Magyarországon a Terror Házában különleges bemutatót tartottak a filmnek, a főszereplő, politikusok, filmrendezők részvételével. Az alkotás pozitív kritikákat kapott a magyar sajtóban, és a politikai élet is foglalkozott vele. Néhány szélsőjobbos hordószónok szájára vette egy jó kommunistázáshoz, ennél azonban sokkal jelentősebb, hogy a Fővárosi Közgyűlés Tarlós István javaslatára egyhangúlag megszavazta egy emlékmű és emlékpark létrehozását a katyni áldozatok tiszteletére.
A világban is ritkaságnak számító emlékhelyet Óbudán, az Árpád Gimnázium mellett fogják létrehozni. A szavazásról Havas Szófia MSZP-képviselő kivonult, ő azonban már korábban, az 56-os forradalomról tett kijelentéseivel lenullázta magát erkölcsileg.
Ahogy a fővárosi közgyűlésben a katyni mészárlásra emlékezőket faképnél hagyó Havas Szófiának, és ülve ellendemonstráló szocialista frakcióvezetőnek, Steiner Pálnak a faragatlansága is érintetlenül hagyta.
Már megbocsáss, de marhára értesz te az MSZMP-hez.
Szóval, tudod az úgy volt, hogy a politika pluralizmusa abban a rendszerben egyrészt a párton belül, másrészt a társadalmi szervezeteken keresztül érvényesült, - egyébként ennek örökségét máig hordozza a MSZP, a maga tagozataival meg politikai árnyalataival bajlódva.
Az MSZMP belső demokráciájával sem volt baj, - a tagság választott és választható volt, és élt is ezzel a jogával, a politikai irányvonalat alapvetően a kongresszus határozta meg és az operatív irányítás a Politikai Bizottságon keresztül történt, amelynek rendszeres ellenőrzését a Központi Bizottság végezte.
Mindenesetre bátran állíthatjuk, hogy demokratikusabb szervezet volt valamennyi mai politikai pártnál, a tagság véleményt nyilváníthatott a tervezett politikáról és a végrehajtásról is, - ma meg két kezeden megszámolva fel tudod sorolni, hogy hány ember dönti el az ötnek hazudott négy párt aktuális lépéseit.
Hogy voltak a pártban karrieristák is, ez természetes, de már ne is haragudj, nem mindenki volt olyan jellemgyenge, mint a te párttag rokonaid, ismerőseid, - volt, aki egyszerűen csak részt akart venni a közéletben és jobbá akarta tenni a társadalmat, - olyan helyen akarta elmondani az észrevételeit, ahol esetleg figyeltek is arra...
Az általad funkcionáriusoknak nevezett vezetők választott tiszségviselők voltak, valamennyien a társadalom aktív tagjai közül kerültek ki, mindegyiknek volt a függetlenített beosztása előtt normális munkahelye, - a hetvenes-nyolcvanas években iskolázott és felkészült emberek voltak, akik a rendszerváltozás után sem haltak éhen, - nálunk pl. a három pártbizottsági titkárból kettő polgármester lett, egy gazdasági igazgató, az eső titkár az APEH-nél dolgozott, a munkatársak közül egy városi rendőrkapitány, kettő vállalkozó, és egy-kettő nyugdíjas lett, - remekül megvannak és egyiknek sem kellett bujkálnia a változások beköszöntekor.
Ugyanis a területi pártbizottságok feladata nem a Sztálin-szobor előtti mise celebrálása volt, hanem a társadalmi folyamatok nyomonkövetése, a felmerülő konkrét ügyekben állásfoglalás kialakítása, döntéselőkészítés, döntések hatásainak vizsgálata, a termelőmunka és a társadalom különféle feladatainak segítése.
Mindenesetre a melós, ha baja támadt, akkor talált egy helyet, ahol elmondhatta búját-baját, és abban biztos lehetett, hogy a kérdést az ő szempontjait maximálisan figyelembevéve fogják megvizsgálni és megoldani.
