Tudna valaki nekem segítení?
Van egy OleoMac Sparta-26-s fűkaszám. Kellet vennem egy új damilfejet, mert a régi már tönkre ment és csak már az új fajtát lehet kapni hozzá és ez folyamatosan széthúzza a kuplungot, mert nehezebb. Legalábbis szerintem ez a hiba oka. Mit lehet tenni házilag, mert semmi kedvem minden egyes használat után 2000 forintot költeni a javítatására. Újra pedig nincs kb. 100 000 Ft-m!
Trakiba most a massey ferguson a legjobb amúgy, de a john deere az elterjedt... am nem szarvas józsi.. hanem déry vagy déri János... de ez is egy tévhit, semmi köze a john deere-nak magyarországhoz.
Hééé én azzal nem azt mondtam hogy 5 lovas gépet kell venni, hanem csak rávilágítottam hogy az alacson fogyasztás miért is van ennél a masinánál szerintem. :-)))))
Tudod én úgy gondolom ezt az alacsony fogyasztást az értelmesebb gépek között, hogy azért van, mivel annyival kevesebbet is teljesít a többihez képest. :-))))
Tehát ez egy részből jó, a másikból viszont hátrány, és nem biztos, hogy csak ez alapján érdemes gépet választani.
Te is írod, hogy a kis teljesítmény hátrány nála, ugye ilyenkor eszedbe jut az is, hogy ez végett fogyaszt kevesebbet. :-DD
A gépen látszik hogy eredeti, csak nekem a cimke volt gyanús, és azon gondolkodtam, mi a fenéért kellene rá másik(hacsak gyártási év végett nem-e). :-)
Eredeti ez.Nekem van egy most is,meg már egyet el is adtam.Jó KIS gép ez,sokat kibír.Eszetlen könnyű.Kézre áll,kényelmes.De ez nem a gyári damilfej,nem tudom miért raktak rá ilyen szemetet a gyári helyére.....
Lehet már tisztára paranoiás vagyok, de szerintem az adattábláján ennek is van hiba, hacsak nem szándékos gyárilag, vagy már félrenézek mindent(zöld karika). :-)))
fúú a kis Quasimodolmar ma meg tegnap igen angy bozótost vágott, akáctól kezdve a kökényen át a szilvafa kinövésekig minden volt, de vitte mint kés a vajat. cask 3 ágút használtam, a legnagyobb fa amit ki kellett vele vágni, az egy kb 12 cm átmérőjű letett, ha nem 15. világ életembe nem gondoltam hogy azt ki fogom vágni vele, persze azért a gázt húzni kellett.... :D
A damilvágót én max a bejáratásig hagynám rajta, utána levenném.Ekkora gépet úgy is a damil hosszával szokták fékezni, mert a damilvágóval az esetek többségében túlpörög a motor.
Persze, hogy beletettem, a gépkönyv szerint raktam össze itthon. :))
A sárga burkolathoz a fekete műanyag is csavarral van rögzítve valóban, az meg is maradt, azt ott helyben csavaroztam ki és szedtem le. Viszont a damilvágó csvarját húztam meg itthon össze szereléskor + tegnap vágás közben is egyszer, mégis kitört a fekete műanyagból és eltűnt. :(
Mikor letekertem a damilból, már nekem is jobban adagolta, úgy jobb lett a helyzet.
A damilvágó biztos, hogy nem volt menetrögzítőzve, elég hamar meglazult munka közben. Meghúztam a csavart amennyure bírtam, de megint kilazult és ki is tört nemsokára mindenestől. A fej szerintem sem lesz olyan rossz, ha kicserélem egy normális damilra a gyárit, de még úgy nem próbáltam.
A hám szerintem jó, mondjuk nem volt nagy hőség mint nyáron, de nem izzadtam bele, nem vágott sehol, jól elosztja a súlyt. Nekem tetszik. Mondjuk beletelt egy kis időbe, mire beállítottam, hogy mindenhol fasza legyen.
A damilvágóba is van egy kis csavar meg a fekete műanyagot is rögziteni kell egy csavarral a sárga burkolathoz. Kaptál hozzá egy csavart azt beletetted? Mert ha nem le eshet könnyen. Az alsó müanyag meg szállitás miatt is lejöhetett. Ma én is megpiszkáltam kicsit a gépt :) A damilfejjel én se vagyok elszállva de el lehet vele digicselni. Nekem is leszakadt a damil először de aztán nem hagytam h teljesen lemenjen róla mert elég szarul lehet visszafelé fűzni ha sok van a dobon de maga az a damil se valami faxányos szerintem elég rideg törik szinte. Majd veszek valmi normálisat. Tavajról maradt nagyobb dudvát vágtam vele utána már ment mikor fogyott a dobról némi damil. A 3ágú késsel vágtam kökényt meg bodzát is elég jól megy. Vastagabb cucchoz viszont kellesz a fűrészlap az a tuti.
Az a kis kiesett műanyag ... passz . Lehet, nem volt egészen belenyomva. Az Oleo damilfejet egy rövid szóval tudnám leírni: szar .
Javaslom, hogy vegyél vagy egy Husqvarna T45, vagy Stihl Autocut 40-02-öt, és egy esztergályossal csináltass hozzá csavart . Próbálj megtanulni úgy kaszálni, hogy a damilvágó nélkül mindig a damil hosszával állítsd be a kellő fordulatot . Sose kínozd alacsony fordulaton, "énekeljen az a motor" . Ha tömör, vastag gazt vágsz, rövidebb, lazábbnál meg hosszabb damil, és csutka gáz folyamatosan . Késsel sose pörgesd nyélgázon . Sok sikert .
Elég vegyes érzések vannak vele kapcsolatban, sajna. Reggeltől vágtam a gazt ott amiről a múltkor feltettem képek. A terület kb 2200 m2, 1/3 részén kis száraz fű, mert ott tavaly nyáron levágták, a többi részen minden ami elképzelhető, ráadásul kissé meredek a telek. Damillal kezdtem a vágást, jött is az első probléma. Kb 20 perc alatt 5-ször kellett megállni, mert besült, elszakadt a damil szál. Ezt betudtam annak, hogy biztos sz@r minőségű a gyári damil, az lehet a probléma. Ja, mikor másodjára megálltam, láttam, hogy kilazult az a kis lemez a szórásvédőn (nem tudom mi a neve) ami megfelelő hosszúságúra vágja a damilt. Meghúztam, vágtam tovább, majd amikor vagy ötödjére megálltam, láttam, hogy a lemez sehol, eltűnt a szórásvédő kiszedhető alsó részének egy darabjával. Nem tudom mi lehetett a baj, lehet, hogy túl hosszúra hagytam a damilszálat, mikor utoljára összeraktam a fejet, nem tudta elvágni a kis lemez és széttörte. Leszedtem a szórásvédő megmaradt alsó részét + kiszedtem a damilt és csak a felét tekertem fel. Így már egész jól ment a dolog. Mikor elérkeztem a nagy gazhoz, lecseréltem a damilfejet a késre. Na, az vitt mindent ami elé került, míg egyszer megláttam a levágott füvön egy műanyag alkatrészt. Gondoltam, hogy a kaszáról van, megálltam, nézegettem honnan hiányzik és észrevettem, hogy a tubus aljáról, ahol a vezeték és a bowden jön a motor felől, onnan esett le ez a kis takaró burkolat, ami kis pattintós fülekkel csatlakozik a tubushoz, és rejti el a vezetéket. Elraktam, majd amikor tankoltam legközelebb akkor visszapattintottam + körbetekertem ragasztószalaggal, hogy biztosan ne hagyjam el. Ezek után minden pöpec volt. Egyébként ezeket leszámítva a gép szépen muzsikált, könnyen indult mindig, szerintem elég erős, vitt mindent ami elé került, nem ráztam szét a kezem, nem zsibbadt. Igaz még most dolgoztam vele először, úgyhogy kevés a tapasztalat. Egyébként valószínűleg ki fogja kezdeni a heveder a tubus bal oldalát, már most látszik egy kicsit a használat.
Most kicsit csalódott vagyok, hogy "szétesett" a masina az első használatkor, de lehet csak én voltam a bamba és kezdő, ezért fordultak ezek elő.
Csak Castrol Power 1 olajat kapott, most fújattam ki a levegő szűrőt, ami elé tényleg kell egy előszűrő, mert elég poros már most. Van itthon 15m 3,3 Husqvarna damilom, legközelebb kipróbálom azt, remélem azzal már jobban megy a dolog.
Szerintem amit felsoroltál az mind jó gép :) Profi gépek. Ha nem gépgyilkos hozzánemértő kezébe kerülnek akkor olyan nincs szerintem h ezek köül valameik szar, itt értem még az oleora is. Ki lehet nyírni bármit ha nem úgy van hajtva ez csak az én véleményem :)
Igen jó árban lettek ezek a solok most!A 154-es profi gép 160-ért baráti.Meg a 142 is jó áras.Szerintem az még profi kaszásnak is elég lehet,nem csak otthonra....
