Eddig nem írtam le sehol. Jobboldali vagyok és rendőr. Csapatszolgálati században dolgozom, nem egyszerű beosztottként.
A legtöbb helyszínen jelen voltam az elmúlt három hónapban.
Ami nem sért titkot, őszintén válaszolok.
Ha úgy tartja kedvem, véleményt is megfogalmazok.
Az élet nem engedi meg, hogy mindíg azt tegyünk, amit szeretnénk. Annakidején, műszakiként, Karácsonykor, sőt még szilveszter éjjelén is volt rá eset, hogy be kellett mennem az üzembe ügyeletbe. Az egészségügy is az a terület, hogy ünnepnapon sem állhat le az élet. A rendőrnek is tudomásul kell venni, hogy ünnepnapokon is szolgálatba kell menni. A szolgálat közben is ünnepelhet, mivel Ő is magyar állampolgár és neki is ugyanolyan ünnep, mint bárki másnak márc. 15-e. 2006 óta, amióta ismét eljárok ünnepelni (megemlékezni ) Debrecenben a rendőröknek nem volt "rendkívüli esemény"-ben részük. Mi, vagy ki az oka annak, hogy Bp-en "harci övezetté" teszik minden ünnepnapon azt a várost? Tegnap, Debrecenben a Kossuth tér tele volt ünneplő emberekkel. A rendőröknek, a közlekedés biztosításán kívül, mást nem kellett tenni.
Nem az "OKOT" kellene már megszüntetni Budapesten?
Bár én még nem fizetek adót, de ha így lesz, akkor azért fizetem, hogy a Rendőrség üldözze a bűnt, nem azért, hogy kiállítsák őket (tojás)golyófogónak, mert azok a görények már csak kordon, meg rendőrsorfal mögül tudnak pofázni. Ez én pénzemből (majd) fizetett rendőröket küldjék haza, hogy ők is a családjukkal ünnepelhessenek.
Ebben a topicban már kitárgyaltuk. Az adómat azért fizetem (nem is keveset), hogy abból a magyar rendőrség biztosítsa a családom biztonságát. Nyugodtan mehessünk Nemzeti Ünnepen az országban bárhová ünnepelni. Elvárom, sőt megkövetelem, hogy egy állami ünnepségen a rendet a magyar rendőrség állománya és nem idegen magán tulajdonban lévő "biztonsági szervezet embere" lássa el, főleg, NE azok motozzanak.
Ehhez a jogomhoz azért ragaszkodom, mert a befizetett adómért a jog eszközével számon kérhetem az államtól, ha ennek ellenére a családomat bármi atrocitás éri. Egy magán céggel semmilyen "jogviszonyban " nem vagyok, így azoktól semmit nem várhatok. Mi a faxért van ebben az országban az állam, ha már semmit sem biztosít a 77%-os elvonásért? Amit a munkajövedelmemből vonnak el?
Egyenruha az, amit az egyenruházati boltban vesznek és rendszeresítve van. Ami nincs, az nem egyenruha hanem militáns jellegű civil ruha. Az egyenruhás rendőr esetében kötelező a jelvény viselése. A civilruhás rendőr az intézkedés megkezdése előtt igazolványával és a rendőri mivoltának közlésével igazolja magát.
Borítékolom a vizsgálat eredményét: - A rendőrök parancsnoki engedéllyel a buszban vették ki a jogszabály által biztosított munkaközi szünetet, ami 4 órát meghaladó szolgálat esetén fél óra, 8 órát meghaladó estén további fél óra.... :-)))))
Segítség Morvai Krisztinának, hogyan hozza ki az előállított "hazafiakat":
Azok az emberek nem dobáltak molotov koktélt. Sőt, nem is volt náluk molotov koktél. Véletlenül arra tévedő, békés járőkelők voltak, akiknek az "üdítős" palackjába érthetetlen módon belecsúszott a zsebkendőjük, ami aztán forró, esti napsütésben meggyulladt. (Ki tudja, lehet, hogy a brutális rendőrök gyújtották meg.) Az a szegény békés áp. pedig annyira megijedt, hogy eldobta az üveget. És mit ad Isten, annyira figyelmetlen volt, hogy épp a rendőrök felé dobta el, akik példátlanul brutális módon néztek farkasszemet a békés járókelőkkel.
