Izgalmas téma, sok-sok képpel tálalva. Szinte minden jöhet, ami tudományos. Hatti, szumír, urartui kapcsolatok, etruszk--magyar rokonság, a Villanova-kérdés, és így tovább...
Még ekkoriban, a császárkorban is a természetes vizek elvezetése volt tehát a fontosabb, akárcsak az etruszkok idejében, az épületeket ugyanis nem a lassan csordogáló ürülék, hanem a dombokról alázúduló esővíz moshatta alá
A csatornák tisztításának megszervezése egyébként az aedilisek feladata volt. Erre nemcsak egészségügyi okokból volt szükség, hanem azért is, mert karbantartás hiányában az alagutak idővel beszakadhattak (az elhanyagolt járatokat be kellett volna tömedékelni). Az öt nagy klasszikus jogtudós egyike, a föníciai származású Ulpianus is (akit később a gérdistái gyilkoltak meg) figyelmeztet erre, amikor rámutat, hogy az állandó felügyeletre nemcsak a terjengő bűz miatt van szükség...
A Cloaca Maximát mint a későbbi Róma főcsatornáját a Tarkhuna városából való Priszkosz etruszk király építtette a Kr. e. VI. század elején. A csatorna – egyes szakaszain legalábbis – eredetileg valószínűleg nyitott, azaz fedetlen volt, Plautus canalis szóhasználata erre utalhat. A nagy műszaki tudást igénylő létesítmény kezdetben a mocsaras vidék kiszárítására építhették (az etruszkoknak, mint láttuk, a campaniai mezők felé vezető átkeléshez volt szükségük erre a stratégiai pontra).
A talaj- és esővíz elvezetése mellett később persze a higiéniai szempontok is fontos szerepet játszottak a csatorna üzemeltetésében és karbantartásában, noha a rómaiak még a császárkorban is rendszeresen a házuk elé, az utcára ürítettek.
The Cloaca Maxima drained the Forum and the valleys between the Esquiline, Viminal, and Quirinal hills. According to tradition, it was Tarquinius Priscus who had a canal constructed to drain the forum area and the valleys between the hills. The winding route along its whole course suggests that it was originally a stream flowing through a marshy valley. Walls were built to channel the flow, and it was probably not roofed until after Plautus's day since he referred to it as a canalis. (Despite what Livy says, it wasn't built underground from the very first.) Juvenal called the Suburan section of the sewer the crypta Suburae. Romans used the term crypta for any long, narrow vault, whether wholly or partially below the level of the earth.
The cloaca proper seems to have begun near the northwest corner of the Forum of Augustus in the Argiletum, the street that separated the Forum Romanum and the Subura. It entered the forum between the Curia and the Basilica Aemilia, crossed it at the east end parallel to the vicus Tuscus under the Basilica Julia, and zigzagged through the Velabrum to the Forum Boarium. The outlet of the Cloaca Maxima, or emissarium, was located between the Pons Sublicius and the Pons Aemilius. A map shows the course of the Cloaca Maxima from the Subura through the Forum of Nerva and the Forum Romanum to its effluence into the Tiber. A door leading to the Cloaca Maxima is situated in the eastern stairs of the Basilica Julia at the Roman Forum. Here, you can sometimes hear (and smell) the sewer.
The Cloaca Maxima was well maintained throughout the life of the Roman Empire. The use of different construction materials and various building styles suggests that the sewer system received regular attention. Walls and vaults of cappellaccio suggest the restorations of Sulla; those of Gabine stone, Agrippa. Sections in tufa, travertine, or concrete date from later Imperial times. Some sections had a flat roof while in others it was barrel vaulted. This public work was largely achieved through the use of Etruscan engineers and large amounts of semi-forced labor from the poorer classes of Roman citizens.
It was very expensive to clean and to repair the sewer system. The cost was defrayed partly by the treasury and partly by a tax called the cloacarium. The administration of the sewers was entrusted to the censors under the republic, but under the empire, officers called curatores cloacarum were appointed for that purpose. The emperors used condemned criminals to perform the labor.
