...a magány, magányosság valós jelenség, érzés; a régmúlt időkben is létezett, hiszen az irodalomban is számos írás, vers szól erről, csak az elszigetelődés napjainkban egyre több embert érint. Vannak, akik családban, közösségben élnek, mégis magányosnak érzik magukat...Mit lehet tenni, és lehet-e egyáltalán valamit tenni ez ellen?
Szóljon ez a topik erről, politikamentesen, hozzászólásokkal, versekkel és egyéb irodalmi művekkel...
Köszönöm a szíves meghívást, de nem járok a facebookra, ebből is látszik, hogy a társadalmi léttel nekem komoly problémáim vannak...nem viccből járok én inkább ide az indexre a magányosok topikjába:)
A partokon, a vizeken Leszállt az éjszaka. Nesztelen öleléssel Köröskörül átkarol mindent A csend.
Aranyló holdvilág Bujdosik messze, felhők fövenyén, Sötétlő sivatagokon. De itt körül, Hátán susogva suhanó vizeknek Áttetsző ködpalástot Öltött a csend.
Sötét köpenyben, egyedül, Hallgatva állok, álmodón Futó vizek felett. A partok ködbe foszladoznak. Köröskörül vizek, vizek.
Én éj vagyok az éjszakában. Nem is tudom, az én köpenyem-é, Amit rebbenni látok, Vagy tán az éji köd? Nem is tudom, a lelkem suttog-é Csendes, bús, halk meséket, Vagy tán a siető folyó? Én egy vagyok a suhanó vizekkel. Én egy vagyok az álmodó ködökkel. Én éj vagyok az éjszakában
Minden megingott, mikor az utolsó napon csók nélkül elhagytál: üres szalma lett kezeimben a kalász, lepkéim elszálltak s a hegyen is értelmetlenül felelt s otthagyott barátom, a szél… Ellenségesen hallgat ég s föld… Valaki kellene… Nincs semmi kedvem egyedűl csodálni a várakozásteljes alkonyat mozdulatlan szépségét, s nem tudom, lesz-e még erőm emberek helyett isteneknek mesélni kínomat.
Értem. Igazad lehet... akkor úgy fogalmazom, hogy a hagyományos, akár több ezer éves kulturális értékek és szokásrendszer megváltoztatásával az egyének a távol-keleti társadalmakban is individualizálódnak manapság, megváltoztatva ezzel adott társadalmak arculatát.
