én is vissza mennék:)csak azért hogy cserélje benne amit kell,ha nem újat vesz az ember ez sajnos benne van a pakliban.Ezért nem is reklamálnék,új esetében már valószinű más lenne a helyzet.
Nem is az úti költség, hanem a mozi ára dobja meg a költségvetést! :D
Milyen szar is, hogy ott kellett szenvednem a moziban valami filmen, amíg Ti kényelmesen heverésztetek a kocsiban (néha fejjel lefelé), és beszereltétek a cuccot! :D
ha megfelelő helyről veszel használtat akkor maga az a tény h használt a kályha nem negativum.viszont én sem épitek be hozott kályhát,mert hiába beszélem meg a kuncsafttal h beépitem,működik aztán menjen isten hirével.....ha elromlik csak hozzám jön vissza és elkezdődik a huzavona h mitől ment tönkre.....mindig azt mondják h tuti a beépitéstől,mert előtte működött.ne ezért inkább kikerülöm az ilyen konfliktusokat....volt belőle pár elhiheted.
olyantól vegyél aki be is épiti......viszont nem értem h egy korrekt munkáért miért akkora áldozat debrecenből feljönni budapestre......ha az utiköltség ennyit jelent akkor a beépités ára le fog taglózni.
az otthoni beépitésről meg annyit h neki állhatsz.....de rájössz elég hamar h jobban jártál volna ha rábizod egy olyanra akinél adott minden feltétel a jó munkához.ez a fűtés veszélyes üzem.......
Ezek szerint használtat nem érdemes venni,mert senki nem építi be!?Jófogáson árul egy úriember többet is és be is építi azt irja,csak ő Pesten van én viszont Debrecenben ahol lenne is eladó csak azt nem tudom ki építené be.2-300ezer meg egy új szettért nekem sok.Te milyen megoldást ajánlanál?Fórumozók segítségével esetleg kössem be magamnak?Sajnos nem vagyok egy túlzottan müszaki ember :(
Érdekes... nem értem, ebben egy stift van külön szerelhető, kihúzható, és sajna hosszában is van rajta nyílás- láthatóan szétégett, (a stiften), ami szerintem gátolja a működésében.
Lehetséges, hogy a rajta lévő címke nem valós???
Át tették egy valamilyen készülékről, úgymond legyen neve a gyereknek?????
A belseje szemre megegyezik a D5WZ-vel(ovális elektronika csatlakozó), mindösszesen a motor feszültsége kisebb a D5WZ-hez képest és sejtem, hogy a vezérlő még különbözik persze.
koszonom ,nem akarom offolni a topikot csak gépmunkaznak vagy szerelik is? mert most jon az olaj termelési próba,ha emelkedik a sznt nyitok egy olajkutat(vagy felgyujtom,) szoval szombathely? neten lattam regi telefont sorkapocs kivezetessel eberhez olyat be tudsz kotni?:9
SZIASZTOK! KÖVETKEZŐ PROBLÉMÁVAL KÜSZKÖDÖK.VAN EGY 2004-ES GALAXY-m ,2014 -ben AZ AUTÓ KIEGÉSZÍTŐ FÜTÉSESRŐL ÁT LETT ALAKÍTVA TELEFONON INDÍTHATÓVÁ + KAPOTT EGY ÚJ VEZÉRLŐ PANELT ÉS IZZÍTÓ GYERTYÁT. MÁR A EBERSPACHER HYDRONIC 2 VAN ALATTA. EGY TELET SZÉPEN ÜZEMELT,CSAK AZ AKKUMAT SZÍVTA LE.EZT MEGELŐZVE VETTEM NAGYOBB TELJESÍTMÉNYŰ AKKUT.FŰTÉSI SZEZON KEZDETEKOR JÖTTEK A PROBLÉMÁK. TELEFONRÓL INDÍTVA KB 2 PERCEN BELÜL LEÁLLT.KIOLVASTATAM MŰKÖDTETŐ FESZÜLTSÉG 11V ALÁ CSÖKKENT A KÁLYHA INDULÁSKOR. EZÉRT LETILTOTT. KÜLÖNBÖZŐ HIBAKÓDOK KERÜLTEK TÖRLÉSRE AMIK NEM TÜNTEK VALÓSNAK MERT A TESZTEK ALATT A KÁLYHA PARAMÉTEREI EZT NEM IGAZOLTÁK. TISZTELT FÓRUMOZOK SZERINTETEK HOL A HIBA.
A képen nem az én kiegfütésem van. A belinkelt oldalról való. (Igaz én a saját izzitógyertyámat még nem póbáltam.) Az enyém csak pontosan ugyan olyan. A gondom a szitával van, hogy kell-e bele?
A többi képen az izzitógyertya nem közvetlenül az aluházba csavarodik hanem egy "összekötő" toldásba amiből ki lehet emelni a szitát. Ezért vagyok tanácstalan.
A kerámia gyertyáról én is olvastam, hogy sokkal jobb, de azért köszi a tippet.
És azt honnan fogom tudni, hogy ez szitás-e ? Ha nem nagy kérés. Mert nem szertném úgy visszarakni, hogy utánna tönkretegyegyem. Azért szedtem szét mert vezeték szakadás volt. Azt megforrasztottam de már ha lent van akkor gondoltam, megtakaritgatom meg az izzitógyertyához hozzáfértem és kivettem, hogy milyen állapotban van. De most nem tudom mitévő legyek. Mióta nálam van az autó nem müködött egyszer sem. De az előző gazdája sajnos nagy varázsló volt és több helyen is találkoztam már "érdekes" megoldásaival.
Azt szeretném megtudni, hogy a D3W Z kiegfütésben kell-e lennie izzitógyertyát védő hálónak. Mert az enyémben nem találtam amikor szétszedtem. Igaz csak az izzitógyertyát vettem ki.(onnan nem kellene látnom?)
Egyes oldalakon azt irják (már ha jól forditom), hogy csak a D5W től van benne. Máshol meg két félét is leirnak.
Az izzitó gyertya fészkére rámértem csak 8 mm átmérőjü, mig a védőháló vastagabb átmérője 8.5 mm. A kiegfütés gyári száma 77848AA illetve még 701815071 van rajta.
Az enyém pontosan ilyen, az izzitógyertya egyből az alu házba tekeredik bele.
Esetleg ha valaki tud egy jó szakit nyíregyháza környékén az is jól jönne.
ha a gyári bilincsel rakod össze akkor nincs gond.....nem kell semmi extra dolog hozzá.felxicső a kályha csonkjára és jól meghúz a bilincs.....cső meg csak 80 cm-es darabban kapható......és nem olcsó.vki lejjebb elvileg talált erre megoldást amit én is kiváncsian várok.
Egyszer sikerült elindítanom beindult a ventilátor,izzított,és a tápszivattyú is dolgozott.Megállítottam,és utána nem indult el csak az elektronikában valami kattan egyet és ennyi.
csere.....ezt a betekerembandázsaldolgot meg kibírod majd röhögés nélkül amikor szétcsúszik és ott elkezd a nem túl hideg kipuffgáz randalírozni........ugyebár bömbiben álltalában be van zárva a kályha.......folytassam?