Idézet tőlem a Szlovákia történelme topikból (364. hsz.):
„Csak a Kr. e. VII. század végével kezdenek leköltözni a Palatinus és Capitolinus közti völgybe a sárral tapasztott falú kunyhók lakói, miután a Tarkhuna városából származó (nagyatyja, Démaratosz révén negyedrészt görög) etruszk Priszkosz király megkezdi a mocsarak lecsapolásár a Cloaca maxima (=Nagy csatorna) segítségével. Kr. e. 575 körül a nyomorúságos viskókat kőalapozású, vályogtéglából emelt négyszögletes házak váltják fel, s a Forum Romanum a maga döngölt kavicsrétegével a kialakuló államélet központja lesz.”
„Az etruszk műveltségről szólva nem kerülhetjük el, hogy röviden foglalkozzunk Róma alapításával és a római városállam keletkezésével is. Elsőrendű fontosságú kérdések ezek, mert csak a valóságos történelmi helyzet ismeretében mérhetjük fel teljes nagyságában azt a döntő szerepet, amelyet az etruszkok a római műveltség, államszervezet, a vallási kultuszok és a szociális berendezkedés kialakításánál, valamint a nyelv konszolidálódásánál játszottak.
A régészeti és őstörténeti kutatások már évtizedekkel ezelőtt egyértelműen kimutatták, hogy a Romulus-féle hagyomány, amely Róma városának alapítását Kr.e. 753-ra helyezi, nem egyéb, mint késői, a Kr. e. 1. század elején tudatosan véghez vitt történelemhamisítás, amellyel egy csapásra két legyet akartak ütni. A legenda egyrészt azt volt hivatva bizonyítani, hogy az akkoriban már világhatalmi szerepet játszó rómaiak a görögökkel egyenrangú ősiséggel és műveltséggel rendelkeztek; másrészt pedig egyúttal arra is kiválóan alkalmasnak mutatkozott, hogy a kb. 620 és 509 között uralkodott etruszk származású római királyok (Tarquinius Priscus, Servius Tullius és Tarquinius Superbus) elsőrangú szerepét Róma kiépítésében és gazdasági, szociális, politikai, katonai szervezetének kialakításában – amely dolgokat letagadni semmiképpen sem lehetett, mert görög történészek is megemlékeztek róluk – úgy tüntethessék fel, mintha mindazok csupán egy már 150-200 éve fennálló és virágzó városállam életének mintegy szükségszerű fejlődési fokozatait tükröznék, amelyek akkor is bekövetkeztek volna, ha a kérdéses három király történetesen nem etruszk lett volna. Ugyanakkor azonban a jó rómaiaknak arra is volt gondjuk, hogy az említett etruszk királyok uralkodása alatt bekövetkezett eminens fontosságú változások, újítások tekintélyes részét arányosan felosszák az ezek elé beiktatott négy fiktív római király között, hogy ezek is az évszázados normális és fokozatos fejlődés képzetét keltsék. Romulusnak tulajdonították az első állami berendezések létesítését, a szenátus megalapítását, a nép kúriákba való beosztását és a hadsereg megszervezését. Utóda, Numa Pompilius vezette volna be a vallási kultuszokat; a harmadik királyra, Tullus Hostiliusra ruházták Alba Longa lerombolásának dicsőségét s ezzel Róma latiumi hegemóniájának megalapozását; végül Ancus Martius a tengeri hatalom alapjait rakta volna le Ostia megépítésével (l. Propyläen Weltgeschichte IV. köt. 50. old.). Láthatólag az etruszk királyoknak ezek után már nem sok tennivalójuk akadt volna. Mindezzel szemben azonban a régészeti kutatások bebizonyított, hogy a 8–7. században a későbbi Róma területén városról még egyáltalán nem beszélhetünk: ebből az időből csupán kezdetleges falusias településeket találtak a római hét halom némelyikén, amelyek néhány vesszőfonadékból összetákolt, sárral tapasztott, a felszínre alapozás nélkül épített nyomorúságos kunyhóból álltak, a halmok közötti völgyekben pedig lakhatatlan mocsarak terültek el. Majd a 600-as évek végén – azaz Tarquinius Priscus uralkodása kezdetén – egyelőre ugyanilyen primitív épületek jelennek meg a Palatínus és a Capitolinus közti mélyedésben, a későbbi Fórum területén is, vagyis akkor csapolták le a mocsarakat. Valamivel később, kb. 575 táján azután ezek a kunyhók egyszerre eltűntek a völgyből, s gondosan elegyengetett helyükön tudatos tervszerűséggel, döngölt kaviccsal kikövezett tágas szabad teret alakítottak ki: a Fórum elődjét, a már valóban városias Róma központját (l. pl. Bloch 1970, 176. old.) Ugyanebben az időszakban tűnnek fel a már kőalapokra épített, vályogtéglából készült szabályos négyszög alakú házak is. Magyarán a régészeti leletek tanúsága szerint Rómát – mint várost – Tarquinius Priscus etruszk király alapította Kr. e. 575 körül, s ennek következtében ő volt Róma első királya is. Így tehát »...Rómában egyetlen latin király sem uralkodott, hanem azok csupán a késői idők átlátszó kitalálásai« (l. Propyl. Weltgesch. IV. köt. 52. old.).
