Köszönöm az ötletet, előbb-utóbb megteszem, ha már rendre elzárkózol az előtt, hogy te megmutasd azt, ami alapján szerinted nekem "határozott véleményt" kell mondanom.
Ha észrevetted volna, én úgy reagáltam rá, hogy felháborodtam azon az alpári stíluson, amivel másra sem törekszel, csak a megosztottság fenntartására ! Ha csupán ennyit tanítanak a pártiskolán, az ide kevés ! Ide érveket hozz. A megosztó szövegeddel meg menj le a sarki kocsmába, ott talán beveszik öt feles után.
Hát akkor én nem is töröm magam ezen a projekten (hogy kicsikarjak Tőled valamilyen határozott véleményt)!
A "bizonyítékra", a közighiv. levelelére pedig ha kíváncsi vagy, csa érte kell nyúlnod. Javaslom, sétálj be hétfőn a Polgármesteri Hivatalba, és kérd meg, mutassák meg. De azt is megteheted, hogy Csőzik Lacin, vagy Bátorfi Attilán kerresztül megszerzed. Meglepne, ha nem lenne még másolatuk belőle
Sajnos, én már csak ilyen vagyok. Szeretem előbb a bizonyítékokat látni, aztán mondani véleményt. És az is igaz, hogy nem az első eset, amikor nem láttam a bizonyítékokat.
Talán nem azt kellene találgatni, hogy "mi lenne ha", meg hogy érdemes-e bizonyítanod, hanem meg kellene tenni.
Ezt nagyon jól sejted. Ebben az ügyben - úgy hírlik a Hivatalban, - a Jegyző Asszony és a Polgármester Úr bent járt a Közig. Hivatalban. Nyilván nem hitegették őket azzal, hogy más lesz a jogi álláspontjuk, mint ami - csupán később írták alá.
Az állásfoglalás kelte egyébként éppen megegyezik az ominózus testületi ülés napjával. Korábbi más esetben az állásfoglalást két úton továbbították: postán a kérdést feltevő képviselőnek, és azonnali faxolás útján a Polgármesteri Hivatalba. Most persze előfordulhat, hogy vártak vele, és csak a testületi ülés után küldték meg a Hivatalba - de hogy megküldték az tuti!
"Az első állásfoglalást láttam, amit te citáltál, azt nem. Vagyis azt gondolom, elhamarkodott lenne bármit mondanom."
Amolyan déja vu érzésem van. Mintha egyszer már lett volna egy ilyen eset: tessék bizonyítani, tessék a teljes szöveget idézni, aztán majd lesz véleményem! ....
Nem is tudom, hogy most érdemes-e bármit is idézni? Ha megismered a szöveget, és kiderül: igazat mondtam, a hivatalvezető szerint is törvénysértő a szerződés, az számít valamit? Vagy akkor megint jön valamilyen más good excuse?
téged tényleg nem érdekelnek a tények? sokadszorra, elmondod uyganazt, még akkor is amikor már a fehérről rég kiderült, hogy fekete: amit a Jegyző felolvasott, annak semmi köze nem volt az ÉTV-nél levő helyzethez. Kb annyi köze volt, mintha azt kérdezte volna, hogy ha kis.márta lenne a tulajdonosa az ÉTV-nek, akkor köthetne-e szerződést a Veoliával. Miért nem olvasod el inkább az állásfoglalást, miért azt szajkózott, amit a Jegyző ferditett belőle.
amúgy meg igen nagy összegbe mernék fogadni, hogy az az állásfoglalás, amiről otterlo beszél, ott lapult a Jegyző asszony asztalán akkor, amikor a legutóbbi testületi ülésen azt mondta Jakab Béla kérdésére, hogy "most nem találja az előtte fekvő irathalmazban". Naná hogy nem találta!!! :)
Jellemző! Elírtam valamit. Na és? (Horn után szabadon) Előfordul mással is. Mártika ne ebbe kössél bele. A törvényességi oldalát nézzed a dolgoknak. Ne mellébeszélj!