Nem is az erejével van a baj,amellett hogy kissé lusta,inkább olyasmi gondom van vele,mint amikor összehasonlítottam a husky sövényvágót a hitachival.Szerintem Te érted mit akarok kinyögni.
A tartósságában meg egész egyszerűen nem hiszek.2 masterral vágtak ismerősök egy halastó körüli nádast.Nem olyan őrült nagy terület.Az egész tó talán 6-8 hektár.Na most azt körbe,szerintem olyan 3-4 méter szélesen egy évben kétszer.Ötödik szezonban ez egyik meghalt(motor felújítás).Sok apróság miatt pedig folyamatosan igényelték a szervízet,szinte új koruktól.
Biztos jó gépek,de pont annyit érnek amennyibe kerülnek.A stihllel való összehasonlítgatás meg értelmetlen.Nem egy kategória.Szerintem.
Esetleg valaki tud megbízható Komatsu beszerzési forrást?
Ma felhívtam a KITE-t, (mert a felsőzsolcai telephelyük elérhető távolság lenne), és mert a honlapjuk szerint forgalmazzák, de a fickó szerint vagy 2 éve, mióta a Hq. megvette a K-t, azóta már ezen a néven nincs kasza, ők sem forgalmaznak már csak Makitát.
Szerintem meg a Husi hozzánk nem hozza be, csak Hq. néven, mert úgy a név miatt sokkal többet kérhetnek érte. Én viszont azonos áron inkább vennék egy tubusos gépet. Ma számolgattam, úgy 3000 m2-t kellene rendbentartani, kiváló, vizenyős területen, ahol még a tavalyi aszályos évben is vidáman nőtt a dudva, és kb. 2 hetente vágni kellett volna. Úgyhogy keresgélek tovább, mert így online, teljesen beleszerelmesedtem egy 5000 vagy 5010-es gépbe... És azért itt-ott még hirdetik, csak akkor nem tudom, hogy szürkeimport-e, vagy elfekvő készlet még 2 évvel ezelőttről?
Gondolkodtam az Oleon is, de valamiért egy picit idegenkedem tőle. Bár ha igaz, hogy ők az utóbbi időben javultak, és nem lefelé mennek a minőséggel mint mindenki más (és ezt már az előbb említett "nagyokról" is hallottam), akkor tényleg rendben van a gép! Azért köszi!
Köszi a tippet Csabi, mindenképpen benézek majd hozzájuk. Mert elméletben már nagyon megy a kaszavásárlás, de végre szeretnék egyet látni is, ami nem a két "nagy" közül van.
Főleg, mert ha a Hitachi 2,4 Le-je nem ingatott volna meg egy kicsit, hogy kevés, akkor tutira olyat vennék. De ha nem lesz sehol elérhető számomra a Komatsu, akkor ez marad.
ez a gép sokkal lassabb és lomhább,de a fordulatot elérve elvégzi ugyan azt a munkát szerintem.az enyém 7-ezret pörög csak,és nagyrészt késsel használom,szerintem több időbe kerül ugyan azt levágni mint egy kétüteművel.de sokkal jobb vele dolgozni,rendre kaszálok vele,rakok rá csapót is..Én két éve használom,
csendesebb!,nem ráz!,nem büdös!0,5 liter benzin -kb 40 perc munka.
Szia,nem régen előjöttél négyütemű motoros kaszával,írtam is rá, de nem tudom hogy hogy is áll a dolog,jó-e vagy nem az ilyen gép?nekem ez a négyütemű van, én szeretem nagyon 1,5 le,van egy kis téli járatásáról ez a videó: véleményt várok.
Igazából arra a rezgésmentesítősre gondoltam már, hogy talán meg kéne egyet próbálni. Amiket most árulsz, az nekem annyira nem jön be . Ez a szétszedhető szár .
mondjuk az nekem mindegy, hogy hogyan hívják a céget, csak arra lettem volna kíváncsi, hogy van garancia, vagy csak kamu az egész, mert sehol sincs se egy cégnév, sem egyéni vállalkozó neve sem egy telefonszám
mint amikor a mezei nepper megveszi a az autót a német használttelepen, és onnatól fogva ő a benz hungary
de már tárgytalan, mert közben esett le, hogy a legolcsóbb fuxtec fűkasza is 45 ezer huf
ennyire meg nem vagyok gazdag, akor inkább egy husi, vagy oleo
amúgy meg strauss fűkasza tutira van tescoban is szóval arra is van garancia( igazi garancia)
SZerintem ha vigyázol rá, el tudsz vele egy darabig kaszálgatni . Azt a ménest felejtsd el, de szerintem 2-2,5 ló van benne . A szöghajtása elég gyenge, tehát damillal komoly gazt ne vágj, késsel leviszi . Akkor csinálod okosan, ha boltban veszed garanciával .
Sziasztok! Kérdezni szeretnék tőletek! Érdemes venni gagyi-ez akár idézőjelbe is teszem, fűkaszát mégha az ember házi használatra veszi is? Szétnéztem a neten: Garden field,Strauss,Demon,Güde. Mind ugyanúgy néz ki csak szín,lóerő,fordulatszám és árban különböznek. egyben megeggyező 52 cm. Van aki csak két lovasnak,de van aki 5.2 nek titulálja. Nem sok dolga volna, de kenyérgőzös kaszával csak megerőltetőbb. Pénzem sem sok van rá csak annyi mint ezek kerülnek. Ha veszek akkor milyet,vagy felejtsem el a gagyikat és kaszálgassak kézzel? Válaszotokat megköszönném! Jani.
Fellelkesített a láncfűrészesben téma, a Husi 365 "csúfos leszereplése", úgyhogy miután Edelényben évente többször megfordulok, HD videoképes fényképezőgép is van nálam, szivesen összemérném akár a teljes gépparkomat is a Quasimodolmarral . Ezekből ugye a Husi 165R és az FS550 kihullik, így maradna FS350 ( 9 éves), FS400, FS450, Husqvarna 345RX, Hitachi CG-47EY, és SOLO 154. :-)
Persze tudom, a méltán csodással nem egészen tisztességes összemérni az FS350, FS400 és a Hitachi kivételével a többit, de az is lenne olyan, mint az FS350-nel való hasonlítás . A SOLO154-gyel való parti különösen nagy örömömre szolgálna ! :-DDDDDDD
Nem értesz te semmit . Pedig itt olvashattad, hogy a makika olcsó volt, és a szervíz se kell, mert külföldi ! 90 rugóból megvolt a Qusaimodolmar, és ez VERHETETLEN ! De most majd inkább Hitachit fog venni, mert AZ IS !!! De ha ilyen sirájj, akkor kell a fenének a Hitachi, nem ? Vagy már nincs 90-ért csodagép ? Hát na ! Legfeljebb egy kicsit drágább, de BRUTÁLIS ! Aztán meg csak meg kell rendelni az alkatrészt, és hipp-hopp otthon össze is lehet rakni . Igaz, hogy ebből csak két dolog maradt ki. Hogy MENNYIÉRT és MENNYI IDŐ ALATT lehet azt az alkatrészt beszerezni . Arról meg már inkább szót se ejtek, hogy MIÉRT kéne alkatrész . Mellesleg imádtam a hozzászóló izzó lelkesedését a "brutálisan erős", meg Edelényben "kegyetlen" . :-))) Teljesen biztos, hogy a szar FS450 után a brutális makika egy egész felüdülés lehetett !!
Nem kell ahhoz 9 év,látod elég egy-két nap és már tisztán látszik,hogy milyen profi komoly és jól bevállt gépek ezek az oleók.
Különben ezt nagyon bírom.Még be sincs járatva,de már a legjobb ár érték arányú gép.És akkor mi van ha egy kétszer annyiba kerülő stihl mondjuk tízszer annyit kibír?Vagy mikor el akarjuk adni?A stihl használtan is drága,nem egy zacskó cukor.És eladható.Méghozzá gyorsan.Makita dolmar oleó hitachi komatsu egy évesen fél ár.....:-((((
Mondom ezeket én,akinek egyetlen stihlje sincs.Csak már feloszlott a lila ködfátyol.De ettől függetlenül még mindig azt mondom,hogy a komatsu ezek felett áll,az a második vonal a stihl-husqvarna mögött.A többi az "indultak még" kategória.Legalábbis nálam.
Hát legalább a ti ajánlatotok komoly . :-)))) Az Oleo egy tényleg jó gép . És mellesleg ha netán alkatrész kellene épeszű áron kb ugyanannyi idő alatt megkapjátok Oleo úrtól . De az Oleohoz egyébként is van normális szervíz az egész országban . :-))
Én úgy szintén. Ugyan onnan vettük. :)) Kb 160 Km-re lakom a forgalmazótól. Szerintem a legjobb ár-érték arányban sikerült egy igazán profi gépre szert tennünk! Én csütörtökön be is járatom a "kicsikét". Érdemes elgondolkozni az Oleo Mac-on.
Én most vettem Oleo mac 755 Mastert azt ajánlani tudom neked ebbe az árketegóriába. :) Hq és Stihl ebben a kategóriában sokkal drágább és ráadásul dupla rezgésvédelemmel van ellátva. 2.8Le magáért beszél. Robosztus kemény gép :):) Én netről rendeltem 100% ig megbízható. Én kb 350Km re lakom tőlük de másnap a rendelés után megkaptam utánvétellel saját dobozában.