Mellesleg senkinek nem kellett megalkudni senkivel, - a nép és benne a párt és KISZ tagság - másfélmilliónyian így együtt, - élte a maga életét, tette a dolgát és nagyon jól elvolt a ma divatos cirkuszok nélkül, - ebben a relációban nem voltak érdekellentétek, mindenki békességben és jobban akart élni.
Egyébként természetesen a rendszer ideológiája miatt nyílt tér a szegényparaszt és a munkás iskoláztatására, és nagyon nyugodtan vállalhattuk az összehasonlítást Európa bármely országával, - az életminőség ugyanis nem a GDP, hanem ennél sokkal tágabb fogalom, - ebben benne van a holnap kiszámíthatósága, a kultúrához való hozzáférés lehetősége, az egészségügyi ellátás biztonsága, a gyerek iskoláztatásának lehetősége, az élelmiszerhez való hozzáférés lehetősége, stb. stb.- és ezek a dolgok, ha megvannak, akkor lehet alacsonyabb GDP mellett is boldogabb az ember, mint ezek hiányában egy gazdagabb országban.
Mellesleg azért jó lenne, ha idecsinálnád végre a táblázatocskát valami megbízható forrásból az 1945-ös állapotokról az általad folyvást emlegetett államokkal kapcsolatban, - nem emléxem rá, hogy akár Portugáliát akár Finnországot porig bombázták volna...
Amit meg a magyar mezőgazdaságról írsz, az bizony sík hüjeség.
A világon két ország létezett, amelyik netto költségvetési befizető volt, - a másikat Új-Zélandnak hívták.
Nem véletlen, hogy először ezt a szektort verték szét, - nehéz falat lett volna a kapitalista Európának abban az állapotában megemészteni.
Az ember meg nem tulipánt eszik, és lehet ugyan a tehén seggébe számítógépet dugni, de a magyar mezőgazdaság eltartotta a magyar falut, ellátta az országot élelmiszerrel és mellesleg exportképes volt.
Nyugodtan lehetsz büszke rá, - egy darabig nem lesz módod megint erre mostanában...
Amit meg a többi dologról összeszenvedsz, az már megint ködszurkálás.
Itt eldőlt a háború alatt, hogy mi a szovjet érdekszférába fogunk tartozni, ott perdig akkor Sztálin dirigált, meglehetősen sajátos eszközökkel.
Sztálin halála után sem tört ki a parlamentáris demokrácia, és amire kitörhetett volna nálunk, addigra már kialakult egy sajátosan magyar társadalomszervezési modell, amelyik egypártrendszerű politikai diktatúra volt, de ezen belül sokkal kellemesebb volt, mint a mai állapotok.
Képzelj el két medencét, - az egyik huszonhét és fél méteres, köralakú és kellemes hőmérsékletű, a másik ötven méteres, hideg vízű, feszített tükrű remekmű.
Az elsőben is gyerekek vannak, meg a másodikban is, - az elsőben nyugodtan úszkálnak, labdáznak, nevetnek, a másodikban meg összeszorított szájjal róják a hosszokat, amelyik pénzesebb, azt egy szerkezet tolja faltól falig...
Az első medence partján az edző árgus szemekkel figyeli, hogy melyik gyerek akarja kihúzni a medence dugóját, és akinél ilyesmit vesz észre, azt fejbeveri, aki fulladozni kezd, annak segítséget nyújt, folyamatosan tisztán tartja a medencét és biztatja a fiatalokat.
A második medence partján öten marakodnak, - a bevételen veszekednek és közben el-ellopnak egy-egy mentőővet, - ha meg valaki fulladozni kezd, annak bölcs tanácsokat kiabálnak be az önmegvalósításról...
Aki itt politikus akart lenni, annak ebben a helyzetben kellett tennie a dolgát, abban a helyzetben kellett dolgoznia az országért.