Sziasztok szeretnék segítséget kérni,hogy opel D3Wz kályhát el lehet-e indítani simán kapcsolóval? 6 vezetékes a csatlakozója.a tápszivattyú külön vezetéken jön ki az elektronikából.
el sem indul vagy egyéb probléma jelentkezik? Az autó E85 -re van felprogramozva, és nem szeretnék berakni üzemanyag tankot pluszban a kályhának, ezért lenne érdekes.
urak valaki tajékoztato jelleggel adna nekem infot,mennyibe kerulne a sharan dzw 5 os kalyha kapcsolos megoldassal allová alakitasa? ez a kieg engem idegesit,
Nekem még nem sikerült a 3kW-os kályhával szót értenem VCDS-el. :-/ Igaz, én csak a Sharanok kályháját ismerem, de azokban be sincs kötve az autóba a kályha diagszálja.
Az a szita eredetileg is lyukas, és külön nem cserélhető, legalábbis én eddig csak olyat láttam ezekből, ami a lángcsővel egybe van építve.
Hogyan állapítottad meg, hogy az izzító jó??? (gyanítom, hogy mégsem jó)
Szétszedtem, izzító jó, jeladók jók. Üzemszerű állapotban indul szépen, ventilátor pörög, adagolószivattyú kattog, óriási füst és nem gyullad be a gázolaj, majd üzemanyagszivattyú állj! kiszellőztet, próbál később újra indulni.
Újra szétszedtem és azt láttam, hogy a gyertyát körülvevő szita ki van foszladozva és enyhén kokszos is, ráadásul ami az égést elősegítené légjárat el van dugulva (ami a ventilátortól a gyertyához vezető kis légút).
Gyanítom a hiba ez lehet. mindent tisztítottam már csak egy új szita kellene... de vajon mi az ára itthon??? Tudsz segíteni ebben?
Nekem a vcds-ben van külön ikon a fűtéshez (ext. heat) viszont becsapós (!!!!!!!), mert a vag-com ban is lehetséges, hogy csak a motor diagnosztikában találsz a measuring blocks -ok között mérési eredményeket!!!
Nem biztos, hogy közvetlen tudod diagozni - csak egy ötlet, hátha segít neked is.
Egyszerűbb lenne rádugni egy diag készüléket és megkérdezni a kályhát, hogy mi a nyűgje.
Ha indulna---(amennyiben ez azt jelenti, hogy hallod egy rövid időre a ventilátorát) akkor nem biztosíték baja van. Nincs más biztosítéka mint ami a biztosítéktáblán van. Amúgy sincs olyan biztosítéka ami egyedül csak a kályhához tartozna. De mindezt legegyszerűbb megnézni a kályhánál a csatlakozójában.
Eber d4wsc-hez milyen üzemanyagpumpák a jók? Ahány pdf-et nézek, annyi féle cikkszámot írnak. A szállított mennyiséget le tudnám ellenőrizni, de az sem egyértelmű. Pl ebben a két pdf-ben különböző értékeket írnak. Állítólag annyira nem csereszavatosak ezek a pumpák, hiába van ráírva hogy 3-5-kw meg 12 v, a szállított mennyiség eltérhet.
Köszönöm a hasznos információkat. Ritkák az ilyen szakemberek akik önzetlenül megosszák a kulissza titkokat is. Tökéletesen működik a rendszer. Egy információt én is megosztanék. A harmadik kikapcsoláskor megnéztem a kályha hőfokát az ujjam hegyével és kaptam egy harmadfokú égést rá! Senki ne próbálja ha nem akarja ,hogy hólyag legyen a kezén mint nekem. Köszönöm mindenkinek aki próbált segíteni. Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és sikerekben gazdag Boldog Új Évet kívánok minden fórumlátogatónak!
zárt rendszerben nehezebben forr meg a kazánban a víz......80 foknál kapcsol ki,de nyitott körnél ekkor már megforr a kazánban a víz,mert 5 kw teljesítmény igen kis felületen adódik át.
Max egy tízest ráfizetek,ha gondolod. Így lenne egy tartalékom. Írj ha jó és a csere üzletet a jövő héten lebonyolítjuk. Az emailom publikus és u.a. a gmailom is azt szoktam mostanában használni mert a freemail tele van reklámmal(spam).
Pont azt tettem.Még viszont azt holnap megmérem,hogy mennyi áram folyik át rajta. Kicsit elcseszettnek látom a fűtési rendszert,mert amikor kikapcsolja a termisztor a kályhát már igen csak gőzölög a kiegészítő tartály túlfolyója.Lezárjam a túlfolyó csövét,hogy zárt legyen a rendszer vagy nem szabad? Ez egészséges szerintetek? Ha a manuális fűtés kapcsolót bekapcsolva hagyom,akkor lehűlés után újra indul a vízkeringető meg folyamatosan megy. Nem variálom a utastéri venti kapcsolót mert azt is tudom manuálisan három fokozatban működtetni a műszerfalon lévő kapcsolóval. Az össz fagyálló mennyiség ami belement az cirka 4l.
Igy hogy leirtad, hogy van még egy külön pumpa ami a kályhába nyomja a cuccot már érthető a dolog. Viszont nem volt normális aki ezt igy oldotta meg. Rakott volna bele külső pumpás kályhát és kész.
mondtam már neked h ne vezetékszíneket mondj hanem pinszámot a stekkerből......😉
az act meg indíthatod a kályha fekete indítószáljáról leágazva.....nyílván ellenőrizd mennyit eszik az ac,mert ha mondjuk 5 ampert akkor az a 0,5 négyzetmilis kanóc határeset.....
Bocs elirtam, sajnos a két szám egymás mellett van. Arról meg nem tehetek, hogy az előzmény nincs leirva csak veled megbeszélve telefonon, majd ide feltéve a kérdés. Nekem az jött le az egészből hogy az átfolyóst cserélte külső szivattyúsra.
Meg azt nem értem,hogy tudta a benzines kályhának indítani az AC-jét ennek meg nem. A benzines zöld-sárgája mi volt? Mert ha nem volt bedugva a webastóra hiába kapcsoltam be a fűtéskapcsolót nem ment az AC. szóval csak az elektronika vezérelhette valahogy.
Így ahogy írtad meg a telefonba is mondtad úgy tettem. Szóval ha az elektromos membrános AC-re adok egy kapcsolt pozitívot mondjuk a vékony fekete vezetékről nem lesz baja a vezérlésnek?
egyrészt a linkelt segédleten világosan ott van h a 6 pines stekker 5-ös lába a téli,nyári állás kapcsolójának fogadója!!!!!az act a hatos pin kezeli!!!
viszont mivel itt most egy átfolyós kályháról beszélünk a hatos pin a kályhában lévő szelonoidot kezeli!!!!!nincs benne elektromos ac!!!!
mivel az adott autó elektromos ezért nincs benne értelemszerűen üzemanyagrendszer.ezért úgy oldották meg a dolgot h raktak bele egy üzemanyagtartályt meg egy membrános elektromos act és így van szimulálva az autó üzemanyag köre.ő ennek az indítását gondolta.......
szóval ezt az act a kályhával együtt kell indítani.
A külső üa pumpa kap egy állandó testet, a másik végét pedig a kályha vezérli, x14-es csatin, kék vezetékkel. A rajzon az Y1 az üa pumpa. Elvileg két csati van, egyiken a két vastag a táp, másik pedig egy 6-os csati. Ennek az 5-ös lábán van a pumpa vezérlése. 1-es az indítás, 4-es pedig a fűtőmotor indítása.
