Szóljon ez a topik a 21. század közép-európai díszkertjeiről, vagyis azokról a kertekről, amelyekkel mi, itt élők naponta találkozunk és gyönyörködünk bennük. Szóljunk e kertek építéséről, tervezéséről, kialakításáról. Mutassuk meg az egyes kertek szépségét, varázsát, ugyanakkor hibáit is. Tárgyaljuk meg a hogyanokat és a mikénteket, amelyek egy ilyen kert tervezésekor és építésekor mindig felmerülnek. Csináljunk hát szebbnél szebb kerteket :)
"(6.) Asszonyka meglátta a kis kerti kiülőtöket a növények között eldugva. Nagyon megtetszett neki. Most mit lehet csinálni? Azon gongolkoztam esetleg később a homokozó helyére lehetne egy ilyet alkotni, csak a homokozó 2x2 méteres, ami nem elég egy kiülőnek. Lehet egy kis ráhagyást kellene hagyni a homokozó mellett? Vélemény? "
Jó ötlet. Elhúztam egy kicsit a homokozó széléről a bokrokat. Az évelőket meg át lehet majd később ültetni. Így lett a bokrok, a sövény és a ház között kb. 2,5 x 3 m hely. Ennél a mi kiülőnk sem nagyobb.
Még egy megjegyzés. A kert hátsó részébe, a sövény tövébe a homokozótől egészen a járdáig félárnyékkedvelő növények kerültek. Ezért jó lenne azokat csak azután kiültetni, amikor a sövény elérte a 2m magasságot (konkrétan a Rhododendron, Azalea, Azalea japonica, Pieris és Aucuba fajokra gondolok most).
Minden alaprajzok és képet küldöm mélben is, mert itt nyomorult kicsinyek.
"4. a két 7-8 méteres növény mellett balról az nyírt sövény?"
Nem, az egy pergolára futtatott lonc (Lonicera peryclimenum Serotina).
"5. ha a teraszról elnézek a homokozó felé akkor a homokozó mögött a sarokban kellene egy takarás (egy növény) a szomszéd felől, mert ott abban a ficakban szerintem a sövény nem fog rázárni a kerítésre, meg a falra."
Jó észrevétel, megoldottam, lásd alaprajz és képek.
"2. ezeknek a növényeknek ez a várható végleges méretük?"
Nem. A növényeknek fajta szerint különböző a növekedési erélye. A leglassabban a tűlevelű örökzöldek feljlődnek, azok valószínűleg titeket is túlélnek majd. A lomblevelű bokrok között vannak lassabban és gyorsabban növő fajták, de vannak olyanok is, amelyeket minden tavasszal a talaj felett levágsz és egy szezon alatt nő meg a végleges méretére (konkrétan Cornus alba Argnteomarginata és Spiraea japonica Goldflame). A bokrok nagy részét később (3-5 év múlva) metszéssel kell majd kordában tartanod, ezzel megadsz neki egy formát és sűrűbb is lesz (pl. a telek elején a kerítés menti Prunus laurocerasus Herbergiit sövényre is nyírhatod, de minimálisan kell majd nyírni, az összes Prunus, Spiraea, Cotoneaster, Euonymus, Physocarpus fajokat). Olyanok is vannak, amelyeket nem szoktunk nyírni, mert a hajtásvégeken hozzák a virágokat (Rhododendron, Azalea, Azalea japonica, Pieris). Ezeknek hagytam annyi helyet, hogy elférjenek. Külön kategória az évelők. Vannak közöttük olyanok, amelyek úgy terjednek, akár a pestis :), ezek pl. Iberis, Salvia, Gypsophila, Lavandula, Hemerocallis. Erőteljesen kell őket vagy nyírni, vagy tőosztással regulálni. Egyedül a Heucherák és a Festucák nem fognak a fejedre nőni (olyan gyorsan). Egyébként az évelők szerepe az, hogy kitöltsék a teret, kússzanak, takarjanak, stb. Ami a magas növényeket illeti (pl Thuja Smaragd, Taxus fastigiata, Cupressus, Juniperus Hibernica), nem lesznek olyan magasak, hogy később veszéleztessék a te vagy a szomszéd házát.
"az egyik képen az általunk "Hófehérke és hét törpe" -nek elnevezett kombinációban levő növények nagyon tetszenek. Lehetne ilyeneket is becsempészni?"
Jópárat a megjelöltek közül beraktam. A ti feladatotok, hogy megtaláljátok őket :)))
"1. a két oszloptuja milyen magasra fog megnőni? "
A két oszloptuja ciprus :) Cupressus sempervirens Pyramidalis. Magasak lesznek, de nagyon karcsúak kb. fél méter lesz az átmérőjük. Nem kap bele a szél, mert nincsen elég felület ahhoz, hogy kidöntse. A te rakétáid kidőlnek, mert szélesek, nagy a felületük és gyenge a gyökérzete. Én is kidobtam őket idehaza.
Attila! Néhány kérdés: 1. a két oszloptuja milyen magasra fog megnőni? A szürke fal alapján ezek megalább 7-8 méter magasak? Az jutott eszembe, hogy ezeket nem döntheti meg a szél, a kerítés mellett az egyik nagyobb tuját most is ki kell kötni, mert a viharos szél az udvar felé kiborítja tövestől. 2. ezeknek a növényeknek ez a várható végleges méretük? 3. mutattam a feleségemnek is, tetszik neki is. :-) mutattam a honlapodat is, és az egyik képen az általunk "Hófehérke és hét törpe" -nek elnevezett kombinációban levő növények nagyon tetszenek. Lehetne ilyeneket is becsempészni? A képen bejelöltem. 4. a két 7-8 méteres növény mellett balról az nyírt sövény? 5. ha a teraszról elnézek a homokozó felé akkor a homokozó mögött a sarokban kellene egy takarás (egy növény) a szomszéd felől, mert ott abban a ficakban szerintem a sövény nem fog rázárni a kerítésre, meg a falra.
(6.) Asszonyka meglátta a kis kerti kiülőtöket a növények között eldugva. Nagyon megtetszett neki. Most mit lehet csinálni? Azon gongolkoztam esetleg később a homokozó helyére lehetne egy ilyet alkotni, csak a homokozó 2x2 méteres, ami nem elég egy kiülőnek. Lehet egy kis ráhagyást kellene hagyni a homokozó mellett? Vélemény?
Majd a növénylista alapján azért átbogarásznám még a növényeket.
Végy erre egy pillantást, most csak a fajtanevek ismerete nélkül, tetszik-e vagy sem az összhatás. Csak a látványra összpontosíts, gondolj arra, hogy 7-9 év múlva augusztusban ezt látnád a teraszon ebédelve:
Ui.: a méreteket kiajvítottam, kis eltérések voltak csak.
Az érthető, hogy egy teniszpályát mondjuk engedélyeztetni kell a mérete miatt,de ha egy kis sziklakertet meg egy kis ágyást rajzolok be a tervbe azt is?