"és nagyon kellemesen csalódtam benne, mret tudtam hogy jó lesz, de nem, hogy ennyire.
biztos vagyok benne hogy 2 év mulva gyűrűzni kell vagy dugózni, de a stihl se örökké tart."
Na igen, az a 2 év roppant hosszú idő, hogy csak akkor kell dugót gyűrűt cserélni benne. :-))))))))))
Persze a Stihl sem tart örökké, és lehet hogy ami van a hivatalnak itt nálunk FS 120-as, abban is illő lenne már dugót+gyűrűt cserélni, pedig csak jó 12 éve végigdolgozza a szezont. :-))))
Nem is akármilyen melókkal, sokszor idióták kezében.
De még lehet pár évet ki kell húznia még az eredeti dugóval+gyűrűvel, mert nem biztos hogy tellik egy új gépre. :-))))
Ha így nézzük, akkor valóban nem tart örökké a Stihl sem. :-DDDD
Méh-ész, miskolcon, a szinva park mögött van egy olyan nevezetű bolt hogy SERVIN TRADE, (bosch, makita,dewalt,hitachi,honda márkabolt)és ott vannak is kiállítva hitachik. Én ismerem a bolt tulajdonost, és ő is azt ajánlotta, itt edelénybe az önkormányzat is vett vagy 4 et, mindenki el van hülve rajta milyen kegyetlen gép. Ha megmondod hogy Grebely Csabi küldött, akkor talán még akciót is adnak rá. az a dolmár mellé mostmár 85% hogy hitachit fogok venni, mert nagyon a motorja, egyedül a nagy terelő ami nem tetszik, de csak meg kell szokni.
egyébként akik itt dolgoznak edelénybe makitával meg hitachival, mind mondják hogy nagyon jó gép.
a másik, én azért vettem dolmár ms 4010 es kaszát, mert 90 ből kihoztam, és azt hiszem 90 000 ft-ért egy darab gép sem veheti fel a versenyt a makitával.
és nagyon kellemesen csalódtam benne, mret tudtam hogy jó lesz, de nem, hogy ennyire.
biztos vagyok benne hogy 2 év mulva gyűrűzni kell vagy dugózni, de a stihl se örökké tart.
azért fs350-el hasonlítottam össze, mert 400 assal nem vágtam, csak 450 el meg 350 el.
am nem félek a szervízhálózatától, mert nem kell felküldeni sehova, lerendelem az alkatrészt és megcsinálom, mivel nem magyar gép nincs gari.
Nem ugyanaz.Egy az egyben komatsu az új 533 543 és 553 RS.Mikor maruyama motor volt benne(143 r II)nem így nézett ki.
Ez volt a régi 143 rII:
Ilyen az új:
Nézd meg azt az idióta gyertyakiképzést a tetején,olyan a gyertyapipa mint egy slag,a légszűrő pedig egy az egyben ugyanaz.Meg a kipufogó burkolat is.Ez 100% hogy komatsu 4000 DW.Megismerem.
Ha hinni lehet a híreknek, éppen változóban van ez . Viszont alaposan próbáltam megnézni egy ilyen új Husqvarnát . Szerintem ez ugyanaz, mint amit az Agroforg Maruyama néven árul . Tehát akkor van még ebből választék . :-)
Az meg, hogy melyik drága, melyik olcsó szerintem ennél összetettebb . Mindkettő teljesítménye ugyanannyi . Az egyikben az újabb Strato Charged motor van, aztán hogy melyik a jobb, a fene tudja .
A Stihl FS400 szára is 28-as, ha jól emlékszem. A Stihlben egy teljes hosszúságú műanyag betét van, ami megvezeti a hajtótengelyt, és mellesleg megmerevíti nem is kicsit a csövet. Ellentétben pl a makikával, ahol a hajtószárra tett műanyag gyűrűk vannak. Arra meg csak a makika képes, hogy ezt "kilencszer csapágyazott"-ként van arca még reklámozni is ...
Nem kalapácsnak, csak ha elakadnék, és nincs fa a közelben, ezt beásom, és van mihez kötni a csörlőt :-D.
Komolyra fordítva: kicsit "oroszos" a gondolkodásom, és nem bánom, ha valami picit túlméretezett, és nem használom ki a benne rejlő teljes potenciált.
A nagy eszemmel meg most nézem, hogy az 533 meg megegyezik adatai alapján a K-Z 5000-el. Csak az 15 ezerrel drágább, tubusos, és csak a neten találok forgalmazót :-(((.
Hasonló cipőben járok, mint Te, csak én 160-ig tudnék elmenni. Miskolcon csak Stihl, Husi, meg Makita van, meg a Kertész Áruházban Oleo-Mac. A nagyáruházakról most nem beszélek. Megnéznék szívesen egy Komatsut, vagy Hitachit, de sehol nem találok, a netről meg ekkora értékben, ilyen cuccot nem veszek. Te hol fogsz vásárolni?
Ma Mc-ra menet beugrottam egy kisvárosi Husi kereskedésbe, az eladó nagyon ajánlotta (bár olyan hatalmas hozzáértését nem éreztem :-( ) a nemsokára akciós 553 RS-t, ami a 153R utóda, 155 ezer ft. Adatai alapján tetszene, ami nem tetszik, hogy a honlapjuk alapján csak 28 mm. a csőátmérője.
A Hitachi meg csak 2.4 le-s, de legalább rezgéscsillapított. Úgyhogy még én sem tudom, de asszem ha mégis rászánom magam, akkor Husi lesz, azt legalább előtte meg tudom tapogatni...
Mondjuk pár éve egy cimborám vett egy Jonseredet, boldogan jött haza, hogy álruhás Husija van, aztán alig használta első éven (nem egy túlzott fizikai munkás típus a srác), és következő éven, ahogy lejárt a gari, a gép megállt. Mire megjavíttatta, majdnem egy új gép árát költötte rá, pedig nem egy gépgyilkos típus, saját gépekkel gazdálkodik, valamennyire hozzáértő.
Ja, és a "madarasban" volt a lentebb említett 2T olaj, 1690-ért. Gyorsan vettem 3-at :-).k
Érdekes hogy az FS 350-hez hasonlítod azt az állítólag profi szörnyűséget. Az FS400 megeszi reggelire, és ugye az a megfelelője. Az FS350 meg még akkor fog menni, amikor ezt már kétszer bezúzták . A szervizhálózat meg egyenesen csodás. Elküldöd fészkesfehérvárra, és vársz, mert nincs alkatrész . Az alkatrészárakat meg ... a Stihl a fele .
Nekem ahogy már mondtam, egy dolmár ms 4010 em van.. 2,46 LE 13500 rpm.
és a 350 es stihlt azt lazán veri, vágtam pár napot 350 essel, és vártam, hogy mikor lesz vége, mert annyival jobb az én kaszámmal vágni. jó igaz hogy van majdnem 0,3 LE különbség, de a dolmár az nyomja a 48 cm damilt simán, ugyan úgy pörög vele. nagyon meg vagyok vele elégedve, és olcsóbb is mint egy 350 es stihl, valamint a szervízhálózat is jó(de igazán nincs rá nagy szükség).
Én amin gondolkodom, és szerintem olyat veszek, az a hitachi cg47ej(T) lesz, mert oylannal is vágtam, a 2.2 LE-sel, és nagyon durva gép. Annyira erő jó motorja van, hogy nem is gondoltam volna. és 120 ért az érné meg a legjobban, azt hiszem. Az a baja, hogy akkora terelő van rajta elől, hogy árkot nem nagyon lehet vele vágni, Meg Kell Szokni... ja és kicsit ráz, de + 20 ezerért van ilyen rezgéscsillapított.
a solo borsod megyébe egyáltalán nem elterjedt, semmi szervíz nincs miskolcon.
a komatsu meg túl drága, meg nekem kb 2.2LE-s gép kell.
köszi a segítségeteket, így legalább megismertem hogy van ilyen is, de ajánlom mindenkinek a makita dbc 4010-d vagy 4510-d gépeket, mret nagyon megbízható és erős.
Ez egyesek szerint jó alternatíva lehet, igaz én nemn használtam ilyent, de valószínű fedi a valóságot a használhatósága szerintem is, mert ez már elég böszme, és még nem is drága(bár lenne egy ilyenem). :-DD
Két okból nem nálatok szervizelték a gépet,mivel lejárt már a garancia és te kb.450 km vagy tölem.Annyi pénz ment volne el postaköltségre hogy azon uj gépet vehettem volna.Egyébként meg husqvarna szervizbe volt.Megprobálom kitörölni az elözö irásaimat nehogy rontsam az üzletet.
Nem tudom hogy muzsikálnak,még nem jelentek meg az üzletekben.Ha olyan mint az eredeti,akkor nem lesz velük gond.Nekem tudod van az a 40 köbös farmer gép(komatsu 4000 DW),az lett most husi színekbe öltöztetve.De annyira,hogy minden ugyanaz a motoron,csak a színe nem és a gázkar husqvarnás.Szerintem semmihez nem nyúltak így első ránézésre,az adatai is ugyanazok.Én 2008-ban vettem,egyszer volt karbitisztítás,más nem.Nem rossz az,de nem ipari.