Róma alapítása kétségkívül azzal függött össze, hogy mellette a Tiberisen gázló volt, s e kényelmes és fontos átkelőhely megerősítése az etruszkok számára szinte önmagától kínálkozott a campaniai gyarmatvárosok felé vezető szárazföldi útvonal biztosítására. De etruszk alapításról árulkodik maga a városnév is: Róma neve etruszk szó, »Ruma« (l. Propyl. Weltgesch. IV. köt. 52. old.).
Mindezen, a szakirodalomban már több évtizede közismert tényekkel szöges ellentétben az iskolakönyvekben, ismeretterjesztő művekben, de még a lexikonokban és az összefoglaló jellegű tudományos munkákban is mind a mai napig világszerte a Romulus-féle városalapítási mondát találjuk, a fiktív 753-as dátummal, sőt többnyire még ezt is egy-két évszázaddal megtoldva, s a fentebb említett nyomorúságos kunyhókat, amelyek pl. a Palatínus dombon a 9. századig visszakövethetők, úgy értelmezve, mintha azok feltűnésével kezdődne Róma városának (!) története (vö. pl. Brockhaus Enzyklopädie 1973, 16. köt. 61. old.) – Türelmes olvasóink számára ilyesmi már nem jelenthet meglepetést, elvégre a rómaiak indogermánok voltak, az etruszkok pedig nem.”
Azt is kotyogjuk ki, hogy Szilágyi János György élesen elítélte, és tudománytalannak tartja Marco A. etruszk-magyar rokonítását, és a pesti Olasz Kulturintézet vezetőjének levelet írt, rosszallva, hogy az intézményben ez a Marco tudománytalan nézeteit előadásban ismertette. (Csak, hogy kerekedjen a kép.)
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a tamil irai mennyire emlékeztet az azonos jelentésű magyar király szóra. A kifejezések elejéről a h és a k rendkívül gyakran kopik le. A šarru az általánosabb kentum alakokkal szemben a satem formát képviseli. Láthatjuk tehát, hogy a magyarnak semmi szüksége nem volt arra, hogy király méltóságnevét Carolus Magnus frank uralkodó nevéből kölcsönözze, különösen nem szláv közvetítéssel.
A szumír kuriginek és rokon megfelelőinek Götz adja etimológiai magyarázatát Keleten kél a Nap c. műve (Püski, Bp., 1994) 174–175. oldalán.
Ezek kezdetben mind a római rex jelvényei, éspedig etruszk méltóságjelvényei voltak, később aztán egyik-másik magistratus részesedett a használatukhoz fűződő jogokból.
„Amely szót ismerték a klasszikus auctorok, hiszen irtak a köztársaságot megelőző KIRÁLYSÁGRÓL, és a HÉT KIRÁLYRÓL. Akiket rex-nek neveztek.”
Az auctorok 8 királyról számolnak be a 7 domb (Septimontium) vidékén: Romulus, Titus Tatius, Numa Pompilius, Tullus Hostilius, Ancus Martius, Tarquinius Priscus, Servius Tullius, Tarquinius Superbus. Mivel közülük az első kettő társuralkodóként szerepel, a szám valóban 7-re redukálódik. A mitikus volta miatt eleve gyanút keltő hetes számról azonban kiderült, hogy nincs valós alapja, az első öt, állítólagos latin–szabin király Titus Livius és társai képzeletének terméke. Előreiktatásuk célja: (1) bizonyítani a rómaiak hellénekével egyenrangú ősiségét, (2) az etruszk eredetű vívmányokat autokhtón (belső eredetű) fejlődés termékeként feltüntetni. Az átvett (recipált) gazdasági, szociális, államszervezeti, katonai, vallási és kulturális újításokat a későbbi római szerzők egyenlő arányban osztogatták szét az uralkodók között, az etruszk királyokról sem feledkezvén meg, hiszen a görögök beszámolóit Róma etruszk királyairól letagadni már nem lehetett.
