Régóta szemlélője vagyok ennek a fórumnak, most vettem a bátorságot, hogy topicot nyissak benne. Régóta figyelemmel kísérem eme nép történelmét, mindennapjait, no meg ismerve a magyarokról alkotott véleményüket, úgy vélem, egy topicot mindenképpen megérdemelnek lengyel testvéreink.
A genetikusok szerint egyetlen ős-Évától származik mind a 6 milliárd mai ember. Ezen belül pedig az európai népesség kb. 10-12 ősapa utódja. Hosszabb idő alatt sokasodva meg, az igaz, mint 1500 év. (Egyébként a mai amerikai bölény állomány is elég szép számú újra, pedig mindössze 4 db borjú élte túl a faj ellen folytatott mészárlást és az ő utódaik a maiak némi európai bölény vér is kerülhetett bele itt-ott, ahogy fordítva is keresztezhettek az állatkerti állományok vérfrissítése érdekében néhol.)
Ilyen kis számú induló népességnél ez is benne van a pakliban. Mondjuk a XIII. században a tatárok elintézték azt a 10-12 falut amelyben laktak a leszármazottaik... a túlélőket meg elhajtották.
Számolj utána mennyi lenne 2 a 60.-on, ha 2-3 ezer főt veszünk alapul. Persze, már mindenki nem él, eltelt vagy 1500 esztendő legalább, de két dolog biztos: vagy mindenki mindenkivel rokon többé-kevésbé vagy nagyon is az,még ha kb. 40 millió utóddal is számolunk manapság.
A lengyelek nem tagadják a szarmata ősöket sem,manapság a nyelvük persze, szláv. Míg a szlovákokban jócskán van ma német és magyar vér is, amit viszont ők nagyon tagadnak. A szarmatákról ezt írta egykor a római szerző, Ammianus Marcellinus:Róma története, XIX:11.-"Constantinus császár szózatot kívánt intézni a szarmata limigansokhoz, tolmácson keresztül, amikor a császár megjelenve az emelvényen és barátságos hangon éppen megszólalni készült, egyikük éktelen haragra lobbanva az emelvény felé hajította a csizmáját és ezt kiáltotta:Marha, marha!" (nem latinul, hogy bos taurus vagy ilyesmi) Az iraki újságíró is a cipőit dobta Bush felé, bár, ő kutyának nevezte az USA elnököt. A szarmata meg marhának, ami lehet iráni szó, de nagyon is értelmezhető a mai magyarban is.
Szlovákoknál használják pl., ők is szlávok manapság, ha jól tudom. Még a magyar névhez is hozzá teszik meg a námethez is. Ismertem már Kleinovát is Pozsonyban, meg Nagyovát is.
Természetesen visszatérhetünk a lengyelekre, de nehéz beszélni róluk anélkül, hogy kihagynánk a litvánokat, például. Amúgy a litvánokkal rendkívüli módon szimpatizálok, a mai napig (úgy látszik ez fiatalabb éveimből maradt meg;)). Egy fölöttéb munkaszerető, szívós és barátságos nép, nagyon rokonszenvesek, főleg ha meg is ismerik az embert (például az észtek vagy lettek meglehetősen hűvösek és távolságtartók; lehet, hogy ezt a balti és kurlandi német, illetve svéd befolyásnak köszönhető). A litvánok teljesen másak. Az irodalmuk is nagyon szép. Amit én olvastam és amit mindenkinek tudok ajánlani (ha megjelent magyarul ebből bármi) Kristijonas Donelaitis (p.l. ,,Négy évszak", XIX. század eleje), Jonas Maironis, Faustas Kirsa, Stasys Santvaras. Kölyök ként meg természetesen mndannyian Arvydas Sabonis és ,,Zalgiris" fanok voltunk, színészek közül meg Juozas Budraitis szerepeit szerettük a filmekben.