A benzines webastomat t.t.bw50-t lecseréltem gázolajosra dw50-re. Gibbonpitti telefonos segítségével sikerült is beindítanom és tökéletesem működik,ki és bekapcsol de még csak külső akkumulátorról úgy hogy a vékony barnát a szolenoid vezetékét a vastag barnára (test)-re kötöttem a vékony feketét a kapcsolt szálat pedig egy kapcsolón keresztül a piros (pozitív) szálra. A külső tápszivattyút pedig egy másik akkumulátorral adagoltam. Kérdésem az volna, a benzinesbe négy vezeték ment(még nem a vízálló dugaszok) ill. most annyi lóg ki az autóból.. A vastagabb piros és a barna az rendben van az a fix 12V +,-a. A két vékonyabb fekete és zöld-sárga is rendben volt a benzinesben, mert rendesen működtette az üzemanyag szivattyút is. A dízelt hogy kössem,hogy a külső szivattyút is működtesse? Ha bekapcsolom az utastérben lévő egyszerű kapcsolót (aminek a képét az előzőekben belinkeltem), akkor a vékony zöld-sárga az sípol a testtel azt összekötöttem a szolenoid vékony barnájával. A vékony feketét pedig a kapcsolt szállal ami szintén vékony fekete. A szivattyú viszont nem megy. Mit csináljak szerintetek. A külső ü.a.szivattyú egyik kapcsa az test csak simán vigyek a másikra(+) egy kapcsolt pozitívot? Előre is köszönöm ha segít valaki.
Na ezt mar kiprobaltam. Annyit ertem el vele hogy a fogyasztasa (multimeteren keresztul adtam aramot neki) 40-50 mA korulire ugrott fel, de csak annyi es utana, 15-20 mp utan vissza nullara. Amit meg eszleltem az egy gyonge sipolasszeru hang volt. Hogy mi adta ezt, ne kerdezd. Nagyon halk volt, alig hallhato kozelrol.
ilyenkor mindig elmondom h lehet az autó is hibás......bmw,mercedes jellegzetesség......van rá sok példa.pl. Sanyi 220-as mercije......diaggal mindig indul a kályha,az autó viszont csak néha indítja......
ha vki nem megcsinálni akarja a rossz dolgot hanem eleve felállítja azt h x ftból meg kell oldani akkor ott baj van......
Nem jelentkezett mert azt mondtad h ha mégsem lesz jó, akkor elektronika baja lesz.. Valószínű hogy nem verted át, csak néha nehéz megmagyarázni hogy nem hiába költött rá annak ellenére h nem lett jó.
Szoval, az auto elektronikajaba van kotve a vizszivattyuja, a levego fuvokaja az a sajat paneljere (a kek dugasz), auto VW T5 Transporter 7H.
Tehat,
1. Meglehet oldani azt hogy egy egyszeru kapcsoloval inditsam mint motor elomelegito vagy sem ? Ha igen hogy ? Mint kezdonek, kerlek hogy igen vagy nem vallaszt adj.
2. Ha motor elomelegitonek szeretnem hasznalni akkor mi szukseges hozza ? Lehetoleg, ha van egy kis idod ra akkor linkeld be legyszi.
3. Ha estleg letezik valami leiras az 1-es es a 2-es kerdessel kapcsolatba, halas lennem egy par linkert.
Koszonom a ram szant idot es bocsi az ertetlenkedesrt, de meg mindig nem vagyok tisztaba vele.
A helyzet az hogy nem szeretnem ha egy szerelo jol athuzna a tudatlansagom miatt. Kosz.
nem szoktam feladni a dolgokat......ha cseréltem neki vmit akkor az biztos szar is volt!nem szokásom átverni senkit sem.viszont ha eltűnik akkor az nem engem minősít.....gondolom nem autóval jött hanem csak a kályhát hozta.én mikor átadom a kályhát kipróbálom a kuncsaft előtt próbapadon!így volt ez sztem az embereddel is.....szóval ha elvitt tőlem egy jó kályhát akkor ott másban kell a hibát keresni......ezt ugye nem reklámozta a lehúzós anyázás közben.de mond meg neki h jöjjön el és visszaadom a pénzét.
Igazat adok neked, sosem tudhatja az ember, hogy milyen emberrel akad össze.
A hozzászólásomból láthatod, nem a spórolás motivál hanem az, hogy jó legyen.
A műszaki vénát illeti, hát eléggé sokrétű dolgokkal foglalkozom és idáig mindent megoldottam, nem voltam rest szétszedni a kályhát és kb. 10 percembe telt mire a hibát kiszűrtem anélkül, hogy előzőleg láttam volna ilyet.
Ha valamit kérdezek sosem azért mert hülye vagyok hanem azért mert érdekel az ok okozat. Szívesen tanulok újat, és amit tudok azt meg is osztom másokkal.
Te válaszoltál kérdésemre tehát a szita cserélhető valamint figyelmeztettél a gyertyára is ezt megköszönöm.
Még a csere módja érdekelne mert elég furmányosan vannak az üzemanyagcsövek és jó lenne nem tönkrevágni őket.
Hát azért ne bizd el magad, az egyik ismerősöm akit hozzád küldtem a BMW kályhájával (hol megy-hol nem) kicserélted a lángcsövet meg az izzítót, azóta ugyanúgy ugyanazzal bajlódik. Hiába nem tudod éleszteni a BMW elektronikát (megértem az okát), csak mégis hallgatom azóta is h felesleges kiadásba verte magát meg h lehúztad..
akkor mégsem hozzáértőhöz vitted......sajnos nem sok van belőle ebben az országban.vegyél újat a régit meg dobd ki.javítani meg elfelejtettek vagy meg sem tanulták!
hozzám még nem tudtak olyat hozni amit ne csináltam volna meg,és ez nem misztifikálás hanem akarás kérdése.ha visszaolvasol kicsit akkor megérted mi a gondunk párunknak ezzel a segítségesdivel.van nem is kevés user aki azt hiszi némi segítség után h ő eistein......aztán meg kiégett a kályha.....folytassam?????
a fűtés veszélyes üzem és nem véletlen!
nem tudhatom mennyire vagy műszaki vénás és azt sem h mennyire lelkiismeretes.
Te sem anyád hasában tanultad amit tudsz. Nem kell a másikat lekezelni amiért egy fórumon új user. Először elvittem egy hozzáértőhöz képzeld el és csak a füle tövét vakargatta. Ennyit a hozzáértőkről.
Ne vedd személyeskedésnek amit írtam csak nem szeretem ha a saját tudásunkat túlmisztifikáljuk.
az a lángszita,lehet cserélni......ha tudsz szerezni.....ebay.....viszont a ráfolyó üzemanyag szét tudja szarni az izzítót is......mielőtt még lepróbálod 12 volttal elmondom h attól h izzít még nem biztos h jó is.😉
egy d5wz kályha van az opel vectraban kiegészítö fűtésként ( diesel ) " légfúvó a pótfűtéshez szakadás " és "légfúvó a pótfűtéshez a jel tűrésenkivül " hibaként ez jelenik meg kiolvasáskor, nem tudja valaki hogy mit jelen ez?
Szóval szétszedtem és az izzítógyertyánál a bejövő és továbbmenő üzemanyagcsöveket vizsgáltam meg.
Van benne egy finomszövésű háló amin keresztül szivárog az üzemanyag a gyertyára és megy tovább a szórófejre. A bejövőnél rendben van de a továbbmenőnél szét van égve, nem megy tovább az üzemanyag csak folyik a gyertyára rendesen. Szóval ez valahogy cserélhető? Ennek a módja érdekel.
A D4WSC-hez kellene. Ki akarom próbálni egy másikkal is, hátha. Vmerre tovább kell lépni. Mennyibe fáj? Még megpróbálok most valamit, aztán a pumpacsere jön.
egyszeru kapcsoloval tudjam beinditani / megallitani - egy manualis vezerlest ami motor inditas vagy csak gyujtas nelkul is inditja csak a kalyhat (motor elomelegitesrol lenne szo, nem utaster futesrol).
