Igen, a háromból négyvédősbe húzás tényleg "jól" sikerült. De ez nyilván annak volt a következménye, hogy visszatért Kroos, akinek kvázi helyet kellett csinálni, mert az mégse járja, hogy az egyetlen "szent tehénnek" nem jut hely egy olyan csapatban, ahol egyébként egy évben 30-40 játékos is megfordul.
Ez csak azért fura, mert a balszélen még messze Max mozgott a legígéretesebben Löw összes kísérlete közül (ugye csak az elmúlt években játszott ott már a BundesII-ből Hector, az acélos Herthából Plattenhardt, Schulz, Gosens). De ezzel a húzással valóban sikerült kinyírni ezt a hirtelen kínálkozó lehetőséget is.
Ami Tah-ot, meg úgy általában a védelmet illeti, arra tényleg nincsenek szavak. Bemerevedett ebbe a nem hozzuk vissza Hummelst pozícióba, s játszatja azt a Tah-ot, amelyik az azért egyáltalán nem világverő Leverkusenbe nem fér be (megnéztem, a Bundesliga 7 meccsén az idén 57 percet játszott). De hát amit Rüdiger is művel rendszeresen. Vagy mondjuk Süle: hetek óta nem játszik, amikor mostanában játszott, akkor is igencsak messze volt a csúcsformájától, de azért ő is kezdett.
A kommunikáció kapcsán: igazából megtippelni sem tudom, hogy kinek kéne vezényelnie az egyes csapatrészeket. Neuer, meg az erre vlsz. nem túl alkalmas Kroos oké. De ki ebben a védelemben a "vezér"? És a támadószekciót kinek kéne összefogni?
Az a képlet, hogy a Bayern-nek nagyobb szüksége van Hansira mint Hansinak a Bayern-re. Ráadásul az hogy Löw segítője volt helyett csinált mindent a VB cím megnyerése idején és idén egyből mindent megnyert a Bayern-nel felvitte az ázsióját. Ha Rummenniggéék ezt figyelmen kívül hagyják és lekezelik őt, akkor kezdhetik onnan mint egy évvel ezelőtt.
Plusz ami nagy különbség volt, hogy háromvédősből átálltak négyvédősbe, ahol Max és Ginter a két szélen nagyon szörnyű volt. Ennek az idióta Löwnek ez is egy nagy húzása amellett, hogy kétszer nem játszott a védelem ugyanabban a felállásban, hogy meccsről-meccsre variálja a formációt, semmi bejáratott formula nincsen. Ehhez jött tegnap, hogy az látszik, hogy egy hajtósabb, nehezebb meccsen Kroos és Gündogan nem opció középen, tegnap is olyanok voltak, mint két vemhes lajhár. Goretzka a középpálya jobboldalán csak szenvedett. Ezzel a védelmet is szar helyzetbe hozták, a támadásokat meg abszolút nem tudták támogatni. A legszebb az volt, hogy Werner rendszeresen a balhátvéd pozicióban tűnt fel, mert állandóan ki kellett segítenie Maxot. Ja, és az is jó kérdés, hogy pontrúgásnál, miért Gündi és Gnabry védte a magas embereket. Ez már egyenként elég lenne egy vereséghez, de így együtt azzal megspékelve, hogy nulla tűz volt a játékosokban egyenesen vezetett a megalázó vereséghez. Amit a német lapok és Schweini is hiányoltak nagyon, hogy nem volt kommunikáció a pályán, csak a spanyolokat lehetett hallani, senki nem volt, aki összefogja ezt a szart. A Bayernben erre megvan a Neuer-Alaba-Kimmich-Müller tengely, de az elfben ilyen nem létezik, mert Kroos erre képtelen mondjuk. Löw meg hagyjuk, a félidőben lecserélte az amúgy sem 100%-os Sülét a megdöbbentően szar Tahra, ennyi volt az ötlete.
Az a baj ezzel, hogy Hansi neve logikusan egyre több helyen hangzik el, mint Löw-utód, és oké, hogy Sportbild, de ma lehoztak egy cikket, amiben azt taglalják, hogy Hansi amúgy is frusztrált a Bayernben az Alaba- meg Boateng-ügy miatt, meg úgy is egyből megnyert már mindent, amit lehet, úgyhogy Flicktől sem állna távol egy ilyen feladat.
És oké, hogy benne van, hogy ez most pont csak szarkavarás, de attól tartok, hogy most sokáig ez lesz a téma, ha Hansi kurva határozottan nem építi le ezeket a találgatásokat. Ja, és a cikkben az is szerepel, hogy a Bayern vezetőség feszülten várja a pénteki PK-t a hétvégi meccs előtt, mert tartanak tőle, hogy Hansi hogy fog reagálni a Boateng-ügyet érintő kérdésekre, mert állítólag a döntést a vele való egyeztetés nélkül hozták meg.