Könyörgöm, miért lenne ova? Még az orosz vezetékneveknél sem használják minden esetben. KIZÁRÓLAG abban az esetben, ha -ov a vezetéknév végződése. Minden egyéb esetben vagy marad a vezetéknév, változatlanul, vagy - max - -szkij végződésű vezetékneveknél jár hozzá a -szkaja. A litvánoknál sem használják sok esetben a szóvégeket a vezetéknévben. Például a tatár, orosz, svéd vagy német neveknél (bár néhány esetben - már a történelem során, elsősorban a 30-as években, néhány német névhez hozzábiggyesztették az -isz szóvéget (mellesleg így járt Landsbergis is, akinek a családneve eredetileg porosz és Von Landsberg volt, a 20-as évek elején lett ,,litvánosítva". Ugyan ez érvényes a többi balti, karél, ukrán, belorusz, lengyel, stb. nevekre. Soha sem próbálták őket ,,oroszosítani".
majdnem :) a férfiaknál : as (asz) vagy is (isz) szokott lenni a litván nevek végződése, például: Leninas vagy Landbergis (ennek is szép balti német felmenői lehettek), de mondok echte litvánt is, is-szel, Sabonis ... vagy történelmi személyt: Gediminas :)
a lényeg, hogy szeretik, ha a nevek és szavak eszre végződnek, nagyon tetszett nekem az ilyenek, hogy telefonas, prospektas, de a csúcsot nálam a Leninas vitte :)
de érdemes lenne visszatérni a lengyelekhez :) vagy polakas ?:)
Lehet. Azaz semmi ova, hanem "né". Pl. Landsbergis neje Landsbergisné lenne és nem Landsbergisova. Van egy névjegyem egy echte litván üzletasszonytól valahol a régi cuccaim között, majd előkerítem, mert akkor lepődtem meg, mikor adta és láttam, hogy így írják. Naná, megbeszélgettük vele, hogy magyarul is így írja, aki "né". De, hogy ez mitől van, azt nem értem, csak tapasztaltam.
Nem ,,ne", hanem ,,-kiené" (olvad ,,-kjéne"). Persze bele lehet magyarázni bármit, de köze nincs a hazai alkalmazásformához. A férfiaknák -kas (olvasd - kasz) a szóvég, a lányoknál meg -kaité (olvasd - kajte).
Van egy rossz hírem, sokan használják így a nevüket a magyarok közt is - írásban is. Annyi eltéréssel, hogy a hivatalos iratokban nem ez a változat szerepel természetesen.
Nem egészen ugyan az, mert ha ,,magyarosítjuk" a litván fogalmat, akkor a nő, amennyiben megtartja a nevét, akkor ahhoz megy hozzá a toldalék. Nehezen tudok elképzelni egy magyar nőt, akinek a neve úgy hangzk, mint Vargané Piroska.
hát ha komolyabb hadjárat volt, akkor rendre szereztek vendégjátékosokat. egyébként meg nem csak, igazából az volt a biznisz, hogy feudalizmusexportot csináltak. bementek, leverték a helyieket, elmagyarázták nekik, hogy akkor most ti parasztok vagytok, és szétosztották egymás közt az új pozíciókat. a helyiek ezt persze sok esetben nem így látták, úgyhogy vagy máshonnan kellett parasztot szerezni, vagy vissza kellett húzni marienburgba, königsbergbe, stb., ez utóbbi eset persze csak arra vonatkozott, aki túlélte. elég sokszor buktak amúgy csatákat, a terep nem kedvezett annyira a lovagi hadviselésnek.
na mindaugassal az van, hogy ahhoz hogy megkoronázzák, a német lovagrenddel kellett szövetségre lépnie, akik pont litván területekre próbálták kiterjeszteni a hatalmukat (szamogitára). a lovagok aztán hozták a formájukat, ami miatt a helyiek fellázadtak, és megverték őket. kiderült, hogy hiába keresztelkedett meg, a lovagok továbbra sem ismerik el egyenlő félnek a litvánokat, továbbra is irányukba akarnak terjeszkedni, és a pápánál a lovagokkal szemben nincsen szavuk. vagyis semmi haszon nem származik abból, ha áttérnek katolikusnak, úh. mindaugas ezt fel is adta, visszatért pogánynak. (a lakosság egyébként sem tért át.) mivel pedig királyi címet, ill. koronát a pápa adhatott, ezzel mindaugas kvázi lemondott erről.
hát igazából most így belegondolva két próbálkozás volt. az első a mindaugas féle, ahol kért koronát, de a saját népének nem tetszett, hoyg pont az ellenség katolikusokkal paktálna le (német lovagrend meg lengyelek akkor ellenségek voltak egyaránt). a második vytautasé, amit a mi zsigmond királyunk támogatott (nem volt jóban a lengyelekkel), de vytautas azelőtt meghalt, hogy ez megtörtént volna. hivatalosan tehát litvánia sosem volt királyság, európa nem ismerte el annak. nagyfejedelemségnek igen, de az nem ugyanaz.