Igen Termo Top C kalyham van es azt szeretnem elernio vele, ha lehet, hogy egy egyszeru kapcsoloval tudjam beinditani / megallitani, lenyegebe egy egyszeru manualis vezerlest szeretnem.
Sziasztok. Segítségeteket kérném, rover 75 diesel thermo top c-vel. Ma reggelre úgy döntött a segédfűtés hogy beadja az unalmast. Bekapcsol de csak kékes fehér füstöt okád, és csepegteti a kipuján a gázolajat, olyan mint amikor forró felületre folyik a gázolaj és csak elpárolog de nem gyullad be. A furcsa hogy nem is próbálta lállítani és újragyújtani csak nyomta a füstöt, míg le nem húztam a vezérlő csatiját. Tegnap este jött elő, bekapcsolt fűtött, hazaérve kapunál látom dől a füst, ma reggeli indításkor meg mint fent írtam. Takarítás? Mi lehet. A lángőrnek nem kéne ilyenkor leállítania? Vagy volt égés csak tökéletlen? Köszi előre is
Nemrég vásároltam egy thermo top c dízel kazánt, az kapcsolatban lenne pár kérdésem:
1: elméletileg hogyan kellene kapcsolni a ventillátort? Elméletileg valahol 40 fokos vizet olvastam, gyakorlatilag pedig kb ahogy felkapcsol nagylángra (gondolom én mert behangosodik) rögtön kapcsol a venti belül az autóban.
2: hová kell kötnöm a summer/winter kapcsolót?
3: létezik-e olyan utólagos GSM modul hozzá ami működik valamilyen iphone-os alkalmazással, pl a gyári thermocall-al.
4: amikor megy a kazán max teljesítményen, a kazán levegőventillátora nagyon hangos, lehetséges hogy átvezeti a karosszériára a rezgést? Semmi féle gumibak nem került a beépítésnél rá. Ha ez a baja, honnan tudok szerezni gumibakot?
Ha minden igaz akkor a fűtőkályha az be van szerelve az autóba, de sajnos a program az nincs feltelepítve. (Én is mikor vettem az volvot, a tulj elmondta neki nem volt benne az állófűtés elment hogy bele tegyék neki, és akkor csak rádugták a számítógépet felrakták a fűtés progit és már működött is. Tehát az autóba nem szereltek semmit. Állítólag minden volvoba benne van a kályha, csak a progi nincs. Nézesd meg egy szerelővel, hogy tényleg benne van e a kályha, ha igen akkor már csak fel kell telepíteni a progit. Ezt megcsinálják neked bármelyik volvo szervizbe, de elég drága. De vannak maszek szerelők is akik meg tudják neked csinálni. Nézz szét azon a környéken ahol laksz.
Enyémen kívül van, benzinesből lett átalakítva. De így jobban is szeretem, mert ha meg van bontva az ü.a. rendszer, akksiról fel tudom "kocogtatni" az üzemanyagot a kályháig, nem kell indítgatni, mire magától eljut odáig. Nem is zárlatra gondoltam, hanem inkább nagyobb áramfelvételre. Bár nekem is gyanús...
Olyan gondom van a D4W SC kazánommal, hogy miután felfűt és elindulok az autóval F47-es hibakóddal leáll. Nem mindig van így, most másodjára csinálta. Ha jól néztem, az F47 üzemanyag pumpa rövidzár vagy nagy áramfelvétel. Rövidzár nincs, mert egyébkén működik a kályha, át is néztem a kábelköteget. Járt már valaki így üzemanyagpumpával? El tud ez így romlani, hogy néha néha megáll a kályha miatta, de egyébként működik?
Olyan gondom van a D4WSC kazánommal, hogy már másodjára fordult elő, hogy reggel, felfűtés után elindultam az autóval és amikor 1-2 perc múlva ránéztem, F47 hibakóddal leállt. Ha jól tudom, ez üzemanyag pumpa rövidzárat jelent. Rövidzár elég biztos, hogy nincs, mivel működik a fűtés és ha lehúzom, a vezetéket a szivattyúról, akkor F48 a hibakód, ami szakadás. A másik lehetőség a túl nagy áramfelvétel. Járt már valaki így üzemanyag pumpával? Tud ez így tönkremenni, hogy megnő az áramfelvétele és néha-néha ilyen hibát produkál?
Amint kivettem a masodik leirasabol a kalyha 6 stekker-nek az 1-es kivezetesere kell rakotni, javitsatok ha tevedek.
A kerdesem az lenne hogy ez az akarmilyen programora milyen jelt ad az 1-es kivezetesnek, valami digitalis jelet ?, vagy csak egyszeru pozitiv (+12V) vagy negativ (GND) jelet ?
Vagyis azonkivul hogy lehet programalni azt az orat (esetleg meri az utaster homersekletet), meg egyeb funkciot is ellat ?
Állófűtés kipufogócsöve a kifufogódob után bármilyen hosszú lehet ? (a kutya az autó alatt szokott aludni és nem szeretném elgázosítani, így arra gondoltam, hogy az autó kipufogó csöve mellett a kályháét is hátravinném)
Most hogy mondod,lehet mert akkor veszem észre,de utána csak akkor indul el ha leállitom és újrainditom.Köszönöm a segítséget!!!Ez ellen lehet tenni valamit?
Sziasztok!Olyan problémám lenne 2004-es Sharan kiegészitő fütése városban tökéletesen müködik,de hosszabb úton kb. 20 perc után kikapcsol és visszahül igy a víz .Keringetö szivattyú az megy.
Szeretnék Vectra B diesel-be berakni kiegészítő fűtést (állítólag csak beépíteni a homlokfalra és a csatlakozót össze dugni ami gyárilag be van építve). Ez alapba csak járó motornál lenne kiegészítő fűtés. Ezt szeretném szivattyúval kombinálva álló (elő) fűtés gyanánt használni. Miket kellene ehhez átalakítanom, meg lehet oldani, hogy a kazán működjön az autó motor járása nélkül ?
Van egy eberspacher D1l kisegítőfűtésem amit be akarok üzemelni.
Első indításkor egy kicsit még levegős volt a rendszer televágta olajjal és csak füstölt. Kiszellőztettem, újrapróbáltam indítani sikerrel.
Fel is fűtött és a termosztát kikapcsolt, kiszellőztetett majd leállt. A következő indításkor be be lobbant de nem indult el a fűtés majd televágta olajjal és csak füstölt.
Gyertyahiba lehet az oka, vagy koszos belülről és ki kell takarítani? Akitől vettem azt mondta, hogy működőképes volt majd évekig tárolta szekrényben.
Ezt a szép kerek tömítésgarnitúrát "oszt" mennyiért mérik Forintban vagy csak EUR ban lehet megvenni?
Amúgy összeraktam a BW50-est és sehol sem szivárog az üzemanyag. Csak úgy tudtam bele lángot csiholni,hogy a szolenoid tekercsre adtam külön 12V-ot. Úgy látszik,hogy annak ellenére,hogy visszaraktam a tűzcső szipkájába a fojtást így is kap üzemanyagot még fekvő helyzetben is. Az elektronikában találtam a termisztor mögött egy törött kerámia kondenzátort valószínű,hogy az miatt nem kap áramot a szolenoid szelep. Gibbonpitti segíts légyszí,hogy ennek a szolenoidnak szaggatott vagy állandó feszültség dukál? Ha valakinek innen a fórumról lenne ilyen DW50-es kályhája az jelezze nekem vevő lennék rá vagy elcserélném a BW50-re vagy a DBW46 -omra. Egy kedves fórumtárs jóvoltából kaptam hozzá szerény áron komplett kábelköteget is meg egy csomó alkatrészt.
ebben sem látok három olyan tömítést ami kellhetne.......az ebay-ról rendelt teljes garnitúrából is ugyanezek hiányoznak!!!!
gondolom vki megvette a webasto elfekvő készletét lédig és elkezdte csomagolni.aztán amilyen gumigyűrű nem volt azt kihagyta ill. pótolta másmilyennel csakhogy dbra meglegyen!
csak novemberben vagy öt ilyenhez volt szerencsém......