„Magyarán Grant szemléletében a 9. század végén már városiasnak nézhető (Grant saját szavai!) Luni sol Mignone melletti település, avagy Bologna, amely – ugyancsak Grant szerint – a 8. század elején már szintén város volt, egy 775 körül alapított, de még jó ideig nem városias jellegű (ismét csak Grant megállapítása) görög kereskedelmi telep kulturális hatásaira urbanizálódott volna. Ezután már csupán a teljesség kedvéért említjük meg, hogy Luni sul Mignone Ischiától légvonalban több mint 250 km-re fekszik, Bologna pedig majd 500 km-re. Ezen az időbeli ellentmondáson és a földrajzi távolságon kívül azonban feltétlenül rá kell mutatnunk még arra is, hogy a kérdéses ischiai, állítólag görög kereskedelmi telep helyén elvégzett ásatások 775–770 körülre keltezhető görög geometrikus kerámia mellett egy helyben készített föníciai feliratos edényt is felszínre hoztak, szíriai eredetű pecséthengerek és egyiptomi-föníciai jellegű skarabeusok társaságában (l. Grant 1981, 52. old.). Vagyis nagyon úgy tűnik, hogy ez az ischiai »görög« telep 775 táján még valójában föníciai kereskedelmi támaszpont volt, amely természetesen – számos egyéb áru mellett – az akkoriban divatos geometrikus díszítésű görög edényekkel is kereskedett. Mindenesetre meglehetősen módszertelen eljárás egyedül a geometrikus cserepek alapján – s ugyanakkor a számos egyéb, vitathatatlanul föníciaiakra valló lelet ignorálásával – tételesen kijelenteni, hogy a telepet görögök alapították. Más kérdés, hogy kb. 60-70 évvel később, a nagyarányú szicíliai–dél-itáliai gyarmatosítások idején Ischia is görög kézre került, s 700 óta már valóban görög gyarmat volt.
Ugyanez a tónus végigvonul az egész könyvön. Egy jellemző példát még bemutatunk. Műve 54. oldalán Grant kifejti, hogy az említett ischiai görög kereskedelmi lerakat készítette az etruszk sírokban talált gyönyörű filigrán ékszerek nagy részét, azok tehát görög művészek alkotásai. Néhány oldallal később azonban ugyanezen ékszerekről megtudjuk, hogy ezek »... a filigránmunkák azelőtt soha el nem ért finomsággal készültek, s a granuláció technikájával olyan mintákat és sziluetteket alakítottak ki, amelyek Görögországban nem találhatók« (l. Grant 1981, 73. old.). – Kommentár – úgy véljük – felesleges.”
Az angol ókorkutató, Michael Grant sok kiadást megért könyvére hivatkozva írja Götz László:
„Köztudott dolog, hogy az etruszk műveltség évszázadokkal korábbi a római kultúra kezdeteinél. Sokkal kevésbé ismeretes viszont, hogy az etruszk városok kialakulása nagyjából egyidejű volt a görög urbanizációjával, sőt egyes helyeken meg is előzte azt. Görögországban a falvak városias központokba tömörülése a Kr. e. 8. században ment végbe, Etruriában pedig már a 9. század végén megkezdődött ez a folyamat, s jórészt szintén a 8. században fejeződött be (l. Grant 1981, 21–22. old.). A régészeti kutatások pl. Tarquinia és Populonia vidékén már a 9. század végén nagyméretű, iparszerűen űzött réz-, ón- és vasbányászatot, valamint kohászatot mutattak ki, ami csakis jelentős tömegeket összefogó, szervezett városállamszerű képződmények egyidejű létezésével együttesen képzelhető el. S valóban: a Tarquinia közelében fekvő Luni sul Mignoné melletti ásatások az utóbbi években egy városias települést tártak fel a 9. század végéről (l. Grant 1981, 28. old.). Ugyanígy az etruszk törzsterületektől messze északkeletre fekvő Bologna (etruszk neve Felsina) a 8. század elején szintén már város volt (l. Grant 1981, 127. old.).