A magam részérôl szükségesnek tartom elmondani itt, hogy a tegnapi nap eseményeibôl, híreibôl és videóiból azt a következtetést szűrtem le, hogy a rendőrök egyre jobbak, nyugodtabbak és szakszerűbbek. Gratula, de tényleg, ez megnyugtató. Remélem, nem csak az van, hogy elkerülte a figyelmem valami :))))))))) Féltem a tegnapi naptól, és pozitív értelemben csalódtam, hálisten :)))))))
Nem tudom, hogy a Stop.hu cikkírói ilyen hülyék-e vagy tényleg idáig süllyedtünk?
"Mi volt ez? Szakszerű intézkedés vagy rendőri túlkapás?
Egy hangoskodó társasághoz hívtak rendőröket még péntek hajnalban Pécsett, s a szabálytalanság miatt előállították a fiatalokat. A rendőrség vizsgálódik az ügyben, hogy esetleg történt-e rendőri túlkapás.
A rendőrség pénteken délután kiadott közleménye szerint március 14-én hajnali fél három körül egy tízfős társasággal szemben intézkedtek a kertvárosi rendőrőrs járőrei. Ennek során két fiatal férfit és egy hölgyet állítottak elő szabálysértés, illetve rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt. Az intézkedés alatt személyi szabadság korlátozására és kényszerítő eszköz alkalmazására került sor (gázspray-t és bilincset is bevetettek, sőt az egyik rendőr elővette a pisztolyát és csőre töltötte, majd visszahelyezte tokjába).
Az intézkedés lakossági bejelentés miatt történt, mivel a Csontváry utcai Non-stop üzlet előtt a népes társaság hangoskodott, feltehetőleg zavarta a lakók pihenését. A közlemény szerint a kiérkező járőrrel szemben agresszíven viselkedtek, ezért döntött úgy a járőrvezető, hogy a két hangoskodót előállítja. Ekkor avatkozott be a társaság egyik hölgytagja, aki a közlemény szerint meg akarta akadályozni az előállítást.
A személyi szabadság korlátozás és a kényszerítő eszközök alkalmazásának szakszerűsége tárgyában a Pécsi Rendőrkapitányság vezetője vizsgálatot rendelt el.
Túlkapás? Mi? A spray vagy a bilincs? Már az is túlkapásnak számít, ha a rendőr megbilincsel valakit? :-))))
"Újabb leleplező felvétel a Hír Tv-ben: vizsgálják a csuklyás rendőr ügyét
Azonnali vizsgálat indult a HírTv felvételein látható csuklyás rendőr nyilatkozata kapcsán, mivel, bár láthatóan bevetési ruhában volt, azt állította, hogy civil ruhát visel.
A HavariaPress úgy tudja: televízió felvételein egy csuklyás (persze nem volt ráhzva az arcára), a hátán BRFK feliratot viselő, egyértelműen bevetési ruhában lévő rendőr látható, amint a riporter kérdésére, hogy miért nem viseli azonosítóját, azt mondja, azért, mert ő civil ruhás nyomozó.
A József körúti tömegoszlatás során készült felvételen a rendőr többször elismétli, hogy a ruha, ami rajta van, civil ruha. A budapesti rendőrfőkapitány az eset kapcsán azonnali vizsgálatot rendelt el; a rendőrről megállapították, hogy a BRFK Akció Osztályának egyik törzszászlósa.
"Nagy erőkkel vonul a rendőrség a Károly körúton az Árpád híd irányába.
A STOP munkatársa mintegy 20 rendőrségi mikrobuszt számolt össze, amelyekben rohamrendőrök ültek. Az nem tisztázott (magyarán lóf@sz fogalmuk sincs arról, hova mennek, csak láttak valamit), hogy a tegnapi zavargások után a szolgálatukat befejező rendőri erőket szállítják-e, vagy újabb feladata akadt a rendfenntartóknak.
"Azonnali, soron kívüli vizsgálatot rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya az egyik ünnepi megemlékezésen a csapaszállító buszban alvó rendőrök ügyében.
Szombaton az egyik kereskedelmi televízió stábja a fővárosi önkormányzat ünnepsége után rögzítette, hogy néhány rendőr a csapatszállító buszban alszik. Az eset kapcsán Budapest rendőrfőkapitánya azonnali, soron kívüli vizsgálatot rendelt el."