és még ott van az ha a szelonoid háza törött.....ami nem ritka........ebben nincs szelonoid sem.
az a baj ebben is sokan csak a pénzt látják.....ezért hát mindent megtesznek h eladják a szarjaikat.
forditott polaritással bekötött házilag csinált kábelköteg,nem odaillő üzemanyagcsövek alkalmazása,stb...stb.....tudnám napestig sorolni miket látok naponta.aztán amikor baj van ezek eltűnnek.....2 vagy 3 hete egy merci bal eleje égett le az ilyen okosság miatt.....nem öreg autó volt.
a másik kedvencem amikor félinfókból azt hiszi az user h minden tud.....és mondjuk megcsinálja állóra a kiegfűtését......aztán egy hét után nem megy a kazán......szinte ez is napi jelenség.......
Ez így van ahogy mondod. Kedves gibbonpitti a hozzászólásaidból látható, hogy nagyon értesz az állófűtésekhez.A kérdésemre tudnál valami biztatót mondani? Előre is köszönöm.
Egy 1999-es THERMO TOP Z kályhának - saját üzemanyag és vízszivattyúval - lehetnek buktatói? Elmondás alapján működik (billenőkapcsolóval használták) , de messze van így nem tudom megnézni vásárlás előtt.
12V-os 5KW-os, egy Toyota Hiace-ba építeném be, állófűtésnek.
Van kábelkötegem az alsó kályhához, sőt kompletten kályhával, programórával. Kályha alkatrésznek jó, párologtató filc égett szét benne, szinte új izzítógyertya van benne. Ha érdekel írj mailt. De ha kell külön a köteg is vihető, megbeszéljük.
Sziasztok!A segítségeteket szeretném kérni egy állófűtés ügyében. Van egy tisztán elektromos meghajtású kis tehergépkocsim amiben egy 1997es Webasto BW50 típusú állófűtés van. Eddig kifogástalanul működött.A vezérlése csak egy kapcsoló semmi termosztát vagy ilyesmi ill van egy csatlakozó de azt nem tudom mi lenne.. Mivel úgy van az autó aljára gyárilag felszerelve,hogy fekvő helyzetben van a kályha minap benzinszagot éreztem és ráálltam a csápos emelőmre és megnéztem,hogy honnan szivároghat az üzemanyag. A középső résznél az égéstérből szivárgott. Féltem,hogy egy szikrától begyulladhat így levettem és szétszedtem szakszerűen. Nagyon keveset mehetett ez a fűtés mert kora ellenére nagyon jó állapotban van. Kérdésem az lenne,hogy a Webasto Dw50 ugyan ilyen csak dízeles állófűtésnek az égés-csővét áttéve üzemeltethetem gond nélkül,vagy mást is kell cserélni? A gázolaj mégsem olyan gyúlékony.
Van egy régebbi dízeles is csak annak meg nincsenek meg a kábelei Ha valaki tudna adni hozzá kábelt vagy a bekötését le tudná nekem rajzolni,megköszönném.
Nos, annyit találtam, hogy létezik/ létezett T5 és T6 távkapcsoló is. Az enyémhez valószínű a T6 kellene (a mellékelt képen látható a kályhán egy kis felirat amiben szerepel a T6.
Szia elvileg az Orcsik műhelyben foglalkoznak webasto val az Ősz utca sarkán. De még nem volt időm bemenni rákérdezni mennyi volna az átalakitás . Te helyileg merre vagy ? Egy körülbelüli ár kellene hogy legyen mihrz viszonyitani
át lehet alakítani,de vigyázz hogyan csinálják meg!
nálam hetente jön egy két ilyen autó amit "mesterien" sikerült abszolválni vkinek......nem firtatom h vmi fórumhuszár vagy sima kókler,a lényeg számít.......lehet még költeni rá gazdagon h jó egyen végre.
Sziasztok érdeklődni szeretnék hogy a kocsimba ulysse 2000 évjárat van egy termo top z/c d kályha a kérdésem hogy ez most kieg vagy állófűtés -e nincs ora hozzá nincs benne kúlőn vizszivattyú . De az üzemanyagpumpa a visszatérő ágba van kótve azt olvastam az igy jó. 7 fok alatt működik rendessen begyujt üuemel nincs vele baj csak szeretném a kasznit is melegiteni elöre ha lehet távirányitoval vagy valami mással Kérdésem hogy át lehet-e alakitani állóra ha csak kieg. Valaki esetleg Szeged környékén egy jó szakit nem ismer? válaszokat előre is köszönöm
Visszakerestem, hogy az antennám hová csatlakozik, meglepődve tapasztaltam, hogy nincs semmilyen "dobozka" amin megtalálnám a Telestar T... feliratot, hanem az antenna vezetéke közvetlenül a kályhába csatlakozik (a műszerfal alatt megvan toldva /szakszerűen valamilyen csavaros megoldással/ és ki van vezetve a kályhához). Képen a piros vonal mentén.
Valami hiányzik, hogy ez az egész kerek legyen, vagy ez így működőképes lesz ha kap egy távirányítót?
Van annak a kályhának bármi köze az autóhoz azon kívül, hogy megkapja tőle a tápokat?
Persze működésileg nincs köze
---
,A kérdezőnek én csak a zavaros kérdésre,zavaros választ adtam .. mert kérdezni is tudni kellene,,, meg persze előtte körbejárni (olvasgatni ) amit már párszor leírt vki..és akkor lehet megleli a választ...
Én nem értek hozzá, de amit írtál abból a következők vonhatók le !
túl melegszik és lekapcsol a kályha =vagyis nem kering benn megfelelően a víz (szerintem )
-----
A keringtető szivattyú jó,de nem kap áramot (bizti jó, motorvezérlő kapcsolja= vagyis akkor, ha jó a szivattyúd,bizti jó, kapcsolja a motorvezérlő ,és nem nem kap áramot a szivattyúd akkor ebből egyértelmű hogy szakadt a vezeték..nem de?
---
A kérdés : hogy a h2es kályha kommunikál a motorvezérlővel és kapcsolja a szivattyút= igen kommunikál a motorvezérlővel ,de nem kapcsolja a szivattyút !
Adott egy 2007 Touran 2.0 pd. Van benne kiegészítő fűtés (nem álló). Keringtető szivattyú ok, gyertya ok, ventillátor ok. a hiba, hogy a kieg fűtés bekapcsolása után (hallani ahogy begyullad és amikor a ventillátor is elindul) pár másodpercre ki is kapcsol, majd jön egy kevés kék füst (ami vélhetőleg normális). a kérdés: miért állhat le? kazán hőmérséklet szenzora reális értéket mutat. 01406 Lánghiba hibakódot ír hozzá. De pár másodpercre van láng.