A lényeg lemaradt: én jeleztem, hogy "off". Jelentését az íratlan internetes kommunikációban általában ismerik. Ne haragudj, ha nem vettem figyelembe, hogy nem mindenki - nyilván, te sem - ismeri.
Sajnos ti rossz példát mutattatok. Ugyanaz a közig. hivatal az ÉTV-vel kapcsolatban azt írta, hogy nem kell (nem szabad) pályáztatni, mint amiről te írtál, hogy a Sportcsarnokkal kapcsolatos szerződés törvénytelen. Az első állásfoglalást láttam, amit te citáltál, azt nem. Vagyis azt gondolom, elhamarkodott lenne bármit mondanom.
Amit viszont tudok: az építési engedélyt megkapták, s azt már vissza nem lehet vonni. Erre köss csomót:)
Örülnék, ha a lényeggel kapcsolatosan is elmondanád a véleményed. Mármint azzal, hogy most már nem csupán a Civilek mondják: törvénysértő a Sportcsarnok szerződés, hanem a közighiv. vezetője is!
Korábban ezt írtad:
"Ugyan, Gyula, ne csinálj már úgy, mintha nem tudnád, hogy törvénytisztelő ember vagyok. Jó, tudom, a törvény nem ismerete nem ment fel semmi alól. ..."
Mint törvénytisztelő, mit gondolsz mi a helyes? Fenntartani egy nyilvánvalóan törvénysértő szerződést, vagy tudomásul venni, hogy az semmis, és megtenni a minél kisebb kár érdekében szükséges intézkedéseket?
Utána pedig jöhet a (város)politikai döntés: akar-e a képviselő-testület versenyeztetés útján, és annak előnyeit kihasználva, hitelre Sportcsarnokot építeni? Ha akar, akkor pedig hajrá, kiírhatók a szükséges pályázatok!
Már megbocsáss, de ha Kígyószisz így gondol valamit, miért kell kijavítanod? Nem akart ő senkit sem idézni, saját gondolatait írta. Nem is értem, miért van az, hogy Mórickaként mindenről "az" jut az eszedbe? Ezt tanítják az árokbetemetős tanfolyamokon ? jó lenne ha visszavennél ebből az agresszív stílusból, szerintem erre senki nem vevő !
Hát igen, ez még csak kétséges sem volt, annyira egyértelmű a jogszabály (törvény). Amikor beírtam, hogy a szerződés érvénytelen, kaptam bőven itt a fejemre egyik - magát cseppet sem elfogultnak címező - topiktársunktól. Minél később csinálunk valamit, annál rosszabb lesz.
Mindenesetre mindaddig, amíg leszavazzák a törvénysértő, tehát semmis szerződés megszűntetését, addig az érdi önkormányzat sem várhat el jogkövető magatartást a polgáraitól, hiszen ő maga törvénytelenül működik.
Ezen - akárki jön is ide most az ellenkezőjét habzó szájjal állítani - nem segít az itt tapasztalható "jogászkodás" (főleg nem jogászoktól), na meg a szokásos elvtelen szervilizmus sem, ami egyesektől ebben a topikban tapasztalható. Ezen nincs mit szépíteni, törekedni kell a helyzet rendezésére.
Amennyiben ez továbbra sem így lesz (miért is lenne így? mit lehet várni ettől a polgármestertől és szavazógépétől?), megintcsak rákényszerítik azokat, akik komolyan veszik a törvényességet és a szabályok betartását - amelyre pedig eskü is kötelez mindenkit az önkormányzat tájékán -, hogy lépjenek. Aztán majd megint lehet bennünket az agyagba taposni.
Valóban, ma- a polgármesteri jutalom napirendjét kivéve- mindenki toleránsabb volt.Én is így éreztem belülről. A jutalom felesleges indulatokat kavart, szerintem feleslegesen. A költségvetés vitája még ezután kezdődik, dec. 1 és dec.14-re van időzítve.