Komatsu 4000 dw: husqvarna 543 RS:
Űrtartartalom cm3: 40,1 Fogantyú: kétkaros 40,1 cm3, 1,5 kW, 7,4 kg Teljesítmény kW/LE: 1,5/2,0 Súly kg: 7,3 Motor tipusa:GZ40N Karburátor: membrán Üzemanyag tank liter: 0,75 A gép teljes hossza mm: 1890 Standard tartozék: damilfej + 3 ágú kés Zaj dB(A): 102 Vibráció m/sec2: 5,0/4,3
Tisztelt Fuxtec.Nem tisztem védeni a márkaszervizeket/volt elég bajom velük/,de te azt gondolod,tudnak mondjuk Stihl vagy HQ szervizben foglalkozni Fuxtech géppel?Nem kocáztatják a szerződésüket más márkák miatt.Ha saját gépükön meg tudják mérni a tömitettséget,a másikon miért ne tudnák megmérni?A durva"magyaros"géphasználattal viszont egyetértek.Meg nem kéne leszólni a vidéki,falusi szerelőket sem,ők sem rosszabbak a pestieknél,csak esetleg kevesebbet keresnek náluk.
Ez valószínűleg így is van. Itt is már kerültek szóba a Husi új hobbykaszái . Nem nagy öröm, legalábbi nekem, ha egy kasza nagy, relative még nehéz is, meg gyenge .Ettől még esélyes, hogy ezer évig megy . A husqvarna megvette a Jonseredet is, meg a Zenoahot is . Ott pl úgy néz ki, hogy a Jonseredek más borítással Husqvarna gépek. Magyarul csak a pofájuk más . Miért ne lehetne Husqvarna felirattal árulni a szintén saját Zenoah tervezésű gépet . Ráadásul a Zenoah Strato Charged technika bekerült az új Husqvarna gépekbe
Bocs, lehet, hogy én vagyok félreérthető, főleg ha megpróbálok tömören fogalmazni -).
Az alábbi írásodból vettem ezt le: Ehen ! Ezek szerint az új nem profi masinák Zenoah ? Hát ... azok nem túl jól muzsikálnak .
Ez az én olvasatomban nem kimondottan dícséret. Lehet természetesen ettől még megbízható, de nagyon sarkasítva az eddigi kis 25 cm3-s kínaim is az (mert pöcc-röff indul, még nem állt meg soha, pedig jópár üzemóra benne van, 20-as keverékkel, sima "régi" Arol minőségű olajjal), csak éppen harmatgyenge, rettentő szaporátlan, ha egy kicsit is felnőtt a fű.
Szóval: az új Husy, az felcímkézett Zeonah?
A karbi-téma meg a Husyról ugrott be, hogy azokon is W. van, meg az én gépemen is. Ráadásul a karbi oldalában gépi "pontozású" gravírozott sorszám is van. De ezt csak úgy érdekességként említettem... Ja, és az is a láncolajozás időnkénti kihagyásától eltekintve hibátlanul megy, csak hát nem egy kanadai döntőfűrész. :-D
Megint kevered . Miért ne lenne megbízható ? Kicsi a teljesítménye, gondolom fojtogatás miatt . Nem olyan bonyolult. A Zenoah már a Husqvarna .
A Walbroval meg végképpen nem tudom, mit akarsz . Ha vesz a kínai, felrakhatja bármelyik gépére. De pl nekik igazán nem akadály "eredeti" Walbrot gyártani .
Tehát: a nem profi Husqvarna, az valójában átnevezett Komatsu, ami ráadásul nem is annyira megbízható? Mert én még mindig a keresgetésnél tartok, de akkor most megint meginogtam. Pedig szemezgettem a K.-Zeonah géppel is...
Vagy ez most csak ránézésre van, vagy van valami tuti infó is?
Ui.: a totál kínai, évekkel ezelőtt vett láncfűrészemen is Walbro karburátor van, csak mert feljött a téma nem oly régen :-)
Akkor még nem tudtam a forumrol,sajnos.Egyébbként te foglalkozol alkatrész utánpotlással is? Mert lehet hogy egy karbiba még befektetnék.Másodgépnek még mindig jó lenne otthonra,késsel.Eddig a vateráról rendeltem az alkatrészeket,nyiregyházáról talán.nem irom ki a hirdető nevét.
olyan 2 hónap múlva fűkaszát akarok vásárolni. Nem túl drágát, de jót. Márkákból én a makitára és a hitachira gondoltam. azok árba és teljesítménybe is jók, úgy érzem. most egy DOLMÁR MS 4010 es kaszám van, és kegyetlen jó gép... de már nem tudok olyan olcsón hozzá jutni, és így kicsit sok 175 ezer akciós ár.
tehát amire gondoltam az a:
-Hitachi cg 47ej(T)
-Makita dbc 340
ha van más gépmárka ami ilyen kategáróiába van légyszi írjatok. meg azt is hogy ezekről mi a véleményet. melyik lenne ebbe a kategóriába a legjobb gép amit vehetnék.
Na ezt jól mondod,szerintem is más de nagyon,más is megszeretné úgy mint én is csak egy próba!kis fogyasztás, kevesebb rezgés,csendesebb és nem vagy benzinszagú tőle,,,,negatívum hogy(lomhább)a kétüteműhöz képest.
Már az elejétöl melegedett mint a fene,sokat is fogyasztott.Kevés használat után leállt és nem indult be többet mivel lejárt a 6 honap gari ezért szerelöhöz vittem ,szétszedte és a henger falán egy vastag karcolás volt amit a kipufogocsonkbol kikerült sorja müvelt.vettem másik hengert 14ezerért ,akkor tönkre ment a berántó,3000ft, utána karburátor csere 4000ft,2 szer gyertya csere. eltörött a védöburkolat vagyis a damilvágorész kiszakadt azt már nem is mertem venni,mivel nem volt pénzem másik gépre ezért vettem egy kraftweret 16ezerért vagyis csak motort. és figyelj!!! Sokkal erösebb volt mint ugyanaz a fuxtec 3 le -ös motor . ez birt 3 honapot,aztán ennek is karbi csere. már egy szerelöse válalja a javitásokat.Ott porosodik mindkettö. Soha többet ilyet.
Szerintem ha most nekiállsz damillal, akkor még könnyebben végezhetsz a meg nem erősödött fű szára miatt.Vastag, 2,7-es, 3-as damillal nekiállnék.A bokrokhoz dikicskés kellene, de megpróbálhatod a kapott késsel is.
Én még nem próbáltam mit tud a gyári kés.
Árat annyit kell kérni, amit meg is adnak.
Ha kérnél tőlem 20 forintot az elvégzett munkáért, akkor én biztos fogadnék egy munkást, aki kézi kaszával a feléből két nap alatt tökéletesre megcsinálja.
Nehéz ez az ár kérdés.
Felénk így működik sajnos.
Hiába kérném el az árát, nem adja meg senki a reális árat a munkámért.
Ez jó kérdés kiváncsi vagyok ki milyen árat mond.Nemrég láttam egy hirdetést ahol a muksi 6 ftot kért négyzetméterrére.Reális ez? Valaki tényleg mondhatna vmi árat mert havány lila dusztom sincs.Damillal,vagy késsel esteleg fünyiroval, kb mennyi?
Hát kérlek szépen kedves barátom végre érdeklődőm volt a makita gyártmányú lombseprűmre---így 5-6 hónap után--- és erős izgalmi állapotomban nem tudtam aludni.....:-))))))))
Egyszer elszabadult Veszélyes nevű jagd kutyám még otthon, és lenyomta a süldő kecskét.Mire kiértem, már alig élt a kecske.Aztán másnap nekiugrott a faternak, nem jól mérte fel az erőviszonyokat.Véletlenül megsült estére a sütőbe.Így járt a kecske!
Kiváló minőségű olaj a nagyteljesítményű motorokhoz és megerőltető körülményekhez. A csapágy és a henger kenését kitűnően biztosítja. Csúcsteljesítményű láncfűrészekhez és fűkaszákhoz ajánlott.
Jóváhagyva JASO FB/ISO EGB alapján Jóváhagyva Rotax 253 Snowmobile test alapján
Megállapodtunk, hogy őszig rak félre pénzt, és ha még mindig o.k, akkor keresek egy kisebbet neki!Végül is nem lesz fiatalabb, de azért még elverne! :-))
Hétvégén visszacseréltük a fűkaszákat a faterral.Övé lett a stihl Fs-80, enyém az oleo 420.Azt mondta neki nem kell a nagy, az nehéz.Baxam meg! :-))
De már duzzog, hogy a 290-is nehéz.Már látom a fűrész cserét is, vagy egy kisebb beszerzését! Őszig még meggondolja!Mondtam neki, azt már te veszed! :-)
Én ezt a Castrolt biztos nem venném meg. Először is az okosok szerint a JASO FB kevés . Másodszor Husqvarna LS 1690 az Auchanban, ráadásul porciózós flakonban .