ötlet, hogy mi lehet a hiba? Esetleg Bp-n hozzáértő embert vagy céget tud valaki ajánlani?
igaz ez is sok év állás után még ment.csak nem akarok sok tízezret rákölteni max ha 100%jó lesz.meg nemtudom mennyire kell szétbontani az újhoz,hogy kapcsolja ugyanúgy a fűtésventit meg minden.
A képen látható fűtőegység van az autómban és a szélvédőre fel van ragasztva egy antenna aminek a száma: 63287A. Az lenne a kérdésem, hogy ha vásárolok hozzá egy Telestar T91 távirányítót, azt hozzá lehet tanítani? (Gyanítom hogy volt hozzá távirányító eredetileg, csak elveszett.)
Ezt csak a próba tudná eldönteni, de szerintem megeshet, hogy nem lesz jó. Persze kérdés milyen állófűtésről beszélsz. Ha elviseli az izzítás indításakor 10-15sec-ig a túlterhelést, akkor jó lehet, de ezek általában lekapcsolnak túlterhelésre. Ha meg a nagy áram lerántja a feszt a kályha határértéke alá, akkor azért fog leállni/nem indulni.
nNm lenne egyszerűbb egy akkutöltőt tenni az akkura, ha már ott a hálózati áram?
Az Mk2-es bódékban gyárilag Eberspacher kályha van, akár álló, akár kiegészítő. Ha Webasto van benne, az már nem gyári, vagy csak annak írják, mert sokaknak a kieg/állófűtés az =webasto.
A tekerősre meg minden vezérlésre kell 3 vezeték, egyik a plusz, a másik a vissza plusz azaz vezérlő pozitív ha bekapcsoltad és a zöld a hőfok szabályzó kimenet. A vezérelt plusz kapcsolja a szivattyút is.
Találtam egy jó bekötési rajzot, de számomra nem egyértelmű mivel egy kicsit elmosódott.
Jelöli az opcionálisan beköthető modulokat miszerint: óra, univerzális kapcsoló, termosztát, keringető. Én ezek közül csak a termosztátot akarom működtetni.
Ha jól értelmezem a rajzot akkor a steck-en levő vörös és sárga vezetékre van szükségem azt kell a termosztát kapcsolójára kötnöm. Javítsatok ki ha tévedek.
csak ma ketten jöttek,az egyik innen való aki marha ügyesen átalakította állóra a kiegfűtését......kiszámoltam nekik gyorsan h igazából addig sem spóroltak egy fityinget sem amire megcsinálták,ahhoz képest ha egy hozzáértő csinálta volna.ráadásul az egyik a ventijét sem tudta megindítani.na szóval mindkettő kinyírta a vezérlőjét......most meg szipognak h megint zsebbenyúlós.pedig ha az elején hozzáértőre bízták volna akkor most meleg lenne az autó a seggük alatt és a pénzlocsolás is nagy eséllyel elkerülhető lenne.
kell egy 100ah-ás munkaakku és megoldott a dolog......van pár autó ami így működik.az ügyfeleim elérhetőségét nyilván nem osztom meg.....de hidd el működik.
Vettem egy Eberspacher D1l 24V-os kályhát, de az a gondom vele, hogy a termosztátja nincs bekötve csak külön van 3 kivezetés, a termosztáton steck nincs megy egyáltalán vezeték sem.
Utánanéztem a neten, de amit találtam sematikus ábrát nincs ez a bekötés megadva. Tudna nekem valaki egy bekötési ábrát vezeték színekkel linkelni?
Mikori az a Sharan? Ha 2010 előtti, és gyári állófűtéses, akkor abban 2db akku van alapból. A hőmérséklet szabályozás meg csak egy termosztát kérdése, de szerintem egy ilyen hőszigetelésű bódét nehéz lesz 20°C-on tartani a mostani időben. A gyáriban nem Webasto kályha van.
Egy webasto állőfűtéses sharant szeretnék megvenni, és felmerült bennem az a dolog, hogy mivel a kocsiakksiról veszi az áramot a vízkeringetéshez, és a levegő befúváshoz, ezért ha sokat van használva, akkor lemeríti az akksit.
Pont emiatt van elektronikusan leszabályozva állítólag 60 percre az üzemidő.
Én azt gondoltam, hogy ha az utastérbe bemenne egy erős akksi, és azt szívná le éjjel és nem az autó akksiját.
És nappal meg menetben a lemerült akksit is töltené a generátor.
Bemenne az utastérbe egy hófokállító, (ha épp nincs már gyárilag, mert nem tudom még, holnap megyek megnézni az autót) és a beállított mondjuk 20 fokot tartaná a kályha.
Valaki már csinált ilyent?
Hogy a gyári állófűtésből kvázi lakóautó fűtést csinált?
megvolt és semmi változás.ugyanúgy leáll.igaz ez már 2 éve volt azóta nem is ment.lehet a korából adódóan cserélni kéne az egészet valami fiatalabbra. csak hát eléggé zsákbamacska.az új meg az autó árával vetekszik..:(
sziasztok eber vizes kályha(kb 1992-96 körüli) bekapcsol kb 2 percre és leáll.hallani hogy forr benn a víz,keringető szivattyú hibára gondolok lehetséges?elég jól el van rejtve még nem fértem hozzá.
Sziasztok. Kaptam egy sprinter eber kályhát . Az ausführung száma 25 2453. Kapcs rajzot már találtam. A kérdésem csak az hogy can-bus nélkül fog működni??? Válaszaitokat előre is köszönöm.
Alhambra kiegészítő fűtéséhez van egy kis.elektromos szivattyú a motor térben,ennek a kis szivattyunak folyamatossan kell mennie ha mukodik a kályha vagy csak az után járatás a szerepe?
Elindul kályha és kb 5 perc után hirtelen leáll.Arra gondoltam hogy ez a szivattyú nem megy, és túlmelegszik a kalyha.Amugy ez 2000 cm3 140 le -motor.Hétvégén kiszedem a szivattyút ellenőrzésre. Remelem lessz valami tippetek.
Szia, voltam venni bimetálkapcsolót, de nem tudták a cikkszámot vw-ben.
Amit adtak az külső hőmérséklet érzékelő, ami a klímába jelez vissza.
Nekem pedig az kellene ami az ablaktörlő mechanika alatt van.
Még a hivatalos vw szervíz sem tudja a konkrét cikkszámot, régi meg nem volt az enyémben, ez okozta a problémát, így onnan sem tudom leolvasni a cikkszámot.
Amit adtak azzal csak + fokokban működött a fűtés, tegnap jó volt, de ma reggel - volt és nem kapcsolt be, csak úgy hogy rövidre zártam.
Értem köszönöm! Menni megy tökéletesen ég nem füstöl csak a 3 fokozatot amit ír azt nem tudom állítgatni még. De nem tilt le semmi hibára. Elsőnek kiszedett nem használt akkut használtam meg töltőt és kiállt hibára kivillogta hogy kevés a fesz mikor beléptem a szerviz gombbal.
Szia!Köszönöm a segítségedet,ma elindult a kályha,gond az volt nem volt benne a bimetalkapcsoló. Rövidre zártam járó motornál és müködik.VW.szerviz érzékelő a lökösben van az jó ez volt a válasz egy hete.Ma meglett üres kábel ablaktörlő alatt és azóta tökéletes!!!
Kellene nekem egy kis segitség,remélem kapok némi infót :)
Adott egy 2003-as Webasto Z C/D kályha és egy Alfa 166 2.4jtd 20v.
A kályha viz és gázolaj bekötése sikeresen megtörtént,nem volt különösebb gond vele,a kérdésem az lenne,hogy milyen lehetőség van az elektromos bekötésre,esetleg van-e rajz és/vagy leirás valakinek a birtokában?