A Pest megyei Közigazgatási Hivatal vezetője állásfoglalást adott ki, miszerint törvénysértő a Sportcsarnok-telek eladására az Érdi Önkormányzat által kötött szerződés! Ezt most már nem csupán a Civil Frakció állítja (a többség leszavazta). Ideje lenne komolyan kezelni ezt a kérdést!
Nekem is tetszik ez a szép idézet a polgármestertől: "Az emberek semmilyen szabályt nem néznek ..."
Bizony ez nagyon csúnya dolog! De egy kicsit figyeljünk arra is, hogy milyen példát mutat az, aki ezt mondja:
= az önkormányzat idén két olyan vagyonrendelet módosítást fogadott el, ami törvénysértő (mindkettőt a polgármester terjesztette elő);
= a polgármester javaslatára legalább két törvénysértő ingatlan értékesítésre került sor az idén;
= a polgármester javaslatára fogadta el a testület azt a határozatot az ÉTV privatizációjáról, amit a Képviselő-testület azóta törvénysértőnek volt kénytelen nyilvánítani;
= a Sportcsarnok szerződéscsomag egy törvénysértő ingatlan értékesítésen alapul - szintén a polgármester javasolta és kötötte meg a a szerződést;
= az önkormányzat több előirányzatát is törvénysértő módon túllépte, többet költött a III. negyedév végéig, mint amit a Képviselő-testület az egész évre engedélyezett.
Ezek mind súlyos törvénysértések, nem csupán szabálytalanságok!
Ehhez képest kapott a mai MSZP-SZDSZ többség szavazataival a törvény által meghatározott maximális jutalmat a polgármester. Good job, ez így helyes! Hajrá!
mivel nem volt lehetőségem ott válaszolni, megteszem itt:
az az igazság, hogy nem véletlenül mutogattam a kezemben azt a tömeg papirt. Annak a sokszorositása nem kevés pénzbe kerül, és ráadásul sokkal jobb szivvel venném, ha egyszerüen ki lenne téve a város honlapjára, ahonnan az olyan marhák is letölthetnék mint én, akiket még mindig érdekelnek az olyan apró részletek is, mint pl, hogy a költségvetési tervezetben mennyi pénz van szánva közgyógyellátásra.
Megismétlem: jóval többen érdeklődnek a közügyek iránt, mint azt a polgármester gondolná. Szégyellném magam, ha csak nekem küldené el a saját példányát. De adott esetben szaván fogom.
Az amit a Jegyző mondott bődületes marhaság. El kellene olvassa az SZMSZ-t és rájönne, hogy ami az ülés után nyilvános, az nagy valószinüséggel előtte is az.
Kérdezze csak meg Törökbálint Jegyzőjét, majd ő elmondja, mit lehet és mit nem.
Tehát ahogy más, a múltkori testületi ülésen felmerült "nyilvánossági" kérdés kapcsán is, ebből is egyértelmű: a kiváló-kiváló jegyzőnő nem akarja ezt a fene nagy széles nyilvánosságot, mintha éppenséggel ő lenne a kerékkötője, holott ez nagyon fontos demokratikus alapjog.
Lehet - nem vitatom -, hogy ez pluszmunkával jár.
De azért nem fordítva kéne ülni már azon a lovon, Tisztelt Asszonyom!
Ezt komolyan kérdezed? El tudod képzelni, hogy ez a roppant kiváló és kemény, és főleg önálló véleményű jegyző a polgármester ellenében merne akár egyszer is jogi véleményt kinyilvánítani?
Jó lenne tisztázni, hogy a várost az Önkormányzat Képviselőtestülete, vagy az Önkormányzat Polgármesteri Hivatala, azaz a jegyző irányítja. Már ami a politikai döntéseket illeti, nem a végrehajtást.