Az egyik európai ősnyelvet beszélő litvánok származása körül is sok a talány. A balti népek – lettek, litvánok, poroszok, jazigok – Közép-Ázsia sztyeppéiről származnak.
na ez pl. hülyeség. a jazigok egy szarmata törzs, semmi közük a többihez. a baltiak nyelvileg a szlávokhoz állnak legközelebb, habár más nyelvcsalád.
A rivalizáló litván fejedelmek közül a legcéltudatosabb Mindaugas, aki a nyugati kereszténységhez közeledve elérte, hogy IX. Ince pápa Litvániát a királyság rangjára emelte és őt magát – feltehetően 1253-ban – királlyá koronázta.
ez így ebben a formában szintén nem igaz. valóban, volt ilyen törekvés. de végül nem lett belőle semmi, (hogy megkoronázták e vagy nem, az tkp mellékes), mert a pogány litvánok, és az ortodox alávetett szlávok egyaránt nem örültek annak, hogy a fejedelem katolikus akar lenni. Mindaugast asszem meg is ölték, és a továbbiakban a fejedelmek pogányok maradtak, de amennyiben a kereszténység felé orientálódtak, a keleti kereszténység felé keresték a kapcsolatokat, ugyanis éppen orosz területek felé igyekeztek terjeszkedni. Vagyis nem lett litvánia ekkor királyság, a nyugat nem ismerte el annak.
Nemigen oroszosodtak el, sőt, ellenkezőleg - például a beloruszok nyelvükben és kultúrájukban nagyon sok litván hagyományt vettek át. (Azért Litvánia valamikor nagyfejedelemség és királyság volt, méghozzá olyan, amely saját idejében komolyan befolyásolta az európai politikát.)
ugyan a lengyel és litván is indoeropai nyelv, de gyakorlatilag semmi közük egymáshoz, egyik szláv, másik balti nyelvcsalád, s abszolut nem értik egymást, hangzásuk sem hasonlít.
A cikk alapján nekem úgy tűnik, hogy inkább a litvánok orrolnak a lengyelekre, mint fordítva -nem meglepő ugyebár.Kíváncsi vagyok, hogy a többször is említett nyelvvesztés miatt mennyi litván lengyelesedett, vagy oroszosodott el. Azért a Baltikum is időnként tud Balkán-szerű dolgokat produkálni.
Azért a lengyel-litván kapcsolat sem volt felhőtlen. Az erőszakos polonizáció őket is érintette. Ráadásul az 1920-as évek legelején még fegyveres konfliktusba is keveredtek. A II. VH alatt is voltak horzsalkodások. Bár kétségtelenül tény, hogy sokkal jobb kapcsolatban voltak mindig is a litvánokkal, mint a többiekkel.
Ajánlom mindenki figyelmébe Adam Kaska: A hídfő című könyvét - amely ugyan 1974-ben jelent meg Varsóban és nálunk 79-ben, de meglepően őszintén írja meg a Varsó Praga városrészből a felkelőket felmenteni igyekvő Első Hadsereg önfeláldozó harcait ( külön beleszőve, hogy a szovjetek által összehozott haderő katonáinak jelentős része az AK harcosa volt korábban, harcba induláskor papok gyóntatták a harcosokat, a tisztek egy része lengyel egyenruhába öltöztetett szovjet volt, részben még lengyelül se tudtak, arról nem is beszélve, hogy az átkeléshez az elején, mikor a legfontosabb lett volna nem kaptak szovjet technikai támogatást...)
Egy-két kötelező ideológiai körtől leszámítva reális képet fest a harcokról, s kiderül belőle, hogy a felmentők is borzalmas veszteségeket szenvedtek az átkelési kísérletek során, de jó lengyelhez illően utolsó vérig harcoltak.
A "Cseh Sziléziának" valóban nem sok köze volt a csehekhez. A 18. században a poroszok által meghódított Szilézia maradékaként volt a Habsburg birodalom része Oppeln és Ratibor hercegsége. 1918-ig Osztrák-Sziléziának hívták.