Volt már olyan egyáltalán Németországban, hogy egy szövetségi kapitány nem egy EB vagy VB után távozott, hanem csak úgy menet közben? (Szerintem nem, de nem ellenőriztem le)
A kivárás nem taktika hanem a német mentalitás. Nem eszik olyan forrón a kását és ráadásul jelenleg nincs opció Löw helyére (már olyan aki el is vállalná).
Teljesen egyértelmű volt, hogy nem épült fel semmilyen csapat, nemcsak a tudásukhoz, hanem az aktuális formájukhoz képest is mélyen szint alatt játszott gyakorlatilag mindenki minden meccsen. Erre még jöttek Löw helyenként egészen elképesztő személyi újításai: miközben taktikailag semmit nem lehetett látni, kizárólag abban merült ki a chef munkája, hogy újabb és újabb játékosokat hívott be. Sokszor olyanokat, akik a klubjukban évek óta nem számítanak (vagy soha nem is számítottak) alapembernek.
És ehhez képest néztem őket szombaton az ukránok ellen, ahol könnyed, szórakoztató focit nyomtak. El is könyveltem, hogy na, csak kihúzta az idei évet is Löw. Most meg akkor ez a szörnyű égés. (Érdemi különbség egyetlen: ma játszott Kroos, akinek bizony nem sikerült eltalálni a szerepét, nem vette vállára öreg rókaként a csapatot, cserébe ma pl. egyáltalán nem értették meg egymást se Goretzkával, se Gündogannal.)
Alaba előretolását egyből felvettették több helyen. De szerintem sem Lahm vagy Kimmich szintű játékos. Én is inkább Roca olyan szintre való felhozásának örülnék hogy komolyabb BuLi meccseken játszon. Márcsak azért is mert a szünet után 9 meccs jön egymás után 3-4 naponta és nem hiszem hogy akár Süle, de még inkább Boateng ezt pihenés nélkül végigjátszaná.
Amíg egy csepp eséy van, hogy Alaba marad, márpedig szerintem simán benne van, hogy maradni fog, addig nem teszik vissza baloldalra, mert azt már nagyon nem szeretné, max ha Lucas, Phonzie, és Sarr egyszerre lesznek sérültek, de szerintem még akkor is inkább felhoznák Remy Vitát a második csapatból.
Akkor ott a másik variáció: Lucas be középre, Alaba vissza balra. A védelmünk biztosan stabilabb lenne, Alaba pedig azért sokkal jobban támad, mint Lucas. Így legalább az egyik oldalon megsegítjük a támadásokban a Goretzka-Tolisso párost Kimmich távollétében.
Nekem is megfordult a fejemben ez a lehetőség, de azért nekem gyanús, hogy bármennyire is szeretett volna Alaba a középpályán játszani, valahogy egyik edző sem volt meggyőzve arról, hogy ez egy túl jó ötlet lenne, még Pep sem, pedig ő aztán nem volt ellene az agyament forradalmi váloztatásoknak. Szóval én inkább azt szeretném, ha Rocát fel lehetne hozni fizikálisan és taktikailag egy olyan szintre, hogy mondjuk egy Freiburg ellen bevethető legyen ezen a poszton. És akkor még Nianzouról még nem is beszéltem.
Játsszunk el a gondolattal, hogy mi lesz Kimmich nélkül.
Amit szerintem szinte minden meccs egyértelműen igazol: Alaba belső védőként nem tudja hozni a biztonságos szintet. Belső védőnk éppen akad elég: Süle és Boateng azért nem is tekinthető most holtfáradtnak, előbbi pihent több mint egy hetet, utóbbi a válogatott szünetben pihenni fog. Nem gondolom, hogy óriási kockázat lenne azt feltételezni, hogy ők ketten - ha nem sérülnek meg - minimális frissítéssel le tudják hozni ketten az összes meccset. A belső védőktől azért ez nem egy irreális elvárás. Minimális frissítésnek eddig is becserélgette Hansi Javit, azt most is meg lehet tenni.
Alabát feltolnám a 6-os pozícióba, s elé pedig kerülhetne Goretzka. Ez szerintem sokkal biztosabb védelmi formáció volna, mint úgy, hogy Alaba hátul világol, Kimmich pedig jellemzően szívesen mászkál sokat előre.
Tehát nem kapnánk annyi gólt. Kérdés, hogy mennyivel rúgnánk kevesebbet. Félek tőle, hogy sokkal, mivel Kimmich igen-igen hatékony a támadásépítésben, amit nyilván Alabától nem lehet elvárni.