Köszi a gyors választ.Szeretnék egy ilyet venni.3 év alatt kinyirtam 2 einhellt és tavaly 3 kinait.Igaz azokat nem volt nehéz.Löném is apró söréttel aki engedi ezeket behozni.Idén inkább ilyen komolyabb gépet vennék.Néztem még castelgardent meg makitát.Visszaolvastam a forumot az elejéig.(kb.6 órámba telt),és talán az oleo mac-ről van a legjobb vélemény.Stihlre nem futja.
Én csak keveset, de a fater már többet használta! :-))
Egyik ismerősömnél belekukucskáltam egy oleo 420 bc bontott belsejébe. :-))
Na nem a motorba, csak úgy általában.Első meglepetésem a nagy kuplung volt.Nagyobb mint a stihlé, és ferodolosak a kuplung pofái.A kuplung háza,csapágyazása, és a lehajtás igen stabilnak, erősnek tűnt első ránézésre.Berántó szerkezet is masszív, és nincs agyonbonyolítva.Kipufogón benéztem, és kevés kopást, kormot láttam.Még a megmunkálás nyomai ott voltak a gyűrűkön, henger falán.Lehet jó a gyári euroszint olaj, vagy keveset ment eddig.Sok trutyi volt a dekompresszor körül, és a kipufogó csavar is olajos volt.Kipufi amúgy kiéget, nem olajos.Alulról szívja a levegőt a hűtéshez, így oda kell rá figyelni.Nagyobbak a beszívónyilasok mint a stihlé, jóval nehezebben tud eltömődni.Csavarok mérete, minősége nem a legjobb, és nem is egyformák.Több szerszám kell a szereléshez.Bonyolultabban van összerakva, de nem vészes egyáltalán.Masszív gépnek tűnik, majd az idő eldönti mit bír.
Ma átvizsgáltam az oleo bc 420-as fűkaszát.Mivel nem nálam van, ezért csak felügyelek rá, és karbantartom.
Másodszor kellett az alapjáraton visszafelé állítani, mert mozgatta a fejet.A légszűrőhöz mindenképp szükséges egy előszűrő, elég az alsó szívó részére betenni.Viszont azt sűrűn kell tisztítani, mert hamar koszolódik.A szöghajtás könnyen levehető, könnyeben mint a stihlé.Zsírt nem engedi, csak minimális mennyiséget hátra.Ráadásul itt középen van egy rögzítő csavar, ami biztosítja a fej oldalirányú fix beállítását.A hajtó rúd enyhén olajos volt gyárilag, de azért lezsíroztam.Nem sokat ért, mert az első persely letolja róla a zsírt.Azért mégsem a fémmel súrlódik.Kicsit lehetett látni a tengelyen a perselyek nyomát, de ez semmit nem számít.Főleg ha a persely van puhább anyagból.A gyári damilfej nem kopott, semmi hibát nem láttam rajta.A motor könnyen indul, a gyertya képe dús keverékre utal.Gyári beállítás.Szürkés feketés a színe, kipufogó nem volt látványosan olajos.Szépen ketyeg a motorja, gázbovden nem szorul, kapcsolók könnyen járnak. Az alumínium csövek felületkezelése még megmaradt, szép fényesek.Rezgésmentesítő gumik nem nyúlottak, jól tartanak.Kicsit kaszáltam vele, talán mintha erősebb lenne a nyers motorhoz képest.Persze ez nem biztos, mert nem volt nagy fű, amibe beletehettem volna.Ez volt egy év után, nem iparszerűen lett használva.
Ma egy órát lenyomtam az Oleomab Bc 420 T-vel.2,2 lóerős lenne az adatok szerint, szerintem saccra megvan.Sűrű, 20-25 centis, bu..i pázsitszerű füvet vágtam, gyári damilvágóval.Amit engedett a vágó, olyan hosszal vágtam.Kicsit torpant nagyobb terhelésnél, de szerintem ez elfogadható.Stihl 400-as is megtorpan, pedig az erősebb.450 már nem annyira ijedős.Kormánya nekem furcsa, mivel van benne egy törés.Van akinek tetszik, nekem nem.Stihlhez vagyok szokva, egyenes kézzel vágok, nem hajlítottal.A bal kezem itt is egyenes, de a jobb hajlitott.Na ez nem jött be.Ízlések és pofonok.Heveder viszont tetszik, nem izzadtam annyira bele mint a Stihlébe, de azért meleg ez is.Damilvágót eltávolítom ha bejárattam, nagyon mélyre leér.Igaz, nem dob hátra szinte semmit, de mindenbe beleakad.Érezhetően nincs kihasználva a motor ereje ezzel a damil hosszúsággal. Szerintem.Persze ez nem a sűrű fűben értendő.Damilfejjel nem volt bajom, kicsit kevés damil megy rá,talán 4-5 méter.
Karfiol pekingi kacsát rendel a Három Sárkány nevű kínai étteremben. Kihozzák neki, Karfiol bedugja az ujját a kacsa püspökfalatjába, majd dühösen azt mondja: - Pincér! Ez nem pekingi kacsa, ez kantoni... Vigye vissza, és azt hozza, amit rendeltem! A pincér visszaviszi a kacsát, majd egy fél óra múlva megjelenik egy másikkal. Karfiol ismét bedugja az ujját a kacsa hátsó felébe, s dühösen közli: - Ez se pekingi kacsa, hanem szecsuáni... Hozzon pekingi kacsát! A pincér ismét visszaviszi az ételt, s ismét másikat hoz ki. Az eljárás ugyanaz, ujj a hátsó részbe, majd Karfiol elégedetten bólint: - Ez az! Ez pekingi... Erre egy enyhén ittas úr föláll a szomszéd asztaltól, odamegy Karfiolhoz, hátat fordít, letolja a gatyáját, és azt mondja: - Bocsánat, uram, nekem is megmondaná, hová valósi vagyok?
Tényleg mondtad, de hihetetlen, hogy 3 óra alatt eljutottam az e-mailtól odaág, hogy már nincs itthon a gép. Mondjuk amikor berakta a kocsiba összeszirúlt a szívem. :)
Sziasztok. Van nektek egy rossz, de számomra egy nagyon jó hírem. A Solo 154 eladva!! Még 17 órakort írt egy környékbeli srác és ebben a pillanatban elvitte a gépet. Amikor mondtam neki, hogy többen érdeklődnek érte azonnal rálicitál. :) Nem hittem volna, hogy ilyen könnyű lesz!
Ment a válsz! Bocs azt nem is írtam, hogy 2 damilfej jár hozzá. Egy eredeti még nem is használ Jet-Fit rendszerű amit nem ismerek és ezért nem is nyúltam hozzá és egy Stihl autocut 40-2.
Hát tudod ... nekem is van pár kaland emlékem . :-)))
Régen még cégesként volt egy emberem, aki akkor már 14 év sitten volt túl . A fogaskerekű pálya mellett vágták a füvet . Svábhegy ( káder dűlő ). Ott az volt a szokás, hogy minden kertnek volt hátsó kapuja a fogas felé. Ráadásul azt vmi szeméttárolónak nézték, oda hordtak ki mindent a rossz gumitól a kerti szemétig . Nekünk meg a takarítás is a melónk volt . Az én kis Ferikém nekiállt a kapu fölött vasvillával behajigálni az egyébként felismerhetően onnan származó szemetet a virágoskert közepébe . Kirohant a kertész üvöltözve, abban volt pofánvágás, meg feljelentés is . Ferkó beindult a vasvillával, a faszi meg menekülőre fogta . :-))) Gondolhatod ...
Sziasztok. Tavaly Júniusban vettem egy Solo 154-est! Sajnos betegség miatt úgy adódott, hogy idén már nem tudnám kihasználni. Szerintetek mennyiért tudnám eladni vagy valaki érdekelne? Tökéletesen működik, most vettem bele új levegő és benzinszürőt. Nagykanizsától nem messze lakom!
Voltak már ettől kerekebb sztorik is, mindent nem lehet leírni! :-))
Olyan is volt, hogy másfél méter magasról, tolival az alatta parkoló autókra dobatta a füvet.Mire arra néztem, már elment 20 métert.Gondolhatod hogy az összes emberke autót pucolt, én meg sűrűn elnézést kértem a tulajoktól!
Ma jött egy lehetőség, elképzelhető hogy beszerzés alá kerül egy 410-es új kasza a többi mellé.Az árakat néztem, eléggé felmentek, nem biztos hogy bele fog férni a keretbe.Nem saját célra, pedig oda is elfogadnám!:-)
Husiban mi lenne a párja, lóerőben és strapabíróságban?Én nem vagyok otthon a husikban, és nem követem, értem a típusjelöléseket.
Amúgy meg nagyon megnő egy, két hét alatt, és nem dolgozná szépen össze.Ahhoz pár naponta kellene vágni, hogy szép legyen, és ne látszódjon a megszáradt széna.Szerintem!
