>minden találomra kiválasztott, nem középső darabkája egyenként indukálna, da az egész együtt nem, pont kinullázzák egymást.
#Hogyan nullázzák ki egymást? B-t nem nulláza ki az álló HK mágneskorong. Akkor a forgónál hogyan következik összességében a nulla E? De most hagyd Maxwellt! Ne azzal magyarázd folyton! Az erőtörvény felől magyarázd meg! inverze (mágnesesdarabok haladnak, vezetékszakasz áll)
Pár szövegdobozzal lejjeb ott van nálad is, hogy az erőtörvény következik a Lorentz-transzformációból oda is, és inverze vissza is. Ha pedig erő hat a töltésre a saját rendszerében, akkor ott van E. Ha a mágnes mozog, vezető áll, kihoztad, hogy ugyanúgy erő hat a töltésre, mint fordítva.
Jó, de azért nem elég csak egy vékony fővonalat nézni, kicsit szélesedik az a tartomány a rés után, ami járuléka még kell. Meg amúgy is olyan pici az az árnyékrész, hogy kötve hiszem, hogy oda olyan tökéletes szolenoidot lehet csinálni, hogy mellette totál nincs semmi B. Jó, az is igaz, hogy a kvantumelméletnél B nem is használható, nem való bele.
"Megint a pongyolaság. Az álló vezetékben az emf-et az örvényes E mező hozza létre."
És ezt hogyan képzeled?
Ki mondja meg már, hogy melyik megfigyelő mozog és melyik áll?
Kapjál már a fejedhez!
Az egyik esetben örvényes az elektromos mező, a másik esetben pedig konzervatív.
És mindez csak a megfigyelő sebességétől függ.
Ez egy óriási topológiai baki.
Sajnálom, de a Lorentz-transzformáció a topológiát nem tudja átgyurmázni.
Elvileg.
Az viszont egy érdekes kérdés, hogy a mozgó elektronoktól származó elektromos mező képes örvényes mezőt produkálni. Persze a mágneses mező eleve örvényes. Pedig a mágneses monopólust és a konzervatív mágneses mezőt sokan keresik.
Teljesen érdektelen bármiféle szórt B jelenléte, meg, hogy egyik-másik pálya így-úgy bekanyarodik-e olyan térrészekre is, ahol jelentős B van, ha maga a fázisváltozás nem ezektől függ, hanem az A pályamenti integráljától.
"Feynman csak egy pályát számol egy résre. És mi van a nagy pályaintegrálos többi pályáival? Azok egy jó része a kétrés árnyékterületére is bekanyarognak, ahol az a mikroszolenoid van. Ráadásul a szolenoidon kívül közvetlen mellette jócskán kell lennie szórt B térnek."
Azok nem adnak lényeges járulékot az egyenesen haladó nyalábhoz.
Az egész pályaintegrálos elgondolás lényege, hogy végül mindig csak azok a hullámfüggvények adnak lényeges járulékot az eredőhöz, amelyek közel egyforma fázistolást mutatva erősítik egymást. Így aztán azok, amelyek a lyukak után nagyon elkóricálnak az egyenestől (mondjuk a mágnes felé), azok már mindenféle összevissza változó, sokkal nagyobb fázistolásokat mutatva egymás oltják ki, így elvesznek.
Azzal egyetértek, hogy Mind B mind Acsak a fizikai modell kellékei, nem közvetlenül a kint lévő valóság. Hol egyik, hol a másik látszik közelebb állni a nyers valósághoz, de bármelyiket veszed is alapul, mindkettővel jól lehet számolni, és ugyanaz az eredmény jön ki.
akkor vissza kell térjek az eredeti elképzelésemhez
Ha elveted Maxwellt, milyen modellben fogsz számolni? Vissza Faradayhez? Nem teljes. Lehet, hogy erre a feladatra pont jó, de egy csomó másikra meg nem. Az meg nem elegáns, hogy különböző feladatknál hol ez, hol az a modell kell. Weber-é gondolom sokkal többet lefed, de csak azt tudom róla, hogy létezik, meg hogy a világ nem azt választotta.
Egy esetleges forgó erővonalas képnél eszembe jutott még valami. Mi lesz a távoli erővonalakkal? Esetleg c feletti sebességgel is foroghatnak? Vagy lemaradnak, felcsavarodnak? :-)
Ne károgjál folyton, mint egy fekete varjú! Ott Feynman csak egy pályát számol egy résre. És mi van a nagy pályaintegrálos többi pályáival? Azok egy jó része a kétrés árnyékterületére is bekanyarognak, ahol az a mikroszolenoid van. Ráadásul a szolenoidon kívül közvetlen mellette jócskán kell lennie szórt B térnek. Túl ideálisra vette azt az elgondolását, csak hogy teljesen kilökje a B-t, és felmagasztalhassa a kedvenc A vektorpotenciál jelentőségét. Csakhogy az sem valódibb az EM-térerősségeknél. Ezek mind csak matematikai eszközök, nincs semmi fizikai testvalójuk. Alkalmatos fkciók csupán, amikkel jól lehet matematikailag kalkulálni klasszikus fizikai elméletben.
construct felhozta ezt a 'sok kis mozgó mágnesrész kiegyenlíti mozgási indukciós hatását', amin napokkal ezelőtt is meghajlottam, meg pár órája is (meló közben (ezért akadozok meg lassúskodok, mert sajnos melózgatnom is kell) ), és az jutott eszembe, ahogy fejben modellezgetek, hogy ha a mozgó mágnes mozgó részeinek indukciós összhatásai kiejtenék egymást (nincs E), akkor nem-e esne már ki a B is mozgás nélkül.
Úgy gondolom igen. És akkor vissza kell térjek az eredeti elképzelésemhez. Hogy csak egy olyan rendszer van, ahol nincs E, miközben B nem nulla. És ezt a forgatás nem tudja megváltoztatni (legalább is fejben úgy tűnik, ha utána gondolok).
"Igen, azt elbaltázta. Ezt már, a könyvét olvasva . . . láttam rögtön."
Így reagált a világ esze, a mi másik nagy megmondóemberünk mai napra esedékes leleplezésére:
"És szerintem itt letagadja a szórt mezőt, vagyés az egyik pólustól a másikig visszakanyarodó erővonalakat. Márpedig a rúdmágnes által keltett mező örvényes és forrástalan. Nincs forrása az erővonalaknak. Ami befolyik, az mind kifolyik."
Mármint Feynman "elbaltázta, letagadja" egy ismert kvantumfizikai ténynek és közvetlen kísérleti igazolásának tankönyvi ismertetését.
Konkrétan azt, hogy az elektronok hullámfüggvényeinek fázisváltozásai valamilyen pályára számítva megnövekednek mágneses mező jelenlétében, a mező nélküli változáshoz képest.
És különös módon ez egyáltalán nem a pályán mérhető B értékektől függ, hanem az A vektorpotenciál pálya menti integráljával arányos. Függetlenül attól, hogy magán a pálya vonalán a B értékek esetleg mindenhol nullák, vagy elhanyagolhatóan kicsik.
Nem is tudom, mivé lenne a világ, ha nélkülöznie kellene ezt a két lángészt.