Egy dolog minősít: kihozta e az ország aktuális vezetője a számára adott helyzetből az ország érdekében a maximumot?
Namármost akkor legyél olyan kedves és visszamenőleg párszáz évre mondjál egy történelmi személyiséget, aki negyed század nyugod életet, fejlődést, társadalmi mobilitást és társadalmi békét adott az országnak, - kíváncsi vagyok, mire jutsz...
GMK meg kétféle volt, - volt a normál GMK, - ennek utódja a kft, ennek semmi köze nem volt semmiféle vállalathoz, - meg volt vgmk, - vállati gazdasági munkaközösség, amelyik szerződést kötött a vállalattal, hogy a hivatalos munkaidőn túl a vállalat termelőeszközeit használva vagy vállalati feladatokat old meg, vagy külső munkát vállalva más számára termel, és az elért nyereségből a vállalat számára részesedést fizet.
A Zsiguli meg a Fiat 124 alapjain a szovjetek részére kifejlesztett modell volt, - a kor egyik legjobb kocsija, - a Fiat 124 az év autója is volt akkoriban, - a hasonló kategóriájú Suzuki meg egy tucatszar a többi száz között. De ez lényegtelen is, - a lényeg az, hogy akkor sem járt Átlagjózsi Mercédesszel, meg ma sem jár, mert ma még a tetejébe számolnia kell a súlyadóval meg a drága benzinnel is, - akkortájt kicsit olcsóbb volt a benzin...
1. És miután magad is elismered, ....akkor most milyen alapon is próbálsz erkölcsi magaslatra lebbenni azokkal szemben, akik szerettek volna emberi életet élni, emberi célokat megvalósítani, és akikkel szemben egy előnyöd van csak, - a korod?
Nos, ebben a vonatkozásban én élesen szétválasztanék két dolgot. a) Semmiképpen sem tartom bűnnek, ha valaki MSZMP-tag volt, ugyanis, mint azt már itt is kitárgyaltuk, az MSZMP nem egy demokratikus néppárt volt, ahol a tagok akarata érvényesül. A párttagok túlnyomó része (kb 750ezer fő) egyszerűen csak párttag volt - ugyanis úgy vélte, hogy ez számára előnyöket jelenthet (ill a kimaradás hátrányokat jelenthetne). Ez bizonyos esetekben valóban így is volt -bizonyos állások elnyeréséhez vagy egyéb dolgokhoz valóban jól jött a tagság. Sok esetben persze semmi jelentősége nem volt a dolognak. De hát ezt Kis Pista vagy Nagy Józsi nem tudhatta, azaz "biztos, ami biztos" tagok lettek.
Azaz erre a csoportra igaz az állításod, miszerint "széllel szemben" nem lehet és így ők igyekeztek talpon maradni.
b) A funkcionáriusok
Na, itt bicsaklik meg az elméleted. Ugyanis míg a párttagok - és általában a társadalom - az adott szakmán belüli érvényesülés érdekében vállalta fel pl. a párttagságot, addig a funkcionáriusok a diktatúrát működtették. Azaz az első csoport végül is velük kellett, hogy folyton megalkudjon.
a. A kádári "létező szocializmus" Magyarország számára egy olyan út volt, amelyik átvezette az országot a félfeudális társafdalomból a möodern kor Európájába, amelyik óriási társadalmi mobiltásával alapjaiban rendezte át a társadalmat, és amelyik emberek százezreinek adta meg a felemelkedés lehetőségét, - egy olyan út volt, amelyik a magyar parasztságot az elmaradottságból a világ élvonalába hozta, egy olyan út, amelyik a művelődés és a kultúra forradalmát adta az országnak.
Nos, megint itt van egy kis finom csúsztatás. Úgy írsz a 60as-80as évekről, mintha alapvetően a rendszer ideológiai jellege és berendezkedése miatt ment volna végbe mindaz, amikre utalsz. Megint csak azt mondom: hasonlítsuk össze agyarországot Európa más, nem kommunista, de szintén periferikus országaival, hogy azokban mi történt ezen periódus alatt.