Annak megakadályozása nem elsősorban a rendőrség és az ügyészség dolga? Még mindíg nem látjátok mennyire kártékonyak ezek erre az országra nézve? Nem látjátok még mindíg, hogy mindent elkövetnek ezek, hogy a "hatalmukat" megvédjék? Ezért veretik szét állandóan Budapestet, erre használnak fel benneteket, ezért áldoznak fel mindent. Ezeknek semmi nem drága, csakhogy hatalomba maradhassanak. Ennyiben "MÁS" az a város, mint az ország bármely más települése. Máshol, nem találnak erre "partnert".
Azt a két évet azóta sem bocsájtottam meg nekik. ( másfél éves volt a leányom, amikor leszereltem. - a legszebb korban kellett nélkülöznünk egymást!-)
Látom ahogyan akkor sem, mind a mai napig nem értitek, mit is jelent a "család".
Ha legalább ezt megértenétek, akkor nem követtetek volna el annyi bűnt ez ellen a nemzet ellen. Akkor tudnátok, hogyan kell tisztelni másokban az EMBERT!
Talán akkor lehet megoldani problémákat ha mindkét fél meg akarja oldani. Aki részegen Molotov-koktélt, kockakövet visz egy rendezvényre hátizsákban, csuklyát húz a fejére és kukát borogat, gyújtogat...az nem biztos, hogy meg akarja beszélni...
az agitprop kibuggyant belőlled már megint. Ti mindíg mindent jobban tudtatok, "tévedhetetlenek"? -nek hittétek magatokat mindaddig, amíg összenem omlott minden körülöttetek. semmit nem változtatok az elmúlt hatvan évebn sajnos.
Mindíg is azt vallottam. A bajt úgy tudom megelőzni, ha kerülöm azok társaságát, akik a problémát okozzák. ( 1964 óta ezért nem járok foci meccsre, 1991-től 2006-ig, nagy ívben kerültem minden olyan helyet, ahol "politikusok" megjelentek. ) 2006-tól megyek pl. Nemzeti Ünnepen, ünnepelni. Csak azért is elmegyek, mivel nehogymár csak a politikusok sajátítsák ki maguknak még a Nemzeti Ünnepeinket" is, főleg olyanok ne, akik nagy ívben la@arják ezt a nemzetet, legalábbis, a tetteik mindeddig ezt bizonyították. Igaz, mindíg tisztes távolságban helyezkedek el a politikusoktól. Jobb mindannyiunknak, ha minnél távolabb vagyunk egymástól.
Debrecenben is voltak éles helyzetek. Miért tudtuk azokat közösen megoldani a helyi rendőrökkel? Még IN-KAL-osokat sem köllött igénybe vennünk.
Lófax voltál te, nem katona, - ha lettél volna, akkor tudnád, hogy a híradó katona számára sértő, ha híradósnak híjják, - ha adós akarsz lenni, akkor fordulj az OTP-hez!
Neked fogalmad sincs, mi a kiemelő csoport feladata, mikor alkalmazzák és milyen célból.
Barom meg az, aki nekiindította a félkegyelmű bandáját a Művészetek Palotája felé.
Egyébként meg elvárom, hogy ameddig a baloldal nem zavarja meg soha a nemzeti ünnepeket, addig a te butapofájú elvbarátaid se rombolják le a várost, ne próbálják meg megakadályozni a miniszterelnököt feladatai ellátásában.
Nézd vissza a mai nap összefoglalóját, - szánalmasak vagytok.
A kérdésedre majdhogynem megadtad saját magadnak a választ. Már bocs, de nem nagyon értesz hozzá... Van egy elméleti elképzelésed a dolgokról, hogy hogyan kellene működnie... De megcsinálni nem tudnád. Tudod az élet nem egy film.
Minimum ! :-)))) de mondjuk ha egy marha nagy kő, vagy Molotov-koktél eldobása közben kapják szügyön a festékpatronnal és ez le van dokumentálva...hát talán meggyőző lenne :-))))
Az új miniszteretek itt esküdözött már napok óta. (igaz, egy percig sem hittem azt,amit mondott )
Te madár télleg, miért nem működött az a "kiemelő csoport"? balfék vagyok minden fegyveres testülethez. Ha rajtam múlott volna, még sorálományú katona sem lettem volna. ( még szerencse, hogy híradós voltam ) Minden erőszakot utálok attól kezdve, amit 1956-ban és utánna láttam. Sajnos, azt kell tapasztalnom, hogy azok, akik akkor is "vérfürdőt" rendeztek, azóta sem változtak semmit. ( mintha az utódaik génjeiben is hordoznák az elődök aljasságát, brutalitását )