Mercedes ML-emben van egy Eberspächer kályha, programórával, és távirányítóval. Eddig se nagyon tetszett az Eberspächer, de tegnap végleg feladta a kályha a csatát. Megállt benne a ventilátor, és dől a füst a légbeszívó csövön. Még jó hogy ki nem gyulladt. A terv most egy Webasto kályha beépítése a helyére. Ezzel kapcsolatban lenne pár kérdésem:
- Tud-e valaki egy Eberspächer csati bekötési rajzot küldeni?
- Ha Webasto kályhát és tápszivattyút beteszem a helyére, kell-e még valami meglepivel számolnom (mindkettő analóg)?
És a ráadás kérdés:
- Amikor megvettem az autót, az Eberspächer távirányítóban le volt merülve az elem. Csere után nem kommunikál a vevővel. Kell ezt valahogy szinkronizálni?
A válaszokat előre is köszönöm!
(Gibbonpitti! Szorgalmasan dolgozik a csípőfogóm neked.)
a hőfokszabályzó nem szabályozza a kályha ac pumpáját.azt a kályha vezérlése működteti.a kapcsoló csak bekapcsolja vagy kikapcsolja a kályhát.az izzítás csak az elején megy,ha felállt a láng akkor abbahagyja az izzítást a kályha.az ac szállítási mennyiségét csak gyári diaggal fogod tudni precízen beállítani!!!!
addig játszol vele amig a sok hiba miatt bezárja magát aztán akkor úgy is fel kell keresned egy szakit.😁
Sikerült elindítanom a vezeték nélkül szerzett ebersprachert, egy idő után leáll. A gyári tekerős szabályzója hogy szabályoz ha minden ok? Hőmérsékletet fordulatszámot? Vagy lassabban csattogtatja a szivattyút? Bekötés szerint 2 led is van benne, jelenleg csak zölden világít a közepe. Mikor tökéletesen megy a fűtés akkor is van, hogy leáll a szivattyú időnként? Izzítás csak a legelején van mikro még hideg a begyújtáskor? A szivattyú is hibas volt, zsír új volt de a kimenő részen a visszacsapója túl rá volt húzva a csavar. Most már tud felszívni csak úgy ha belelóg a szivattyú a gázolajba, de slagon keresztül még nem megy valamiért. Meg lehet mivel elállítottam túl sok kaját is nyom. A tulaj kiakadt hogy milyen hangos, mondtam neki nem lesz alvás mellette. :D
hát ha próbapadon ment akkor a verda nem indítja......generátorról kell neki gerjesztés pozitív meg a bimetálkapcsoló pozitívja ami hét fok alatt kapcsolja a delejt.....
Sziasztok! Kályha ügyben érdeklődnék,Sharan 2004, ASZ, kályha teljesen felújítva,lepróbálva szivattyú működik nyomja gázolajat,hibatárolóban hiba nincs,de nem működik a kocsin .
Melyik verzió, külső vezérlő dobozos vagy a beépített elektronikás?Fotó? Jah meglett ám a full rajza a cuccnak azóta csak pdf be van nem tudom ide feltölteni.
Az autómba beépitettem egy eberspachet 12v levegős diesel kályhát. megnézettem anno egy emberrel még mielőtt be lett volna épitve érdemes-e vele foglalkozni azt mondta persze jól megy. Beépitettem. Az első éjjel mikor kellett volna nem produkálta tul magát pedig a hőfok tekerőt maxra tettem de igy is talán 10 fok volt az autoban.Miután hazaértem visszamentem a szakihoz aki közölte rossz a tekergetője kell egy másik de nem tud benne segiteni. Egy müszerész ezermester barátom felajánlotta a segitségét. szétszedte s javitotta a tekerőt ami áll szerinte csak egy idő kapcsolo s nem hőmérséklet alapján dolgozik (én nem értek tuságosan ezekhez a dolgokhoz..) probáltuk rádugtuk de csak szikrázott egy nagyot ahoyg össezdugtuk és azóta a kályha sem indul se a szibattyuja se semmi. szereztem hozzá egy ilyen digit kijelzős vezérlőt vagy mit de ez sem hozta mega várt hatást....
én arra gondolok hoyg a vezérlője kapott egy fülest mert más mi mehetett benne tönkre? vagy rosszul gondolom?
A vezérlőjén 2 számsor a feltünö: 25.1688.50.00.06 és a 5HB 005 494-06
ezek mit jelentenek? ugyan ilyet kell keressek vagy elég ha az egyik számsor egyezik akkor már jo lehet hozzá vagy mit javasoltok valahol ki tudják ezt nekem mérni próbálni akármi? vagy mit tegyek merre induljak?
sajnos úgy néz ki,agyhalott. a kályha az elektronikáját megkopogtatom a motor elindul,de a szivattyúhoz és gyújtáshoz továbbra sem érkezik áram.csak kopogtatásra indul újra a kályha motor .
Hello mindenki! Szereztem egy Eberspächer d1lc zsír új állófűtést melyhez nincsennek meg a kábelek. 2 órás keresgélés után meglett a rajza a neten, ez a külső vezérlő dobozos verziós.Scanias fórumba leltem rá érthető szépen le van rajzolva minden, kivétel a vezérlő bekötése. Van hozzá gyárilag egy rheostat kapcsoló és potméter egyben meg lett szerezve egy digitális vezérlő is, aminek megvan a bekötése. Elsőnek jó lenne tudni pontosan melyik 2 szál a bekapcsolás és melyik 2 szál a vezérlő szál. Esetleg ha valakinek lenne egy ilyenje és tudna segíteni. Van egy fórumos skicc, de nem hiszek neki 100%-osan megerősítés kellene hozzá nem szeretném kinyírni a vezérlőt.
sziasztok .d3w z tipúsú kályhám már a az autó megvételekor sem működöt most szétszedtem .
A keringetőszivattyú sem. a keringető már működik a kályha viszont nem indul.a külső hőmérséklet jeladót rövidre zártam de meg se nyikkan .nem tudom még mi vezérli {generátor} ;a kályha belülről jónak tűnik.a kályha motor külön működik .vagy most még ki kell ezt olvastatni.segítségeteket előre is köszönöm.
Halihó. Amit délután beszéltünk: a friss VCDS az illesztés menüben tudja a blokkolt T5 Webót oldani. A 3-as blokkban 1-ről 0-ra állítással. egyébként a Delphi is tudja, benne van a klíma kezelőprogramjában.
1, Van a régi D3W Z és a D5W Z, ez ugye az h1-es típus.(?) Ezekbe való az alábbi tömítés.
2, Van a D5W Z amiben már külön izzító és lángszita tartó van, cserélhető lángszitával, és ide csatlakozik az üza cső is. Ilyen van az Mk2-es Sharanokban 2000-től ~2004-ig. Ezekben nincs papírtömítés.
3, Van a D5W F, ez 2004-től került ezekbe az autókba, ebben is fémbetétes grafitos klingerit tömítés van. Ebben viszont van lángcső és a ház között egy fehér papír szerű korong. Ez a h2-es típus.
ha arra gondolsz h már a hydronic II van benne akkor elmondom h szombaton egy 2003-as galaxyból hydro egyet szedtem ki........bár azt nem vágom h mikor volt ott a váltás.
te mint régi motoros , szerinted mi lehet?? nem azt akarom ,hogy megszereljem hanem ,hogy valaki rendbe tegye de szeretném tudni azért ,hogy mi is lehet. előre is köszönőm
Annak idején a ti segítségetekkel indultam neki az én kocsimban a kiegfűtésből állófűtésre való átalakításnak. TTC
Azóta is szuperül üzemel.