Szerintem az a Mitsu motor 1 óra alatt berántja a tankot . Vagy legalábbis majdnem . Érdekes, az egyik trakeszban vízhűtéses Honda motor, a másikban egy Kohler van . A Kohler fogyaszt kevesebbet .
A mi kisebbik briggsünk 15 lovas, az viszont elég sűrűn erőlködik, de már csipkedi az olajat is, valszeg kapott már rendesen. A nagy 21, de az meg nagyon ritkán szabályoz rá a 120-as asztalra.
Így van. És a fejedet meg lezabálja . Az én traktoraim 14 lovasak, és sosem volt még, hogy gyenge lett volna. Pedig a Honda még egy felfújó turbót is hajt . És bőven többet tud menni, mint amikor még normálisan nyír .
Meg a melléírt adatok se mindig korrektek . A Solo is van annyira 3 ló, mint a Kawa . De a Sleek által ajánlott Komatsu más madár . Arról azért TUDNI . Nekem van Solom, szeretem is, de nem biztos, hogy az, hogy német technika, jelent valami garanciát . A japánok szerintem legalább olyan jók . És az az olasz meg egy sunyi cég . A termékük megtalálható több híres cég nevével árusítva, mert bedolgoznak sok helyre . A minőségük is valóban jó .
Igen nem tűnik rossznak, csak a ráfordítható összeg véges. Ezért gondolkodtam az előbbiekben. Nekem ez előtt egy szerény teljesítményű solom volt. Ugye német gyártmány -igaz 13 évig használtam- maximálisan meg voltam vele elégedve, azért gondoltam rá.Az oleo mactól kicsit tartózkodom mivel olasz. A kawasakiról szintén nincs sok információm azon kívül amit a motorkerékpárjairól tudok.
Üdvözlet mindenkinek! Egy kis segítségre lenne szükségem. Szeretnék vásárolni egy új aránylag nagy teljesítményű fűkaszát. Amire gondoltam: solo 2.7 LE, oleo mac2.8 LE, kawasaki 3.0LE. Arra lenne szükségem hogy kinek mi a tapasztalata a fenti gépekkel illetve melyiket javasoljátok megvásárolni.
Az alkonak felénk sincs jó híre . :-))) Az a 4000 egy napi meló kb egy normális kaszával . Külterületi szántó meg amúgy is egy élmény . Ahhoz valami komolyabb gép kéne szerintem . Az egy másik dolog, hogy bármelyik strapabíróbb jószággal azért két hét alatt le lehet kínlódni a kicsik közül, de az non stop
Én nem ismerem az adott típust, de errefelé az Alconak nincs jó híre.De majd jár ere olyan is, akinek már volt hasonló gépe.Azért az a 4000 négyzetméter kéthetente egyhuzamban nem olyan kis terület.Lehet valami komolyabb kellene oda.Én nem értek hozzá, csak gondolom.
Sziasztok! Segítséget kérnék,fűkasza vásárláshoz.Amire gondoltam:Al-KoBC 4535. Kb.:4000 négyzetméteres volt szántóföldet szeretnék nyirni vele.Tavaly vettem egy "Bricoline" nevezetűt.De a második vágás közben kifeküdt.Többe lenne a javítás mint a vételár volt.Alkalmas a fenti típus ekkora telekre?
Képet teszek fel, de szinte ugyan az a mint a tiednek, nagyon hasonló a két gép levegőszűrő rendszere szerintem. Úgy gondolom nekem is az alsó nyíláshoz kellene tenni a szivacsot. Hol tudok olyat beszerezni, mi a hivatalos neve és kb mennyibe kerül? Ezek a szivacsok moshatóak? Vagy csak simán kidobdm, ha koszos és cserélem?
A zsírt azt néztem van benne gyárilag. A karbit azt néztem wrlbro van rajta minta Husqvarna fűrészan így rossz nem lehet :D majd dobok fel én is képeket ha meg nem előznek :D
Gyárilag nincs benne, és nem is kell bele hivatalosan!
A szerepe csak annyi, hogy a beszívónyíláshoz szoktunk tenni egy szivacs darabot, azért, hogy a légszűrő tovább bírja.Nem koszolódik olyan hamar el.Mivel nem ismerem a 755-ös légszűrőjét, és fedelét, ezért nem tudom hova lehet tenni a szivacsot.Ha raksz fel képeket, majd kiderítjük.Engem érdekelne hogy néz ki a karbi, és a légszűrő környéke.A 420-ashoz én tettem, mert 2000 egy légszűrő hozzá felénk.Szivacsot tudsz venni szinte mindenhol, négyütemű briggs előszűrő tökéletes erre.15 lovas motorok élőszűrőjét szoktam elvágni,sokat megfog a nagy darab szennyeződésekből.
Nekem is 755 masterom van, szöghajtás zsírom van (husqvarna), viszont az előszűrőről még nem hallottam. Mit takar ez pontosan, hol lehet kapni és mi a haszna?
Majd szerezz be az oleohoz szöghajtás zsírt, és időközönként kend a fejet egy borsószemnyi zsírral.Nem kell sűrűn, én 30 óránként szoktam.Új állapotában biztos van benne, de azért nézd meg.Esetleg a légszűrőhöz rakhatsz élőszűrőt is.
Szerintem ez messze nem ilyen egyszerű. Kinek ez, kinek az. Van amire egyik, másra inkább a másik . Nekem pl több féle van, és váltom, mikor melyiket használjuk . "Szigorúan minőségre gondolva" . :-)))
Miután megvetted a damilt,beleteszed egy vödörbe és engedsz rá vizet,hogy ellepje.Ha feltekerted a damilt a fejre és nem használod,akkor azt is tedd vissza a vízbe és a következő használatig tartsd ott.
Én úgy vettem észre,hogy bevált ötlet ezt az áztatás,mert mintha tovább bírná így a damil.
Ilyen erővel akár szembe is kerülhet.Nem kell ott újítgatni. Rendeltetés szerű használat kell és csá. Nem egy nagy tétel az a damil ha a biztonságot nézzük
Hallottam róla, hogy volt aki kipróbálta, én nem tenném. Logika szerint jónak kellene lenni, de ha az lenne, akkor már rég megjelent volna a damil helyett. Mint ahogy Te is írod, nem vált be. Azért annál a kerületi sebességnél a leszakadó apró sodronyszálak elé nem szívesen állnék. Húztam már ki a bőrömből a flexre szerelhető drótkorong szálát, hát nem volt kellemes.
A bowden sajnos rossz ötlet. Próbáltam vastag gazban, valami álom, ahogy viszi, de csak kb 2 percig, utána úgy elkopik, hogy csak 1-1 centi lóg ki a fejből. Kár pedig, mert azt gondoltam, hogy jó lesz, az acélnak bírni kell, de nem. Pedig a vastagabb fajta volt...
Jól írtad a fellát. Pöttinger hamszter van nálunk de drága minden hozzá és sokat kell várni rá.
class kaszát felénk nem ajánlották mert ahhoz is drága minden.
Mondjuk volt egy jó E-303 mas de a hülyék szétszedették azt ment az ócskába. Pedid annyi volt a baj hogy szemét minőségű gumigyűrűt hoztak a variátorba...
Nem értem, mit kell ennyit problémázni ezen a mini rotációs kaszán.
Az első biciklis boltban venni kell egy méter vastag bowdent, feltekerni és kész!
Erős, nem kopik gyorsan, és ha nem eléggé életveszélyes így magában, akkor lehet súlyt kötni a végére, hogy még a szomszédot is agyonüsse...
Mert a traktorokon lávő rotációs kaszák egy vastag, földig érő ponyvával vannak takarva, vagy sűrűn láncok lelógatva, és akkor a vadriasztás is meg van oldva.
De egy-egy vakondtúrást még így is be tud küldeni a trakiba, az ablakon keresztül.
Csak aprócska baj, hogy csap nem kapható hozzá . Mellesleg nekem akkor se kéne . A repedt dikiccsel kaszáló meg egy állat . Akác, kökény, stb dikicskéssel megy hiba nélkül. Sőt, a mulcsozó késsel még jobban . Akkor ez miért olyan jó ?
Emberi hülyeség ellen nincs orvosság! Gyári benzinessel is vágtak le emberi lábat. Berepedt dikicskéssel is láttam dolgozni idiótát ! Oda figyelve, időben cserélve a csapot nem lehet gond. Nekem akácost, kökényest, vadrocsást gyepet kellene irtani.