Az internetes nyilvánosság ügyében egy kérdező (lehet, hogy topiktársunk?) kérdezte, mi az akadálya, hogy a testületi ülések előterjesztései még az ülés előtt kikerüljenek az önkormányzat honlapjára? Ahelyett, hogy - a jelenlegi gyakorlat szerint kb. 2 hónappal később olvashatók csak.
A polgármester válasza:
"Előzetesen közzétenni, Jegyző Asszony mondja, hogy nem! Hiszen mindaddig, amíg ezt képviselő-testület, vagy bizottságok nem tárgyalják, addig ez belső munkaanyag. Ez hivatali anyag. El lehet jönni természetesen valamennyi bizottsági ülésre, mert azok nyilvánosak. Bizottságok határozatait is meg lehet tekinteni, a testületi határozatokat is meg lehet tekinteni, és mindent lehet! De előzetesen, na pláne az interneten közzétenni ezeket Hivatal álláspontja szerint nem lehet!
(Csőzik L. alpolgármester valamit közbeszól az elektronikus önkormányzatról, stratégiáról, sajnos nem érthető, mit.) ... Hát figyelj, most én nem tudok erre mit mondani, nekem tök mindegy, ezt őszintén megmondom Simon Úr, ha fogalmazhatok ilyen profánul! Nekem tök mindegy, hogy ki mit bogarászik benne, mert lehet, mert semmiféle titkolni valója nincsen soha a Hivatalnak! Ez a Hivatal álláspontja ma, ezen lehet vitatkozni!
Én szívesen közzé teszem, az én példányomat elküldöm önnek előre, jó? Ha lesz, mert ugye nem sok embert láttam még, aki hát nagyon intenzíven törődne ezzel, de ha ön törődik akkor azt gondolom, hogy meg kell kapnia! Bár azt kell mondanom, hogy a képviselők is inkább csak azzal a bizottsággal, illetve annak a hatáskörébe tartozó ügyekkel tudnak törődni, amelyeknek tagjai. Nem mindegyikkel és nem partalanul!"
Ebben a jövedelem magasságban az összesen 2,8 milla bruttó, kb. 1,4 millió nettó jutalmat jelent. Ebből kapott meg az első félévre kb. 700 ezer nettót, a mai döntés szerint újabb 700 ezret. Kb.
Csak most adódott lehetőségem végig olvasni a megszólalásokat. 12,30-ig,azaz a költségvetési koncepció elfogadásáig tudtam figyelemmel kisérni a testületi ülést.
Azért néáhány dolgot másképpen látok,vagy felületesen olvastam a beírásokat.
Pl. A közlekedési koncepció tárgyalásánál szerencsére nem is pedaógus volt aki felvetette,hogy a gyerekek bevonáűsa a forgalom irányításába ne legyen kötelező. Messzemenően egyetértek vele. Ilyen közlekedési morál mellett istenkisértés pl.a 7-8 osztályos gyerekeket ilyen feladattal megbízni. Legfeljebb a felnőtt mellé segítőnek. Szerintem a szülők legnagyobb része sem engedné.
Más: én inkább azt tapasztaltam,hogy a polgármester jóval toleránsabb volt a költségvetési koncepció vitájában mint más alkalmakkor. Természetesen aki cinizmust akar látni azt meg is látja. Azt is hozzá teszem,hogy a testület valamennyi tagja konstruktívan szólt a kérdéshez. Szerintem ezt jó volt tapasztalni.
Az ófalusi gazdatiszti ház felújítási témája szinte úgy robbant be a köztudatba. Az oktatási-művelődési bizottságtól tudom,hogy évek óta elsősorban a Pálfy-Gesztey ház esedékes felújítását tervezgették. Nem véletlen,hogy most is erre adták elsősorban a javaslatukat. Most már összekapcsolva az 56-os emlékműhöz kapcsolódó rendezési elképzelésekkel. Sajnálom,hogy néhány embernek az is cinizmus ha valaki ugyan kényszeredetten,de beismeri tévedését.