Másrészt, a magyar mezőgazdaság nem került a világ élvonalába, ez erős túlzás. Az élvonalat pl Hollandia és Dánia jelentette. A parasztság meg....miért is lett volna a világ élvonalában? Ez méginkább a valóság torzítása.
Itt olvasgatható alant néhány táblázat, - már megbocsáss, de egy Angliáénál jobb fejlődési ütem nemigen mondható azért a csőd szélének.
Ebbe kapaszkodsz már egy ideje. Abba az országba, amely nem periferikus volt és a háború utáni időkben, egészen a 70es évekig súlyos gondokkal küszködött. MOndom: magunkat a hasonló országokkal érdemes összevetni.
Aztán képzeld el, hogy ezt a társadalmat akarja felépíteni, és azt gondolja, hogy a Szovjetunió is ezt akarja megvalósítani, ezért hát semmi oka noincs arra, hogy ne baráti államként kezelje, és egyátalán ne érezze a nagyhatalom időnként kifejezésre juttatott dominanciáján túl azt, hogy a Szovjetunió a magyar nemzet érdekei ellen dolgozna, - mint ahogy nem is dolgozott ellene.
Egy-két ellenpélda: - eltiltás a Marshall-segélytől - 1956 november 4. - 1968-as reformok (pl. a csehszlovák beavatkozás miatt lett torzó) - 1984-es olimpia
Kádárnak nem kell mentség.
Ha nincs Kádár, lehetett volna helyette egy magyar Honecker, egy honi Husak, egy bozgor Ceausescu vagy egy Zsivkov,
Az, hogy volt Kádárnál keményebb diktátor, nem menti fel a bűnei alól.
(Kádár) aki kihozta a történelmi helyzetből a legtöbbet, amit korában és az adott világtörténelmi környezetben kihozni lehetett.
Úgy írsz róla, mintha a magyar érdekeket képviselte volna a Birodalommal szemben. Nem. Kádár nem egy Deák Ferenc volt - ellenkezőleg, Kádárt a Birodalom ültette a vezéri székre és ott végig az volt az első számú szempont, hogy a hatalma biztosított legyen. Pl. ragaszkodott ahhoz, hogy a szovjet csapatok itt maradjanak.
Ami azt illeti a GMK-ban pedig jogosan használták a vállalat termelőeszközeit, - ez volt ugyanis a vállalat és a gmk közötti megállapodás egyik tárgya.
Ez biztos? Elvileg lehet, hogy volt, ahol így volt, de biztos ez, hogy általános volt az általad írt modell?
És az átlagember, ha ma megszerzi a Suzukit, akkor elért a csúcsra. Mi a differencia? Még a kocsik műszaki tartalmában se sok...
Ne röhögtess. A Lada 1200 gyakorlatilag a 60as években átvett Fiat volt. A 80as években is. A Suzukik azért ennél jóval gyorsabban változnak...
Az az igazság, hogy a napokban kevés időm volt ahhoz, hogy tartalmas posztokat írjak (tudom, rám fér meg tanuljak meg bővített mondatokat írni meg ilyesmi) - ma meg most értem haza nemrég.
A szovjet csapatok kb. 400.000 lengyel hadifoglyot ejtettek. Közülük 250.000-et néhány napon belül szabadon engedtek, 125.000 fogoly került NKVD táborokba. Az NKVD közülük 42.000-et engedett szabadon. Utána nemzetiség és lakóhely szerint szűrték a foglyokat. Azokat, akik Nyugat-Lengyelországban laktak, átadták a náciknak, a maradék fogolytömegből szabadon engedték az ukrán és belarusz származásúakat.