Fella-nak szar a kúpkerekei ha jól tudom egyenes fogazással van megoldva és az nem valami faxa. Fella nem kellett se Deutz. A Pöttingerbe meg nehézkes cuccot szerezni meg rendelésre hoznak az meg nem kellemes mikor félbe marad a kaszálás és várni kell sokat. Nyáron levágtam a herét rendteritő rögtön utána 3. nap báláztam befelé :D
Ez samasz kasza de én elégedett vagyok vele. 4szíjjas jó spanolóval. Ha megcsúszik akkor az nem is baj:) mer törne valmai akkor. Féltem tőlük először de ha már a Claas használja a szijjasokat meg a Pöttingerek nagyja azzal van szerelve akkor csak jó. Eddig bevált vágtam már vele mindent még kuki tarlót is:D Könnyebben megy vele a gép mint a 165ös RK val. Nemtudom h hogy van ez de könnyebben hajtja nem kell olyan erő neki meg csendesebb is. Ráadásul az alkatrész meg fillérek hozzá a többiekhez képest és ez a nem mind1
Fella kimaradt :DDD Az még egy jószág. 2 éves a kasza de minden hajtómű cserélve lett, utálom szerelni egy dobnál 8db más méretű csavar van és mind imbusz persze hogy megteljen kosszal . A jó öreg dobos kasza meg kapott csapágyakat meg késtartókat és megy és megy ..:)))
Előtte egy 165ös RK volt csak öreg volt már sokat ment. Azt eladtam új RK ra nem volt pénzem most lett ez újba 1 éves már. Nem nagy durranás de nekem bőven megfelel arra a takarmány mennyiségre amire kell. Szép tarlót hagy maga után nagy fűben is boldogul a tévhitekkel ellentében. Vigyázok rá remélem sokáig meglesz :)
A Güde kaszákat én sem ismerem, de Gypsy kollégának igaza van, az Oleomac sparta 25/250 egy nagyon jó és bevált konstrukció, baráti áron. Keress rá erre a tipusra itt bal oldalon a keresőben, te is látni fogod mennyi elégedett tulajdonos van.
Én ilyen géppel tolom a hektárokat 185cm ezen 6db penge van egy rugós bütyök fogja de elkopik idővel és elszabadulhat. Traktor hátdsó gumijába belevágott 1x amikor elkapott valamit és elszabadult. Ezekre rávan írva h 25m en belül tartózkodni TILOS!!! Nem véletlenül.
Egy ilyen adapternél meg mi az a 1.5méter ha elszabadul a kés??
Damilos is tud köveket dobálni. Itt traktor eslős szélvédőjét betörték a közmunkásik damilossal meg 1x nekem is koppant a kocsi ajtaján egy jókorát egy kavics be is horpadt kicsit. Meg volt itt egy estt,hogy fűnyírózott egy tag és kicsapott egy követ és pont fejbekapta az úton bicikliző emberkét a szemét kishíján kiverte. Ősszekellt varni a sebét.
Itt a környéken is menő volt a román stihl:D 15 000ért osztogatták a szegényebb ember megvette utána nézte h nem megy vett mégegyet és ez lett a drága. 2 árán mér vett volna egy használható gépet.
A normális minőségű dikicskés nem ilyen életveszélyes, mert ott a hátom penge EGY DARAB . Nem tud szétrepülni . Persze ha ez egy rosszul edzett gagyi, és eltalálsz vele valami tényleg keményet, az se jobb sokkal .
Már lett belőle, ezért tiltották be. Sajnos a törvény olyan, hogy mindent szabad, ami nem tilos . Magyarul: VEHETSZ ilyet, ha tudsz, mert az nincs tiltva. Az elején még az árusítás se volt. Mint a kínai fűrész: betiltották a "román stílt", aminek a franc tudja mi volt a neve . Erre másnap elkezdték árulni más néven . Az meg ugy nem volt tiltva .
Mér engedik forgalmazni ha ilyen veszélyes? Ezt nem lehet bünteni? Tapasztalatlan kaszások biztos veszik(lehet én is beleugrottam volna) meg van pár db már belőle biztos használatban. Kérdés mikor lesz baj belőle :(
Tied lehet ! De majd itt írd be mindig, merre kaszálsz, hogy még a közelébe se menjek . Mellesleg az összes ilyen szar tiltott áru, mert életveszélyes .
Biztos nem életveszélyes, hiszen használja. Biztos nem életveszélyes, mert a másik agymosott ment utána és videózta, biztos nem életveszélyes, mert túlélték.
Kedves kis szerkezet, ritkán száll el róla a kis lengőkésecske, és biztos nem hal meg, akinek csak a lábát roncsolja szét.
A youtubon volt amivel bokrost is irtottak, és fásszárus fűvet. Tavaly még volt egy oldal ahonnan lehetett rendelni. De a windozt ujra kellett rakni oszt odalett az elmentett könyvjelző. Bozotvágóra szerelt 3 lengőkéses kaszapenge.
Hát ... először is, minden damilfej balmenetes . Aztán meg a MIHEZ kaptál milyen fejet, ami egyből eltört ?Meg aztán az még kevés, hogy balmenetes . Az sem árt, ha a menetméret, meg az emelkedés is stimmel . Szóval milyen gépre keresel damilfejet ?
Sziasztok! Érdeklődnék, hogy nekem balmenetes damílfej kellene! Olyan ra gondoltam ami ERŐS műanyag vagy fém. Mert amit kaptam hozzá alapból az eltört a második használat után! Hol lehetne elfogadható áron beszerezni egy ilyen tartós damílfejet??
Igazából mindegy, hogy hol is vannak (bár mintha a templom mögötti panelsor aljában rémlene valami), mert a Husquarna úgysem fér bele a keretbe.
Ezért keresgetek olyan boltot, ahol árulnak "japános" cuccokat.
E közben találtam ezeket a marhákat, akik számítanak is rá, hogy elbasszintják a webshopot, ezért a regisztrációnál fenntartják az árváltoztatás lehetőségét. Pedig asszem a törvény szerint a webbolt köteles a meghirdetett áron odaadni a terméket.
Régebben volt ott törzsvásárlói akció is, ha vettél vamai drágábbat, akkor a következő vásárlásnál kedvezményt kaptál, asszem 100 ezer után valami 5%-ot.
A Nitech érdekes madár, neten olcsóbb. Ha bemész, nem akarja odaani netes áron, csak ha neten megrendeled . Hogy mi a logikája, nem tudom . És Barcikán is a három egy kupacban van. A Nitech mellett a Stihl, szemben az első párhuzamos utcában a Husqvarna .
Szerintem ott még a bérházak erkélye is fizetős :-(.
Szégyellem, de fogalmam sincs, pedig most is mentem ott 2 kört is kocsival. A Stihl az ott van egy köpésre, de ez most nem rémlik. Pedig a képen az útca így ismerős, az a környék is így néz ki. Mondjuk ha Husi kereskedés kizárólagosan, akkor úgysem fér bele a keretbe az ottani vásárlás.
Éppen az ilyen gazok miatt keresek profi(bb) gépet, mert gyakran nem csak ezt a perje-féleséget kellene vágni, hanem vastagabb szárú dudvát, vagy esetleg fák sarjhajtását is.
De akkor már tudom, hogy inkább a 3 LE-höz legyen közelebb a teljesítménye, mint a 2-höz :-). Meg amit Miskolc környékén kapni fogok, mert a netes rendelésektől kicsit tartok, főleg a képről való vásárlás miatt...
Ez a bolt merre van, mert a Toyotából sajna nem jöttem rá.
Persze ennél többet nem is szabadna elkérniük érte, csak sajnos az ilyesminek a normál ára 100-nál kezdődik és akkor az még nem is stihl, vagy husqvarna, sőt ha jól rémlik még a dolmar-makita egykezesei is bőven 100 felett vannak.
Azért abba az árba már beleférhetnének fém alkatrések is, lehet, hogy túlrágoma dolgot, de rohadt idegesítő, amkior leszakad az emberről a kasza, mert eltörtik egy csat.
Ugyanolyat vettem, akkoriban ez még nem volt akcióban, pedig ha az lett volna, akkor lehet, hogy ezt veszem, igaz a régi fajta is tökéletsen bevált, végülis az új az kockázatot rejt, mert lehet, hogy 1-2 dologban jobb, de lehet hogy rosszabb, fene tudja, az biztos, hogy a régi nem szép, de jól teszi a dolgát. :-)
Szívesen kipróbálnék egyet, azt írja, hogy puhabetétes markolat, a kezelőszervek is máshova kerültek, a légszűrőjére lennék kiváncsi még, bár a régi hitachi-tanaka gépekre nagyon jól illik a "ronda, de nagyon fasza gép" jelző :-) (nem úgy, mint a rőtfejűre, az ronda is, meg szar is) :-)
Most csináljuk harmadszor valamelyik este a kárpitos haverral.Meg kap megint új szivacsot az oldalára mert egy szezon aztán szétkopik.Megint benne lesz vagy két sörbe....:-))))
Mindenhol 8.900 volt a Stihl damilfej, náluk 16.000. A többi ár meg ehhez igazodott . ÉS MEGMAGYARÁZTA ! :-)))
Nem kell megvenni, minek jött be, ha nem tetszik ?
Előtte még leoktatott, hogy ne beszéljek hülyeséget, nem létezik mosható szűrő Husqvarna 345-höz . 1 cm benzincső 300 Ft (!!!) . Mindehhez képzelj valami baromi okos, nagyképű faszt .
Még a boltról annyit, hogy tényleg nem véletlenül hagyták abba a Husqvarnát . NEM márkaszervíz voltak, de kiírták, és járatták le magukat, és a Husqvarnát . Aztán a szomszéd Für-Mot kevert ebből némi balhét, mert ŐK égtek a hülye szomszédok miatt .