Én csak azért érdeklődök a bus-os indítás felöl, mert a következő kocsimba, ha nem lesz állófűtés, akkor tuti, hogy szerelek bele, de elkeserít, hogy ha szerzek egy újszerű kazánt, ami can bus-os nem lehet indítani.
Galaxy 2001 autóhoz segítséget vagy megoldást szeretnék a kályha szakiktól kérni. Az a gondom ,hogy csak fehér füst jön a kályhából, gondolom gyertya probléma lehet, tudna nekem segíteni Pécs környékén 50km körzetben:)aki meg oldja a problémát.
még két dolog......az előbbit webókra értettem,azokkal próbálkoztunk.
a másik h gyakori főleg opel és bmwknél h maga az autó nem megfelelően indítja a kályhát.......na abból olvassa ki vki h hogyan kell beizgatni a kazánt.és ugyebár marha egyszerű rájönni h a verda a szar.....
ühüüümmmmm........azért ott van még más is.......induláskor softverfüggően nem ritka h 150-200 kérdés válasz van az autó és a kályha között.......és ezekből nem az egyik kérdés válasz páros indítja.......valamint ha meg is találtad az indító parancssort akkor is ott van még az h szinte folyamatosan beszélgetni kell a kályhához,mert különben leáll.valamint az sem mindegy h miként stimulálod,mert vannak kályhák amik tudnak kieget meg állót is!és még van pár nem éppen apróság amit nem fejtegetnék.
van aki megcsinálta nem kevés melóval a w bus rendszerűt.és sikerült benne találnom némi hibát.nyílván azért kell tesztelni h az ilyenek kijöjjenek.
nem azt mondom h nem lehet megcsinálni,de egy adott autóra nem éri meg nekünk mint fejlesztőknek és beépítőknek.
vagy mondjam az ipcut??????
aki sokat szerel az nem ritkán belefut h a webos leirással nem megy a venti......és ennek is racionális oka van.ugyanaz mint a cannál......
szóval egy youtube videón ez marha jól néz ki,de amikor arra kerül a sor h kapjak egy olyat amit tudok használni is a mindennapokban akkor valahogy elhal a dolog.
de ugyanez volt a gsm-el is anno......vért izzadtam mire meglett a megfelelő emberem rá.
Ezen nincs semmi titkolni való ,hogy kell egy can-busos kályhát elindítani !
Ez megtalálható a neten ..
Egy can-bus signal oscilloscope-al ,vagy megfelelő detektorral,simán olvasható a kocsi rendszere !
Ez autótípusonként változó (lehet).. egy indításból megkereshető az az adat impulzus folyam ami indítja a kazánt ,majd ezt lokalizálva ,és egy megfelelő mikrocsippbe visszaírva megfelelő perifériával párosítva ,simán reprodukálható az indítójel !
itt is felbukkan néha egy egy pionír aki majd megcsinálja a tutit can vonalon.......aztán meg eltünnek.
az egyik ilyen pont két hete volt nálam,mert még egy szaros diagot sem tudott megcsinálni a kályhályán.......de ő az übertuti király aki csinál univerzális can modult......ahhhaaaaaa......
hallgatlak,mert a canes vonalat nem annyira könnyű megfejteni és ráadásul autófüggő is......szóval ha egy adott bímert meg is fejtesz nem biztos h ugyanazzal a parancssorral menni fog egy másik ugyanolyan bímerből bontott kályha......és ez kibukott egy egyszerű wbus konvertelnél is......ami ugye sokkal szabványabb a webónál mint a can az autógyáraknál.
Én is erre várok, valaki hátha tudna valami megoldást, hogy vezérlő csere nélkül hátha lehet indítani a kályhát. Így sajnos semmit nem érek velük, így nem tudok velük mit kezdeni
Igen bocsi félreértettem. Az állófűtés mód ezeknél a climatronicoknál sajnos nem konfigurálható, egy fix gyári beállítással indul és (nálam legalábbis) inkább csak az ablakokra fúj. Szerintem jó helyre kötötted, nekem is igy van.
Ha úgy oldod meg mintha valóban gyújtást kapna, akkor teljesülhet a dolog. Dióda jó elképzelésnek tűnik elsőre, kíváncsi leszek meg tudod-e majd valósítani..
Az itt kapott segítséggel a 16/1 pin-re kap +12-őt és indul állófűtés módban. Ezzel csak az a gondom, hogy állófűtés módban a befúvás iránya nem az az irány, mint amikor le lett véve a gyújtás, hanem minden irányba. Ez mondjuk nekem azért rossz, mert én azt szeretném, hogy csak a szélvédőre fújja. Esetleg másként is meg lehet oldani, vagy nem jó helyre kötöttem a pozitívat?
Természetesen a ventillátor is megkapja a +12-öt relén keresztül.
Climatronicnak van külön állófűtés bemenete, amire kell egy +12V és elindul állófűtés módban. Viszont az utastér ventillátornak is kell a gyújtáskapcsolótól +12V, azt viszont csak relével lehet megoldani..
Èrtem ès köszi! Arra gyanakszom,hogy can busos lehetett,mert a 6-os csatira csak a 2 ès a 6 os vezetèk van bekötve. Tehát ki lehet cserèlni a vezèrlőjèt analógra?
Kicsikét bosszant az, hogy amikor az állófűtés bekapcsol, akkor a levegőt nem oda fújja, és nem is olyan ventillátor fokozatban, mint mielőtt a gyújtás levételre került.
Bekötéskor nézegettem, hogy a 16/1 pin mellett kap a vezérlő a 16/2 pin-en pozitívot, amikor a gyújtás ráadásra kerül. Akkor adtam rá poziztívat, és indult a szellőzés, de gyújtás is lett a kocsin, mintha a kulcs el lett volna fordtíva, gondolom visszafelé is ment áram a gyújtákapcsoló felé.
Az a dolog működhetne e?, hogy egy ugyan olyan relét építenék be a gyújtás pozitív száljába mint ami a climatronic-ot kapcsolja? Mert elméletben szerintem műkodne a dolog, normál üzemmódban a relén keresztül a climatronic kapná a gyújtás pozitívot, viszon fűtés üzemmódban csak a climatronic feléengedné a relé a pozitívat, a gyújtáskapcsoló felé nem. Szerintetek?
Sziasztok! Segítségeteket szeretném kérni! Adott egy gyári BMW e39- ből származó Thermo top z/c alkalmatosság (go pumpával, vízpumpával). Ezt szeretném egy 15 éves vw-be építeni. Létezik e olyan programóra, vagy távirányítós egység, ami életre tudja kelteni a masinát? Ha nincs mód erre, akkor a vezérlőjét le lehet e cserélni analóg vezérlésűre?
Ma nézegettem őket tüzetesebben, az egyik d3wz, a másik d3w. Mind kettő opel kályha, de akkor kukába velük. Még jó hogy nem adtam pénzt értük. Bíztam benne hogy életre lehet őket kelteni, pláne hogy 2000 előttiek. Így jártam.
Esetleg lehet hibát kellene törölni? Easystart t-vel tudom törölni a hibát? Mondjuk sajnos azt sem tudom, hogy easystart t-vel hogyan lehet diagolni, nem találtam hozzá ilyen leírást.
A d3wz kályháimat nem bírtam ma életre kelteni. Kapott +12-őt, és negatívot. Generátor jelére is 12-őt. A "hőkapcsoló" vezetékére hány volt megy, ha indul a kályha?