1939 november 19-re összesen 40.000-en maradtak NKVD táborokban, közöttük 8.500 hivatásos tiszt és börtönőr, 6.500 rendőr és 25.000 katona és altiszt. Őket az NKVD alapos vizsgálatnak vetette alá. Tulajdonképpen ennek során döntötték el, hogy ki marad életben, és kikre nincs szükség a szocialista társadalomban. Ezek azok a foglyok voltak, akik nem voltak átnevelhetők, akik a szovjet rendszer engesztelhetetlen ellenségei voltak. Ők azonban olyan sokan voltak, hogy egyedi tárgyalásaik alaposan leterhelték volna az amúgy is túlterhelt szovjet bíróságokat és ügyészségeket.
Így egyszerűen kollektív halálbüntetést kaptak, amit azták 1940 áprilisában végre is hajtottak. A tömeggyilkosságok egyik színhelye volt Katiny vagy Katüny. Ez ma is Oroszországban van, Szmolenszk környékén. A neve oroszul Катынь, lengyel átírásban Katyń, a nyugati irodalomban el szokták hagyni az n-ről a vesszőt, így lett angolul Katyn. Természetesen a magyar újságírók is nyugati forrásokból tájékozódnak, így helytelenül a Katyn nevet használják.
Lehet, hogy lenke vagyok a keresésben, de mondjál valami hitelesnek tűnő alátámasztó hírforrást is....
Aztán azt én tényként elfogadom, hogy sajna, a történelem folyamán voltak embertelen tévedések is, melynek sok áldozata volt. Nem ez volt az egyetlen, de ez nem vonhat le semmit a drámai jelentőségéből....
1955. november 2-án Budapesten született. Férje mérnök-üzletkötő. Két leányuk született.
Az általános és a középiskolát Budapesten végezte. 1980-ban a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen szerezte általános orvosi diplomáját. Első munkahelyén, a Korányi Frigyes Kórházban segédorvos, majd 1983-ban az Országos Ideg- és Elmegyógyintézetbe került hasonló beosztásba. 1984 és 1990 között az Újpesti Kórház segéd-, majd alorvosa. 1990-től 1996-ig a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban adjunktus. 1999-től az Észak-Pesti Kórház orvos-igazgatója. 1995 és 2002 között a Népjóléti Minisztérium főtanácsosa. 1990-ben szakvizsgát tett belgyógyászatból.
Politizálni a KISZ-ben kezdett, majd pályája az MSZMP-ben folytatódott. 1993-ban csatlakozott az MSZP-hez. 1995-től a budapesti tagozat vezetője, az országos egészségügyi tagozat ügyvivője, 1996-tól kerületi pártelnök.
1994. decemberben és 1998. októberben az önkormányzati választásokon képviselőjelölt, az egészségügyi és sportbizottság külső tagja a fővárosban. 2002. október 20-án a Fővárosi Közgyűlés tagja és az egészségügyi bizottság alelnöke lett. A II. kerületben is képviselő, ott is az egészségügyi és sportbizottság tagjaként dolgozik. Az MSZP Országos Választmányának szeptember 27-i döntése értelmében szakpolitikusként kapta meg a miniszteri tisztségéről és képviselői megbízatásáról lemondott Csehák Judit mandátumát. 2003. október 20-án tette le képviselői esküjét. 2007. szeptember 10-én került be a Parlamentbe Dr. Bakonyi Tibor helyére. Szeptember 17-től az Egészségügyi biztottság tagja lett.
Budapest a világon elsőként állít emléket az 1940 tavaszán Sztálin parancsára Katynban a szovjet alakulatok által kivégzett 25 ezer lengyel emlékére. Tarlós István és Demszky Gábor kezdeményezésére a Fővárosi Közgyűlés tegnap elfogadta, hogy Óbudán egy közterület neve legyen a Katyni Mártírok parkja, és ott emlékművet állítsanak. A méltóságteljes tárgyalás csúcspontját gyalázta meg, hogy tüntetőleg kivonult Havas Szófia MSZP-s országgyűlési és fővárosi képviselő.