Így tehát nyilvánvaló, hogy az etruszk városias műveltség kialakulását semmiképpen sem szemlélhetjük a görög kultúra átvételeként, mivel Kr. e. 800–750 táján még magában Görögországban sem beszélhetünk általánosan elterjedt, a szó igazi értelmében vett városias műveltségről, még kevésbé arról, hogy a görögök abban az időben már városias kultúrát közvetíthettek volna az etruszkokhoz. Ennek ellenére a nemzetközi kutatásban még ma is az a vélemény uralkodik, hogy az etruszk műveltség döntő jellegű görög hatásokra alakult ki. Az európai tudományosság ezen kiirthatatlanul beidegződött grekocentrikus beállítottsága és az ebből szükségszerűen következő önellentmondások kitűnően megfigyelhetők még M. Grantnak abban a művében is, amelyre előbb ismételten hivatkoztunk. Holott amint láthattuk, maga szögezte le, hogy a görög és az etruszk urbanizáció a 8. században nagyjából egyidejűleg következett be, sőt Tarquinia környékén a 9. század végéről származó, kimondottan városias telepet ástak ki. Később azonban minden átmenet nélkül arról kezd beszélni, hogy az etruszk városok görög kereskedők kulturális hatásaira alakultak ki, és a görög műveltségtől kapták legerősebb gazdasági, szociális és civilizációs impulzusaikat (l. Grant 1981, 40. old.). Mindezt azzal magyarázza meg, hogy euboeai görögök Kr.e. 775 táján kereskedelmi telepet létesítettek Ischia szigetén (Capritól északra), majd kb. 750– 725 között Cumaeben is (Nápoly környéke), s e kereskedelmi lerakatok katalizálták volna az egész etruszk kultúra kialakulását (l. Grant 47–52. old.).”
I. m. 860–861. o.
Michael Grant
Rätselhafte Etrusker – Porträt einer versunkenen Kultur
Természetesen lehet, hogy a trójai származás hagyományát kissé tágabban kell értelmeznünk, mert az egy szélesebb parti sávjára vagy akár belső területeire is vonatkozhatott Anatóliának
A csángó topikban élcelődött valaki nemrég az Aeneas-mondák hitelességén... Neki írtam válaszul:
... az etruszk-hellén mondák hitelét a régészet megerősíteni látszik...
Az Ílion elestét követő Kr. e. XII. század ui. csakugyan az az időpont, amikor nagy tömegek vándoroltak a félszigetre (Proto-Villanova-, ill. Villanova-kultúra).
A trójaiakat ma már elég egyöntetűen lúvi nyelvűeknek tartja a kutatás (ezt Calvert Watkins bizonyította elsőként, l. The Language of the Trojans, in: Machteld J. Mellink szerk.: Troy and the Trojan War – A Symposium Held at Bryn Mawr College, October 1984; Bryn Mawr, 1984, 45–62. o.), ami az etruszkhoz tudvalevőleg igen közel áll.
Lavinium egyik kikötőjét ráadásul Troiának hívták, s neve TRVIA formában olvasható egy innen származó etruszk oinokhén a Kr. e. VII. század végéről.
A hazai "hivatalosak" által sokszorosan elmarasztalt kötet, amely azonban rengeteg jó megfigyelést és helyesnek látszó észrevételt tartalmaz, amikre másutt nem bukkanhatunk. Egyik fő erénye, hogy felhívja a figyelmet a krétai civilizációt elpusztító szökőárak és az etruszk etnogenezis összefüggéseire (vagyis hogy az etruszk nép kialakulásában részt vehettek a krétaiak is).
Egyelőre csak annyit mondtunk, hogy az etnogenezisben részt vevők zöme keletről, közelebbről az Égeikum, ill. Mediterráneum keletebbi vidékeiről, Kis-Ázsiából, Transzkaukázia--Szíria vidékeiről vándorolt be (Szíria itt tágabb értelemben veendő). Úgy, ahogy Hérodotosz is mondja, természetesen nem szó szerint.