Boateng játéka tényleg sokat javít a védekezésünkön, de a Haaland képességű támadók ellen nem életbiztosítás ő sem. A védekezésünk gyenge amit a kapott gólok száma is alátámaszt. Ebben meg komoly szerepe van annak, hogy a Kimmich, Goretzka, Thiago hármasból (akik elég sokat besegítettek hátul is) maradt a két előbbi és a rotálás miatt ők nincsenek mindig egyszerre a pályán. Tolisso, Martinez és Roca nem ugyanaz és most hogy Kimmich is valószínűleg hosszabb időre kiesik ez még rosszabb lesz. Ennek a megoldása lesz Hansi következő nagy és égetően fontos feladata.
Egyetértek mindazzal amit leírtál. Szezon közben nem szabad kirúgni Favre-t, viszont az utódját már el kell kezdeni keresni mert olyan mázli mint a Bayern-nál Flick-kel történt nagyon ritkán adódik (gondolom ha nem is publikus de ezt teszik). Addig meg marad a visszafogottan teljesítő BVB és ezt is értékelni kell!
A Dortmund topikban már leírtam, de azért ez inkább ide kívánkozik: Haaland azt követően került valódi gólhelyzetbe (és ki is használta azt), miután lecserélték róla Boatenget. A gólja előtt konkrétan Alaba késett le róla, de a felelősség nem egyértelmű, mert a frissen beállt Martinez senkire sem helyezkedett, s így nem lehet megállapítani, hogy neki mi lett volna a dolga. (Az is lehet, hogy neki kellett volna Haalandhoz közelebb húzódnia, s Alaba tulajdonképpen csak peches, hogy neki jutott hirtelen a feladat - bár szerintem nem ez a helyzet.)
Én már bő egy évvel ezelőtt, Favre második idényében, az Union elleni vereség alkalmával megfogalmaztam azt, hogy ezzel az emberrel soha nem fogunk semmit nyerni. És azóta sem változtatott semmit a benyomásomon. Ha viszont az a kérdés, hogy bárki mással lenyomnánk a Flick vezette Bayernt, arra is az a válasz: nem.
Ezzel együtt a jövő nyáron frissítésre számítok a kispadon, és nagyon meg lennék lepve, ha nem ez történne. De jelen pillanatban értelmetlen lenne kirúgni, mert a közelmúlt kísérletei megmutatták, hogy ez a csapat tud ennél jóval szarabb is lenni egy random, átlagos edzővel (Bosz, Stöger). És mivel a BVB baromi messze van attól, hogy krőzus legyen, égető szükség van a Favre által betonbiztosan hozott BL-szereplésre. És a csoportkörből is mindkétszer sikerült továbbmenni vele, ami szintén elemi fontosságú bevételeket jelent, szóval érthető, hogy nem rizikózik a vezetés. Nem teheti.
Köszönöm a kimerítő de nem teljesen következetes etimológiai eszmefuttatást! :)
Harmincvalahány évvel ezelőtt egyáltalán nem volt szempont a csapatválasztásnál a győzelem. Alapvetően Rummenigge játéka és személyisége miatt köteleződtem el és ebben a sikerekben szűkebb esztendők sem ingattak meg.
A BVB-t pedig ahogy minden riválist sokra tartom és sajnálom, hogy a Klopp-éra óta nincs olyan edző aki kihozná a csapatból a maximumot. Mert a tegnapi meccsen is hajtottak, de Favre-val maradnak kiaknázatlan tartalékok a csapat játékában.
A jelek szerint nem ismered ennek a szólásmondásnak a jelentését, de elmagyarázom. Savanyú akkor lenne a szőlő, ha én próbálnám elvitatni azt, hogy volt tegnap küzdelem, de ezt majd Tomi fogja nyomni holnap reggel, hogy ez egy lófasz volt, és nem hajtottak, és amúgy is, szurkolók nélkül az egész nem ér semmit, meg az összes többi szokásost. A savanyú a szőlő ezt jelenti: ha nem úgy sikerülnek a dolgok, akkor sem mi vagyunk a vesztesek, hanem az egész játék rossz volt meg amúgy sem érdekes az egész. Én pontosan az ellenkezőjét mondom: én nem panaszkodtam a tegnapi után sem, szerintem jó meccs volt, szerintem hajtottak a csapatok, nincs panaszkodnivaló, azt leszámítva, hogy nem mi nyertünk. Nálunk soha nincs garancia a győzelemre, de a jelek szerint te is jobban örülnél a győzelmeknek, ha nálatok sem lenne. Hogy te ezek szerint rosszul választottál magadnak csapatot, annak tehát semmi köze a szőlő milyenségéhez. Erre is biztos van valami népi bölcsesség, de nem jut eszembe. Valaki?