Te tényleg "otthon vagy" ebben a témában! Esetleg szintén Borsodi?
Igen, és még azt is mondta az eladó, hogy régebben Husi kereskedés voltak (valami rémlik is), de nem véletlenül hagyták abba. Szóval itt kissé gyanús lett, hogy a Husi tényleg olyan szar-e?
De a szomszédos Stihl-ben is azt mondták, tavasszal lesznek akciók, szerintem kivárom azt a néhány hetet.
A rezgéscsillapítás meg nem csak a komfort miatt lenne számomra érdekes, mert úgy gondolom nem ez az egy extra tolja így meg az árat, még azonos(nak tűnő) motor esetében sem, hanem esetleg egy picit jobb anyagminőség is. Szerintem.
Részemről a makikáról inkább nem mondanék véleményt . :-)))
Igen, a tubus az igazi ismertetőjele a profi kaszának. Különben a jelentősége annyi, hogy a gép nem ráz szét. Huzamos használat alatt tartós egészségromlást okoz . Ha csak alkalomszerűen, rövid ideig dolgozol vele, szerintem nem érdekes . Maximum kaszálás után egy ideig bizsereg a kezed . :-)
Ha kaszát keresel, a Stihl szerintem a legjobb, de drága. És alklmi felhasználónak nem is nagyon éri meg a plussz kiadás, mert nem tudja kihasználni. Kb ez jellemző a Husqvarnákra is . Elérhető árért jó minőségű gépet szerintem az alábbiak közül keress . Oleomac, Komatsu, Solo, Hitachi, Kawasaki, Maruyama.
Nagyon ajánlották, de talán egy nagyobbal jobban járnék, állítólag majd márciustól lesz nagyobb készletük. Esküdöztek, hogy eredeti japán, aztán meg hogy a németeknél rakják össze... A 3 év garancia jónak tűnik, de benéztem az Obi-ba is hazafelé, ott minden Makita gép dobozán (elektromos és benzines is) a China felirat szerepelt. Akkor most mi is van?
A Stihl kereskedésben legalább volt vagy 8 kasza, kicsitől a nagyig, és ott rögtön láttam az általad is írt rezgéscsillapító tubust. Igaz az csak úgy 200 ezertől felfelé volt megtalálható :-(.
Amit én láttam, az 0.2 LE, meg 50 ezer ft. különbség volt. A 154 SB olcsóbb és gyengébb, mint a "sima" 154. Elvileg ua. a motor, bár a fordulatszám adatok nincsenek meg. Ezért értetlenkedtem kissé.
Egyébként félig-meddig laikusként (de azért némi műszaki érzékkel), a rezgéscsillapítást kívülről meglátni, vagy csak üzem közben érzem-érezném meg?
Én láttam stihlt is, meg oleót is dolgozni.Az oleónak több gondja volt mindig, de ez is inkább a vége felé.Nem bir anyit mint egy stihl, de nem is kerül annyiba! Valamit, valamiért.Szerintem!
A Solo az milyen márka? Találtam a neten kaszát Solo, Kawa, és Honda motorral is, Solo néven...
Igazán csak a Honda 35 cm3-e amit kevéskének találok, ha lenne nagyobb ebben az árfekvésben, nem variálnék. Sajna az Oleo-k a környezetemben nem a legmegbízhatóbbak közé tartoznak, bár amikor mennek, mindent vernek.
Komatsut meg B-A-Z-ban egyenlőre nem találok, hogy megnézném.
Iccaka volt a gond, amikor nem tudtam gépből megkeresni,vagy a nappalos valamiért nem nyitott. Térdig vizes lettem mire megkerestem, na azt nem szerettem.De megoldottuk, főleg amikor 8 soros vetőgéppel vetettek, én meg 6 sorral szedtem.Soha nem volt jó, a végén már megkérdeztem hogy mivel vetették, aztán nehezen elárultak.Nem nagy veszteség lett, csak minden második kanyarnál darálta a répát. :-)
:DDDD Megdolgoztál a pénzedért . Felénk mindig azt mondta egy öreg szaki hogy isten nem azért adta az agysejteket hogy eligyuk hanem hogy használjuk :DDD
Amikor belekeveredtek a gépekbe a főnökök, akkor mindegyik megjárta a táblákat.Képzelheted milyen könnyen találtam répa csatlakozósorokat nyitáshoz! :-))
Volt nálunk is egy johni, annak a vegyszer tartálya 3000 literes volt.Jól dolgozott, de nem hagyott nyugton sosem.15 percenként tölthettem vízzel, meg vegyszerrel. :-))))
Nekem Solo és Taral permetezőim vannak.Ha közelre,pl szőlő,kell permetezni,én felrakok egy komplett stihl szórófejet.Nagyon jól,apró cseppekre porlaszt,még a terelőkkel is lehet variálni.Magasabb fákhoz a kúpos állitható Taral fejét rakom fel,nagyon magasra is lehet vele fújni.Gyomirtáshoz,gabona vetés csepptrágyázásához a Solo gyári fejét használom,mert durvábban dolgozik,elsodródásveszély kissebb.Ja és nem teszek fel terelőrácsot rá.Fogyasztás meg nagyon függ a fordulattól.Sajnos minden motoros permetező relative sokat eszik,de még mindig könnyebb mintha a pumpálóssal dolgoznál.Ha ennyire fontos a fogyasztás,kell venni egy kicsi pumpás gépet,kb 30ccm motorral,azok lényegesen kevesebbet esznek.
"Az árak tekintetében nincs lényeges különbség. A keverőszivattyú pedig egyikben sem ér semmit!"
Ezzel IS vitatkoznék. TÉNYSZERŰEN, nehogy Gypsy56 megint azt mondja, a levegőbe beszélek.
Az AM-hez jár a keverő + mikro fuvókák a stihlnél mennyiért is kell külön megvenni???
Nem ér semmit? Én speciel használtam(ok) olyan keveréket, ami hajlamos a kiüllepedésre. Nem azért mert nem keverhetőek egymással! Ilyen esetben nagyon jó a cirkuláltatás.
Az oleon pedig nem rács van terelőként, hanem szabályozható terelő a központi fóvókával. Ami szerintem kicsit korrektebb megoldás.
"Amúgy nem azt mondtam az oleóra hogy szar, hanem azt, jóval több a fogyasztása. Bakugrás nélkül." - és erre természetesen hitelt érdemlő adatod is van ...
Csak, hogy közbeszóljak, almát-almával hasonlíts össze, mert különben nem kapsz jó eredményt. Egy új tervezésű Oleo-t nézzel, ne egy olyat, amit több, mint 10 éve terveztek.
Azért ha megnézed a motort mindkettőnél (cm3) (SR és AM) közel azonosak. A stihlnek fele akkora tankja van mint oleónak, és nem azért hogy sűrűbben tankolj...
Amúgy az 5010 is erős mint állat.
Igen, valahol halottam valamilyen japán versenymotorokról, amelyek nem németek és olaszok voltak...
Amúgy nem azt mondtam az oleóra hogy szar, hanem azt, jóval több a fogyasztása. Bakugrás nélkül.
Az Oleo permetező nagyobbat fúj mint a Stihl, de többet is fogyaszt . :-)) Hol itt a baj ? Perpetuum mobile pedig nem létezik . Akkor ? Az a jobb, ha keveset fogyaszt még akkor is ha a teljesítménye is kisebb ? Persze, hogy oka van annak, hogy az Oleo 755 tankja nagy . Mert erős minta zállat . De kaszában azt szeretjük . SŐT ! A Stihl FS450-nek sem ártana, ha nagyobb lenne. Az FS550-nél meg kifejezetten bosszantó, hogy KICSI . Hogy az Oleo tankja MEGFELELŐ méretű, az nekem csak azt jelzi, az olaszok okosan tervezték meg . Ez a német, vagy japán megint egy igaztalan sztereotípia, ami eredetileg csak német volt, ami a nyilvánvaló tarthatatlansága miatt módosult "... és japán"-ra. Érdekes módon a nagyon japán HONDA hosszasan árult saját néven Castelgarden kaszát Honda motorral . Igaz, most már nem, viszont azóta szemmel láthatóan szarabb lett a Honda kasza, mint a Castelgarden . D hogy a motoroknál maradjak, az Aprilia blokkjai kerültek japán motorokba . Tán csak nem lehet annyira szar .
Az azért nem véletlen, hogy akkora a tank, amekkora...
Nekem van egy háti Oleo AM162 permetezőm, de az is fogyaszt rendesen. A stihlhez képest. Amit viszont el lehet mondani, nagyobbat fúj mint a stihl és sokkal jobban állítható a szórásképe. Alapból van rajta keverőszivattyú, amit a stihlnél külön veszel meg, drága pénzért. A stihl a nyomába sem ér és sokkal drágább. Viszont kevesebbet eszik...
Az oleokra általánosan igaz, többet esznek, mint hasonló német vagy japán társaik. Az "igazi" német és japán gyártmányokról van szó...
Ezért mondom azt, ha nem stihl akkor Zenoah. Kasza.
Ja igen. Természetesen nem vagyok részrehajló, nincs Zenoah érdekeltségem!:))