Itália őstörténete és Róma története a kezdetektől a köztársaság koráig
Tankönyvkiadó, Bp., 1986
A KLTE régi egyetemi jegyzete, amelyben a későbbi tanszékvezető összességében jó öszefoglalást ad az etruszkok bevándorlásáról és történeti szerepéről. Egyik fő hibájaként róható fel, hogy a Tarquinius Priscus előtti római királyokat igyekszik valós történeti szereplőkként beállítani (mintha az újabb kutatások Liviust és társait igazolnák), ezzel is negligálva az etruszkok szerepét a római államiság és civilizáció kialakításában.
„Nyugatabbra tekintve azonban kissé módosulnak az elõ-ázsiai nyelvi hatások összetevői. Így pl. az. etruszkban sokkal több szumér párhuzam található, mint az anatóliai-égei nyelvcsoport keletebbi nyelveinek fennmaradt emlékeiben, holott Etrúria emezeknél jóval távolabbra fekszik Elő-Ázsiától. Ez az első pillantásra meglepő körülmény azonban egyszeriben érthetővé válik, ha meggondoljuk, hogy az itáliai területeken – eltekintve a cardium-kerámia elszórt parti gócaitól – sokkal későbben kezdődött meg a földművelés, mint az Égeisz térségében; az Itáliába érkezett elő-ázsiai gyarmatosok zöme tehát már jórészt a késői Ubaid-periódus kulturális és nyelvi koinéje idején hagyta el hazáját, s így ezeknek tekintélyes mennyiségű nyelvi elemet kellett magukkal vinniük e korszak immár ősszumér, ill. előszumér közlekedőnyelvéből (vö. 709–711. old.). Vagyis az Itáliában kialakult elsődleges nyelvi alapréteg már nem egyedül az ősanatóliai–szíriai neolitikus kultúrák nyelveiből származott, mint az anatóliai–égei nyelvcsoport keletebbi területeinek primer szubsztrátuma, hanem ezenkívül jelentős mértékben a késői Ubaid-kori előszumérból is. Majd a később keletről beérkezett csoportok nyilván szintén több-kevesebb szumér elemet vittek magukkal a szumér nyelv fiatalabb fejlődési fokozatainak nyelvi anyagából – még akkor is, ha nem közvetlenül a szumér nyelvterületről származtak, mivel a szumér a 4. évezred derekától kezdve kb. 2000-ig adatolhatóan egész Elő-Ázsia közlekedőnyelve volt.
Az etruszk műveltség, nép és nyelv eredete, keleti összefüggései a leghevesebben vitatott kérdések közé tartoznak. Ennek oka az, hogy az újabb kutatások fényénél mind bizonyosabbá válik egyfelől az etruszkok kulcsszerepe a római civilizáció és államszervezet kialakulásában, másfelől pedig az, hogy nyelvük igen lényegesen befolyásolta a latin nyelv fejlődését, különösen annak kezdeti, még képlékeny szakaszában. Jelen vizsgálódásaink szempontjából ezek a kérdések különösen is fontosak, mert a római műveltség és a latin nyelv viszont a maga részéről döntő hatásokat gyakorolt egész Nyugat- és Közép-Európa kulturális és nyelvi viszonyaira. Ezért kissé közelebbről meg kell ismerkednünk az etruszkokkal.”
(Keleten kél a nap; Püski, Bp., 1994, 859–860. o.)
Lovas-nomád múltunk miatt. Ahol ló van, ott magyarnak is kell lennie. Így kerültünk közeli rokonságba a hunokkal, a parthusokkal és a lacotákkal. Ezt minden gyerek tudja.
A Cloaca Maximát mint a későbbi Róma főcsatornáját a Tarkhuna városából való Priszkosz etruszk király építtette a Kr. e. VI. század elején. A csatorna – egyes szakaszain legalábbis – eredetileg valószínűleg nyitott, azaz fedetlen volt, Plautus canalis szóhasználata erre utalhat. A nagy műszaki tudást igénylő létesítmény kezdetben a mocsaras vidék kiszárítására építhették (az etruszkoknak, mint láttuk, a campaniai mezők felé vezető átkeléshez volt szükségük erre a stratégiai pontra).
Buróné Benedekfy Ágnes
Szumír kir5-igi 'az ország szeme, király'
Szumír kur-igi 'ua.'
Mario Alieni
Szilágyi János György szerk.
Minden hibájával együtt alapműnek tekinthető:
Michael Grant
Kenediné Szántó Lívia
Dominique Briquel (Párizs) néhány munkája:
